Rég ott volt a fejemben a gondolat, hogy jó lenne otthonra legalább egy merevnyüstös szövőkeret, ha már a nagy szövőszék jelenleg ezer racionális okból nem opció. Ami visszatartott, hogy egyszer már kipróbáltam egy tanfolyamon és nem adta azt az szabad, lendületes életérzést, mint amit a Lőrincz-féle szék.
De köszönhetően a vírushelyzetnek plusz annak a ténynek, hogy a Klagenfurtba költözéssel a budapesti egynapos kiruccanások lehetetlenné váltak, már másfél éve nem szőttem. A késztermék szempontjából ez nem is zavarna, igazából nincs szükségem még egy sálra, viszont maga a tevékenység nagyon hiányzott már. Ebbe az űrbe jött aztán egy remek lehetőség, valaki teljesen új, megrendelt, de végül össze sem szerelt Kromski Harp szövőkeretét kínálta eladásra. Nem gondolkodtam sokat, megrendeltem és egy hét múlva már az összeszerelési útmutató felett görnyedtem a nappaliban.
A mihez kezdek a szövőkerettel kérdésre volt már egy halom elmentett ötletem a Pinteresten, kifejezetten vonzott, hogy nem egyszínű felvetést készíthetek, minden projektre mást, ráadásul a színeket is magam választhatom.
Látszik, hogy január végén már nagyon vártam a tavaszt meg a színeket – kint nálunk akkor már hetek óta hó borított mindent és az ég egyszínű szürkésfehér volt – így az első felvetésem zöldes-sárgás lett. Catania fonalat használtam, ebből volt otthon rengeteg.
Ami tetszett:
a felvetés nem nagyon nehéz és időben is belátható, néhány óra alatt megvan.
lehet játszani a színekkel
a mozdulatok nem annyira lendületesek, inkább lassúak és pontosak
a végredmény vastagabb szövet lett, mint a Lőrincz-féle széken, inkább lakástextil vonalra használható szerintem (legalábbis ezzel a fonallal). Terítőből meg sosincs elég, még bőven szőhetek egy-két évig, mielőtt azt érzem, hogy túl sok.
Kis helyet foglal a szék még állvánnyal együtt is és akár össze is lehetne csukni. Nálam nyitva marad, így tudok akár 10 percre is leülni mellé, ha akarok.
Ami nem annyira jó:
Még jó lenne az állvány alá és felvetéskor a kis asztal alá, amin a tüske van, valami csúszásgátlós alátét, mert így nehéz egyenletesen felvetni a szálakat, azaz inkább lehetetlen.
Amit még tanulnom kell:
A szövékeret másik oldala felvetés készítésére is használható elvileg, állítólag ez a felvetési mód sokkal egyenletesebb eredményt ad, mint a direkt felvetés. De hogy ez pontosan hogy megy, arról még foglalmam sincs, el kell mélyednem a dologban, biztos van erről is videó, csak még nem jutottam oda.
Ami hasznos volt:
A keret beüzemelését teljesen Chantimanou videóiból tanultam. Németül tudóknak szerintem ennél jobb erre az eszközre nincs. (Egyébként már a rokkán fonást is tőle tanultam, úgyhogy a YouTube-csatornájának a fő címét linkeltem be, ezen belül van fonás és szövés is a legkülönbözőbb eszközökkel.)
Ennyit tudok elsőre, néhány hét Kromski Harp-használat után írni, de biztos lesz még ebben a témában poszt, mert máris fenn a második felvetés a kereten. Kellemes és kreatív hétvégét nektek!
Ezt a fonalat több más szintén lilás-pinkes motringgal együtt pár évvel ezelőtt vettem Soft Rainbow Muzsitól. Pulcsit szerettem volna kötni belőle – fogalmam sem volt még akkor, hogy mennyire nem jó ötlet az én kötési tempómmal és kitartásommal kettes tűvel pulcsit kötni. De szerencsére a korral megjött nálam a reális énkép is, úgyhogy tavaly év végén döntöttem: nem fogok én cérnából pulcsit kötni, inkább keresek hozzájuk kendőmintákat.
SBS-em ugyan rengeteg van, de pinkes-rózsaszínes még nem volt, így addig is, amíg kitalálom, hogy milyen kendőt szeretnék kötni, gyorsan – tényleg meglepően gyorsan – összehoztam ezt az SBS-t. Most nagyon vissza kell fognom a kezemet, nehogy a többiből is ez legyen, annyira kellemes meditatív tevékenység.
Cakkos mintával horgoltam már takarót nagyobb méretben, kétsoronkénti színváltással és mert nagyon szerettem ezt a mintát, alig vártam, hogy megint kínálkozzon egy lehetőség. Amikor megtudtam, hogy ismerőseink babát várnak, már csak az volt a kérdés, hogy fiús vagy lányos színeket fogok hozzá használni.
A kétsoronkénti váltás helyett most színblokkokat készítettem, mert arra gondoltam, a szálvégek minden gépi mosásnál jelentenek egy kis rizikót, a friss anyukának pedig biztos lesz egyéb dolga, mint kézzel mosni a takarót. Így kevesebb a szálvég és remélhetőleg emiatt a bomlási baleset ist.
Külön szegélyt most csak az oldalsó szélekre készítettem, a cakkos végeket natúr meghagytam.
A fonal – ahogy nálam takarónál szokásos – 100% akril, de sajnos itt a fonalsivatagban nem jutok hozzá a kedvenc Bravo fonalaimhoz, így a Müller színválasztékával kellett beérnem. Végülis így is elég jó színkombót sikerült összehozni, de azért már várom, hogy legközelebb eljuthassak egy normálisabb fonalboltba.
Lányok, fiúk, boldog új évet mindenkinek! Nem hittem volna, hogy valaha írok még ide bármit, olyan hosszú volt a szünet a legutóbbi bejegyzés óta. Valamikor az ősszel már mentálisan elkönyveltem, hogy amikor a domain és tárhely hosszabbítása februárban aktuális lesz, akkor majd szépen elfeledkezem róla és véglegesen átteszem székhelyemet az Instagramra. Amúgy ez a gondolat egész jót tett az Instámnak, lelkesebben és gyakrabban posztoltam, még arra is rászántam magam, hogy arcképeket tegyek fel, természetesen tisztán a kendőim hordás közbeni bemutatása céljából. Na de eljött a január vége és nem tudom, hogy ez a kapuzásári pánik jele-e, meg hogy nem tudom elengedni ezt a blogtémát, mindenesetre most tényleg megint van motivációm – még akkor is, ha tudom, hogy a világ már rég túllépett a blogon mint műfajon, pláne ha valaki terméket sem akar eladni, azaz nincs miért szakértőként pozícionálnia magát. (Most az egy másik kérdés, hogy horgolásban jó ideje nem fejlődtem már tovább, szóval a szakértőség amúgy sem igaz rám.)
Lényeg, hogy nem ígérek semmit, se rendszerességet, se sok tartalmat idénre, mégis teszek egy próbát és veszek egy új lendületet. Ahogy a tavalyi posztok mutatják, tavaly a kevés, cserébe nagyobb lélegzetű projektek éve volt: horgoltam egy tunikát, egy pulcsit – ez utóbbit még sehol sem mutattam, majd eljön az ideje ennek is -, befejeztem egy takarót, elkezdtem egy kötött pulcsit. Most hirtelen ezekre emlékszem. Emellett kisebb kendő- és fonósprojektek is voltak, horgolt mandala, de tényleg elhanyagolható mennyiségben.
Ez itt a képen például egy kasmír nyaksi, amiben tényleg egyedül az anyaga izgalmas, mert amúgy egyráhajtásos pálcák hosszú sora (oké, a passzé reliefpálcákból áll, ami valóban új felfedezés. Mármint a reliefpálcákat ismertem, de passzéként alkalmazni csak a My precious sweater óta kezdtem.) De hogy tiszta kasmírt szeretnék használni, ez évek óta rajta volt a kézimunkás lifelist-emen és hát végre pipa került mögé.
A többi tavaly készült holmit talán majd máskor megmutatom, nem ezért ugrottam neki megint a blogolásnak, hanem a “lelki oldala” miatt. Most jutottam odáig, hogy vissza tudok nézni az elmúlt másfél évemre és hogy abban a fonalazás helye hogyan alakult.
Nagy harcosa vagyok annak évek óta, hogy mindenkinek joga van napi 15 percre, amikor azt csinál, amihez kedve van – és ezalatt nem a nyugiban enni vagy zuhanyozni tevékenységeket értem, mert az csak a túléléshez kell, hanem hogy tartalmat vigyen az ember az életébe. 15 perc nem sok, ez az abszolút minimum szeritem ahhoz, hogy emberinek lehessen nevezni egy életet, nem egyszerű robotolásnak. Ahhoz képest, hogy erről meg vagyok győződve, 2019 szeptember és 2020 február vége között nagyon nem tartottam magam ehhez. Valóban úgy funkcionáltam, mint egy robot. Nem mondom, hogy boldogtalan voltam, mert nem erről volt szó. Elkezdtem egy új munkát, a cipő jóval nagyobb volt, mint megszoktam és teljesen kitöltötte nemcsak az időmet, hanem elsősorban a gondolataimat. Hozzájött ehhez, hogy a munka miatt költöznünk is kellett és ez gyakorlatilag is meg mentálisan is elég nagy falat volt. Úgy teltek a napok, hogy tényleg nem láttam meg a szabad 15 perc potenciális helyét és egy idő után már nem is kerestem. Lehet így élni egy ideig, de eléggé kiszívott azért ez a fél év. Úgyhogy amikor aztán beköszöntött a covid-korszak, az minden nehézségével együtt nekem maga volt a fellélegzés. Tudom, hihetetlen, de így volt. Ha még egy hónapig megy minden úgy, ahogy azelőtt, akkor szerintem én már rég valami krónikus fáradtság-burnout-depresszió vagy hasonló vonalon lennék páciens valami kellemes vidéki klinikán.
Szóval márciusban belecsöppentünk az otthontanulásba és mivel az állásom fele tanítás, így az egésznek a tanári oldalába is. Hogy ez mennyire sokk, azt szerintem itt a legtöbb ember saját bőrén tapasztalta, úgyhogy nem is részletezem. Ennek ellenére – illetve pont ezért – éreztem, hogy ha most se állok vissza a 15 perces horgolási időmre, akkor az senkinek nem lesz jó. Zökkenőkkel, de sikerült a visszaszokás, és mostanra megint kábé ott tartok, amit ideálisnak gondolok magam számára – meg amúgy emberi jognak mindenki számára. Nem mindig horoglás-kötés-fonalazás a 15 perc, de mindig van 15 perc és sokszor több is. Az elején illetve időnként még most is, ha nehezen megy mentálisan felszabadítani magam, akkor a horgolás ideje alatt podcastot hallgatok vagy nézek valami “hasznosnak gondolt” videót. Nagyon erős bennem az elvárás, hogy hatékony legyek és jól használjam az időt, és néha ezzel kell kicselezni magam. De szerencsére most 11 hónappal a covid kezdete után egyre ritkábban kell meggyőzni a fejem, hogy a lelkemnek is maradhat kis szabadidő.
Ennek jegyében a kreaévemre nem akartam elvárásokat rakni magam elé, úgynevezett célokat, amelyeket meg kellene valósítani. Amiket összeírtam magamnak, azok leginkább ötletek, hogy ha épp üres a fejem a kreaidőm kezdetén, legyen ötletem mihez kezdeni. Ilyeneket írtam össze:
ha megint kinyit az élet, akkor keresek a környéken egy agyagozós workshopot. Elvileg megtaláltam, de hogy valóban működik-e és túléli-e a krízist, azt majd megtudjuk. Mindenesetre az agyagozás időről időre megjelenik az életemben, és most megint kedvem támadt, plusz van ötletem, hogy milyen kerámiára lenne szükségem, amit meg is tudnék valósítani technikailag.
a tavalyi akvarelles próbálkozásaimat – aminek érdekes módon pont a covid-változások vetettek véget – szeretném folytatni. Van is egy éves craftsy-tagságom, az ott lévő akvarelles tanfolyamokat szeretném közelebbről megnézni.
a Mipistink-féle Mesának vagyok épp a közepén, egyelőre úgy néz ki, hogy a méretet ezúttal sikerült eltalálnom (nem mint legutóbb), ezt a projektet szeretném befejezni és ha bejön, akkor még egy másik színkombinálcióban megkötni, ugyanis szuper maradékfaló projekt. És igen, maradék fonalam túl sok van, apasztani lenne jó.
egy érkező babának terveztem egy takarót – ezt a tételt tegnap este sikerült is pipálnom, majd mutatom, ha befotóztam.
az otthon lév Catania-készlet apasztásához szeretnék aktívan hozzákezdeni, de konkrét ötleten még nem gondolkodtam
az otthon lévő jersey anyagokat szeretném megvarrni, még ha csak otthoni hordásra lesz is jó, nem érdekes, a lényeg, hogy ezt a mumust is sikerüljön legyőzni
szintén a nyitástól függ, hogy megvalósul-e, de tervezni lehet: mivel tavaly kaptam két rokkát, szeretnék ingyenes vagy adakozásra épülő egyszemélyes fonókurzusokat tartani a gyülekezetben, ahol dolgozok.
és vannak további apróságok: kendőrojtozás, nemezelés, jótékony horgolás, befejezni elkezdett projekteket.
Habár a lista hosszú, de nem kell hozzá elhagyni túl gyakran a komfortzónámat, emiatt nem stresszel. Meg hát ahogy írtam, inkább ötletadó, mint to do lista ez számomra.
Ami még picit bővített a listán január 1. óta, hogy egészen spontán kikötött nálam egy Kromski merevnyüstös szövőkeret. Nem volt ez tervezve most, de jó rég óta benn volt a fejemben ahhoz, hogy nem lepődöm meg, hogy végül úgy alakultak a dolgok, ahogy. Na de erről majd írok külön posztot, mert megérdemli.
A lényeg: így január végére összeraktam magam ahhoz, hogy elkezdődjön a kreaév és talán a blogév is. Ne kiabáljuk el. Ha van akár egyvalaki is, aki ennek hatására szokik majd rá a napi 15 perces kreaidőre, akkor már megérte. Vigyázzatok magatokra és alkossatok sokat!
A freeform horgoláshoz hangulat kell és főleg sok egybefüggő idő, ezenkívül még az a fajta mindset, hogy bátran ronts el bármit, nem kell hatékonynak lenni. Nem akarom túlideologizálni a karantén heteit, mert voltak nagyon nehéz napok is, meg kellett kis idő, amíg a családból mindenki megtalálta magát az új helyzetben, de az tény: pusztán a munkábajárás és a face-to-face meetingek és az azokra való eljutás nekem nagyot könnyített az időbeosztásomon. Munka persze volt, de az utazási idő lecsökkenésével nyert időt – már csak a mentális egészségem érdekében is – főképp horgolással töltöttem. Sok freeform horgolással.
A projekt apropója is munkával kapcsolatos: a templomunkban elég retro oltárterítők vannak, némelyikük kifejezetten rossz állapotú és hogy óvatosan fogalmazzak, nem épp igényes kivitelű és/vagy anyagú. Normál napirend mellett ez a tény nem éri el az ingerküszöbömet, legfeljebb amikor épp az ünnepkör változásával cserélem a terítőket a megfelelő színűre. Most viszont tavasszal, hogy nyakamba szakadt rengeteg idő, elkezdett zavarni a dolog. És persze járt az agyam, hogyan találhatnék esetleg olyan megoldást, ami nem dönti romokba a gyülekezet kasszáját sem. Két nap után megvolt az ötlet és a koncepció, freeform horgolásos rátéttel szeretnék egy oltárterítőt készíteni. A freeform rész viszonylag hamar elkészült, most még a rádolgozás a textilre, a bélelés és tűzés-hímzés hiányzik.
Mivel a húsvét és az azt követő hetek színe a fehér – sokszor arannyal, ezüsttel kombinálva, így először összeraktam az otthoni fehér, bézs, drapp, szürkésfehér és metálos fonalaimat egy kupacba. Ezekből dolgoztam első körben, később még találtam pár metálfényű cérnát, ezeket triplán összefogva használtam.
A kör belseje még nem freeform, hanem egy a Cser Kiadó mandaláskönyvéből származó minta alapján készült, ebből ment át fokozatosan freeformba.
Reméltem, hogy a nyáron a textilre rádolgozással is megleszek, de valahogy nem jött a hangulat. Mindegy, a céldátum most húsvét, addig még mindenképp jelentkezem, hogy haladok.
Ez a recept a feledékenységemnek köszönhető, meg annak, hogy nem is tudom, mióta nem került kezembe olyan nagy cukkini, aminek a közepéből a magvas részt el kellett távolítani. Ilyet boltban venni nem nagyon lehet, és a saját termésűeket is általában kisebb korukban leszedem, kivéve a nyaralás idejét. A kéthetes távollét után egy hatalmas cukkini fogadott bennünket, tényleg akkora volt, mint egy újszülött baba. Nyilvánvaló volt, hogy meg kell tölteni.
Anno ezt a családban úgy csináltuk, hogy megfőztük a rizst, elkészítettük a darálthúsos ragut és rétegelve tettük a cukkinibe. De mert igazán finom csak a húsos töltelék belőle, na meg a ráolvadt sajt, így a rizs egyszerűen kiment a fejemből.
Mint utóbb kiderült, ez nem is volt baj, mert ellentétben a gyerekkori rutinnal, a kizárólag húsos raguval töltött cukkini után tele voltam energiával és nem dőltem ki azonnal egy teljes délutánt kitöltő alvásra. Egy hozzáértő ismerősöm szerint a rizs hiánya jót tett a vércukorszintemnek, ezért nem álmosodtam el. Nem tudom, nem értek hozzá, de ezentúl már csak így fogom készíteni a töltött cukkinit – ha valaha megint tölteni való méretű zöldség kerül hozzám.
Darált marhahúsból fél kilóra volt szükség. Három gerezd fokhagymát apróra vágtam, kevés olajon serpenyőben pároltam röviden, ezután hozzáöntöttem a darált marhát és pirítottam pár percig. Majd felöntöttem egy kevés vörösborral, megsóztam, borsoztam és fél kiskanálnyi fahéjjal is megszórtam. Amikor a bor elpárolgott, felöntöttem passzírozott paradicsommal, kevesebbel, mintha tésztaszószt készítettem volna. (Ha csak magamnak főztem volna, akkor normális felkockázott paradicsomot használok, nem dobozosat, de van a családban, aki nem szereti a darabos paradicsomot a raguban.) Ez az egész még rotyogott egy ideig magának. Amikor már nem túl folyékony volt a szósz, akkor késznek nyilvánítottam és beletöltöttem a kivájt cukkinibe. Lefedtem mozzarellaszeletekkel és tettem rá paradicsomszeleteket is, majd az egészet sütöttem kb 15 percig, amíg a cukkini villapróbával elég puhára sült. Tálaláskor friss kerti bazsalikomot és oregánót szórhatott rá, aki akart. Ha ez nem lett volna, akkor a szószba tettem volna szárított oregánót.
Ha ti is abban a helyzetben vagytok, hogy az egész hűtő tele van cukkinivel, mert mind egyszerre érett meg, akkor még egy másik ötletet is megosztok – ehhez sajnos elfelejtettem fotót készíteni.
A cukkinit ehhez a recepthez felkockázzuk – emiatt jobb a kisebb, zsenge cukkini – és ha van erdei gomba, akkor azt, ha nem, akkor sima boltit is lehet feldarabolni hozzá. Mi rókagombát kaptunk, azzal extra jó íze lett.
Zöldhagymát felkarikáztam és olvasztott vajon, a feldarabolt cukkinivel és gombával együtt wokban folyamatosan kevergetve pirítottam, amíg a gomba levet nem eresztett. Megsóztam, borsoztam. Főtt rizst kevertem a raguhoz, majd megszórtam snidlinggel és friss kakukkfűvel. Én csak annyit mondok, hogy a család legválogatósabb tagjának első reakciója ennyi volt: De jól néz ki! Ennél több elismerés nekem nem is kell.
A sok kiegészítő után az utóbbi időben inkább a nagyobb projektek felé fordultam, most például nyárra ezt a gyémántmintás pulóvert választottam. A minta megtalálható itt a ByKaterina blogon. Van ingyenes verziója is, és van egy könnyen nyomtatható verzió is, ami már fizetős. Én a fizetőst választottam, részben mert tényleg nem akartam a wordbe másolgatással és a reklámok eltávolításával küszködni, részben meg azért, amit ebben a bejegyzésben részletesen megírtam már. Egyébként a leírás nagyon jó, könnyen követhető, így szerintem tényleg megérte az árát.
Sheepjes Stonewashed fonalat használok türkiz színben és 4-es tűvel horgolom. A minta szerint a passzékat kisebb tűvel kellett volna készíteni, ezt a nyaki passzénál elmulasztottam egyszerű figyelmetlenségből, de egyelőre ez nem tűnik problémának. Az ujjaknál jobban fogok figyelni.
A passzé és az azt követő első néhány sor igényel némi figyelmet, de egyébként viszonylag gyorsan adja magát a minta. Persze számolgatok azért és a kész sorokat is érdemes ellenőrizni, de már egy jó ideje nem nézem a mintát, fejből horgolok.
Eredetileg oversized a modell, én ettől most a body részben eltekintettem, nem akarom magam kövéríteni. Laza lesz, de nem lesz 15 centi ráhagyás. Az ujjában már inkább, még nem tudom, hogy ez idegesíteni fog-e később. Meglátjuk… A projekt felénél járok körülbelül, remélem, hamarosan , a tél kezdete előtt mutathatom a kész művet.
A mai hétfőzz rovat nem konkrét receptről szól, mégsem szerettem volna kihagyni, mert egyben remek life update is. Majdnem egy éve lakunk vidéken – nem teljesen falu, de nagyon természetközeli kisváros szélén. Ugyan nem családi házban, hanem lakásban, de a közös kertet használhatjuk és az erkélyen is próbálkozom a zöldítéssel. Egy magaságyás és számtalan virágcserép- és láda segítségével próbálom ki kicsiben a saját termesztésű ételek előnyeit és hátrányait. (Igen, hátrány is van, főleg az, hogy az időjárás és a kártevők simán keresztbehúznak minden tervet, pláne, ha valaki annyira minimális szakértelemmel vág bele, mint én.)
Ami minden bénázás ellenére elég jól sikerült, azok a zöldfűszerek. A képen látható citromfűnek a tövét kaptam, így ez nem volt különösen rizikós. Egy hónap alatt a szinte semmiből lett ekkora (ikeás játékpolchoz való ládában van). Az első képen lévő oreganot magról vetettem, először két pici cserépbe, de aztán elkezdte kinőni a helyet és kicsit szétültettem a szintén ikeás kampóra akasztható cserépbe. Egyelőre frissen szüreteljük, de majd szárítani is fogok belőle.
A kakukkfüvet most nem fotóztam, az is remekül kikelt magról és boldogan terjeszkedik, akármekkora helyre ültetem, kitölti azt. Bolti cserepes növényt vettem mentát, rozmaringot és bazsalikomot – ezek nálam a kis cserépben hagyva mindig gyors döglésre vannak ítélve, viszont most a magaságyásban bámulatosan nőnek.
Egész nyáron alig használok szárított bolti fűszert, mert a friss íze sokkal jobb. Ma például egy nem túl fantáziadús, “nyaralás utáni üres kamra” fantázianevű tésztasalátát ebédeltünk: spiráltészta, vörösbab konzervből, tonhal konzervből, kapribogyó üvegből és 8 darab sk koktélparadicsom. Ami miatt viszont mégis mennyei lett az íz: nagyon bőven tettem rá saját termesztésű friss zöldfűszert: citromfű, fokhagyma zöldje, bazsalikom, rozmaring és porcsin. A citromfű például nekem tipikus tea- vagy limonádéfűszer, de ha már van otthon, akkor ráteszem mindenre és igazából eddig mindig passzolt, sokkal érdekesebbek az ízharmóniák vele.
A porcsin volt a mai meglepetés a fűszermixben. Egész mostanáig irtottam, amikor kibújt az ágyásban. Aztán közvetlen nyaralásunk előtt egy idősebb ismerősünk mondta, hogy ez nem gyom, ehető. Fantasztikus egyébként, mi mindent megettek két generációval ezelőtt az emberek! Utánanéztem Bálint gazdánál és a porcsin kábé mindenre is jó meg egészséges, szóval most már nem irtom, hanem kifejezetten örülök neki, ha előbújik. A Wikiben is lehet róla olvasni.
A magaságyás többi zöldségéről is írok majd, de várjuk ki a végét – ilyen esős nyarat én még nem láttam, szóval még lehet, hogy a csigák győznek.
Ezzel a poszttal azt hiszem, kicsit elindult a blog egy új irányba. Nem állítom, hogy kertblog lesz belőle, de ha megnézem, mennyi időt töltöttem fonalakkal és mennyit kerttel az utóbbi fél évben, akkor egyértelműen a kert vezet. Remélem, nem bánjátok, ha ezt a vonalat is behozom ezután.
Eperföldi látogatás után mások lekvárt főznek ezerrel, nálunk mire egyáltalán elgondolkodhatnék rajta, hogy mit is kezdünk a zsákmánnyal, már el is fogy frissen. Azért másnap reggelre szerencsére sikerült még egy kásányi adagot megmenteni.
Az egész ugyanúgy kezdődött, mint bármely normális zabkásafőzés nálam: négy evőkanál kemény zabpelyhet és egy evőkanál hasábos mandulát megpirítottam szárazon, megszórtam fahéjjal majd felöntöttem vízzel. A víz picit jobban megszaladt, mint szokott, ez nem volt szándékos, de végül jó lett ez így. Amikor a zabpehely nagyjából puhára főtt, hozzáadtam még a kettévágott epreket, olyan két maroknyi volt, és pici tejszínt. A legvégén pedig marcipánmasszából egy ujjnyi mennyiséget felkockáztam és azt is belekevertem. Az eper nem főtt rommá, csak picit megmelegedett és valamennyire levet is eresztett, a marcipán elolvadt, így az egész nagyon kellemes, krémes állagú kása lett.
A tetején lévő mentalevelet csak a fotó erejéig hagytam egyben, apróra vágva és elkeverve a kásában sokkal intenzívebb az íze.
Tényleg tökéletes luxuskása lett, simán elmenne desszertnek is egy vasárnapi ebéd után, bár akkor azért az adag kisebb is lehetne.
A karantén vége felé hirtelen elkezdtem hiányolni a fonás lassú és egyenletes ritmusát. S bár azt hittem, már nincs otthon több szösz, valami csoda folytán előkerült két adag, mindkettő létezéséről elfeledkeztem már. Vég Anett festései, mindkettő nagyon hasonló árnyalatokból áll. Az egyik felét már meg is fontam. Minden a szokásos: zoknifonalnál picit vastagabbra, kétágúra fonatam. Ami érdekes: a fonás során egyes szakaszok kékek lettek, pedig első ránézésre szürkék, vakondbarnák és pinkek voltak csak a szöszben. Izgalmas lett a cérnázás során is a színkeveredés, mert bár lehetett volna szimmetrikusan és ezzel hosszan átmenetesre fonni a szöszt, végül szándékosan felcseréltem a cérnázáskor az irányokat, s így minden szakaszon keverednek a színek. Szerintem csodás így!