A dinnye menő. Már tavaly is menő volt és idén is tartja magát, ellentétben a különböző állatokkal, amelyek általában csak egy évig díszítenek mindent, lásd bagoly, róka, idén pedig a flamingó. Én mondjuk enni nem annyira szeretem a görögdinnyét, túl ragacsos, túl nagy, túl lutri, hogy finom lesz-e és túl sok mag van benne – viszont nézni öröm, ráadásul nemzeti színekben pompázik. Ez utóbbira egyébként nem is gondoltam addig, amíg festés közben – amikor még nem voltak rajta a fekete kis cseppecskék – K megkérdezte, hogy szurkolói pólót festünk-e a vizes VB-re. Mondjuk az is egy ötlet, de nem.
Persze aki szurkolói pólót szeretne festeni, az is olvasson tovább, csak egyszerűen időben hagyja abba, még a magok felfestése előtt.
A képen látható festékeket használtam: Marabu Fashion Spray, már megénekeltem dicséretét például itt. Ezen kívül szükség van még egy fehér pamutmólóra és egy fekete textilfilcre (nekem vastagabb volt, ami gyorsítja a munkát, de szerintem bármilyen jó.), valamint újságpapírokra az asztal védelmében és egy nagyobb nejlonzacskóra, amit a rétegek közé tehetünk, amikor a magokat festjük.
A póló elejét és hátát külön festjük, például egyiket délelőtt, másikat délután, hogy megszáradjon és ne maszatolódjon el az először festett oldal. Először a póló alját festjük zöldre. Elég távolról (80-100 centi) szórjuk a festéket, mert így érhetjük el a finom átmenetet a fehér és a zöld között. A póló szegélyénél legalul aztán mehet pár plusz fújás, hogy ott sötétebb legyen. Ugyanezt megcsináljuk a piros festékkel, csak itt a póló aljánál fújjuk csak egyszer a festéket és ahogy egyre feljebb haladunk, lehetünk egyre bőkezűbbek a festékkel. A zöld és a piros rész között maradjon egy fehér rész is. Nyugi,ha esetleg a papíralátét ellenére folt esne, a melléfújt festék frissen sima vizes ronggyal lemosható például a laminált padlóról.
Amikor mindkét oldal kész és megszáradt, akkor a textilfilctollal fekete cseppeket rajzolunk a piros területre. A spray festék vasalással fixálható és az általam használt textilfilc is, így ezután nincs más hátra, mint átvasalni a művet. Egyszer próbaképp még nézzük meg, hogy víz hatására hogy viselkedik, de alapesetben nem szabad veszítenie a színből és 40 fokon gépben is mosható. Jó festegetést!
A hexagonos terítő készítéséről szóló videósorozat utolsó része is elkészült, ezen a linken találjátok.
Időközben több méretben és színvilágban is elkészítettem, csak nem mindegyik volt publikus. Sőt, nemcsak terítőként lesz használatban, hanem díszpárna előlapként is.
Továbbra is rajongok ezért az egyszerű, de nagyszerű mintáért és remélem, Titeket is hasonlóan beszippant. Remek maradékfogyasztó egyébként 🙂
Már-már úgy tűnhetett, hogy elfeledkeztem róla, pedig dehogy! Végre itt a hexagonos terítő készítésének második szakaszát bemutató videó. Remélem, követhető – ha bármi kérdésetek van, kommentben nyugodtan tegyétek fel, igyekszem válaszolni. Ha pedig nem láttátok az első részt, akkor itt tudjátok bepótolni.
Kezdek sportot csinálni abból, hogy a karácsonyi előkészületeket a lehető legegyszerűbben oldjam meg. Nem mintha nem jelentene örömet sok időt fordítani a naptár vagy a koszorú készítésére, netán az ajándékok beszerzésére. Nem erről van szó, hanem inkább az időtényezőről. Mostanra beláttam, hogy a család és teljes állás, plusz számtalan hobbi, plusz igény a sportolásra, kultúrára, olvasásra, egy továbbképzés rendszeres többnapos utazásokkal és két blog elég nehezen egyeztethető össze azzal a ténnyel, hogy a nap 24 órából áll. És akkor még a magam maximalizmusával összeállított lista, hogy hogy kellene kinézni az ünnepeknek tartalmilag és külsőségeiben! Ha ezt mind jól akarnám csinálni, akkor valószínűleg belebetegednék, ami nem cél. Így most általános lefaragási hadműveletben vagyok, nagyon figyelek arra, hogy mi elég és mi túl sok. Az ádventi koszorúval kapcsolatban például munkából hazajövet a villamoson jutott eszembe egy szenzációs és gyorsan megvalósítható ötlet. Hazaérve kiderült, hogy mégsincs itthon alapanyag hozzá, de sebaj, mert lett alternatív megoldás, szóval egyből két ötletet tudok adni azoknak, akik hozzám hasonlóan szintén utolsó pillanatoznak a dekorálásban.
A megvalósult variációval kezdek. Ehhez 4 darab üveg IKEÁ-ban kapható fűszertartó, 4 darab úszógyertya és washi tape szükséges. Én egy széles, kb 3 centis mintásat és egy egyszínű keskenyet használtam, mindkettő a Tchibo most kapható karácsonyi szériájából van, de persze tetszés szerint bármilyet használhatunk. Az úszógyertya egyébként több éve megvan, ez látszik is rajta kicsit, de majd nem nézzük túl közelről, hogy ne látszódjanak a karcolások a tetején. Ez volt az egyik célom, hogy ezekkel a gyertyákkal kezdjek végre valamit.
A szélesebb dekortapasszal körberagasztottam a négy fűszertartó üveget úgy, hogy kettő-kettő üveg volt egy sorban. Nem teljesen lent indult a tapasz, hanem úgy fél centivel feljebb, hogy később a vékony tapaszt még a mintás csík két szélére oda tudjam ragasztani.
Most körbetekerem a keskeny dekortapasszal is az üvegeket, a csík a mintás tapasz alá és fölé kerül.
Az úszógyertyák alja le van kerekítve, így szépen beilleszthető az üveg szájába, ott stabilan áll.
És így néz ki oldalról a kész ádventi koszorú. Na jó, koszorúnak nyoma sincs, így majd valószínű teszek mellé fenyőágakat egy vázában, de a négy gyertya meggyújtására tökéletesen alkalmas és ami az étkezőasztalon különösen fontos: kis helyen elfér. Természetesen valami karácsonyi terítőre fog kerülni, ezt majd még megmutatom az Instán.
A másik ötlet, ami megfelelő üveg hiányában végül nem valósult meg, így nézett volna ki: Négy nagyobb, legalább félliteres befőttesüveg kellett volna hozzá vagy még ideálisabb esetben egyetlen nagy üvegből készült leveses- vagy salátástál. Az üveg aljára kis karácsonyfadísz üveggömböket tettem volna a gyertyával harmonizáló színben. Erre eresztettem volna a vizet, amelynek a tetején úsztak volna a gyertyák. Uborkásüveg esetén minden üvegbe egy gyertya, szép nagy üvegtál esetén egy tálba került volna az összes gyertya. Na sebaj, majd jövőre időben gondolok a megfelelő méretű üvegekre.
Ha elkészítetted a két ötlet közül az egyiket, mutasd meg nekünk itt vagy itt. És persze meghitt és stresszmentes ádventet kívánok!
Hála a német rokonoknak, nekem már akkoriban volt ádventi kalendáriumom, amikor az ádvent szót Magyarországon szűk egyházi körökön kívül senki nem ismerte. Ez általában egy A4-es, néha A3-as méretű kép volt, amelyen minden nap kinyitottunk egy ablakocskát. Nem csoki volt benne, se mütyürök, netán komplett legókészlet darabjai, hanem kis képecskék: labda, korcsolya, maci, és a 24. ablak mögött általában duplaméretű képen a Kisjézus vagy ilyesmi. A képes ádventi naptár pont azt tudta, amire kitalálták: segített lerövidíteni a várakozás idejét, strukturálta az időt. Nem ajándéközönnel öntötte el a gyerekeket, hogy még a szenteste előtt 24 tárggyal legyen többjük, mint egy hónappal azelőtt volt. Süti vagy édesség meg amúgy is volt minden nap, viszont csak egyszer, tehát hiába lett volna a naptár, a benne lévőket keményen begyűjtötte volna a Gonosz Édességszéf, más néven a fogaink egészségéért aggódó szülők.
Felnőttként néhány kivételes személynek néhány különleges alkalommal készítettem ádventi naptárt apró ajándékokkal, idézetekkel, zenével. Ihlet kellett hozzá, nem ment gombnyomásra és hetekig készült mindegyik.
Meg voltam győződve, hogy a gyerekeimnek majd minden évben zseniális ádventi naptárakat készítek, de aztán a realitás lehúzott, és hirtelen nem is tudom, hogy olyan igazi 24 zsebes, minden ajándék előre kész naptáruk volt-e valamikor. Azért nem kell sajnálni őket, valami minden évben csurran-cseppen, de továbbra is borzaszt a 24 nap alatt 24 ajándék és akkor még csak ezután jön a karácsonyi csomagbontás! Idén megegyeztünk, hogy megint visszatérünk a “kis ablakok mögött képeket nézegetünk” típusú ádventi naptárhoz.
Miközben ezen a témán morfondíroztam, eszembe jutott, hogy idén nagyszülői ádventi naptárt is készítek, mégpedig nekik is az egy nap – egy kép logikával. Kinyomtatok 24 fotót az elmúlt évből (remélem, találok ennyi jót a sokszáz képből…), beleteszem a fotókat egy 24 képes lapozós fotóalbumba. Színes papírból kivágok 24 darab fotóméretű fedőlapot, megszámozom a lapokat egytől huszonnégyig, minden fotóra rárakok egy fedlapot, ha kicsit nehezíteni akarom a dolgukat, akkor nem sorrendben, hogy még keresni is kelljen. És akkor nincs is más dolguk, csak naponta a megfelelő fotóról leszedni a fedőlapot és gyönyörködni az unokákban.
Apropó fotók! K nagy fájdalmára róla nem készült kép a szülőszobán magzatmázasan. Vagy ha készült is, nem találjuk. Apahajó szerint azért nem, mert ő harcias apazon módjára azért küzdött minden erejével, hogy rakják már az anyjára azt a szerencsétlen gyereket, aki állítólag lila volt és 38 hétre született, emiatt a neonatológus szerint a legjobb, ami történhet vele, az az orvosi megfigyelés volt. Én tényleg nagyon egyszerű szülő nő voltam, nem reklamáltam a vízbenszülésért meg a gyertyafényért, meg úgy általában úgy voltam vele, hogy megbíztam az orvosomban, hogy csak annyit avatkozik be, amennyit nagyon muszáj. Hogy a neonatológussal lesz konfliktus, azt álmomban sem gondoltam volna. De hát így lett, és szegény K most itt áll fotó nélkül, identitásának egy fontos darabját már sosem fogjuk tudni megadni neki (hacsak meg nem találjuk valahol a körülmények ellenére készült képet). Úgyhogy még az is lehet, hogy annyira megesik rajta a szívem, hogy idén ő is kap egy fotóalbumot babakorából ádventre. Ha már nem szülőszobásat, de legalább valami bizonyítékot, hogy már azelőtt is létezett, hogy emlékezni tud saját magára.
És ti készítetek ádventi naptárat valakinek? Milyet és mit rejtetek el benne?
Hát ez a nap is elérkezett, itt az első bejegyzés, amelyben video is található! Az egész Do-nak köszönhető, nemcsak mert ő vette fel a filmet, hanem mert annyit néz videotutorialokat és annyit tanul belőle, hogy kedvet csinált nekem is ehhez a műfajhoz.
A felvételen látszik, hogy ez az elsőnk, még lehet fokozni mind a kameratartást, mind a horgolás sebességét (azaz inkább lassúságát), de azért fogadjátok szeretettel. És még az is lehet, hogy ha majd pár filmet leforgatunk és belejövünk, akkor újra felvesszük ezt az elsőt is. Szívesen fogadom az építő kritikát, hogy a következő filmek jobbak legyenek.
Szóval elő a maradék Catania fonalakat és a hozzá passzoló tűt, és készítsetek ti is terítőt granny hexgonokból!
A múltkor megígértem, hogy megmutatom, hogyan lesz a freeform horgolt nyakláncnakvalóból nyaklánc. Adott tehát először egy freeform horgolt tetszőleges alakú folt. A méret is majdnem tetszőleges: az egész pici medáltól a hatalmas statement nyakláncig kábé minden lehetséges.
Hogy legyen tartása a kész medálnak, én filcből készítek neki hátlapot. Filc sokféle minőségben kapható, javaslom, hogy ebből is a közepes vastagságút és legalább részben gyapjútartalmút válasszátok (kivéve persze, ha valaki allergiás a gyapjúra.) A hátlap kiméréséhez a filcre tesszük a horgolt részt, felül van a horgolás színe. Fehér ceruzával vagy szabókrétával körberajzoljuk. Félrerakjuk a horgolást és kivágjuk a körberajzolt részt. Néhány milliméterrel nyugodtan vágjunk a vonalon belül, így épp egy kicsivel lesz kisebb a hátlap, mint a horgolás – ez a cél. Nem akarjuk, hogy kilátszódjon a horgolás alól a hátlap.
Most jön a legizgalmasabb rész. Egy gombostűvel rögzítjük a hátlapot, majd a filcet felöltögetjük kézzel a horgolásra osztott hímzővel. Az osztott hímző azért ideális, mert rengeteg színben kapható és a munka vastagságához tudjuk igazítani a vastagságát is. Én Catania fonalhoz három szálával veszem az osztott hímzőt. Először is kiválasztjuk a cérna színét: érdemes azt a színt használni, ami a legdominánsabb a horgolt folt szélein, tehát nem a hátlap színéhez alkalmazkodunk. Ez azért fontos, mert föl-le öltögetünk majd és eközben minél észrevétlenebbek szeretnénk maradni a munka színén. Ahogy látjátok, az öltések hossza nem mindig egyforma hosszú, ez is azért van, mert a leöltések helyét úgy próbáljuk megkeresni, hogy minél kevésbé látszódjon a cérna. Ha igazán ügyesek vagyunk, akkor egyáltalán nem fognak látszódni az öltések a munka színén.
Így néz ki készen a hátlapozott medál. Ugye hogy észre se lehet venni a varrást?
Most jönnek a szerelékek. A láncot gyöngyösboltokban méterre lehet venni, ugyanitt kaphatók kapcsok és szereléshez használt karikák is. Először a kíván méretűre vágjuk a láncot, ehhez érdemes a medált odamérni a nyakunkhoz. A medál felső része plusz a lánc hossza együtt adja ki azt a hosszt, ami normálisan a megszokott lánchosszúságunk (már ha van ilyen preferált méretünk.) A lánc csípőfogóval vágható. A szükséges hosszt középen kettévágjuk. Az egyik lánc egyik végéhez hozzáillesztjük a zárókapcsot, a másik lánc egyik végéhez pedig a kis karikát, amivel majd zárjuk a kapcsot. Kúposfogóval könnyen elhajlíthatjuk a láncszemeket, a záráshoz pedig jó szolgálatot tesz az a fogó, a laposfogó. Így most kaptunk egy hosszú láncot, ami így néz ki balról jobbra: lánc, kapocs, körgyűrű, lánc. Opcionálisan a lánc elején és végén lehet egy-egy karika. Most a lánc két végét (ami vagy karika vagy csak simán egy-egy láncszem) hozzávarrjuk a filc hátlaphoz néhány öltéssel. Vigyázat, csak a filchez varrjuk, tehát nem megyünk fel a horgolt színéig.
Így fog kinézni.
És már kész is vagyunk. Ha kedvet kaptatok és készítetek ti is ilyesmi nyakláncot, tegyétek fel az anyahajó FB-oldalára, ha van kedvetek – nagyon örülnék, ha láthatnám.
Mostanában van szerencsém az elmúlt tíz év tárgyi dokumentumait egyenként kézbe venni és kemény szívvel feltenni a kérdést, hogy valóban szükséges-e a megőrzésük. Do ugyanis hamarosan külön szobába költözik. Majdnem tettem itt egy vesszőt, és folytattam, hogy “és emiatt meg kell szabadulni csomó lomtól”, de aztán rájöttem, hogy itt meg kell állni. A gyerek külön szobába költözik. Nemrég még csak az ágyunkban volt hajlandó elaludni, most meg… Persze nem ő akarta, csak valahogy úgy alakult, hogy megállapítottuk, mindenkinek így lesz a legjobb. Egy tízévesnek már van önálló élete, ez a helyzet.
Na de a lényeg, hogy a rendrakás közben előkerült egy régi képeslap is, amit Do és én barkácsoltunk.
Amilyen egyszerű, annyira dekoratív, és tényleg bármilyen kis gyerekkel készíthető, aki már képes ceruzát vagy zsírkrétát fogni a kezébe. Így készül:
1. Először a gyerek kap egy doboz zsírkrétát vagy ceruzát a kezébe s tetszőleges irkafirkákkal beszínezi a négyzet alakú lapot. Nem kell, hogy formák legyenek, sőt, kifejezetten összevissza foltokkal a legizgalmasabb.
2. Aztán a felnőtt vagy a nagyobb testvér a papírt összehajtja először keresztbe, hosszába, majd mindkét irányban átlósan. Az így kapott formába pedig itt is, ott is vág valamilyen mintát. A technikát már az ovisok is ismerni szokták, ablakra való hópelyheket szoktak így vágni az oviban.
3. A színes csillagot/ mandalát felragasztjuk fekete vagy fehér fotókartonra, és már kész is a képeslap.
Az a legjobb benne, hogy nem kell ún. szépen rajzolni hozzá, és ha a vágás nem pontos, az sem tragédia. Ebben a technikában a színek viszik el a show-t.
Kellemes barkácsolást kívánok és azt, hogy minél több barátot és családtagot lepjetek meg idén sk képeslapokkal!
Remélem, nem unjátok még, ha megint Kisnyalkával jövök. Szóval Nyalkán, az év leghosszabb hetén, amikor mindenre volt időm, ami csak eszembe jutott, gyapjútündért is csináltunk. Ezek a kis légies figurák régóta a kedvenc portékáim karácsonyi vásárokon, ahogyan vázába tett nagy faágakon lógnak. Hála Niának, most megtanulhattam a készítését. Amikor pedig múlt héten egy véres fogorvoslátogatás után jobb kedvet kellett varázsolnom Do-nak, akkor eszembe jutott, hogy a gyapjútündér lesz a tuti vigasz. Aznap eléggé le volt törve ahhoz, hogy csak nézte, ahogy készítem, viszont két nappal később ő is elkészítette a saját tündérjét, így most már hárman vannak: a nyalkai, a foghúzós és a pöttyösszoknyás. Na de térjünk a lényegre: megmutatom, hogy készül a kis tünemény, hátha nektek is van kedvetek például karácsonyi ajándéknak ilyet készíteni vagy csak úgy, magatoknak, mert szép.
Szükség lesz kb 8-10 deka nyersszínű gyapjúra, valamint 1-1 maréknyi színes gyapjúra ízlés szerint: egy a hajnak, és még a ruhához, egyéb kiegészítőkhöz. Eszközök: szappanos langyos víz egy tálban, nemezelőtű és egy mosogatószivacs a tűnemezeléshez. A magyarázatok mindig a szöveg fölötti képre vonatkoznak. Egy maréknyi gyapjúból készül a fej vizes nemezeléssel. A gyapjút először úgy hajtogattam, csavartam fel, hogy minél tömörebb gömbformája legyen, majd szappanos vízzel addig görgettem a kezeim között, hogy végül viszonylag kemény gömb lett. Aki még sosem csinált ilyet, találhat segítséget youtube videókon. Nem gond, ha látszik egy vonal, ahol összeért a gyapjú, lesz egy réteg, ami eltakarja. Ha kész, félretesszük, és áttérünk a karok készítésére.
A két kar egy darabban készül. Egy hosszú, kb 30 centis gyapjúcsomagot veszünk kézbe, ezt feltekerjük palacsintamódra, picit benedvesítjük és elkezdjük tömöríteni, mintha hurkát gyurmáznánk. Szerintem ez a baba készítésének legnehezebb része, mert az a cél, hogy mindenütt kb egyforma vastag legyen a kar, de természetesen nem tudjuk egyszerre megdolgozni az egész hurkát, úgyhogy ez legalább 10 percig úgy tűnik, hogy SOSEM fog sikerülni.
Amikor aztán mégis kész a hurka, akkor kötünk rá két csomót, ezek lesznek a baba kézfejei. Ezután levágjuk a csomó utáni részt a hurka végéről (a külsőt!), erre nem lesz szükség. Marad egy kb 20 centis hurka, a két végén csomóval.
Most a fehér gyapjúból egy olyan nagy darabot veszünk le, ami egyrészt rögzíti majd a fejet és a karokat, másrészt ez lesz a baba teste és szoknyácskája is. Nem biztos, hogy az összes gyapjút fel kell használni hozzá, a fej méretéhez igazítsd, hogy mekkora legyen a test. Mire kell figyelni? A gyapjúcsík legyen egyben és legyen hosszúkás, mert a közepére kerül a fej, s erre hajtod majd rá a gyapjúszalagot. Fontos az is, hogy a fejet szépen befedje a gyapjúszalag, mert ez rögzíti a fejet. Ez okból nem szabad elvékonyítani a fejet körbefogó gyapjúréteget. (Nekem elsőre szépen kipottyant a fej a szalagból, úgyhogy kezdhettem újra ezt a lépést.)
Ha sikeresen ráigazítottad a fejre a gyapjúszalagot, akkor cérnával kötözd körbe a gömb alatt és köss rá duplacsomót is. Most kész a fej és a nyak.
Majd közvetlen a kötözés alá tedd be középre igazítva a csomós virslit, azaz a kart, majd az alatt is kötözz és csomózz a cérnával. Ezzel kész a legnehezebb rész, innentől merő élvezet jön. Ezenkívül a szappanos nemezelésről átváltunk a tűnemezelésre.
A babának először is egy felsőt csinálunk, ez úgy készül, hogy egy hosszúkás, 3-4 centi széles színes gyapjúszalagot átlósan átvezetünk a baba felsőtestén előlről hátulra, majd hátulról előre is ugyanezt a darabot, mintha kendőt viselne. Közben rögzítjük tűszúrásokkal a derekánál elől-hátul, esetleg kevés szúrással a dekoltázsnál is lehet.
Most a haj következik. Itt tényleg csak a fantázia szab határt, lehet kibontott haja, lehet befont, lehet kontyos vagy ezek kombinációja. Nyalkán a tizenvalahány baba közül nem volt kettő, aminek ugyanolyan frizurája lett volna. Itt most a fonott copfot mutatom. A baba fejére igazítottam a viszonylag vastag gyapjúszalagot, a hossza a kívánt hajhossz duplája volt. Középen a fejtetőn a választéknál beletűnemezeltem.
Majd befontam mindkét copfot külön-külön, és a fonatot szintén tűszúrásokkal rögzítettem. Ezután a szoknya következik. Kisebb gyapjúpamacsokat tettem körbe a derekához, majd ezt is tűszúrással rögzítettem. A szúrásokkal lehet a baba alakján is finomítani, de azért óvatosan, hiszen a test alsó része nagyon légies marad, a szoknya alatt nincs láb.
A hajába még egy kis virág is került: mosogatószivacson egy pici kék pamacsra még kisebb sárga pamacsot nemezeltem, majd az egészet hozzátűztem a hajhoz. A hajat az egész fejen laza tűszúrásokkal rögzítettem. Aki szeretne, még készíthet a kezébe kis horgolt kosárkát vagy horgolhat mini vállkendőt, ölbe kiskutyát – engedjétek szabadjára a fantáziátokat.
Jó tündérkészítést kívánok, és ha van kedvetek, posztoljátok az elkészült tündéreket az anyahajó FB-oldalán vagy küldjétek el kommentben a linket, ahol a Ti babátok található.
Vasárnap egy hirtelen rám szakadt üres délutánon hirtelen felindulásból elkezdtem szortírozni a fonalak között. Találtam néhány neonszínű maradék Cataniát – vagy hasonló pamutfonalat, amelyekről rögtön eszembe jutottak a vadiúj kihúzófilcek, amiről rögtön eszembe jutott egy félretett üres doboz, onnantól pedig nem volt megállás.
A behorgolt konzervdobozból készült ceruzatartók nagyon tetszenek, de eddig minden próbálkozásom vérfürdőbe torkollt. Gőzöm nincs, hogy szedik ki mások az éles belső fémrészeket, nekem már a konzervdoboz elmosásakor vérezni szokott a kezem, pedig becsszó vigyázok. Viszont a kívül papír, belül alufóliával bevont levesporos doboz ebből a szempontból is tökéletes, nincsenek éles peremek, a mérete pedig arra predestinálja, hogy kihúzófilceket tároljanak benne.
A horgolt bevonat úgy készült, hogy horgoltam egy négyzetet. A kezdő láncszemkörbe 16 erh pálca, a második körben a sarkokra öt pálca, a többi szembe egy-egy. A következő körökben pedig mindig az öt sarokpálca közül a középsőbe öt pálca, a többibe pedig egy-egy. Amint a képen is látható, itt csak három körre volt szükség. Hogy a téglalap formához eljussunk, ezután a négyzet két szemközti oldalán kezdünk el csíkokat horgolni. Nálam egy csík kettő darab erhfp-ból állt 14 szem felett. Én szimmetrikusan rendeztem el a csíkokat, de természetesen ez nem kötelező. Amikor pedig elértem a szükséges hosszt, összehorgoltam a két oldalt.
A gyűrű egyik oldalát ezután – ami később a tartó aljának oldalára került, körbehorgoltam ráksorral. A ráksor kicsit összehúzza, szűkíti a horgolt kelmét, így amikor ráhúzza az ember a tartóra, akkor nem csúszik fel a horgolt rész. A felső szegélyre egy sor rövidpálcát horgoltam.
Így néz ki hátulról. Szinte sajnálom, hogy ezt a részt csak ritkán láthatom.
És szerintem igazán jól passzol a kihúzófilcekhez. És ami a legjobb: olyan gyorsan elkészült, hogy utána még tovább folytattam a fonalrendezést, és így szőrös szívvel kiszelektáltam rengeteg értelmezhetetlen mennyiségű maradékot és horgoláspróbát, valamint az iskolai kézimunkaszertár részére is összeraktam egy takaros kis csomagot, így összesen több, mint 800 grammal kevesebbet nyom az itthoni készlet. A felszabadult helyre pedig az utóbbi időben összegyűlt, eddig csak a kanapén tornyosuló könyveket raktam el szépen rendszerezve. Azt hiszem, ennél többet nem is nagyon lehet kihozni egy napból, amikor egy hirtelen jött gyerekbetegség miatt kellett otthon maradnom.
