Posts Tagged with gyerek

Világűr torta tutorial

8 hozzászólás Világűr torta tutorial című bejegyzéshez

Ahogy azt már többször is írtam, bármi, ami sütemény, az számomra misztikus és nehéz. Ha véletlenül mégis jól sül el, azt minden alkalommal egyszeri csodának tartom, és mindig van a tarsolyomban B-terv arra az esetre, ha nem úgy jön össze a végeredmény, ahogy terveztem. Ilyenkor a rutinszerű kérdésre, miszerint magad sütötted, az a rutinválaszom, hogy nem, de magam vásároltam. Ennek tükrében igazán meglepetten mutatom meg életem első figurás tortáját. Fanfárok, sípok, ez az:

Úgy kezdődött a dolog, hogy K. végre igazi partyt szeretett volna szülinapjára. Szegény, elhanyagolt második gyereknek még sose rendeztem szülinapot, hacsak azt nem számítjuk, amikor egyszer összevontan meghívtuk mindkét gyerek barátait- akkoriban még nem vált külön a baráti körük. Akkor el is ment a kedvem tőle, hogy fiúkat hívjak tömegesen a lakásunkba. Utána minden romokban hevert, közben pedig elviselhetetlen volt a hangerő. Egy kertes házban ez a probléma könnyen áthidalható, de az sajnos nem áll rendelkezésünkre. A partyt tehát ki kellett szervezni. Hosszas kutakodás után egy csillagvizsgálós rendezvényt néztem ki, elsőre tetszett az ünnepeltnek, minden tökéletes. A februári szülinap előtt időben fel is hívtam a csillagvizsgálót, ahol kettő perc alatt lebeszéltek a februári dátumról érthető okokból: a felhőkön keresztül nem fogunk látni semmit a távcsőben, márpedig februárban biztos vannak felhők. A május viszont már akár működhetne is – mondta a figura, én pedig lefoglaltam egy májusi szombatot. Mondanom sem kell, hogy a majdnem hétéves, aki szeptembertől folyamatosan emlegette a leendő partyt, számolta a heteket, teljesen összeomlott annak hallatán, hogy a születésnapja után még három hónapot kell várnia. És akkor ellágyultam, és azt mondtam, hogy cserébe viszont sütök neki olyan világűrös tortát, hogy csak na. Hát így kezdődött.

A sztorinak azt a részét, hogy 6 hónapig készültem lélekben és próbasütéssel a torta-küldetésre, most elegánsan átugrom. Ezek voltak a főbb lépések:
1. kék marshmallow-fondant elkészítése egy nappal a torta összeállítása előtt

Egy szülinapi bulin kóstoltam először a marshmallow-ból fondantbevonatot, és sokkal jobban ízlett, mint a normál fondant, tehát megnéztem vagy 5 youtube videót a témáról, és nekikezdtem. Szerencsére a Haribo hupikék törpikés marshmallow-ja alapból is kék masszát eredményez, így a színezéssel nem kellett törődni.
A összetételről annyi, hogy én normál esetben szeretem tudni, hogy mi van az ételekben, és ezért hajlandó vagyok sokat főzőcskézni, de ennek a bevonatnak az elkészítése után azt kívántam, bárcsak vettem volna készen, akkor nem tudatosult volna, hogy milyen brutális mennyiségű cukor van benne. A recept a következő: 450 gramm marshmallow-t és kb 3 ek vizet vastagon kimargarinozott (nem vaj, ez fontos!) fémtálba tettem, feltettem főni egy lábasban vizet, majd a lábasra helyeztem a fémtálat és a gőz fölött megolvasztottam a pehelycukrot. Be kellett kicsit segíteni kanállal kevergetni és sokáig is tartott. A cucc ragad, mint a veszedelem. Mikor minden megolvadt egyenletesen, akkor előkészítettem a munkafelületet. Alaposan megkentem margarinnal (még mindig nem vaj), és fél kiló porcukrot ráöntöttem. Ezzel kell majd összegyúrni az olvadt marshmallow-t. Mostani eszemmel kicsit vártam volna, amíg lehűl a massza – ezt akkor még nem tettem meg, sőt, ami rosszabb, még a második fél kg cukrot sem készítettem elő, így ez akkorra maradt, amikor mindkét kezem csuklóig kék ragacs volt és senki nem volt otthon. (Nyugodtan akartam sütni ugyanis.) Szóval ha picit lehűl a massza, akkor érdemes ráönteni a cukorra, és elkezdeni gyúrni. Folyamatosan egyre sűrűbb lesz, de még bőven kell bele a második fél kiló cukor, hogy valóban gyúrható tésztát kapjunk. Ez a mennyiség horrorisztikus, de azt meg kell adni, hogy valóban fincsi. Én picit még több cukrot gyúrtam bele, de aztán rájöttem, hogy idővel magától is szilárdul a massza, szóval nem kellett volna. Így a kinyújtás nehezebben ment ugyanis és extra vastag réteggel vontam be a végül a tortát.

2. Torta megsütése egy bevált muffin-recept alapján

Tudva, hogy már a bevonat is cukorsokk, inkább egy egyszerű citromos kevert tésztát választottam, amit egyébként muffinnak szoktam megsütni. A 12 muffinra elegendő receptet megkétszereztem, ez így ideális lett a 26 centis tortaformámhoz. Amikor a tésztát beleöntöttem a formába, még a tetejére szórtam csokicseppeket, ezek fenn maradtak sütés közben is a tetején, és kellemesen összeolvadt az ízük a fondant felrakása előtt vékonyan felkent narancslekvárral.

3. A Hold elkészítése és bevonása készen vett fehér fondantbevonattal

Ezután elkészítettem  a Holdat is. Öklömnyi natúr marcipánmasszát aprítógépbe tettem, felaprítottam. Külön szintén aprítógéppel feldaraboltam néhány szelet kétszersültet. A morzsához tettem két kiskanál porcukrot és egy evőkanál vajat, kicsit összedolgoztam. Utána beleöntöttem még a marcipánmorzsát ebbe a tálba, és összegyúrtam az egészet. A marcipán nem vette fel az összes morzsás keveréket – a többi ment külön dobozba, majd túrógombócra lehet szórni. A marcipános morzsás gombócot ezután úgy formáztam, hogy félgömb formája legyen. Kinyújtottam a bolti fondantmasszát vékonyra, ráigazítottam a félgömbre, majd körbevágtam késsel. A maradék részből sütiszaggatóval csillagokat szaggattam.
4. A torta bevonása a kék réteggel, majd a Hold ráhelyezése

Most már csak össze kellett rakni az alkotóelemeket: a tortára ráborítottam a kék bevonatot és körbevágtam

5. Díszítés

Aztán a Holdat helyeztem el, majd a csillagokat az égboltom, végül pedig a két űrhajós lego minifigura került a Holdra, valamint Fantáziaország zászlaja, amely dekortapasz és fogvájó felhasználásával készült. Persze rögtön meg lettem gyanúsítva, hogy árpádsávos, pedig ha már, akkor leginkább osztrák zászlóra emlékeztet szerintem. Volt a bulin két magyar testvérpár is, az egyik rögtön mondta, hogy ha szólok neki, akkor hozott volna nekem magyar zászlót, az mekkora buli lett volna.

A torta finom volt, a marshmallow bevonat még a hiperédesszájú gyerekeken is kifogott, a felét szinte mindenki meghagyta, de tanultunk a dologból, legközelebb vékonyabb réteggel kell bevonni. Legközelebb! – ezt tartom a legnagyobb eredménynek, hogy tortasütéssel kapcsolatban ez a szó hagyja el a számat. És már gondolkozom, hogy a decemberi szülinapra vajon milyen lányos témájú tortát fogok sütni.

A szülinap-kihívás: bemelegítés

2 hozzászólás A szülinap-kihívás: bemelegítés című bejegyzéshez

 Ahogy ezt a tartókát horgoltam az aktuális szülinaposnak, az a gondolatom támadt, hogy az sk ajándék több okból is jó ötlet. Egyrészt az, hogy boltba járkálni nem szeretek, horgolni meg igen, tehát sokkal nagyobb örömet okoz valamit készíteni, mint venni. Másrészt mivel utálok vásárolni, mindig ugyanabba a három boltba megyek, szóval jó eséllyel nem valami eredeti dolog lesz, amit választok. Rosszabb esetben már van is olyan cucca az ünnepeltnek. És bevallom, annyi meghívást kapnak a gyerekek, hogy sokszor a bulin tudom meg egyáltalán, hogy ki a meghívó gyerek, a meghívón szereplő névhez nem tudok arcot kötni, szóval így a személyesen kiválasztott ajándékra nem sok esély van.
Jó sok időm volt filozofálni horgolás közben, tartott vagy négy órát, míg elkészült a horgolt rész, aztán meg még a cippzár meg a rávasalás, és ha sokat gondolkozom, általában valami nagyszabású elhatározás lesz az eredmény. Most például az, hogy a következő évben nem érzem majd kötelességemnek, hogy minden szülinapi meghívást elfogadjanak a gyerekek. Másrészt pedig ha lány a meghívó gyerek, akkor sk ajándékot fog kapni. Így legalább biztos nem olyat viszünk, ami már van neki és szerintem amúgy is beléptek abba a korba a lányok, hogy már szeretik az ilyen kis tatyókákat, meg kendőcskéket, kistáskát, úgyhogy szerintem örülni is fognak neki. Majd most leteszteljük hétvégén az első darabot.

És hogy a száraz tényeket is rögzítsem: a két színből összesen 40 gramm Drops Cotton Light fonalat használtam, 3,5-ös tűt. A muffin motívum rávasalható, vékony textilzsebkendőn át gőzzel kellett vasalni. A cippzárt kézzel öltögettem bele, apró fércöltéssel – ha tényleg ráállok a sorozatgyártásra, akkor meg kellene tanulni a gépi cippzárbevarrást is, ez a következő feladatom. A kézi varrás stabilitásával nincs gond, már több cippzáros tartónál bevált, de azért a gépi varrás a visszáján szebb lenne.
A horgolás menete: Laza láncszemsorral kezdtem a kívánt hosszban, majd
1. a kezdő láncszemsort mindkét oldalról körbehorgoltam rövidpálcákkal, a két szélső szembe 4-4 rp-t öltöttem.
A 2. körben Minden szembe 1 rp kivéve a két végén a középső szemek melletti szemekbe: ide 2-2 rp.
A 3. körben minden szembe 1 rp
A 4. körben minden szembe 1 rp
Én az 5. sorban fogyasztottam néhány szemet, de azt hiszem, nem kellett volna, tehát legközelebb egyszerűen a tartóka tetejéig minden szembe 1 rp-val haladnék. Színváltás igény szerint, a fonalvégeket rögtön el is dolgoztam, hogy később ne kelljen a tatyó belsejében szerencsétlenkedni. Nagyjából ennyi, teljesen meditatív munka volt, és ami a legjobb: ma voltam egy menő kiegészítős-ékszeres üzletben és stílusban nagyon hasonló nesziket láttam, szóval ezek szerint még trendi is a cucc a kiskamaszok között.

WIPszerda: Csajos ajándékok

2 hozzászólás WIPszerda: Csajos ajándékok című bejegyzéshez

Mostanában a rózsaszín dominál a tűimen, egészen szokni kell ennek a színnek az uralmát. Do szülinapra hivatalos vasránap (igen, már megint, ez a hónap kétségkívül rekord, 7, azaz hetes gyerek szülinapjára hivatalos a két gyerek együtt.), és úgy döntöttem, hogy legyen már nekem is valami jó ebben a dologban, úgyhogy az ajándék egy horgolt neszi, hajcsattartó vagy bármitartó lesz, az alsó 2/3 rózsaszín, a felső 1/3 piros, rajta valami horgolt button-féleség, úgyis ki akartam már próbálni innen valami ötletet. Cippzárras lesz, és azt hiszem, bélés nélküli, mert a Drops Cotton Light 3,5-es tűvel horgolva egészen jó formatartónak tűnik. Ha mégis a bélés mellett döntök, akkor filcből varrom majd – abból is találtam a múltkor kábé három életre elegendő mennyiséget.

A babatakarót egyszer már mutattam, akkor még csak négyzetek voltak, most meg már szépen összekapcsoltam a részeket és elkezdtem a szegélyt is. Eleinte azt hittem, hogy a szegélynél majd cifrázom, ilyen minta, olyan minta, de aztán ahogy készült, valahogy ezeket az egyszerű sorokat csinálta a kezem. Hiába néz ki valami más blogjában szépen, ha egyszer nem jön belőlem spontán. A színeket egyébként egyre jobban szeretem, ha így megy tovább, majd még magunknak is horgolok valami ilyesmit. A szegély egyébként még szélesebb lesz, még bőven hiányzik a 80×80-as mérethez.

Salátából főétel

2 hozzászólás Salátából főétel című bejegyzéshez

Van az a rettentő elegáns, viszont pár perces előétel, hogy az ember az endíviát/cikóriát leveleire szedi, minden levélre helyez egy pici darab kéksajtot és egy negyed diót vagy a dió helyett mandulát, és akkor boldog.
Nálunk a kéksajtos tészta olyan, mint máshol a rántott hús burgonyapürével, a gyerekek akár minden nap megennék, imádják, kérik, követelik és ünnepi ebédnek is elfogadják. Apahajó tényleg remekül készíti a szószt, én meg eltanultam tőle. Na most se a tészta, se a kéksajt, se a tejszín nem tartozik a kalóriatudatos táplálkozás kedvelt hozzávalói közé, ezzel tisztában vagyok, de amikor két hétig zsinórban itthon esznek a gyerekek, azért nem lehet megúszni, hogy minimum kétszer ne legyen ezalatt kéksajtos tészta. Ha azt akarom, hogy ne fogyjanak el, akkor inkább háromszor. Így aztán kidolgoztam egy alternatív megoldást azon családtag részére, aki idén nemcsak megkötni szeretne magának egy Dove pulcsit, hanem méltósággal viselni is, mégpedig S méretben, mert az mennyivel kevesebb szemből áll, mint a nagyobbak.

A tésztát a szokásos módon készítem, de nem rakom tele a tányért, hiszen kell a hely az endíviának 🙂 Kifőtt állapotban 170 grammnyi tészta az kb. fél mélytányérnyi, a tárgyilagosság kedvéért le is mértem. Ehhez hozzákeverek fél nagyobb endíviát nyersen, így már egy egészen emberes adag látszik, pedig…
A kéksajtot a két célcsoportnak (akinek hízni kéne és akinek nem) egyszerre kezdem el. Személyenként 15 gramm kéksajtot kb fél deci tejjel bevonatos serpenyőben megolvasztok, aztán ahogy sűrűsödik, még egy kevés tejjel felöntöm. Amikor minden elolvadt és egy olyan sűrűn folyós halmazállapotot ért el a szósz, akkor kiveszem annak az adagját, aki a Dove-ra utazik, ráöntöm az endíviás tésztára és összekeverem. A kéksajt íze elég intenzív ahhoz, hogy ne kelljen nagy mennyiség a szószból. A gyerekeknek, akikről még az állítható derekú nadrágok is lecsúsznak, még két kanálnyi tejszínt is teszek a szószos serpenyőbe, összemelegítem-kavargatom, aztán ráöntöm az ő tésztaadagjukra. Amelyen természetesen nincs endívia, mert az saláta, ami már majdnem olyan, mintha fokhagyma lenne és fogyasztása halálos.
Díszíthettem volna dióval, hogy tényleg az előétel nagytestvére legyen, viszont ez a hozzávaló a karácsonyi sütögetésben elfogyott, így ecetes céklát tettem rá. Egyébként az ecetes cékla majdnem minden salátát egészen elvarázsol, mondtam már?

Antimaximalista karácsonyi tervező

3 hozzászólás Antimaximalista karácsonyi tervező című bejegyzéshez

A maximalista nő karácsonyi előkészületei már hetekkel ezelőtt elkezdődtek, s már nemcsak minden ajándékot beszerzett, hanem van időpontja december 23. délutánra fodrászhoz és kozmetikushoz (és egyáltalán, fodrász és kozmetikus nélkül el sem képzelhető a karácsony számára), tudja, hogy milyen ruhát fog felvenni ő és a gyerekei. A férjével partnerlook-ban lesz, ezt mondani sem kell. Már kiválogatta a karácsonyra ajándékozandó fotókönyvekhez a képeket és a rendelést is feladta, s bár még nem szerezte be a szentesti asztalhoz a megfelelő színű szalvétákat és asztalterítőt, ez a jövő hét folyamán biztosan meg fog történni. És akkor már csak annyi a dolga, hogy piros és zöld makaronokat gyártson kilószámra egész decemberben. Ja igen, az 50 db sk. képeslapról eddig még nem is beszéltünk, mindegyiken személyre szóló szöveg, nem csak a szokásos Boldog karácsonyt.

Ettől a maximalista nőtől fényévekre vagyok – mondjuk még csak nem is vágyom beérni a versenyben, bár beismerem, hogy ez a nemvágyás viszonylag új és komoly munka, több év pszichodráma van mögötte. Azért úgy egy hónappal karácsony előtt (és az most van, e hétvégén!) leülök és megpróbálok tervet készíteni. Csak hogy aztán úgyse tartsam be, mert még a ráérős időzítést sem tudom tartani.

A reálisnak látszó időzítéshez először feltérképezem, hogy mennyi időm van úgy igazából. Mert az egy hónap jól hangzik, de ha a valós szabadidőt nézzük, akkor jó, ha 30 órát sikerül összekaparni.
Egy kijózanító pillantás a naptárba, és kirajzolódik a következő lista a következő hónap foglalt hétköznap délutánjairól és hétvégéiről:
– Leonie születésnapi bulija
– még 2 magyar iskola szombat délelőttönként
– egy rendkívüli kóruspróba a parlamenti fellépés előtt szombat délelőtt
– egy bérletes színházi előadás
– egy oltás és éves orvosi vizsgálat
– egy iskolai karácsony szombat délután
– egy ovis karácsony este
– egy céges karácsony, ami viszont valószínű egybeesik az oltás időpontjával – nem kérdés, hova megyek tehát
– egy kóruskoncert péntek délután
– egy osztálykoncert furulyából
– egy másfél napos bp-i út pszichopatológia vizsgával nehezítve
– egy csütörtöktől vasárnap estig tartó szolgálati út inkluzíve Do szülinapja, amit így egy másik napra kell eltolni.
Pillanatnyilag ennyi jut eszembe, de a helyzet bármikor rosszabbodhat. A 31 napból így rögtön levonódik 17 nap, marad 14, ebből kell kihozni a legjobbat.

További nehezítést hoz az a körülmény, hogy egy ideje allergiás vagyok mindenféle alkoholra, így a nálunk már tradícionális karácsony esti sajtfondü (elkészítése 30 perc beleértve a salátát is) helyett mást kell kitalálni és nem lesz könnyű versenyezni ezzel a harminc perccel, ezt már előre látom.

Nézzük, mi az, amihez ragaszkodom még mindig az időkeret ellenére:
– mézeskalácsbuli (kettő darab, egy Do, egy pedig K barátaival, ezzel is minimalizálva a káoszt)
– néhány tepsi aprósüti – elvileg nem időigényes, semmi bejgli és efféle, de azért egy nap
– kétszer kimenni karácsonyi vásárba csak úgy, csavarogni – még ha a forralt bor idén nem is játszik
– sk szülinapi torta – vagyis inkább süti, mert kereknek kell lenni, de az ünnepelt nem szereti a rkémes tortákat, tehát cukrászdai nem jön szóba.
– ádventi vasárnapokon gyertyagyújtás – már azon a kettőn, amikor otthon vagyok. A másik két alkalmat valamikor a hét közben pótolni
– ádventi naptár is kell persze, de idén pragmatikus leszek: a gyerekek úgyis esznek most már minden nap édességet – ha én nem adok, kiszolgálják magukat a felhalmozott készleteikből. Így idén csokis ádventi kalendáriumot kapnak, remélem, ezzel szabhatok némi korlátot is az édességzabálásnak.
– összerakni egy cipősdobozt és hazaszállítani
– néhány sk karácsonyi ajándék van tervben, más kérdés, hogy az eddig tervezetteknél inkább a lebontás felé hajlok, úgyhogy még az is lehet, hogy csak jövőre készülnek el, s be kell érnem
– vásárolt ajándékokkal – erre a programpontra várhatóan idén még kevesebb időm lesz, mint általában, lévén december 8., ami amúgy munkaszüneti nap, de a boltok nyitva tarthatnak, idén vasárnapra esik.
– A karácsonyi postát úgy nagyjából 10 emberre korlátozom, bár már arra is fel vagyok készülve lelkileg, hogy végül újévi mail lesz belőle, nem karácsonyi képeslap. Akik kapják, úgyis megszokhatták már ezt a malőrt tőlem.

Azt hiszem, idén is azt a ruhát fogom felvenni karácsony este, amit tavaly és tavalyelőtt is, végül is csinos, klasszikus és rajtam kívül úgysem emlékszik már senki, hogy mit hordtam tavaly. Abban nagyjából biztos vagyok, hogy nem leszünk partnerlook-ban Apahajóval, ilyen az esküvőnkön kívül még nem fordult elő, de ott is csak véletlenül döbbentünk rá röhögve az adott napon, hogy így sikerült. Végülis az volt az első esküvőnk, rutintalanok voltunk még. 

És igen, nemcsak a filmekben történik ilyen, hanem az életben is: amíg ezt a bejegyzést írtam, jött még egy értesítés az iskolából, hogy K. 2014 szept. 1-től boldog elsős lehet a vágyott intézményben, ami még két időpontot jelent karácsony előtt, egyet az igazgatónővel, egyet az iskolaorvossal. Ez utóbbihoz még szabadságot is kell kivenni, csak hogy teljes legyen a kép.

Azért nem hagyom magam stresszelni és kívánok Nektek is meghitt és az esetleges körülmények ellenére is derűs készülődést!

25/52 heti gyerekfotó avagy mire jó egy végzős elsős a családban

1 hozzászólás a(z) 25/52 heti gyerekfotó avagy mire jó egy végzős elsős a családban bejegyzéshez

Mesét olvas a testvérének, de csak úgy, magának is. Különösen az motiválja, hogy az osztálya benevezett interaktív olvasós portálra, ahol teszteket kell megoldani az elolvasott könyvekről és pontokat lehet így gyűjteni a nyári szünetben, s aztán majd a tanévben is. Az első tesztet máris tökéletesen kitöltötte és kérdezte, mikor kapja meg a következő könyvet, amit elolvashat. Azt hiszem, a holnapi bizonyítványosztás kiváló apropó lesz erre is.

Az évben az volt a legérdekesebb számomra, ahogy láttam, betűről betűre nyílik ki előtte a világnak egy olyan szelete, amelyet eddig nem értett, nem figyelt. Hogy ha valamit meg akar jegyezni, akkor felírja. Hogy leveleket, üzeneteket ír nekünk, a húsvéti nyúlnak és bárkinek, akinek csak kedve támad. Hogy egyre könnyedebben és gyorsabban olvas, hogy lassan kibogozódnak a nyelvi komplikációk is, pedig nem tanult tervszerűen magyar írást-olvasást, csak ahogy épp spontán jött. Izgalmas, hogy amikor nem vagyok otthon, már el tudja olvasni az sms-t, amit írok (persze saját telefonja nincs, de az apáét használhatja) és ha leugrok bevásárolni, akkor felírom a telefonszámomat, hogy el tudjon érni vész esetén, és már be tudja pötyögni és fel tud hívni. Persze fel is hív, bár vész esetéről nem beszélhetünk, viszont milyen izgalmas telefonálni!

A legjobban viszont annak örültem a héten, hogy ma, amikor az ovival és az iskolával is évzáró fagyizás volt (kb. 10 fokban), mindketten megmondták, hogy ők most nem ehetnek fagyit. Volt egy alkunk, hogy ha lemondanak a fagyiról – és ezzel legalább egy betegségkockázatot kizárunk a nyaralás előtt – akkor a nyaralás után Pinokkiós kelyhet ehetnek. Hittem is meg nem is, hogy képesek lesznek szilárdak maradni, és már nyugtatgattam magam, hogy személyenként két betegség júniusban már biztos immunizálta őket, de azért amikor ma elmesélték, hogy fagyi helyett sütit kértek, akkor rém büszke voltam rájuk.

Hogyan éljük túl a tanév végét?

5 hozzászólás Hogyan éljük túl a tanév végét? című bejegyzéshez

 Amikor ezt a kérdést ma feltettem magamnak hazafelé sétálva, egyből beugrottam a boltba egy tábla csokival töltött csokiért, itthon pedig azonnal a legjobb helyre pakoltam az egészet. Május közepe-vége felé menetrendszerűen úgy érzem, hogy csak akkor állhatnék helyt, ha főállású anya lennék. Mindenki kerti partit tart ugyanis és senki nem képes elképzelni, hogy egy délutánt otthon is el lehet tölteni kellemesen – vagy legalábbis néha ez a benyomásom. Van kerti/parki parti az oviban, az iskolában, a templomban, nyilván lesz a szülinapomon is és még egy másik szülinapon, és ezek nyilván mind nagyon jól is fognak sikerülni. De már előre remeg a gyomrom a süteményektől, amiket ezekhez kapcsolódóan le kell gyártanom. Nem, igazából nem kell. De illik, meg annyira magától értetődőnek is tűnik. És nem is az, hogy nem szeretnék sütni. Csak éppen amikor kell, akkor egész biztos nem sikerül. De legalábbis rettegek attól, hogy nem fog sikerülni és ott állok az utolsó pillanatban süti nélkül és akkor mi lesz. Pláne, ha a kerti parti vasárnap van és nincs nyitva semmi. Meg hogy lesz süti hét közepén, amikor egyből munkából megyek oda. Irracionális félelmek, tisztában vagyok vele, de attól még félelmek.

Aztán ott vannak a kirándulások. Egy az ovival, egy az iskolával, buszos, egész napos, egész oldalas listával, hogy miket kell vinni, hogy mind hózáporra, mind napégésre fel legyenek készülve a gyerekek. Hogy a “Regenschutz” gumicsizmát is magába foglal, az magától értetődő, és az csak az egyik dolog, hogy szerintem már mindketten kinőtték, a másik az, hogy nincs akkora kishátizsák, amibe mindaz befér, amit elvileg vinni kéne, pedig akkor még a tízóraira nem is gondoltam. És természetesen hajnalok hajnalán kell megérkezni a helyszínre, de hogy melyik gyerekkel melyik napon pontosan hányra, azt nyilván össze fogom cserélni – legalábbis már két napja erről rémálmodom. Hogy az egyik kirándulós napon amúgy épp egy workshopot is tartok, a szokásostól eltérően most angolul, amitől alapból eléggé be vagyok rezelve, az nem érdekel senkit.

A legkedvesebb óvónő elmegy az oviból, a tanárok maradnak, de azért mindannyian megérdemelnek egy kis apróságot, nyilván s.k.-t, legalábbis most még ez a terv. Könnyen lehet, hogy június 5-én már lejjebb adom az igényeket, mert ezt az évvégi katyvaszt ráadásul úgy kell végigkötéltáncolni, hogy 10 napig egyhuzamban nem vagyok otthon, azaz mindent előre kell elkészíteni és fejben tartani.

Még szerencse, hogy a jegyekkel nem kell törődni, mert a gyermek,ha utálja is az iskolát mostanra, legalább mindenben a legjobb. Alig várom a vakációt.

Heti egy gyerekportré

3 hozzászólás Heti egy gyerekportré című bejegyzéshez

Kampányszerűen szoktam mostanában blogokat olvasni – így lehetséges, hogy csak most szereztem tudomást az 52 portrés kihívásról a Maxabella loves blogon keresztül. A feladat hetente egy portrét készíteni az ember összes gyerekeiről, ami két gyerek esetében nem is lehetetlen. Hála a remek kis gépemnek, amit épp december végén vettem, és amivel tényleg élvezet fényképezni, még az is lehet, hogy van minden hétről egy-egy portré, de most csak pár kedvencet mutatok, aztán majd igyekszem tartani a heti egyet.

Older Posts