Posts Tagged with recept

Hét-főzz: így indult a húsmentes böjt

Ilyet még sosem csináltam, idén böjtben terveim szerint nem eszem húst. Vegetariánus voltam már néhány évig, tehát ez a része nem újdonság, de abban az időben még csak magamra kellett főzni, úgy meg szerintem nem kihívás lemondani bármi ételről, ha egyedül él az ember. (Oké, biztos van ellenpélda, ezen ne vesszünk össze, csak most nem jut eszembe.) Nekem igazán az a nehéz, amikor készítem a többieknek a húsokat, érzem a kiváló illatokat és mégsem ehetek belőle.

Ami viszont kétségtelen előny, hogy végre kicsit kilépek a főzési rutinokból. A Covid időszakban a főzésben a megúszásra mentem, így most jót is tesz, hogy új recepteket kell keresni és kipróbálni.

A böjt első hete máris hozott egy-két újdonságot. Kipróbáltam például egy új tofukészítési módot. A recept azt ígérte, hogy olyan lesz a hatás, mintha sült szalonnát ennék. Ezt nem tudom teljes mértékben megerősíteni, de attól még finom.

A füstölt tofu egyenletes kis kockákra vágtam. Az egyforma méret azért fontos, hogy kb egyszerre érje el a megfelelő konzisztenciát az összes tofukocka. Nagy serpenyőt felforrósítottam (ez fontos), majd először beleszórtam a tofut, majd ezután öntöttem rá olajat. Az olaj mennyiségével ennél a receptnél nem érdemes spórolni, mert a tofu nagyon gyorsan felszívja. És hát ne feledjük, hogy sült szalonnát akarunk utánozni, és az se épp zsírmentes. Az elején átkavartam, hogya kockák mindenütt olajosak legyenek, de aztán hagytam őket nyugodtan sülni, csak minimálisan kavargattam. Akkor van kész, amikor körben szép barnák a tofukockák és valamennyire kemények is kívül, viszont nincsenek kiszáradva. Ez nálam úgy 10 perc volt, de a kocka méretétől is függ.

A füstölt tofunak alapból van íze, nekem csak minimálisan kellett sózni, de persze ez függ fajtától és ízléstől is, kísérletezzetek.

A tofuszalonnához tojásos-zöldséges rizst készítettem. A párolt rizs készen volt, tkp ebből a maradékfelhasználós feladatból indultam ki. Nagy serpenyőben (amibe később a rizs is belefér) kis olajon hajszálvékonyra szeletelt sárgarépát és zöldhagymát kavargatva pirítottam néhány percig. Aztán hozzáadtam a kész rizst. Egy egész tojást felvertem és ráöntöttem a rizses zöldségre, majd addig kevertem a serpenyőben, amíg a tojás megszilárdult. Mivel a rizsem só és egyéb fűszer nélkül főtt, így ízesítettem szójaszósszal és egy pár csepp rizsecettel.

A tálkában alulra tettem a zöldséges rizst és rá a sült tofut. Az adagok persze nagyon személyesek, nekünk a 250 grammos tofu két felnőtt adagja volt a tálka zöldségesrizshez.

Egyébként én nem vagyok nagy tofubarát, évente egyszer ha eszem, de ez most annyira ízlett, hogy szerintem lesz belőle repeta.

A receptet videón németül itt találjátok még másik kettő tofurecepttel együtt.

Hét-főzz: Töltött cukkini vércukorbarát módon

Ez a recept a feledékenységemnek köszönhető, meg annak, hogy nem is tudom, mióta nem került kezembe olyan nagy cukkini, aminek a közepéből a magvas részt el kellett távolítani. Ilyet boltban venni nem nagyon lehet, és a saját termésűeket is általában kisebb korukban leszedem, kivéve a nyaralás idejét. A kéthetes távollét után egy hatalmas cukkini fogadott bennünket, tényleg akkora volt, mint egy újszülött baba. Nyilvánvaló volt, hogy meg kell tölteni.

Anno ezt a családban úgy csináltuk, hogy megfőztük a rizst, elkészítettük a darálthúsos ragut és rétegelve tettük a cukkinibe. De mert igazán finom csak a húsos töltelék belőle, na meg a ráolvadt sajt, így a rizs egyszerűen kiment a fejemből.

Mint utóbb kiderült, ez nem is volt baj, mert ellentétben a gyerekkori rutinnal, a kizárólag húsos raguval töltött cukkini után tele voltam energiával és nem dőltem ki azonnal egy teljes délutánt kitöltő alvásra. Egy hozzáértő ismerősöm szerint a rizs hiánya jót tett a vércukorszintemnek, ezért nem álmosodtam el. Nem tudom, nem értek hozzá, de ezentúl már csak így fogom készíteni a töltött cukkinit – ha valaha megint tölteni való méretű zöldség kerül hozzám.

Darált marhahúsból fél kilóra volt szükség. Három gerezd fokhagymát apróra vágtam, kevés olajon serpenyőben pároltam röviden, ezután hozzáöntöttem a darált marhát és pirítottam pár percig. Majd felöntöttem egy kevés vörösborral, megsóztam, borsoztam és fél kiskanálnyi fahéjjal is megszórtam. Amikor a bor elpárolgott, felöntöttem passzírozott paradicsommal, kevesebbel, mintha tésztaszószt készítettem volna. (Ha csak magamnak főztem volna, akkor normális felkockázott paradicsomot használok, nem dobozosat, de van a családban, aki nem szereti a darabos paradicsomot a raguban.) Ez az egész még rotyogott egy ideig magának. Amikor már nem túl folyékony volt a szósz, akkor késznek nyilvánítottam és beletöltöttem a kivájt cukkinibe. Lefedtem mozzarellaszeletekkel és tettem rá paradicsomszeleteket is, majd az egészet sütöttem kb 15 percig, amíg a cukkini villapróbával elég puhára sült. Tálaláskor friss kerti bazsalikomot és oregánót szórhatott rá, aki akart. Ha ez nem lett volna, akkor a szószba tettem volna szárított oregánót.

Ha ti is abban a helyzetben vagytok, hogy az egész hűtő tele van cukkinivel, mert mind egyszerre érett meg, akkor még egy másik ötletet is megosztok – ehhez sajnos elfelejtettem fotót készíteni.

A cukkinit ehhez a recepthez felkockázzuk – emiatt jobb a kisebb, zsenge cukkini – és ha van erdei gomba, akkor azt, ha nem, akkor sima boltit is lehet feldarabolni hozzá. Mi rókagombát kaptunk, azzal extra jó íze lett.

Zöldhagymát felkarikáztam és olvasztott vajon, a feldarabolt cukkinivel és gombával együtt wokban folyamatosan kevergetve pirítottam, amíg a gomba levet nem eresztett. Megsóztam, borsoztam. Főtt rizst kevertem a raguhoz, majd megszórtam snidlinggel és friss kakukkfűvel. Én csak annyit mondok, hogy a család legválogatósabb tagjának első reakciója ennyi volt: De jól néz ki! Ennél több elismerés nekem nem is kell.

Hétfőzz: A zöldfűszerek dicsérete

2 hozzászólás Hétfőzz: A zöldfűszerek dicsérete című bejegyzéshez
Oregano – nem zacskóban terem

A mai hétfőzz rovat nem konkrét receptről szól, mégsem szerettem volna kihagyni, mert egyben remek life update is. Majdnem egy éve lakunk vidéken – nem teljesen falu, de nagyon természetközeli kisváros szélén. Ugyan nem családi házban, hanem lakásban, de a közös kertet használhatjuk és az erkélyen is próbálkozom a zöldítéssel. Egy magaságyás és számtalan virágcserép- és láda segítségével próbálom ki kicsiben a saját termesztésű ételek előnyeit és hátrányait. (Igen, hátrány is van, főleg az, hogy az időjárás és a kártevők simán keresztbehúznak minden tervet, pláne, ha valaki annyira minimális szakértelemmel vág bele, mint én.)

Citromfű

Ami minden bénázás ellenére elég jól sikerült, azok a zöldfűszerek. A képen látható citromfűnek a tövét kaptam, így ez nem volt különösen rizikós. Egy hónap alatt a szinte semmiből lett ekkora (ikeás játékpolchoz való ládában van). Az első képen lévő oreganot magról vetettem, először két pici cserépbe, de aztán elkezdte kinőni a helyet és kicsit szétültettem a szintén ikeás kampóra akasztható cserépbe. Egyelőre frissen szüreteljük, de majd szárítani is fogok belőle.

A kakukkfüvet most nem fotóztam, az is remekül kikelt magról és boldogan terjeszkedik, akármekkora helyre ültetem, kitölti azt. Bolti cserepes növényt vettem mentát, rozmaringot és bazsalikomot – ezek nálam a kis cserépben hagyva mindig gyors döglésre vannak ítélve, viszont most a magaságyásban bámulatosan nőnek.

Egész nyáron alig használok szárított bolti fűszert, mert a friss íze sokkal jobb. Ma például egy nem túl fantáziadús, “nyaralás utáni üres kamra” fantázianevű tésztasalátát ebédeltünk: spiráltészta, vörösbab konzervből, tonhal konzervből, kapribogyó üvegből és 8 darab sk koktélparadicsom. Ami miatt viszont mégis mennyei lett az íz: nagyon bőven tettem rá saját termesztésű friss zöldfűszert: citromfű, fokhagyma zöldje, bazsalikom, rozmaring és porcsin. A citromfű például nekem tipikus tea- vagy limonádéfűszer, de ha már van otthon, akkor ráteszem mindenre és igazából eddig mindig passzolt, sokkal érdekesebbek az ízharmóniák vele.

A porcsin volt a mai meglepetés a fűszermixben. Egész mostanáig irtottam, amikor kibújt az ágyásban. Aztán közvetlen nyaralásunk előtt egy idősebb ismerősünk mondta, hogy ez nem gyom, ehető. Fantasztikus egyébként, mi mindent megettek két generációval ezelőtt az emberek! Utánanéztem Bálint gazdánál és a porcsin kábé mindenre is jó meg egészséges, szóval most már nem irtom, hanem kifejezetten örülök neki, ha előbújik. A Wikiben is lehet róla olvasni.

A magaságyás többi zöldségéről is írok majd, de várjuk ki a végét – ilyen esős nyarat én még nem láttam, szóval még lehet, hogy a csigák győznek.

Ezzel a poszttal azt hiszem, kicsit elindult a blog egy új irányba. Nem állítom, hogy kertblog lesz belőle, de ha megnézem, mennyi időt töltöttem fonalakkal és mennyit kerttel az utóbbi fél évben, akkor egyértelműen a kert vezet. Remélem, nem bánjátok, ha ezt a vonalat is behozom ezután.

Hét-főzz! Marcipános-epres zabkása

Eperföldi látogatás után mások lekvárt főznek ezerrel, nálunk mire egyáltalán elgondolkodhatnék rajta, hogy mit is kezdünk a zsákmánnyal, már el is fogy frissen. Azért másnap reggelre szerencsére sikerült még egy kásányi adagot megmenteni.

Az egész ugyanúgy kezdődött, mint bármely normális zabkásafőzés nálam: négy evőkanál kemény zabpelyhet és egy evőkanál hasábos mandulát megpirítottam szárazon, megszórtam fahéjjal majd felöntöttem vízzel. A víz picit jobban megszaladt, mint szokott, ez nem volt szándékos, de végül jó lett ez így. Amikor a zabpehely nagyjából puhára főtt, hozzáadtam még a kettévágott epreket, olyan két maroknyi volt, és pici tejszínt. A legvégén pedig marcipánmasszából egy ujjnyi mennyiséget felkockáztam és azt is belekevertem. Az eper nem főtt rommá, csak picit megmelegedett és valamennyire levet is eresztett, a marcipán elolvadt, így az egész nagyon kellemes, krémes állagú kása lett.

A tetején lévő mentalevelet csak a fotó erejéig hagytam egyben, apróra vágva és elkeverve a kásában sokkal intenzívebb az íze.

Tényleg tökéletes luxuskása lett, simán elmenne desszertnek is egy vasárnapi ebéd után, bár akkor azért az adag kisebb is lehetne.

Hét-főzz: Quinoa saláta szárzellerrel

A nyár nem az én évszakom, ami a főzést illeti. A nappali-konyhánk déli fekvésű, ami remek télen a szobanövényeknek, de amikor tartósan 25 fok felett van a nappali hőmérséklet, akkor elkezd a lakásnak ebben a részében elviselhetetlen hőfok uralkodni egész nap, és még éjjel se sokkal jobb a helyzet. Júniustól augusztusig kerülöm a tűzhelyet, amikor csak lehet. Praktikus ilyenkor egy nagyobb adagot készíteni egyszerre olyan ételből, amit aztán hidegen is lehet fogyasztani. A sima leveles saláta is remek persze, de nekem a jóllakáshoz azért hosszútávon több kell, és a quinoaalapú saláták pont ezt a többletet adják. A quinoa amúgy remek fehérjeforrás is, de a lényeg, hogy elég semleges ízű alapanyag ahhoz, hogy szinte bármilyen alapanyaggal keverve finom legyen. Akár édes ízekkel is kombinálható, de erről majd máskor.

Ehhez a salátához először is háromszoros mennyiségű sós vízben puhára főztam a quinoát (2 adaghoz egy dl nyers quinoát számoljatok, ezt lehet többszörözni). Az ízt pedig a következő serpenyős zöldség adta: nemrég csináltam töltött gombafejeket, a két doboz gombából megmaradt tönköket karikáztam fel ehhez a salátához, valamint anyi szárzellert, hogy felkarikázva három maroknyi legyen. Ez a mennyiség is a két adaghoz értendő. Két evőkanálnyi olvasztott vajon serpenyőben kevergetve pirítottam a zöldségeket, a végefelé egy citrom levét is ráfacsartam, borsoztam. Felkockáztam kb. három ujjnyi fetát. A zöldséget és a fetát a quinoához kevertem. Apróra vágtam 5 mentalevelet és 5 szál petrezselymet, ezeket is belekevertem a salátába. Fantasztikus friss ízt adnak a zöldek, nyugodtan mehetett volna bele még több mentalevél de most ennyi volt itthon.

Ha nagyobb adagot készítetek és nem fogy el egyszerre az egész, hűtőben, lezárt dobozban 3 napig is eláll (lehet, hogy tovább is, de erre még nem került sor.) Hidegen is finom, de persze meg lehet melegíteni is, ha valaki nem kerüli a tűzhelyet ebben a hőségben.

Hét-főzz: Sonkás nokedli

Sikerült már végeznetek a húsvéti sonkával? Ha nem, akkor hasznát vehetitek az alábbi kedvenc receptemnek. Elárulom, hogy én rögtön húsvét másnapján szoktam ezt főzni, nem kockáztatom meg, hogy esetleg nem lesz maradék sonka, annyira szeretem, sőt, néha év közben, húsvéttól telejsen függetlenül is veszek sonkát és elkészítem ezt az ételt.

Maga a ragu teljesen egyszerű: a sonkát kockára vágom, a zsíros részeit zsírjára sütöm serpenyőben, majd hozzáadom a felkarikázott zöldhagymát (zöldjével együtt) és a húsos sonkakockákat egész kevés (4 evőkanálnyi) folyékony tejszínt adok hozzá. Szerintem ezt külön sózni, fűszerezni nem kell.

A nokedlit én úgy készítem, hogy 20 deka liszthez egy tojás megy és annyi víz, hogy jó legyen az állaga – és ezt a mennyiséget lehet többszörözni a jóllakatni kívánt társaság méretétől függően.

A salátát nem bonyolítottam túl, nincs rajta öntet, sem fűszer, egyszerűen csak felvágtam pálcikára a retket. Nekem ez a recept maga a tavasz! Jó étvágyat!

 

Hét-főzz: Sobatészta szezámos lazaccal

Nem tudom, ismerős-e nektek az a jelenség, hogy bizonyos hozzávalók egyszercsak megjelennek a kamrapolcon/szekrényben/fiókban, és már egy héttel később is teljes az értetlenség, hogy mit keresnek ezek itt. Nálam ezek tipikusan távolkeleti konyhai alkatrészek, úgyis mint adzukibab vagy most éppen a sobatészta. Olvastam nyilván egy receptet, amihez kellett sobatészta, hetekkel utána megörültem neki, hogy kapható, betáraztam, aztán nem találtam meg a receptet vagy nem is kerestem. Aztán eltelt egy év és közeledett a lejárati dátum – bár mit tud lejárni egy száraztésztán. Mindegy, nekiveselkedtem és kerestem receptet hozzá. Elég kiábrándító volt olvasni, hogy gyakorlatilag egy sima levesbe mártogatva szokták ezt a tésztát enni, bár igaz, hogy meg van bolondítva egy kis szójaszósszal meg mirinnel a leves. Na de mirint égen-földön nem kaptam, szóval titkos megkönnyebbülésemre ezt az alapverziót el kellett vetnem. Így a recept abszolút nem autentikus, mindössze annyi keleties van benne, hogy só helyett szójaszószt használtam és megszórtam szezámmaggal. Viszont a gyerekek is megették, az ilyen receptek pedig érdemesek a megörökítésre.

A sobatészta egyébként hajdinalisztből van, így extra egészséges és mégsem “túl egészéges” az íze – ahogy a gyerekek nálunk a teljes kiőrlésű tésztát jellemzik. Forrásban lévő vízben 4 perc alatt készül el, igazán villámgyors.

A feltéthez harminc deka friss lazacpisztrángot használtam, nyilván ízlés szerint mindenféle filézett friss hal jó hozzá. A halszeletet kisebb kockákra vágtam és serpenyőbe, egy evőkanál olvasztott vajra tettem. Szintén hozzáadtam egy répát hosszú, vékony csíkokra vágva. Egyenletesen leöntöttem az egészet egy citrom kifacsart levével. Kevergettem egy keveset, hogy színe legyen, utána pedig öntöttem rá egy deci fehérbort és lefedtem, hogy teljesen átpárolódjon. Amikor nagyjából késznek ítéltem meg, még megszórtam egy kevés csírával, egy evőkanál pirított szezámmaggal és kis szójaszósszal beállítottam az ízeket.

A feltétet és a leszűrt tésztát egy tálban összekevertem, a felnőtt részbe pedig még egy kevés ruccola is került. Most elfogyott a minekisvettem sobatészta, de attól tartok, ez a nem autentikus recept annyira bejött nekünk, hogy hamarosan megint lesz otthon soba. Addig azért megpróbálok valamit az adzukibabbal is kezdeni, az is már lassan iskoláskorba lép.

 

 

Hét-főzz: Brokkolis gombás quiche

Nem tudom, hogy tényleg igaz-e vagy csak az észlelésem torzult, de nekem úgy tűnik, mintha január eleje óta folyton lebzselne otthon valaki. Az első hét még iskolai szünet, utána mintha lett volna egy-másfél hét, amikor mindenki intézményben volt és én nyugodtan foglalkozhattam a feladataimmal. Utána elkezdődött a szokásos félév végi betegség. Utána volt egy hét iskolai szünet, ami aztán észrevétlen átfolyt betegségbe, aztán megint rövid normalitás és megint betegség. Most már igazán elég a folyamatos készenléti állapotból. Nem mintha alapból ez az orvoshoz járáson kívül sok feladatot jelentene, legtöbb esetben némi ránézés és teafőzés pont elegendő, mert szegény beteg úgyis alszik. Na de a főzés. Összekoordinálni, hogy ne legyen semmi nemszeretem alapanyag semmiben – ez az igazi kihívás. Általában nem sikerül és akkor jön a húsos az egyiknek, húsmentes a másiknak, de zöldség se legyen benne. Hát a múlt héten volt az a nap, hogy azt mondtam, nem érdekel, azt főzök, amihez nekem van gusztusom, aztán akinek nem tetszik, azt rettentően sajnálom eszik szalámis kenyeret.

Hétköznap nem állok neki tésztát gyúrni, így az most sima bolti quiche-tészta volt, a töltelék pedig a következő:

5 nagy fej gombát, egy kis fej vöröshagymát és fél fej brokkolit apró darabokra vágtam. A hagymát és a gombát kis olajon fedő alatt puhára pároltam, majd amikor ez megvolt, még egy percre hozzáöntöttem a brokkolit is.

Felvertem két tojást, tettem bele 3 evőkanál tejföl és tejszín keverékét, kevés borsot és sót, összekevertem az egészet.

Egy piteformát kivajaztam-liszteztem, kibéleltem a tésztával, ráöntöttem a brokkolis-gombás keveréket, arra rászórtam egy marék felkockázott szalonnát, két marék reszelt sajtot, majd leöntöttem az egészet a tojásos-tejszínes keverékkel.

Légkeveréssel sütöttem 190 fokon addig, amíg szép barna lett a teteje, ez úgy 25 perc körül volt.

Természetesen alapból elutasította a nagyközönség az elfogyasztást, de később bevallották, hogy tizes skálán öt vagy hat pontot azért ért a produkció, ezt pedig adott zsűritagoktól én kifejezett elismerésnek vettem. A zsűri két kevésbé problematikus tagja pedig azon vitatkozott, hogy ki ehet több szeletet vacsira a maradékból, így melegen ajánlom nektek is. Egyébként hidegen is, úgy is finom.

Hét-főzz: Új félév, új kihívások

Régen jelentkeztem utoljára főzős bejegyzéssel, aminek oka, hogy az utóbbi hónapokban a jól bevált és már posztolt receptjeimet főztem általában. Ez február második hetétől annyiban változott, hogy már nemcsak magamnak kell ebéddel készülnöm, hanem Do is otthonról visz magával meleg ételt keddtől csütörtökig, pénteken pedig ugyan nem viszi magával, de otthon ebédel. Neki pedig nem egyszerű főzni, jóval többet kell gondolkodnom hozzá.

Az egész úgy indult, hogy valamikor nyáron-ősszel rájött, hogy nem szeretne húst enni. Az ok nagyjából ugyanaz, mint nekem is volt kamaszkoromban: látta egy filmben, milyen állapotok vannak a húsiparban és megundorodott tőle. Az undor ellen sokat nem lehet tenni, szóval átbeszéltük, hogy kábé mit és hogyan kellene táplálkozni, hogy mégis elegendő fehérjéhez  meg vashoz jusson. Szerencsére a halászatról még nem tájékozódott, meg mondjuk egyébként is igyekszünk fair halászatból származó halakat enni, így azért nem annyira lehetetlen a változatos főzés. Ami viszont megnehezíti a dolgot, hogy a zöldségek közül is rengeteg van, amit nem szeret. Így eltelt fél év menzázással, és félév végén megpendítette, hogy igazából a vegetariánusoknak szánt ételek elég egyhangúak, meg egy csomó mindent nem szeret, ami a menzán van, úgyhogy a szünet után nem szeretne ott enni. Ha ez egy évvel korábban van, akkor megvonom a vállam és azt mondom, hogy ez van, ezt kell szeretni. Most viszont tökéletes a csillagok együttállása, otthonról dolgozom, ráadásul csökkentettem a munkaidőm félállásra, és még csak nem is utazgatok havi egy-két napnál többet, így tudtam válalni a napi szintű főzést. Éljen!

S hogy ezt miért fejtem ki ilyen hosszan? Mert egy hónap elteltével óriásit léptünk előre – és remélem, ezzel sok rosszevő gyerek szüleinek adok egy kis reményt. Az első hét előtt megbeszéltük és felírtuk, hogy milyen ételek, alapanyagok kapnak zöld lámpát. Nem volt hosszú a lista. Egy szakácskönyvet is Do kezébe adtam, hogy jelölje be azokat a recepteket, amelyeket ehetőnek vél. Ezen a nyomon indultam el. Az első héten csak tuti dolgokat főztem, amiket otthon is megeszik: gombás rizottót, kéksajtos tésztát és paprikával és sajttal töltött tortillát. Aztán vérszemet kaptam és csináltam egy párolt savanyúkáposztás gnocchit, serpenyős zöldséget, amiben volt olyan zöldség is, amit addig nem evett, tepsiben sült céklát, zellert, krumplit és édesburgonyát. A vicc egyébként az, hogy ezeket az ételeket a cékla kivételével már babaként megette, csak aztán a közösségi étkeztetésbe került, ahol hirtelen kiderült, hogy ez sem ehető meg az sem. Így most újra elkezdtük a rászoktatást és nicsak, sikerül.

Az étel szállítására egy csini rózsaszín termoszos éthordót vettem, nyilván fontos volt, hogy jól nézzen ki. Emellett melegen is tartja az ételt és szag- valamint cseppmentesen zár. Nem mondom, hogy reggel nagyon lelkes vagyok a félálomban melegítéstől, de nem is annyira vészes, mint képzeltem.

És akkor ha még mindig van itt valaki, akkor hoztam egy szintén jól szállítható receptet mára: a sütőtökös diós tésztát.

Szélesmetéltet használtam, de a masnitészta is tökéletes hozzá. Ezt külön megfőztem.

A hokkaidó tököt megmostam, kibeleztem és apró kockákra vágtam a héjával együtt. Seprenyőben kevés vaj és víz keverékén megpuhítottam, borsoztam. A serpenyőben lévő puha tökre még mindenféle maradék sajtokat szórtam, volt közte markánsabb ízű kéksajt is, valamint főzőtejszínt löttyöntettem rá, hogy valami leve is legyen. Kis kevergetés után a tökös-sajtos szószt ráöntöttem a kifőtt tésztára, összekevertem és még pár szem dióval és szárított zellerzölddel megszórtam.

A szárított zellerzöld egyébként a legjobb barátom mostanában. Ha szárzellert veszek, egy részét mindig kirakom tányérra és hagyom megszáradni, majd egy kis műanyag dobozban tárolom. Szinte minden sós ételnek használ, ha rámorzsolom.

Ha van kedvetek, írjátok meg az anyahajó Facebook csoportban, hogy nektek mi a kedvenc jól szállítható vega ételetek! Jó főzőcskézést!

Hét-főzz! Mire jó a leveleskel?

Nemrég a biodobozban volt egy kiló leveleskel. Ezt most csak így könnyedén idevetem, de igazából csak nemrég óta tudom, hogy ez a neve. Volt ilyen a nagyszüleim kertjében, de sosem ettük, egyfajta dísznövényként választotta le a haszonágyást a gyeptől. Nagymamám egyébként tormának hívta, de ő is tévedhetett.

A családom nincs oda a káposztaféléktől, így ennek az elfogyasztása rám várt. Szerencsére elég sokáig friss marad – és megsúgom, hogy miután nem annyira friss, még mindig ehető. Nem volt rutinom ezzel a növénnyel, szóval egyszerűen csak kísérleteztem vele és mindenbe, amit amúgy főztem, raktam egy kis leveleskelt is. Bevált a módszer, így keverve adott egy plusz ízt mindennek, de azt hiszem, kizárólag leveleskelből nem főznék, az nekem túlságosan menzakelkáposzta emlékeket idézne, még ha nem is annyira határozott is az íze.

Mutatok pár fogást, ami készült vele, ezúttal nem pontos receptekkel, mert nem jegyzeteltem főzés közben – inkább csak ihletként.

Ez itt például sárgarépa, szárzeller és leveleskel párolva, rizzsel összekeverve és retekcsírával megszórva. (Csíráztassatok ti is, egyszerű, finom és egészséges. Itt leírtam, hogy sikerül otthon is anélkül, hogy beposhadna.)

Ez egy kevésbé látványos, de annál finomabb zöldséges-húsos tészta. Hagymát, szárzellert, édesköménygumót és leveleskelt vágtam apró darabokra, egy nagy serpenyőben olajon pár percig pirítottam, aztán még hozzáadtam negyed kiló marha darálthúst, ezeket együtt sütöttem-pirítottam tovább, a legvégén kevés tejszínnel öntöttem fel, bár ezt majdnem teljesen elnyelte a ragu, viszont az íze érezhető maradt. Sóval-borssal és egy kis szárított mentával fűszereztem.

Reggelire is remek a leveleskel. Szalonnakockákkal és csiperkegombával pároltam serpenyőben, hozzá pedig egy tükörtojást sütöttem.

Vicces, hogy korábban az volt az érzésem, hogy soha nem láttam ehhez a zöldséghez receptet, de mióta tudatosan keresem, azóta láttam már levesreceptet és mindenféle pitetölteléket, szóval alig várom, hogy hozzájussak egy újabb adaghoz és ezeket is kipróbáljam. Legszívesebben megkérdezném, hogy ti használjátok-e és ha igen, hogyan, csak ugye a kommentárfunkció ki van kapcsolva. Azért ha van kedvetek, a FB-oldalon írjátok meg, nagyon kíváncsi vagyok!

Older Posts