A karantén vége felé hirtelen elkezdtem hiányolni a fonás lassú és egyenletes ritmusát. S bár azt hittem, már nincs otthon több szösz, valami csoda folytán előkerült két adag, mindkettő létezéséről elfeledkeztem már. Vég Anett festései, mindkettő nagyon hasonló árnyalatokból áll. Az egyik felét már meg is fontam. Minden a szokásos: zoknifonalnál picit vastagabbra, kétágúra fonatam. Ami érdekes: a fonás során egyes szakaszok kékek lettek, pedig első ránézésre szürkék, vakondbarnák és pinkek voltak csak a szöszben. Izgalmas lett a cérnázás során is a színkeveredés, mert bár lehetett volna szimmetrikusan és ezzel hosszan átmenetesre fonni a szöszt, végül szándékosan felcseréltem a cérnázáskor az irányokat, s így minden szakaszon keverednek a színek. Szerintem csodás így!
Ahogy azt a múltkoriban írtam, tényleg kár, hogy hanyagoltam a WIPszerdát, mert most itt állok ezzel a fonással és semmit nem tudok róla. Rémlik, hogy valamikor a butinette-ről rendeltem egészen elképesztően olcsón barkácsoláshoz való gyapjút világosszürke színben. Ha minden igaz, ez a kész fonalban a sötétebbik szál. Hogy a másik szál pontosan micsoda, arról viszont nem tudok számot adni. Az biztos, hogy maradék, mert a mennyisége tényleg nagyon kevés volt, de hogy miből maradt, fogalmam sincs. A lényeg: a kettő szál harmonizált egymással, így jobb híján összecérnáztam.
Költözés óta egyébként minimálisat fontam eddig, még minimálisabbat, mint amit úgy általában hobbival töltöttem, szóval ez a projekt legalábbis augusztus óta UFO státuszban volt. Szerencsére mire befejeztem, pont találtam még egy eldugott fonnivalót, az ráadásul kicsit izgalmasabb kézzel festett by Vég Anett. Karanténnapokra jól fog ez még jönni.
A szürkécske egyébként nagyon kis falat, 76 méter, de majd kitalálunk neki egy jó kis helyet egy maradékfaló projektben.
Ha kinézek a dolgozószobám ablakán, élénkkék eget látok élesen elkülönülő fehér bodorfelhőkkel, a fa, amelyet a borostyán teljesen benőtt, élénk sötétzöld, az épp rügyező fa ágain világoszöldek a pamacsok, az aranyvesszőbokor pedig vidám sárga. Minden színes és már nagyon hiányzott ez a dőzsölés a szememnek a hosszú tél után. Milyen fura, hogy a még a szürkeségben elkezdett kékes-lilás fonásom akkor igazi színbombának számított, most pedig egészen kis visszafogottnak tűnik! A kék és lila szöszben tejprotein részek is voltak, és az egész picit fátyolossá tette a kész fonalat.
Ilyen volt lánykorában:
Még gondolkozom, hogyan találhatná meg élete értelmét. Az biztos, hogy szőni szeretném, ezért is fontam lace vékonyságúra és ezért nem cérnáztam. Natúr és tűzvörös felvetésekre megyek most a tavasszal, mindkettőbe illene, és mindkettőnek nagyon más hatása lenne. Sejtem, hogy az előre tervezésnek nem sok értelme van, majd meglátjuk, mit hoz az a nap, amikor ott leszek a szövőszék előtt.
A múltkori fonós sztori folytatása ez a zöld-fehér fonal. A szivárványos fonalból kihagytam a zöld szösz nagy részét, közben mégis megtetszettek a zöld szakaszok és kitaláltam, hogy akkor még kiegészítem egy külön zöld-fehér fonallal a készletet, aztán majd meglátjuk, mire lesz elég a mennyiség. Ehhez képest a cérnázás elkezdése előtt már megtudtam, hogy akitől a fehér szöszt kaptam, Bécsbe látogat és adta magát, hogy neki ajándékozzam a szivárványos fonalat. Így, hogy már biztos volt, nem ugyanabba a projektbe megy a szivárvány és a zöld gombolyag, elkezdett szabadon szárnyallni a fantáziám és inkább spirálos díszítőbogyókkal cérnáztam össze a két szálat. Így most 138 méternyi néhol zöld, néhol pedig fehér bogyós kísérleti artfonal a végeredmény. Szerintem szövéshez a leghasználhatóbb vagy fradista lányoknak lehet belőle drukkersálat kötni, bár inkább csak annak a díszítő részét, mert a mennyiség nem túl nagy. Ki fogom sorsolni ezt a motringot a FB-csoportban márciusban, figyeljétek az eseményeket!
Ja, el ne felejtsem! A keresztségben a Hóvirág nevet kapta a kicsike, szerintem elég egyértelmű, hogy miért.
Ennek a szösznek egészen kacifántos története van és még nincs is vége. A szivárványszínű szöszt egy Gyapjúnapon vettem. Viszonylag sokáig kerülgettem aztán, mert ahogy szétbontottam, látszott jobban, hogy a legnagyobb rész zöld színű, és valahogy ez lebénította az ötletelésemet, hogy mi lehetne majd a fonalból, ha megfonom. Egyébként szép Benetton-zöld, nincs vele semmi gond, csak más dolog szöszben látni meg aztán hordani. Így aztán pihentettem a dolgot várva az ihletre.
A másik szál nyersfehér, ezt ősszel kaptam Berlinben, ahol egy konferencián voltam szervezőként és a tolmáccsal beszélgetve kiderült, hogy mindketten fonalőrültek vagyunk, csak ő még nálam is régebb óta és sokkal inkább az. Az utolsó napon beállított egy nagy zacskó szösszel, hogy akkor ezt nekem hozta, fonjam meg. Gondolhatjátok, hogy mennyire meg voltam hatva.
El is kezdtem fonni otthon a fehér szöszt, és közben rémesen szenvedtem. A műanyag zacskóban ugyanis annyira feltöltődött az egész, hogy minden fonás után mehetett a rajtam lévő ruha a mosásba és még hetekkel később is fehér szöszök voltak minden ruhámon és a mosógépben is. Az égéspróba alapján valószínű zoknifonalnak való gyapjú volt, tehát tartalmaz műszálat is és az töltődött fel. Ez a kész fonal szempontjából még előny is, de a fonás közben nem volt könnyű bánni vele. A műszáltartalom még egy dologban borította az eredeti tervet. Festeni szerettem volna a kész fonalat, viszont a műszál nem vagy alig festhető, így ez az opció kiesett. Natúr fehér holmit viszont nem nagyon hordok, így jött a képbe a szivárványszösz. Megfontam a szivárvány kékes és lilás részeit, a zöldből és a pirosból csak egész kicsi ment bele. Utána cérnáztam a natúrt a színessel, és láss csodát, a zöldes szakaszok is egészen megtetszettek. Úgyhogy most épp a zöld szakasz maradékát fonom, majd cérnázom a natúrral azt is. Hogy pontosan mi lesz belőle, arról még mindig nincs tervem. A pirosas, narancsos részeket lehet, hogy nemezmadarakká változtatom. Szóval a szépséges szivárványszösz mégsem teljesen úgy végezte, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de azért így is tetszik.
Sziasztok! Áprilisban, amikor az elköszönő posztot írtam, nagyjából két opciót tartottam valószínűnek: vagy két hétig se bírom blog nélkül, vagy ha ennél tovább, akkor viszont sose jön meg a kedvem újra hozzá. A két hét észrevétlenül telt el, még a két hónap is. Amikor barátok kérdezgettek, hogy hiányzik-e, általában annyit mondtam, hogy rengeteg időm felszabadult (amit nagyrészt olvasással töltöttem) és hogy legfeljebb az hiányzik, hogy értelmesen dokumentáljam a projektjeimet különös tekintettel a tűméretekre, fonalakkal és mintákkal kapcsolatos tanulságokra és kudarcokra. A bloggerélet pezsgése például egyáltalán nem hiányzott.
Közben pezsgett viszont az életem többi része, a munkában például 41 évem legdurvább éve van mögöttem, és ebben nagyon jót tett, hogy lenyestem pár, túléléshez nem feltétlen szükséges tevékenységet a napirendemből, többek között a blogot és a hozzá kapcsolódó social media idő nagyobb részét. Amikor augusztusban megjelent az egyik könyv, amin dolgoztam (nem horgolós, és az itteni olvasók 99 %-a számára totálisan érdektelen valószínűleg), és amikor este koccintottunk egy finom fröccsel a projekt lezárása örömére a férjemmel, akkor ébredt fel a gondolat, hogy talán mégsem annyira kizárt, hogy valaha még megnyitom a wordpress szerkesztőfelületét. Persze még ízlelgettem egy darabig ezt a gondolatot, elhamarkodni sem akartam, meg azt se, hogy a hirtelen nyakamba esett szabad kapacitást azonnal beletömjem valamibe, ami már nincs is igazából. Aztán nem foglalkoztam az egésszel és hagytam, hogy alakuljon. Szeptember elején aztán megszületett a döntés: újra kezdem. Nem folytatom, hanem újra kezdem.
Mi lesz más, mint régen volt?
Az adatvédelmi mizéria miatt továbbra sem lesz elérhető a hírlevél funkció és a kapcsolatfelvétel.
Egyelőre lassan állok neki az egésznek, nem készítettem tervet és emiatt a rendszeresség is ingadozni fog. Nem ígerem, hogy heti kétszer frissül a blog. Meglátjuk, hogy alakul majd.
Rájöttem arra is, hogy a megírt bejegyzés felrakása ezer social media helyre kifejezetten untat és falja az időt, így ha valaki olvasni szeretné a blogot, az erre ne építsen, hanem egyszerűen könyvjelzőzze az oldalt és nézzen be időnként.
Eddig se üzleti érdeklődésű volt az oldal, ezután sem, de most már annyira nem, hogy fonalteszteléseket sem fogok vállalni. Ami itt látható, azt azért készítem, mert tetszik nekem vagy valakinek ajándékba adom.
Mi lesz hasonló, mint régen volt?
Megmutatom, ha horgoltam, kötöttem, fontam valamit.
Elmesélem, ha a kreativitással kapcsolatos témákról gondolkozom.
Mesélek ételekről, amiket főzök és amelyeknek általában nincs normális nevük.
Ha olvasok valami témarelevánsat vagy látok jó magazinokat, akkor lesznek ajánlók.
Remélem, nem csak múló fellángolás ez a mostani kedv. És mert elkezdeni legalább annyira nehéz, mint befejezni, ezért gyorsan mutatok is egy projektet, ami elég jó híd a tavasz és a szeptember között, ugyanis többhónapos szünetet tartottam ennek a kis miniadag fonalnak a fonása közben.
Ez volt az egyszálas:
Ilyen volt készeresre fonva
És ilyen lett motringolva. Ahogy látszik, a motringolásban is el lehet veszteni a rutint.
A gyapjú gyárilag festett, Müllerben kapható gradient mesegyapjú. Két 5 dekás csomagot vettem, mindegyikben ugyanaz az 5 árnyalat volt. Elvileg, ha ügyes vagyok, akkor lehettek volna az egyes színek majdnem egyforma hosszúak, és akkor öt egyszínű szakasz lett volna, köztük pedig négy rövid finom átmenet. Sajnos nem voltam ennyire ügyes, így már az első színnél megcsúszott a dolog. Mindegy, szép lesz ez így is, csak nem az, amit terveztem. Hamarosan megyek szőni a türkiz felvetésbe, az az egyik ötletem, hogy a maradék világostürkizt összecérnázom világosszürkével, aztán fonok még egyszínű szürkét és szövök vele egy olyan sálat, ami elindul a sötéttürkiztől a világosabbig és átmegy szürkébe. Aztán majd meglátjuk, hogy mennyi ennek a realitása, mert ez a kis gombócka mindössze 74 méter, szóval nagyon sokat kellene ehhez még fonni a szürkéből.
Na jól van, azt hiszem, visszatért a mesélős kedvem, szóval van esély, hogy lesz újabb bejegyzés. Majd nézzetek be időnként!
Ennek a fonalnak története van. Egy gyapjúnapon szokásomhoz híven Vég Anettnél bevásároltam fonnivalóból, meg csináltam pár fotót is csak a hangulat megörökítése kedvéért. Otthon aztán, ahogy nézegettem a képeket, megláttam Anett standjánál egy csodás szöszt, kék-piros-fehér, valódi tengerészhangulat. Hogy nem vettem észre ezt ott helyben, amikor ez annyira az én színem? Végül megbeszéltem Anettel, hogy félreteszi nekem legközelebbi találkozásunkig, így mégis hozzám került a kicsike. (Köszi, Anett!)
A megfonás már nem ment ilyen gyorsan, volt előtte pár dolog a to do listán, végül pedig amikor sorra került volna, valahogy nagyon nem voltam fonós passzban. Az elején rettentően szenvedtem ezzel a gyapjúval, rossz volt a rokka beállítása, de nem tudtam rájönni, hogy mi a baj, valahogy nem jött össze a kívánt vastagság, hol szakadt, hol túl vastag lett a szál. Félbehagytam, aztán jött a karácsony, a rokka a fenyőfa mögé szorult, január közepéig nem fértem hozzá. Aztán még mindig kerültem, nem akartam több kudarcélményt. Végül februárban jött az áttörés, hirtelen elhatározásból nekiültem és csodák csodája, minden gond nélkül megfonódott a kezeim között ugyanaz a szösz, amivel előtte szenvedés volt dolgozni. Csakhogy ennyi idő pont elég volt arra, hogy elkeverjem, hogy melyik részét szántam a gyapjúnak az első és melyiket a második szálhoz, ebből pedig az lett, hogy az egyik spulnin sokkal hosszabb szál volt, mint a másikon. A cérnázáskor azt vettem észre, hogy még az egyik félig tele van, amikor a másik teljesen lefogyott. Szerencsére volt még otthon szintén Anettől egy szivárványos szösz, abból kioperáltam a piros és a kék-lila részeket és abból fontam másik szálat. Ez is két lépésben történt, a szemmértékem teljesen elhagyott ennél a projektnél. Mindegy, a lényeg, hogy elkészült két motring fonal, az egyik klasszikus tengerészszínű, a kisebb másik pedig pici lilát is tartalmaz. Ha akarom, együtt is fel lehet használni, de ha mégsem, akkor a lilás rész egy másik, már meglévő sk fonalhoz is megy. Szóval ebből még akármi is lehet.
Habár már elég sokat fontam, valahogy mégsem állnak a szekrényben tömegével az sk fonalból készült holmik. Ennek egyik oka, hogy a 10 dekás szöszökből nagyjából be van határolva, hogy sapka vagy kis kendő készülhet, abból meg már van annyi, hogy ne érezzem az elsöprő vágyat. De a másik és szerintem fő ok, hogy szeretem nézegetni még motringban az sk fonalakat. Már ebben az állapotban is kész műalkotás tud lenni egy ilyen fonal, kár hozzányúlni, mert akkor sosem lehetünk biztosak, hogy szebb lesz-e az eredmény, mint fonalállapotában volt.
Ez a sapka-sál például így indult – és annyira mindenféle rendszer nélkül váltogatták egymást a színek és kombinálódtak egymással a két szál összecérnázásakor, hogy tényleg kockázatosnak éreztem a meghorgolást. Tudjátok, mint amikor rajzórán a sok szép színt összekeverve sárbarna pötty lesz a papíron. Egy bátor pillanatomban azért nekivágtam, és azt hiszem, igazán jó döntés volt!
Érdekes, hogy a sapkának és a nyakmelegítőnek kicsit más a színe, az egyik inkább zöldes-lilás, a másik inkább bordós. Mégis látszik, hogy összetartoznak és igazán remekül mennek a bordó télikabátomhoz.
A cowlba már kicsit kevesebb fonal jutott, mint ideális lett volna, így kiegészítettem gyári bordóval az alján, a tetejére pedig horgoltam egy díszsort, hogy meglegyen az egyensúly.
Az a tervem, hogy idén bátrabban használom az sk fonott fonalaimat – kíváncsi vagyok, hogy hány projektet sikerül összehozni. Mindenesetre az első lépést már megtettem.
Vég Anett festése, gyapjúnapi beszerzés volt az a csodásan puha merino szösz, amiből ez a kicsit vastagabb DK fonal készült. Ahogy az már lenni szokott, nem nekem, hanem PIF ajándékként. Kevés mesélnivaló van róla, inkább nézzétek, hogyan kombinálódnak a különböző árnyalatok a cérnázás hatására.
Soha nem forszíroztam különösebben, hogy a gyerekek folytassák a fonalazás hagyományát, túl élénken él még az emlékeimben, mennyire nem érdekelt korábban engem se a kézimunka, hiába láttam, hogy mindkét nagymamám minden szabadidejében ilyesmivel foglalkozik. De valahogy K. első pillanattól érdeklődik a fonás iránt, szerintem azért is, mert érdekli, hogy működik a szerkentyű. Egyébként simán lehet, hogy ő ezt már jobban átlátta nálam, én varázseszközként tekintek a rokkára, amely ha bármiben rendellenesen működne, akkor szakembert hívnék hozzá, annyira nem értem, mi milyen szíjon át hova vívődik át és merre forog miért. Szóval K. próbálkozott már egy-két alkalommal a fonással, bár az látszott, hogy nagyon nehéz ez neki, túl sok dologra kell egyszerre figyelni. Tudtam én, hogy kell otthon valahol lenni egy adag előfonalnak, amivel remekül tudna gyakorolni, de nem tudtam, hol. Szerencsére múlt héten kezembe akadt és a hétvégén rögtön ki is próbálhatta ezzel a fonást. Valódi sikerélményt adott neki, tényleg használható fonalat font.
Nekem meg volt még három egymással rokon színben némi maradék egyágú fonalam a legutóbbi fonásokból, így a fehér vastag előfonalból font szálat összecérnáztam ezekkel a kékes-zöldes-füstszínű maradékokkal. Nem sok, kb 65 méter, de egy megfelelő egyszínű fonallal kombinálva kijön belőle egy sapka K-nak. Mennyire menő lesz majd, jövő télen olyan sapit hord majd, amihez részben ő fonta a fonalat!
