Eperföldi látogatás után mások lekvárt főznek ezerrel, nálunk mire egyáltalán elgondolkodhatnék rajta, hogy mit is kezdünk a zsákmánnyal, már el is fogy frissen. Azért másnap reggelre szerencsére sikerült még egy kásányi adagot megmenteni.
Az egész ugyanúgy kezdődött, mint bármely normális zabkásafőzés nálam: négy evőkanál kemény zabpelyhet és egy evőkanál hasábos mandulát megpirítottam szárazon, megszórtam fahéjjal majd felöntöttem vízzel. A víz picit jobban megszaladt, mint szokott, ez nem volt szándékos, de végül jó lett ez így. Amikor a zabpehely nagyjából puhára főtt, hozzáadtam még a kettévágott epreket, olyan két maroknyi volt, és pici tejszínt. A legvégén pedig marcipánmasszából egy ujjnyi mennyiséget felkockáztam és azt is belekevertem. Az eper nem főtt rommá, csak picit megmelegedett és valamennyire levet is eresztett, a marcipán elolvadt, így az egész nagyon kellemes, krémes állagú kása lett.
A tetején lévő mentalevelet csak a fotó erejéig hagytam egyben, apróra vágva és elkeverve a kásában sokkal intenzívebb az íze.
Tényleg tökéletes luxuskása lett, simán elmenne desszertnek is egy vasárnapi ebéd után, bár akkor azért az adag kisebb is lehetne.
Zabkása helyett nyáron átállok a rizs-, köles- és kukoricaalapú kásákra. Ez utóbbi nagy előnye az is, hogy még a zabnál is hamarabb elkészül. Kétszeres mennyiségű vízben megfőzöm a kukoricadarát néhány perc alatt egy késhegynyi őrölt kardamommal, belekeverek még fejenként egy-két kanál darált mákot a kásába. Amikor már el van zárva a tűzhely, még gyorsan beleforgatom az áfonyát (annyit, amennyi épp van, de mondjuk ideálisan 2-3 evőkanálnyit) és tálaláskor megszórom pirított mandulalapocskákkal és kevés mézzel ízesítem.
Szerény kinézetű, de annál finomabb tápláló levest hoztam mára. A gesztenye-tonhal párosítás olyan egzotikusnak tűnhet, pedig igazából eléggé a nincskedvemfőzni napok levese, ha konyhakész gesztenyét használunk hozzá. Elszántak valamint azok, akiknek áll gesztenyefa a kertjükben, természetesen használhatnak sütőben sült és kézzel hámozott gesztenyét is, ezzel kicsit megnő az elkészítési idő.
Egy lábasban olajon fél lilahagymát (vagy vöröset) üvegesre pároltam. Felöntöttem 6 dl zöldségalaplével (húslevessel is lehetett volna). Beletettem 100 gramm hámozott konyhakész gesztenyét és fél dl tejszínt. Összemelegítettem mindent pár perc alatt, majd botmixerrel pürésítettem. Ekkor beletettem egy jó minőségű tonhalkonzervet mindenestül – vigyázat, nem azt a fajtát, ami növényi olajban van eltéve, hanem ami a saját levében úszik. Ezután beállítottam az ízeket: számomra elég sós volt, de ez ízlés kérdése. Tettem viszont bele kevés frissen őrült borsot és frissen reszelt szerecsendiót és kevés citromlevet. Tálaláskor még megszórtam fekete szezámmal. A tonhaldarabok miatt külön levesbetét nem feltétlenül kell hozzá, de ízlés szerint pirított kenyérkockákkal vagy sajtos melegszendviccsel is lehet tálalni.
Az osztrák iskolaév egyik nagy előnye, hogy újév után nem rohamtempóban kezdődik újra a tanítás, hanem csak január 6. után. Igaz, ez azzal jár, hogy sokszor tényleg december 24. az első szünidei nap, de én ennek látom a jó oldalát is. Karácsony előtt van a levegőben valami felfokozottság. A két ünnep között kezd lelassulni minden és igazán kuckózós hangulatba én újév után kerülök. Ekkorra minden kötelezettségnek vége, nem kell a boltok zárvatartásához fejben kalkulálni, hogy mennyi tejnek, kenyérnek, WC-papírnak, zsebkendőnek kell feltétlenül otthon lenni. Ez az első januári hét tényleg nem szól másról, csak a pihenésről. Ilyenkor minden évben kirakunk egy nagy puzzle-t, kifejezetten újévi tevékenység ez nálunk, mert ekkora nyugi soha máskor nincs az évben. A puzzle ilyenkor mindennel szemben előnyt élvez, például a terítés is másodlagos, ott eszünk, ahol épp nincs a puzzle, a puzzlerakás rövid szünetében.
A hűtőben persze még van néhány dolog az ünnepekről, de már semmiből sincs annyi, hogy önállóan elég lenne egy ebédhez. És mert idén konkrétan olyan szél volt ezekben a napokban, hogy az ember a kutyáját se engedné ki, nemhogy maga boltba menjen, inkább összeraktunk mindent, ami volt és készítettem egy igazi hygge-feelinghez passzoló serpenyős ebédet. (Zöldséget nem emberi tápláléknak vélő kiskorúaknak be kellett érni maradék bajor virslivel. Nem tudják, mit mulasztottak.)
Egy pasztinákot, három nagyobb sárgarépát, öt kis szem édesburgonyát, fél fel lilahagymát, egy nagy gerezd fokhagymát és 20 centi jégcsapretket feldaraboltam és olivaolajon először mindenütt megpirítottam, aztán kis vizet hozzáadva fedő alatt puhára pároltam. Szárított zöldfűszert vegyesen, sót és borsot szórtam rá, ráfacsartam egy fél citrom levét és a már puha zöldségekhez hozzáadtam 10-15 dekányi előfőzött szelídgesztenyét.
A gesztenye egyébként az idei tél sztárja nálam. Ez egy hosszú történet mélységekkel és magasságokkal, most csak annyit mondok, hogy sok kísérletezés után úgy döntöttem, hogy jobb nekem, ha a vákuumcsomagolt, előfőzött gesztenyét veszem meg nem éppen olcsón, cserébe egész biztosan hibátlan és azonnal felhasználható állapotban. Így minden héten eszünk gesztenyét nagyon különböző formában és már nem akarnék lemondani róla. Feltekeri a belső hűtést, jóllakat és remek az íze. Egyszóval került egy adagnyi ebbe a serpenyős ebédbe is, a maradékot meg megették a gyerekek, a gesztenye ugyanis nem számít zöldségnek szerencsére.
Amikor levettem a tűzről a serpenyőt, még feldarabolt radicchio salátát is tettem rá a színe miatt, meg mert ez ad hozzá egy kis kesernyés ízt. Viszont vigyázat, szerintem a radicchio kifejezetten nem szereti a melegítést, szóval csak arra az adagra érdemes tenni, amit azonnal elfogyaszt az ember. Tálaláskor lehet fetával vagy parmezánnal feltupírozni, de ez tényleg csak opcionális, mert anélkül is nagyon gazdag az íze.
Miután az utóbbi napokban a fő smalltalk-téma a környezetemben a “milyen meleg van, pedig mindjárt október” volt, azért csak eljött az október 2. és vele az első borús, szürke és esős őszi nap. Ami egyébként teljesen megfelelt belső hangulatomnak: semmire se vágytam annyira, mint otthon lustálkodni anélkül, hogy sajnálnom kellett volna, hogy elpasszolom a szép napsütéses időt.
És ha már így alakult, plusz a nemlétező kamra tele volt melegítő zöldségekkel, a görög marharagu elé még egy nagyon egyszerű céklalevest is főztem. Így készült:
Egy nagy, olyan két marokban elférő céklát és három közepes krumplit meghámoztam és felkockáztam.
Három kisebb fej hagymát apróra vágtam és kevés olajon, lassú tűzön üvegesre pároltam.
A fazékba tettem a krumplit és a céklát, felöntöttem zöldséglevessel és szépen lassan puhulni hagytam a zöldségeket. Amikor kb 30-40 perc múlva már a céklát is elég puhának éreztem, akkor két evőkanálnyi levest és zöldséget kivettem a fazékból és összepürésítettem, majd visszaöntöttem. Mivel az alaplének eleve van íze, már csak óvatosan kellett utánízesíteni sóval, borssal. Tálaláskor egy kiskanál natúr joghurtot kanalaztam a tetejére.
Ezzel a levessel még pár napig lehet késleltetni a fűtés bekapcsolását, annyira kellemesen melegít belülről.
Ez a reggeli tulajdonképpen egyszerű zöldséges rántottának indult, aztán közben jött a gondolat, hogy lehetne kicsit elegánsabban is – ha már vasárnap van, adjam meg a módját. Lilahagymát és hokkaido tököt daraboltam fel. Egy személyre nagyjából kétmaréknyi zöldséget használtam és a hagymával nem spóroltam, sóval, borssal fűszereztem. Kevés olajon addig kevergettem, amíg a hagyma megpirult a tök pedig már majdnem puha volt. Ekkor még kicsit fedő alatt puhítottam, majd a serpenyőből kiöntöttem és félretettem a zöldségeket. Meg pirítottam néhány szem diót szárazon, ezt is félretettem. Egy tojásból és néhány evőkanálnyi tejből tojáslepényt sütöttem. A tányérra először a tojáslepényt tettem, majd a zöldségeket, végül megszórtam a dióval. Királyi reggeli, próbáljátok ki! Ha valaki több fehérjével szereti, a reszelt parmezán is remekül illik ehhez az ételhez.
Gyermektelen gyereknevelési szakértők szerint a gyerek tanul a jó példából. Ha látja, hogy a szülei változatosan táplálkoznak, akkor szép lassan ő is rá fog erre szokni. Ha a szülei esznek zöldséget-gyümölcsöt, akkor a gyerek is enni fog. Tele hűtő és terített asztal mellett gyerek éhen még nem halt – mondta a védőnő meg a gyerekorvos. Hát hadd röhögjem magam halálra!
Legutóbb orvos barátunk volt nálunk, és elismeréssel nyugtázta, hogy a nappaliban a nagy asztalon mindig van kinn nálunk egy hatalmas tál tele zöldséggel, gyümölccsel. Télen ez általában almát jelent, nyáron paradicsomot, szilvát, barackot is. A tartalom cserélődik, mert ugye esszük. Mi, felnőttek. Csóválta is a fejét a vendégünk, hogy hát, valóban papírforma ellen van, ha ennek ellenére nem ragad a példa, de ne aggódjunk, majd beérik a gyümölcs – haha -, legkésőbb felnőttkorukra rászoknak majd. Mondjuk az már nem érdekel, akkor már nem fogom felelősnek érezni magam az étkezésükért meg szétizgulni magam, hogy hozzájutnak-e a megfelelő tápanyagokhoz. Az egyik gyerek szinte kizárólag vajaskenyeret, vajas-sajtos tésztát és krumplit, a másik gyerek kenyeret vaj nélkül mézzel és sült húst fogyaszt. Már amikor hozzájutnak. Mondjuk vendéglőben ez praktikus, rendelünk egy adag húst krumplival és beosztják, hogy melyikük mit eszik.
Rátaláltam viszont egy módszerre, amelynek segítségével mégis be lehet juttatni gyümölcsöt a fejlődő szervezetükbe, ráadásul sülve, ami ugye ötelemes konyha szempontból kifejezetten előnyös, így ezt most megosztom a hozzám hasonló problémával küzdő szülőtársaimmal. A receptet köszönöm Juditnak, aki nemcsak ékszerkészítésben zseniális, hanem ezek szerint gyerektáplálásban is.
Egy piteforma alját kibéleljük félbevágott szilvával, barackkal vagy egyéb rendelkezésre álló gyümölccsel. Lehet jó vastagon, csempésszünk minél több gyümölcsöt a gyerekekbe! A piteforma egyébként azért előnyös, mert nem kell kibélelni papírral és nincs rés az alján, mint a kapcsos tortaformának. A papír ugyanis elázna a gyümölcstől, a kapcsos forma résein pedig kifolyik a gyümölcs leve és ráég a sütő aljára, mi meg pucolhatjuk órákig. Igen, mindkettőt kipróbáltam.
Egy keverőtálba teszünk 10 deka vajat, 10 deka barnacukrot 7 deka lisztet és 7 deka zabpelyhet (vagy vegyes pehelykeveréket). Ezeket összegyúrjuk, majd rámorzsoljuk a gyümölcsökre, hogy mindenhova jusson egyenletesen. A tetejére még szórhatunk mandulaforgácsot vagy diót is.
Sütőben 200 fokon kb. 30 percig sütjük, mire a mandula megbarnul – de még nem túlságosan -, addigra a gyümölcs is szaftos lesz, a morzsa pedig átsül. Tortalapát helyett valószínű valami kanálfélével fogjuk tudni tálalni, szóval nem annyira szép az állaga, viszont nagyon finom és a gyerekek így megették a gyümölcsöt eddig minden alkalommal. Igaz, megkérdezték, hogy lehetne-e a morzsát külön is sütni, de én azt hazudtam, hogy nem. A szent cél érdekében.
A mai recept már megint annyira egyszerű lesz, hogy mindenképp jár hozzá egy történet is, mint múlt héten.
Ilyen-olyan okokból nagyon keveset nyaraltam külföldön. Eleinte azért, mert a szüleim elvből az Ismerd meg hazádat elvet követték, így például a Hányat láttál a húsz legszebb magyar várból? típusú FB-os posztoknál rendre 100%-os teljesítményt tudok elkönyvelni. Aztán később, amikor már mehettem volna, mindig adódott valami program a közelben, barátokkal vagy épp nyári táboroztatás, az egyetemhez szükséges gyakorlat. Egy kivételes nyár volt, amikor 25 évesen keresztül-kasul vonatoztam Európát Interraillel. A Párizsba érkezés pontos dátumára már nem emlékszem, de augusztus 20. után pár nappal történt. Akkor már fáradt voltam a végletekig, tele voltam élményekkel és benyomásokkal, és csak vonszoltam magam a Szajna partján egy sétányon. És akkor pont előttem lehullott egy levél a fáról, jött egy szél, ami nem volt ugyan erős, sem hideg, de nem is nyári szél volt, hanem egyértelműen őszi. Párizsban járt az ősz: pontosan éreztem, hogy egy ilyen napról szól ez a vers.
Azóta minden évben figyelem, és Budapesten meg Bécsben is észreveszem ezt a finom váltást a nyár és az ősz között augusztus 20. után néhány nappal. Bevallom, szeretem is, még ha azt is jelzi, hogy lassanként hideg lesz. Ilyenkor megjelenik a szilva a piacon és jöhetnek a szilvás-almás reggelik!
Egy személyre így készítem:
Egy almát és három nagyobb szilvát felkockázok.
Fém serpenyőben két ek amarántot kipattogtatok, majd félreteszem egy kis tálban. Ugyanebben a serpenyőben megpirítok szárazon egy-két evőkanál mandulalapocskát, ezt is félreteszem. (Egész nyugodtan az amaránttal összekeverve.)
A serpenyőben egy kiskanál vajat olvasztok (vigyázat, ekkor ez már pillanatok alatt megy, hiszen a serpenyő eleve forró!), rádobom a szilvát és az almát, kicsit kevergetve sütöm, aztán kevés vizet öntök rá, megszórom fahéjjal és lefedve tovább párolom kis lángon egész addig, amíg a víz elpárolog és a gyümölcsök puhák lesznek.
A gyümölcsszószt tányérra öntöm, megszórom a magokkal, ízlés szerint egy kiskanál mézzel édesítem és még egy kis fahéjat szórok a tetejére.
Amikor elmesélem valakinek, hogy 90%-ban meleget reggelizek, sőt, általában napi háromszor meleg ételt eszem, akkor két tipikus választ szoktam kapni. Az egyik, hogy mennyi időt töltök főzéssel a másik, hogy ez biztos rettentő hizlaló étrend. A meleg étellel sokan azt kötik össze, hogy hizlal és nehéz, pedig ez igazából csak attól függ, mit eszik az ember. Hideg salátákat meg szendvicseket is lehet úgy készíteni, hogy hizlaljon és megfeküdje a gyomrot, és főtt étel is bőven van olyan, ami könnyű és nem veszélyes kalóriaszámlálóknak sem. Az időtényező sem vészes, nyilván aki nem szeret főzni, annak minden sok, én meg szívesen vagyok a konyhában. És persze nem egyetlen étkezésre főzök egyszerre, hanem nagyobb adagokat, valamint sok maradékot újrahasznosítok másik fogáshoz. Szóval általában nem érzem úgy, hogy jelentősen nőtt a konyhában töltött időm, mióta rákaptam a meleg ételre. Azt viszont igen, hogy változatosabb dolgokat és jobb ízeket fogyasztok, ráadásul ez nem jelent plusz költséget sem, mert a szezonális alapanyagokra koncentrálok.
Na de nem unalmas az a rengeteg kása minden reggel? – ezt is szokták még kérdezni. Nem, nem unalmas, főleg, mert elég jól lehet variálni a hozzávalókat. Meg az édes kásán kívül sós ételek is szóba jönnek, azok is fincsik. A készítési idő minden esetben 10 perc alatt van.
A tavasz első számú kedvence nálam a polentakása eperrel. Egy kislábosban először szárazon pirítok 1 ek szezámmagot és 2 ek mandulalapocskát. Ezután kiöntöm egy kis tálkába a magvakat és a már forró lábosba beleteszek 3 ek kukoricadarát. Felöntöm másfél dl vízzel, beleszórok egy marék mazsolát (vagy más aszalt gyümölcsöt, aki nem szereti a mazsolát), megszórom késhegynyi fahéjjal és opcionálisan őrölt kardamommal. Elég gyorsan felszívja a nedvességet a kása, ekkor még pótolom a vizet. Beleszórok egy marék félbevágott epret is, kicsit tovább főzöm, amíg az állagát megfelelőnek találom. Nem kell olyan szilárdnak lenni, hogy vágható legyen, inkább sűrű krémes állagú lesz. Ekkor mélytányérba töltöm és rászórom a magvakat, pici mézzel és mákolajjal vagy egyéb hidegen sajtolt olajjal ízesítem és kész! Ez a mennyiség egy fős adag.
Mindenféle polentás étellel kapcsolatban az a tapasztalatom, hogy olyan érzés a gyomorban, mintha nem lenne benne semmi, ugyanakkor éhes sem vagyok. Úgy van ott és táplál, mintha ott se volna. Ti hogy álltok a kukoricakásával?
Többször emlegettem már az ötelemes főzést itt, a blogon. Akkor ismerkedtem meg a módszerrel, amikor Do-t vártam, és egy barátnőmtől kaptam egy ilyen témájú szakácskönyvet. Időközben ez a könyv magyarul is megjelent. Aztán egy ideig nem foglalkoztam a témával és csak akkor jutott eszembe újra, amikor minden előzmény nélkül kitört rajtam egy körülírhatatlan ételallergia. Az ötelemes konyha segített ennek a problémának a legyőzésében, úgyhogy elhatároztam, az autodidakta módszer után végre szakembertől is, szisztematikusan is megtanulom, amit lehet. Szerencsére pont ekkor indította be Kicsi Vú az ötelemes online főzőtanfolyamát, amelynek hamarosan indul a negyedik szakasza. Mára egy beszélgetést hoztam nektek Vikivel, akiről sugárzik, hogy amit tanít, az az élete része és valódi meggyőződése.
Mi a kedvenc fűszered és miért?
Két nagy kedvencem van: a zöld kardamom, amiből őrölt formában szinte minden édességbe teszek egy kicsit, mert nem csak finom, aromás, hanem a kínai gyógyító konyha szerint segít átalakítani a felesleges „nyálkát”, azaz támogatja az emésztést. A kardamomos kávé is isteni, a készítését egy videóban meg is mutattam.
A másik kedvencem a római kömény, de azzal csínján kell bánni, mert nagyon karakteres íze van.
Rengeteg diéta létezik, gyakorlatilag minden hónapban felbukkan valami új táplálkozási tanács. Miért választottad magad számára épp a kínai gyógyító konyhát, az ötelemes főzést?
Éppen azért, mert valami ősit, megalapozottat kerestem. Olyan rendszert, ami már bizonyított. Véletlenül bukkantam rá az 5 elem konyhára internetes barangolásaim során, és ahogy jobban megismertem, egyre jobban lenyűgözött a mélysége. A kínai gyógyító konyha a hagyományos kínai orvoslás része, a terápiánál ugyanazokkal a fogalmakkal dolgozik: a belső meleget hűti, a hideget melegíti, a szárazságot nedvesíti stb.– mindezt a mindennapi ételekkel. Az 5 elem konyha fő célja egyébként a betegségek megelőzése, aminek útja a „közép”, azaz az emésztőrendszer erősítése.
Aki tudatosan próbál táplálkozni, úgy érezheti, hogy a rengeteg szabály gúzsba köti. Hogyan viszonyul a kínai gyógyító konyha a szabályokhoz, étkezési előírásokhoz? Mennyire kell szigorúnak lennünk magunkhoz? Csoki, nass, kávé, egy pohár vörösbor este – ezek beleférnek?
Ez fontos kérdés, nekem is az volt, mert nagyon szeretek enni és rosszul viselem a tiltást. Szerencsére a kínaiak is úgy tartják, hogy a nagyon merev szabályok lebénítanak, gátolják a csí szabad áramlását. Az 5 elem konyhában az a jó, hogy nem tilt szigorúan semmit, hanem mindenről megmondja, hogyan hat (pl. szárít vagy nedvesít, melegít vagy hűt, nyugtat vagy felpörget). A legfőbb kérdés mindig az, mit mikor, milyen formában együnk, hogy a legkönnyebben meg tudjuk emészteni. A süti például nem gyógyétel, az tény, de vannak fokozatok: egy Dobos torta sokkal nehezebben emészthető (cukros és vajas egyszerre), mint egy zabkeksz. A kávé másként hat éhgyomorra, mint egy kiadós étkezés végén. Az előbbi felhevíti, kiszárítja a gyomrot, hosszabb távon gyomorégést okozhat, míg a vasárnapi ebéd után egy kis csésze fekete kifejezetten támogatja az emésztést – mivel a keserű íz lefelé mozgatja a csít, ami egyezik az emésztés természetes irányával.
Nem mindenki szereti az egzotikus ízeket és ázsiai alapanyagokat. Van így is esély kipróbálni az ötelemes konyhát?
Az általam képviselt 5 elem konyha a kínai gyógyító konyha európai ízlésre szabott változata. Így nem jelenti azt, hogy kínai ételeket kell főzni, az alapelvek adaptálhatók a magyar konyhára is. Nagy kedvencem például a vörösboros marhapörkölt polentával, ami egy Lép-Hasnyálmirigyet és Gyomrot erősítő gyógyételnek tekinthető (a marhahús és a kukoricadara is Föld elemű, a közepet erősítő alapanyag). Az viszont igaz, hogy én magam nagyon szeretem az ázsiai konyhákat, ezért gyakran főzök ilyen stílusban. Szeretnék kedvet csinálni a wokozáshoz, a változatosabb fűszerezéshez és a zöldségekhez úgy általában. Az a tapasztalatom, hogy egy wokban pirított kelkáposztának sokszor nagyobb a sikere, mint a kelkáposztafőzeléknek.
A gyerekeid hogyan fogadják az ötelemes ételeket? Mik a kedvenceik?
Érdekes megfigyelni rajtuk, hogy az evéshez való viszony mennyire a karakter függvénye. A 10 éves lányom mindig válogatós és kisétkű volt, így ő kevésbé nyitott, míg az 5 éves fiam igazi ínyenc, nyitott az új ízekre, mindent szívesen megkóstol. De mindkettőjükön látom, hogy a kitartás és a példamutatás hosszabb távon megtérül, beépülnek a minták. Zabkása nélkül például már elképzelhetetlen a reggel. Szeretik a krémleveseket is, a vegyes zöldségleveseket, a chilis babot és a sütőben sült karfiolt.
Sok nő, anya először csak magának főz az ötelemes konyha szerint, mert a család idegenkedik az újításoktól. Milyen módszert javasolsz, hogy a többi családtagot is sikerüljön megnyerni az új ízeknek?
Két nehézség adódik általában: a gyerekek nem nyitottak az újra és a családfő a hagyományos konyha híve. Mindkét esetben kis lépésekben, kitartóan haladnék előre. A gyerekek a meleg reggelikkel, főként az édeskés kásákkal hamar megbarátkoznak. Van aki inkább a zabkását szereti, van akinek a grízpudingszerű kása jön be jobban – próbálkozni kell. Az már nagy eredmény, ha elérjük, hogy meleg, főtt ételt reggelizzen az egész család.
A férfiaknál nem kell erőltetni a kását, ha nem kívánják, ők ehetnek sósat reggelire: tojásételt zöldségekkel vagy egy gazdag levest például.
A wokos ételek, főleg, ha hús is van bennük, a legtöbb embernek ízlenek, ráadásul gyorsan megvannak. Ki lehet próbálni a sütőben sült zöldségeket is, például vacsorára (egy szelet hús mellé), ilyen módon fokozatosan kiváltani a hagyományos köreteket (tészta, rizs, krumpli).
Hamarosan indul az e-mailes főzőtanfolyamod a kínai gyógyító konyha tavaszi alkalmazásáról. Mire számíthatnak a résztvevők?
Az április 15-én induló 4 hetes email-tanfolyamom témája a tavasz és a Fa elem lesz és a hozzájuk kapcsolódó két szervünk, a Máj és az Epehólyag erősítése, harmonizálása. A Fa elem színe a zöld, tavasszal bújik elő a sok friss nővényi hajtás – ezért a 28 recept, amit a résztvevőkkel a 4 hét alatt megosztok, ilyen jellegzetes tavaszi alapanyagokkal készül: medvehagymával, eperrel, spárgával, csírákkal, spenóttal, sóskával stb. Az elméleti tananyag 16 emailben érkezik és a tavaszi táplálkozásról, konyhatechnikákról, fűszerezésről fog szólni, meg az említett két szerv diszharmóniáiról és azok étrendi gyógyításáról. Aki részt vesz, az sok új információt megtud a tavaszi alapanyagok hatásáról, terápiás hasznáról és a tanfolyami facebook-csoportban pedig felteheti a kérdéseit. A részletek a blogomon olvashatók.
A posztban szereplő fotókat Bonnyainé Virágh Krisztina készítette.