Ennek a szösznek egészen kacifántos története van és még nincs is vége. A szivárványszínű szöszt egy Gyapjúnapon vettem. Viszonylag sokáig kerülgettem aztán, mert ahogy szétbontottam, látszott jobban, hogy a legnagyobb rész zöld színű, és valahogy ez lebénította az ötletelésemet, hogy mi lehetne majd a fonalból, ha megfonom. Egyébként szép Benetton-zöld, nincs vele semmi gond, csak más dolog szöszben látni meg aztán hordani. Így aztán pihentettem a dolgot várva az ihletre.
A másik szál nyersfehér, ezt ősszel kaptam Berlinben, ahol egy konferencián voltam szervezőként és a tolmáccsal beszélgetve kiderült, hogy mindketten fonalőrültek vagyunk, csak ő még nálam is régebb óta és sokkal inkább az. Az utolsó napon beállított egy nagy zacskó szösszel, hogy akkor ezt nekem hozta, fonjam meg. Gondolhatjátok, hogy mennyire meg voltam hatva.
El is kezdtem fonni otthon a fehér szöszt, és közben rémesen szenvedtem. A műanyag zacskóban ugyanis annyira feltöltődött az egész, hogy minden fonás után mehetett a rajtam lévő ruha a mosásba és még hetekkel később is fehér szöszök voltak minden ruhámon és a mosógépben is. Az égéspróba alapján valószínű zoknifonalnak való gyapjú volt, tehát tartalmaz műszálat is és az töltődött fel. Ez a kész fonal szempontjából még előny is, de a fonás közben nem volt könnyű bánni vele. A műszáltartalom még egy dologban borította az eredeti tervet. Festeni szerettem volna a kész fonalat, viszont a műszál nem vagy alig festhető, így ez az opció kiesett. Natúr fehér holmit viszont nem nagyon hordok, így jött a képbe a szivárványszösz. Megfontam a szivárvány kékes és lilás részeit, a zöldből és a pirosból csak egész kicsi ment bele. Utána cérnáztam a natúrt a színessel, és láss csodát, a zöldes szakaszok is egészen megtetszettek. Úgyhogy most épp a zöld szakasz maradékát fonom, majd cérnázom a natúrral azt is. Hogy pontosan mi lesz belőle, arról még mindig nincs tervem. A pirosas, narancsos részeket lehet, hogy nemezmadarakká változtatom. Szóval a szépséges szivárványszösz mégsem teljesen úgy végezte, ahogy a nagykönyvben meg van írva, de azért így is tetszik.
Ennek a fonalnak története van. Egy gyapjúnapon szokásomhoz híven Vég Anettnél bevásároltam fonnivalóból, meg csináltam pár fotót is csak a hangulat megörökítése kedvéért. Otthon aztán, ahogy nézegettem a képeket, megláttam Anett standjánál egy csodás szöszt, kék-piros-fehér, valódi tengerészhangulat. Hogy nem vettem észre ezt ott helyben, amikor ez annyira az én színem? Végül megbeszéltem Anettel, hogy félreteszi nekem legközelebbi találkozásunkig, így mégis hozzám került a kicsike. (Köszi, Anett!)
A megfonás már nem ment ilyen gyorsan, volt előtte pár dolog a to do listán, végül pedig amikor sorra került volna, valahogy nagyon nem voltam fonós passzban. Az elején rettentően szenvedtem ezzel a gyapjúval, rossz volt a rokka beállítása, de nem tudtam rájönni, hogy mi a baj, valahogy nem jött össze a kívánt vastagság, hol szakadt, hol túl vastag lett a szál. Félbehagytam, aztán jött a karácsony, a rokka a fenyőfa mögé szorult, január közepéig nem fértem hozzá. Aztán még mindig kerültem, nem akartam több kudarcélményt. Végül februárban jött az áttörés, hirtelen elhatározásból nekiültem és csodák csodája, minden gond nélkül megfonódott a kezeim között ugyanaz a szösz, amivel előtte szenvedés volt dolgozni. Csakhogy ennyi idő pont elég volt arra, hogy elkeverjem, hogy melyik részét szántam a gyapjúnak az első és melyiket a második szálhoz, ebből pedig az lett, hogy az egyik spulnin sokkal hosszabb szál volt, mint a másikon. A cérnázáskor azt vettem észre, hogy még az egyik félig tele van, amikor a másik teljesen lefogyott. Szerencsére volt még otthon szintén Anettől egy szivárványos szösz, abból kioperáltam a piros és a kék-lila részeket és abból fontam másik szálat. Ez is két lépésben történt, a szemmértékem teljesen elhagyott ennél a projektnél. Mindegy, a lényeg, hogy elkészült két motring fonal, az egyik klasszikus tengerészszínű, a kisebb másik pedig pici lilát is tartalmaz. Ha akarom, együtt is fel lehet használni, de ha mégsem, akkor a lilás rész egy másik, már meglévő sk fonalhoz is megy. Szóval ebből még akármi is lehet.
Ismét fonalat tesztelhettem az 1001fonal.hu jóvoltából, mégpedig a Phildar Partner 3,5 típusú fonalát. Az volt a feladat, hogy gyorsan elkészülő, apróbb dolgot készítsek belőle, úgyhogy két dolog maradt játékban számomra, a sapka és a kézmelegítő-zongorakesztyű. Zongorakesztyű műfajban a Meseszép horgolások c. könyvben található, a Hófehérke által ihletett Mérgezett almás kesztyű tetszett, amire egyébként sort is fogok még keríteni egész biztosan.
A sapka műfajban azt kellett megfontolni, hogy a Partner fonal nem túl vastag, így a nekem nagyon bevált myboshi mintákat nem lehet belőle elkészíteni – hacsak nem duplaszállal. Ó, igen, és ha már duplaszál, akkor a lehetőségek végtelenek. Lehet két egyforma színű szálat összefogni, de akár különbözőt is, ezzel pedig már, adja magát az egyik színből a másikba való eljutás.
Két színnel dolgoztam, a sapka tetején két szállal vettem a Piscine árnyalatot, aztán egy szál Piscine és egy szál Brume, végül pedig a Brume színt fogtam duplán.
Az eredmény egy őszi-tavaszi sapka K-nak, aki egyébként nagyon érzékeny a sapkákra, mondhatni évek óta ugyanazt a polársapit nyúzza, mert csak az elég puha számára. Ezt viszont most elfogadta, gondolom azért, mert a szálban lévő 25% gyapjú még épp tolerálható számára.
Még nem mostam a sapkát és egyelőre nem volt még bevetésen, de sejtem, hogy a 75% műszál – 25% gyapjú elég strapabíróvá teszi a kész munkát. Horgolni mindenesetre kellemes volt és ennél a fonalnál is nagyon meggyőző a színskála. Ezzel a technikával mindkét színből két gombócra volt szükség, de minden gombócból jócskán maradt, szóval még egy kötött nyakmelegítő is kitelne a maradékból. Én viszont valószínű még egy sapkát fogok készíteni belőle, mégpedig Do-nak, csak épp fordított színiránnyal.
Köszönöm a tesztelés lehetőségét az 1001 fonalnak!
A PIF játékra elkészült legújabb ajándék ez a kb 12 dekányi sk fonott gyapjú. A szösz maga nagyon sárga volt, ahhoz képest a kész fonalban határozottan szembetűnően sok halványzöld van, ezen egész fonás alatt csodálkoztam. Emiatt szeretem annyira a fonást, mert a színek annyiféleképp keveredhetnek és annyi árnyalat kijöhet, amire nem is számítottam. Biztos van, aki ezt a tudományt olyan fokon műveli, hogy befolyásolni is képes a végeredményt, én csak veszem a véletlen kezéből úgy, ahogy adja és egyszerűen örülök neki.
A másik dolog, amit nem tudok fonás közben igazán kontrollálni, az a vastagság. Egy ideig azt gondoltam, hogy ahogy egyre gyakorlottabb leszek, egyre vékonyabban fonok. De ez a teória itt megdőlt, mert ez az adag megint vastagabbra sikerült. Szerintem anyagfüggő – azaz attól függ, mennyire hosszúak a szálai a gyapjúnak. Szerintem ez rövidebb és finomabb szálú volt, ezért óvatosságból egyszerűen vastagabbra fonta magát, mert a vékony szakadós lett volna.
Ennél a projektnél végleg eldöntöttem, hogy továbbfejlesztem a fonós hardveremet, és veszek egy jumbo orsót. A mostani orsóim ugyanis mind 5 dekát képesek felvenni, így a 12 deka három motring lett – két nagy és egy kicsi. Sokkal elegánsabb lenne, meg a kötés szempontjából is szerencsésebb, ha 10 deka egyben maradhatna egy orsón. (Majd karácsonykor kiderül, hogy ki olvassa a családból a blogom :D)
P.S.: Természetesen a fényes vékony fonaldarabkák csak rögzítésre szolgálnak, nem részei a projektnek. Viszont ha már mellékszerepben beslisszolt a képre a Catania fonal is, akkor mondom, hogy az október 15. utáni héten kezdem majd a hexagon terítő közös horgolást, úgyhogy addig tárazzatok be 4-5-féle Catania vagy egyéb pamutfonalból egy-egy gombolyagot. Maradékok is jöhetnek. Egészen szokatlan módon videótutorial-lal készülök, és örülnék, ha velem tartanátok.
Szeretem az interneten nézegetni azokat a képeket, amelyek más emberek fonalkészletét ábrázolják. Mindig megnyugtat, hogy az enyém nem is olyan nagy. De azért elég nagy ahhoz, hogy néhány molycsaládnak biztosítsa az életfenntartást. Van az a bibliai bölcsesség, miszerint “Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti.” Úgy általában szeretem, amikor a kétezer éves szöveg hirtelen friss és aktuális értelmet kap az életemben, de speciel amikor nemrég egy saját fonású fonalamban fedeztem fel molynyomokat, és eszembe jutott a fenti bibliai idézet, akkor le tudtam volna mondani erről az örömről. Gyorsan el is döntöttem, hogy nem adok több esélyt a molyoknak, rendezem a készletemet és egyszer s mindenkorra megoldom a tárolási problémáimat.
A tárolás alapvető problémája a folyton változó készlet, azaz hogy itt is, ott is a lakásban megjelennek egy fonalboltos túra után kosarak, dobozok fonalakkal, sokszor el is felejtem, hogy mi hol van, meg azt is, hogy egyáltalán létezik. A kosarak sokszor mélyek, és ami alul van, az mintha nem is lenne számomra – nem így a molyok számára, akik kifejezetten szeretik a háborítatlan evést. A mély dobozok további hátránya, hogy a megfelelő színért túrni kell meg fúrni, pedig a legjobb az lenne, ha egyszerre látnám magam előtt a választékot.
Mikor megvolt a vízió, hogy mit is szeretnék, keresni kezdtem a megfelelő berendezési tárgyat, amiben igényem szerint lehetne tárolni a fonalakat, és egyre biztosabb volt, hogy a fiók az optimális megoldás: egy rétegben pakolható, átlátható, rendes.
Az Expedit polcban eddig három dobozt foglaltak le különböző fonalas dolgaim. Az egyikben Cataniák és egyéb pamutfonalak, valamint az összes tű-mérőszalag, szemjelölő, efféle kiegészítő volt teljes káoszban. Ezenkívül meg sok Catániából készült próbahorgolás, valaminek az elkezdése, definiálhatatlan cuccok. Ezeket a holmikat nagyon megritkítottam és csak néhányat hagytam meg, amit viszont a következő hetekben szeretnék befejezni. Girlandok lesznek belőlük és egy kis terítő, amire majd csinálok egy blogjátékot.
A dobozból pedig három fiókot csináltam: alul a kütyük, a felső kettőben a fonalak.
A másik két Expeditből kiszórtam rengeteg lomot. Tényleg, őrült mennyiségű ronda, nemsikerült, mégsemtetszik holmit őrizgettem, hogy majd freeformba felhasználom vagy mittudomén mire csak jó lesz. Nem lett jó, viszont rengeteg helyet foglalt. Még a felfejtésre sem volt méltó a nagyobb része, így ezeket most végre kikukáztam.
A másik új tárolási megoldás egy eredetileg íróasztalhoz való fiókos elem öt fiókkal. Az egyikbe a Bravo fonalaim mentek, ezekből takarókat horgolok és állandó utánpótlás várható, amíg be nem fejezem a jelenleg is készülő két takarót. A másikban a zoknifonalaim egy része található, azok, amelyek eddig összevissza voltak a lakásban.
Egy fiókot kaptak a freeformhoz való effektfonalak – na itt éreztem egyedül, hogy fel kéne javítani a tartalmat, mert olyan fonnyadtak a színek, miután a szép narancsos-pirosas sálamhoz elhasználtam a legszebbeket. Egy következő fiók a sapkafonalaknak van lefoglalva, az ötödik pedig mindenféle vegyes szép fonal, amelyekből csak kevés van.
A többinek eddig is volt helye – bár nem annyira dekoratív, de legalább a molyok számára is kevésbé hozzáférhető, nem utolsósorban pedig legalább én tudom, hogy melyik dobozban mi van: általában nagyobb mennyiségek ugyanabból a fajtából.
A megmentendő régen elásott holmi kategóriában mutatok még két wip-et. Mindenki látja, hogy ez itt kérem egy zsebszörny 60%-os készültségben:
Ez pedig egy Marina kendő, csak elfogyott a fonal és még nem tudom, mivel folytatom:
Hát így zárul nálam a nyár, ösztönösen rendet rakok, mintha mindjárt kezdődne a suli. Bennetek is megvan ez a rendrakó ösztön augusztus végén? Bennem most a rendrakáson túl kialakult egy nagyon világos kép arról, hogy a jövőben szeretném, ha a fiókos részben elférne minden fonalam, és a polcok felszabadulnának. Most erre gyúrok, azaz fonalfalás megint indul ezerrel. Drukkoljatok!
Ha még nem jött volna át az évek során, akkor most mondom: kedvenc fonalam a Schoppel Zauberball. Odavagyok a színeiért, a finom átmenetekért, szinte bármelyik színárnyalatából el tudnék képzelni valamit magamnak. Vagy legalább másvalakinek. Imádom, hogy a fonalak nevei tökéletesen eltalálják a színek hangulatát. És ha még lehet fokozni a Zauberball-mániámat: most piacra dobták a szöszt is. Elvileg barkács- és nemezelős gyapjú, de én úgy voltam vele, hogy ami szösz, az fonható. És milyen igazam volt!
Itt látható a három fázis: szösz, egyágú, kétágú.
Az egyágú fonásában az volt a nagyszerű, hogy olyan finoman keveredtek a lehetetvékony szálak, változtak az árnyalatok. Persze a házi fonásban nem tudtam azt a hosszan átmenetes hatást elérni, ami a gyári fonal jellemzője, itt gyakrabban változtak a színek, de a keveredések itt is gyönyörűek.
A kétágú pedig olyan borbély-jellegű lett, minden centi meglepetés volt, hogy épp milyen szín milyen színnel kerül össze.
Összesen 15 dekát vettem, hogy majd készítsek belőle egy horgolt kendőt, de most arra gondolok, hogy mégis inkább kötni szeretném, valami nagyon egyszerű simakötéses mintával, hogy teljesen a színek vigyék el a show-t.
A szösz egyébként az 1001 fonalnál kapható, vásároljátok fel előlem lécci, különben kiszorítanak a lakásból a szöszök.
Do negyedik osztályos, ami Ausztriában azt jelenti, hogy 10 hét múlva itt a ballagás, vége az általános iskolának. Már túl vagyunk az iskolaválasztási stresszen, sőt, megkaptuk az iskolától az ideiglenes ígéretet, hogy lesz helye jövőre – most már csak a maradék két és fél hónapot kell valahogy kibírni, lehetőleg úgy, hogy az évvégi bizonyítvány is jó legyen, mert azzal válik véglegessé a hely a gimnáziumban.
Az egy külön történet, hogy hogyan lehet a negyedikesek életét néhány hónapra teljesen megzakkantani anélkül, hogy teljesítményorientált felvételi lenne. Mindjárt el is mesélem, de előbb mutatom, mi van jelenleg a horgolótűmön.
A napközis tanítónőnek készül búcsúajándékként egy aszimmetrikus, egyik csücskétől a másikig horgolt kendő. A mintája ránézésre nagyon egyszerű, filéhorgolás, azaz csak erhp és lsz váltakozik benne. Viszont a szaporítások (és a nem mindig gondos leírás) azért megizzasztanak időnként. Tegnap például vonaton horgoltam, és kíváncsi lettem volna a mellettem ülő srác gondolataira, amikor az egyik sort már harmadszorra bontottam vissza, meredtem kétségbeesetten az újságra és számolgattam végig kétségbeesetten a szemeket. De sebaj, szerintem lassan megértettem a szaporítási logikát, remélem, ezután könnyebben haladok majd.
A fonal Lang Yarns Jawoll Magic Dégradé, zoknifonal, azaz 75% gyapjú 25% polyamid – már dolgoztam ezzel és nagyon kellemes volt készíteni. Mivel ajándék volt, ezért a viselésről nem tudok nyilatkozni.
És akkor vissza a sulitémához: Bécsben a középiskolai jelentkezés első látásra nagyon gyerekbarát, hiszen nincs felvételi vizsga. A gimnáziumba való bekerülés feltétele a jeles vagy jó eredmény németből és matekból. A többi tárgy mindegy és elvileg ezen belül az is mindegy, hogy mennyire jó tanuló valaki. Azaz ugyanolyan eséllyel indul az, akinek mindkét tárgyból jó jegye van és akinek mindkettőből jeles. Ami viszont megbonyolítja a dolgot: mindenki csak egy iskolába jelentkezhet és vannak szempontok, amelyek alapján előre vagy hátra rangsorolják a jelentkezőket. Előnyt jelent például, ha valakinek az adott iskolába már jár testvére. Ez azért fontos, mert minden évben van négy olyan tanítási szünnap, amelyet az iskola saját jogon határoz meg, és a családoknak az az ideális, ha az összes gyerek ugyanoda jár és egyszerre esnek a szünnapok.
A másik tényező a biztonságos iskolába vezető úthoz való jog, amely törvénybe is van foglalva. Ez nem azt jelenti, hogy aki közelebb lakik, az előnyt élvez. Mi például egy külső kerületben lakunk, így ott azokat a gyerekeket osztják be először, akik kinn laknak a város szélén, mert nekik bármilyen más kerületbe átjárni már túl sok utazással járna, esetleg túl sok átszállással is. (Az most másik kérdés, hogy akik kinn laknak a városszéli zöldövezetben, azok pont valószínű minden nap autóval jönnek suliba, így nagyjából mindegy lenne, hogy hova furikázzák őket.) Miután tehát a testvérek és a messze lakók helyet kaptak, akkor elkezdik a többi gyereket valamilyen algoritmus szerint elfogadni vagy elutasítani. Hogy a bemutatkozó látogatás az iskolában ebbe nagyon kevéssé számíthat bele, azt onnan sejtem, hogy amikor Do bemutatkozáson volt, akkor épp beteg volt, az volt az első láztalan napja, hangja szinte semmi és önmaga árnyéka volt. A lakcím valamennyire beleszámít a döntésbe, de pl. Do egyik legjobb barátnője, aki tőlünk 50 méterre lakik, nem került be ugyanabba a suliba, mert “túl messze lakik”. Egy másik osztálytárs, aki viszont messzebb lakik, azért kapott elutasítást, mert “túl közel lakik”. Szóval a csuda se érti. És pont ez a legrosszabb, ami teljesen megzizzentette az egész osztályt. Ha van egy felvételi, akkor tudja a gyerek, hogy aki a felvételi napján jobban teljesít, az bekerül. Ebben a rendszerben viszont a gyerekek teljesen bizonytalanok, az utolsó pillanatig tehetetlenek és sokszor nem értik, hogy egyikük miért került be, másikuk miért nem. Nagyjából mint az a kísérlet, amikor az egyik patkány tudta befolyásolni, hogy mikor jön az áramütés a ketrecbe, a másik meg nem. És aki nem, az nagyobb stresszben volt.
Na de a stressznek nagyjából vége, és azt a tíz hetet már kibírják valahogy. Nekem meg remélhetőleg pont elég lesz a két tanítónőnek elkészíteni a búcsúajándékot.
UPDATE: A nagy érdeklődésre való tekintettel azt is megírom, mi történik azokkal a gyerekekkel, akik nem kerültek be a kiszemelt gimnáziumba. Ilyenkor az iskola telefonon értesíti a szülőket – ezt minden iskola ugyanazon a napon teszi. Ekkor elkezdődik a versenyfutás. Minden gyerek kap egy listát azokról az iskolákról, ahol még maradt szabad hely, és aki kapja, marja alapon nagyon gyorsan be kell jelentkezni a listáról kiválasztott iskolában. Azt mondják, hogy aki gimnáziumba akart jelentkezni, az valamilyen gimnáziumban fog is helyet kapni, de persze erről nincs tapasztalatom. Érdekes módon ilyenkor is simán lehet, hogy egy jó iskolába kap még helyet az ember. Pl. idén egy olyan iskolában is voltak maradék helyek, ahova azért nem jelentkeztünk, mert az volt a híre, hogy nagy a túljelentkezés. Viszont ez elrettentett másokat is, így maradtak üres helyeik, mégpedig majdnem egy teljes osztálynyi. Tiszta játékelmélet!
Amit még fontos tudni, hogy létezik az ún. Mittelschule illetve neue Mittelschule, ami szintén egy lehetőség, itt is lehet érettségit szerezni. Ide nagyobb eredménybeli szórással veszik fel a gyerekeket és jelenleg folyik egy olyan kísérlet, hogy nincsen bukás, hanem a gyerekek moduláris rendszerben végzik a tantárgyakat. Értsd: ha matekból megbuktál, nem kell osztályt ismételni, hanem csak a matek modult, a többit pedig továbbra is a saját osztályoddal végzed.
Vannak ezenkívül más iskolatípusok is, pl. remek szakmákat is lehet tanulni, de olyanokat, hogy szinte sajnálom, hogy nem vagyok iskoláskorú. Hogy ezekbe hogy folyik a jelentkezés, abban nem mélyedtem el.
Rég tervezem, egy múlt heti komment után pedig már nem halogathatom tovább, hogy bemutassam a kedvenc fonalboltjaimat Bécsben. Természetesen az itt következőkön kívül még bőven vannak fonalboltok, az is lehet, hogy kifejezetten jók is, csak épp azokat nem ismerem vagy nem esnek útba.
A legrégebbi kötődésem a Wolle Pingouin (Alserstr. 21, 5-ös és 43-44-es villamos vonalán) üzlethez van. 1999-ben voltam itt először, amikor egy barátnőm a kollégiumban megadta az első lökést, hogy kötőtűt vegyek a kezembe. Akkoriban már a német ismerőseim között tarolt a kötésdivat. Emlékszem, ahogy kollégiumi gyűléseken, a közös konyhában vagy ha csak úgy összeültünk beszélgetni, mindenkinek volt a kezében kötés, legtöbbször zokni. Nekem ez akkor olyan volt, mintha UFO-t látnék, ma persze már normalitás. A barátnőm elvitt tehát ebbe a fonalboltba és kiválasztotta velem életem első zoknifonalát. El is készült az első pár zokni egyik darabja az ösztöndíjas év végére. A második felét is elkezdtem, de a befejezésre 2006-ig kellett várni. Cserébe viszont azóta is hordom időnként – igaz, csak otthon, mert az akkori fonalízlésem és a mostani köszönőviszonyban sincsenek egymással. No de vissza Wolle Pingouinhez: Főleg Lana Grossát árulnak, szerintem annak a kollekciójából kábé minden kapható. Előnye az is, hogy minden szezonban jönnek az újak, így szezon végén nagyon szép és különleges fonalakat nagyon kedvező áron lehet megcsípni. De van még Zauberball, Noro és egy külön szekrényben kézzel festett különlegességek is. Kis helyen fantasztikus választék, nagyon szeretem ezt a boltot.
A másik kedvenc fonalboltom a belvárostól szintén egy kis kitérőre található, a Wollmeile (Taborstr. 24a). Itt a tér jó tágas, van hely kötős klubnak is, bár erre még sosem jutottam el. Sőt, itt láttam először életemben rokkán fonást és itt határoztam el, hogy ezt nekem is meg kell valamikor tanulnom. Ebben a boltban is van Noro nagy választékban, mindenféle különleges zoknifonalak, kézzel festett fonalak, és gyapjak, alpakák nagyon sokféle színben. Egy könyvespolcon pedig válogatott kötős-horgolós irodalmat is tartanak.
A Josefstädterstr 14-ben lévő Zwei glatt zwei Verkehrt, azaz két sima, két fordított névre hallgató fonalbolt szintén a pici ékszerdoboz kategória. Ide igazán teli pénztárcával érdemes menni, mert a legtöbb fonal nagyon különleges és az ára is ennek megfelelő. A specialitásuk a Kauni, egy északi, talán dán fonal, amelynek gyönyörű átmenetei vannak. A tulajdonos ül a pult mögött és bármilyen kötős problémával, kérdéssel lehet hozzá fordulni.
A sarki fonalboltom, a Pribil, ahova a legegyszerűbb beugranom, nem a hatalmas fonalválasztékáról híres. Itt szoktam venni a Bravo fonalakat a takaróhorgoláshoz, itt van a tutibiztos Catania-forrás és vannak Boshi sapkához is fonalak nagy színválasztékban. Semmi luxus, hanem ami a napi túléléshez kell. Viszont a gombok! Egy fal tele van kis gombos fiókocskákkal, és tényleg nincs olyan gomb, ami ott ne lenne megtalálható. Minden fajta különböző méretekben, fa, műanyag, szaru, ékszergomb, miniatűr és óriási. Egy igazi gombparadicsom.
A Laniato-t szeretném még mindenképp megemlíteni, mert van egy hatalmas előnye: még szombaton is nyitva van délután 5-ig, tehát ideális, ha valaki csak szombat reggel ül fel a vonatra és dél körül érkezik meg Bécsbe. A választék itt is inkább a nemes fonalak irányába megy, kasmír, alpaka, mindenféle különleges és puha gyapjak. Azért kaphatók egyszerűbb, fapadosabb fonalak is, de nem azon van a hangsúly. A bolt közepén lévő asztalon pedig lehet kötős újságokat nézegetni és kávézni is, mert ez nemcsak fonalbolt, hanem Wollcafe, fonalas kávézó. Szívfájdalmam, hogy a bolt megnyitása után egy hónappal költöztünk el a szomszédból a város másik felébe, így viszonylag ritkán járok erre.
További boltokról találtok még egy címjegyzéket itt. Jó böngészést, remélem, találtok kedvetekre való fonalboltot, ha legközelebb Bécsben jártok.
Szó szerint vettem Annás kicsi kendőjének nevét és valóban kicsi kendőt horgoltam, gyerekméretűt. A mini gombócka Malabrigo Lace minimum 3 éve várt már jobb sorsára nálam, és csak nem tudtam megtalálni a megfelelő projektet hozzá. Ez a fonal olyan kedvelt kötős körökben, hogy már-már ufónak érzem magam, amiért nekem egyszerűen nem sikerült megszeretnem. Túl könnyű, túlontúl kicsúszik a kezem közül – csak átvitt értelemben, mert amúgy szerintem kifejezetten szöszölős – túlontúl súlytalan, ami belőle készül, mintha nem is lenne rajtam. A színe viszont telitalálat.
A Kicsi kendő mintáját követtem nagyjából, kivéve ott, ahol elrontottam. Így nem lett teljesen háromszög alakú, de Do annyira lelkes tőle így is, hogy most akkor emiatt nem megyek falnak és nem is bontom vissza. Horgoltam, amíg idegem volt hozzá, aztán abbahagytam, az a kevés, ami még maradt, megy a pöttyös takaróba. Én meg felírtam magamnak kéménybe korommal, hogy lace fonal soha többet, nem vagyok én tavitündér, se nem szitakötő, nálam a fonal minimum a 3-as tűnél kezdődik, ami azalatt van, az cérna.
Léteznek meglátni és megszeretni fonalak és minták, és ez a kendő példa arra, hogy mindkettő akár egyszerre is teljesülhet. A türkiz Malabrigo Baby Lace, gyakorlatilag nincs súlya, egy teniszlabdányi gombócka 400 méter. A türkiz amúgy egy nehéz szín, annyiféle lehet és ez itt a tökéletes kék-zöld keverési arány, nem csoda, hogy képtelen voltam otthagyni a boltban. Citront akartam kötni belőle, de ahhoz nekem túl vékonynak bizonyult. Aztán egy másik horgolt mintát próbáltam ki, az sem tetszett. De most megtaláltam az igazán jó mintát is, Annás Kicsi kendőjét. Pont kijön egy gombócból, érvényesül vele az enyhe színátmenet, ráadásul csukott szemmel is lehet horgolni, mégse erhp – mit kívánhat még a horgolószív?
Mindamellett tudom, hogy márciusra ez a kendő és az összes többi megkezdett dolog háttérbe fog szorulni, mivel tesztelem a Lily Magnoliát, azaz minden szabadidőmben ezt a kendőt fogom majd kötni amíg csak be nem fejezem. S ahogy a tempómat ismerem, bizonyosan kitart a hónap végéig. Ma kezdem, nagyon izgulok! Jövő héten már mutatom is, aztán majd azt követő héten és az azt követőn is, aztán ha igaz, már a kész kendővel jövök.
Februárban egyébként a sok UFO-gyilkos tervemet nem sikerült megvalósítanom, annyira beszippantott a Cameo, amit viszont tegnap fejeztem be. Hiába, nem minden tervezhető és legalább a hobbiban nem árt egy kis szabadság.
