Ez a kendő is egy a lassan készülők közül, amelyeket az UFO-leszámolási akcióm keretében végre sikerült befejeznem. Do egykori furulyatanárjának lett volna búcsúajándék – ehhez annyit, hogy két éve abbahagyta a furulyatanulást. Szerencsére azért el fogjuk tudni érni a célszemélyt, aki valószínűleg már lemondott arról, hogy valaha is megkapja a királykék kendőjét. A szín az ő választása, a minta az enyém – hozzá valamilyen modernebb mintát kerestem, nem a hagyományos csipkést.
Az alapminta ebből a könyvből van, ez a címlapmodell. Egyébként nagyon haladós technika, tulajdonképpen néhány nap alatt horgoltam, csak elhúzva két évre. Rengeteg háromráhajtásos pálca az odasorokban, a visszasorokban pedig rövidpálca. Csak éppen én kicsit belevariáltam, és nem csücsöktől végig növekvő kendőt csináltam belőle, hanem a felénél elkezdtem visszacsökkenteni a sorok hosszát. Ez elvileg egyszerűnek tűnt, de mire rájöttem, hogy hogy lesz jó, bontottam is párszor és akkor félre is tettem az egészet úgy 23 hónapra, aztán amikor megint nekiveselkedtem, már gyorsan ment megint.
A fonal Lang Yarns Merino 120, nagyon jó alapfonal, nem először használtam és nem utoljára. Egészben így néz ki, szerintem nem annyira vállkendőnek való fazon, sálnak jobban néz ki, mert a mélysége nagyon nagy a szárnyfesztávolságához képest – bár ezt lehet, hogy csak a 158 centim mondatja velem.
A minta egyébként nagy kedvencem lett, szerintem fogok még vastagabb fonalból az eredeti leírás alapján aszimmetrikus kendőt is horgolni belőle.
Ha nincs olyan, hogy valami nem sörnyitó, akkor alig van valami, ami nem Cameo. Nekem ez a csücskétől fokozatosan növő kendőforma egyszerűen minden szempontból megfelel: tetszőlegesen választhatom a méretét, pont annyi fonalat használhatok fel hozzá, amennyi van, lehet csíkozni, lehet különféle csipkével vagy csipke nélkül befejezni. Oké, szigorúan véve így már nem Cameo, ugyanakkor mégis abból nőtt ki, tehát picit az.
Do nagy sál- és kendőkedvelő, anyjára ütött ezzel. Valami miatt azt képzeltem, hogy bele fog már idén nőni a régi natúrszínű ballonkabátomba, így már arra gondolva kezdtem el egy színes, mégis picit tompább lila árnyalatú kendőt kötni, hogy majd ezzel a kabáttal fogja hordani. Persze kiderült, hogy bár nagy a lány, de ennyire mégsem nagy, szóval a ballonkabát vár jövő tavaszig. Azért a kendő elég univerzális színű, úgyhogy nem esem kétségbe.
A fonal egészen fura, most nem találom a címkéjét sem, szóval csak emlékezetből: fele akril, fele pamut az összetétele, kb. Catania vastagságú, és vannak kifejezetten fényes, csúszós szálak is benne. Időnként kék, máskor lila, aztán fehér és drapp. nem csíkos, mégis picit az, rejtélyes és bohókás egyszerre. Nem pihepuha, de nem is szúrós és tapintásra inkább hideg, mint egy selyemsál.
A szélére most nem a lyukacsos kötött mintát készítettem, hanem sima leláncolás után horgolt szegélyt: 5 láncszem három szemenként leöltve rövidpálcával az első sor, a második pedig minden láncszemívbe 6 rövidpálca. Na jó, majdnem, mert a végén már igencsak ki volt centizve a fonal, szóval néha csaltam és csak 5 rövidpálcát horgoltam ívenként. Jogos volt az izgalom, mert végül vagy 40 centi maradt a fonalból. Azt hiszem, ez a személyes rekordom.
És mert annyira tetszik ez a cirkalmas effekt, még egy utolsó képet is mutatok:
Továbbra is töretlen kitartással haladok a fonalfalás útján. Ez a projekt több szempontból is jól illik a 2017-es fonalas kihívásba:
a fonal készleten volt
ez az első projektem ezzel a fonallal (Lang Yarns Merino 120)
meglévő minta, mégpedig a Häkeltücher című könyvből, amiről már írtam korábban. Ez a címlapmodell.
Haladós minta a háromráhajtásos pálcáknak köszönhetően és nekem a modern, minimalista szélcsipke is kifejezetten tetszik. Négy gombóc fonalam van, szerintem hármat fogok belehorgolni a kendő testébe és a negyediket meghagyom a körbehorgolásra, mert ez a kendő nagyon igényli, hogy fixálja az utolsó rövidpálcás sor, mert a csipkerész egyébként behajlik.
Remélem, hamarosan a kész kendőt is tudom posztolni, mert ez ajándék lesz és már a kezdés pillanatában több hónapos késésben voltam vele.
Jól indult a 2017-es fonalas év, a kihívás, miszerint elsősorban meglévő fonalból és mintákból dolgozzunk, szó szerint szárnyakat adott. Na jó, annak is lehetett szerepe, hogy az első héten még szabadságon voltam plusz kint olyan viharos szél fújt, hogy tényleg nem nagyon volt alternatívája a kötés-horgolásnak.
Az október-novemberi Simply Häkeln magazinban találtam egy kendőmintát, amely kifejezetten színes maradékok felhasználására íródott. Laura Strutt a minta szerzője, Modern Crocheted Shawls and Wraps címmel jelent meg könyvben a leírás, magyarul pedig a Kreatív horgolás című újságban találjátok. UPDATE: Ezen a linken pedig angolul ingyenesen elérhető. Köszönet Dórának, aki felhívta a figyelmem rá!
Az én kendőm kisebb lesz, mint a mintában szereplő, mert csak 3 gombóc fehér Barka tó fonalam volt és nem szeretnék pluszban venni hozzá. Az első két gombóc ment bele az egyszínű fehér középrészbe, és a néhány sor a csíkozott részben lesz majd a harmadik gombócból. A barackszínű fonal Muzsi festése, a rózsaszín Drops Fabel, a pink pedig egy régesrégen a Dawandán vett kézzel festett zoknifonal. Nem teljesen a leírás szerint, de azért nagyon erősen az alapján csíkozgatom a kendőt, amíg el nem érem a kívánt méretet és / vagy el nem fogynak a fonalak. A további sorsát még nem tudom, elvileg nem akartam több kendőt horgolni magamnak, de most valahogy megtetszettek ezek a színek. Mire elkészül, talán ki is derül, megtartom-e vagy továbbadom.
Magam is alig hiszem, de igaz: ez az első nyakláncnál nagyobb freeform holmi, amit magamnak készítettem. Eddig bármit csináltam, mind eleve ajándéknak készült vagy végül úgy alakult, hogy elajándékoztam. És pont a freeformmal úgy vagyok, hogy nem megy minden nap, ihlet kell hozzá és a csillagok szerencsés együttállása, valamint természetes fény, hogy lássam, hogyan működnek egymás mellett a színek, szóval eleve csak szabi alatt vagy hétvégén jöhet szóba számomra a freeformozás. Ez a stóla is készült vagy egy évig, talán valamivel tovább is. Korábbi stádiumait már mutattam például itt, úgyhogy most csak a legutóbbi, a Nyalkán készült motívumokat mutatom meg közelről.
Itt egy technikailag nagyon egyszerű, de annál látványosabb, spirál közepű és rövidpálcákból horgolt csillag, amőba, szirmosvirág – ki minek látja.
Pici virág, amelyet a felületre spirál alakban horgolt láncszemek tesznek különlegessé. A stóla többi részéhez különböző effektfonalakkal horgoltam hozzá.
Ez pedig tényleg a legegyszerűbb virág, ami csak létezik, viszont nagyon jól néz ki szerintem, hogy a közepe Zauberball Crazy fonalból van, ami önmagában is jól játszik a színárnyalatokkal.
Ebben a lilával keretezett foltban van sk fonású fonal is, de igazából a legjobban nekem a sok buillon pálcás rész tetszik.
A narancssárga szőrös szélű folt egy korábbi virágpróbálkozás. Azt szeretem a freeformban többek között, hogy ilyen kis egyszer kipróbált darabkákat is fel lehet használni hozzá.A liláspiros szőrös rész pedig arra volt egy kísérlet, hogyan lehet bogyóból spirált horgolni. Nehezen.
És akkor a végére egy teljes kép is arról, ami végül lett. Hordás közben még nem fotóztam, egyelőre keresem azt a kabátot, amihez jól áll. Úgyis aktuális a kabátvásárlás idén, majd figyelem a kínálatot, és még azt sem zárom ki, hogy végül egy pirosat választok, ami egyébként biztos jele annak, hogy közeledek a negyvenhez.
Ahhoz képest, hogy egy SBS még az én igen visszafogott tempómban is néhány napos projekt szokott lenni, ez a kis piroska nagyon sokáig készült. Ennek fő oka persze az, hogy a szokásos 10 dekás mennyiség nem bizonyult elégnek, valószínű a fonal vastagsága miatt. És sk fonott fonal esetében ha elfogy a készlet, akkor komoly feladat elé kerül az ember. Ugyanolyan szösz ugye nincs otthon. Meg pont Anettnek sincs, akitől az első szösz származott. Tehát a a projekt bizonytalan időre jegelve.
Szerencsére a Gyapjúnapon áprilisban valahogy beugrott, hogy nem kell nekem feltétlenül teljesen ugyanolyan szösz, elég az is, ha van ugyanolyan színű része. Így aztán beszereztem szintén Anettől egy narancsos-pirosas-bordós gyapjat, amiből ha kivettem a narancsos réseket, akkor a maradék kifejezetten összetéveszthető volt az eredeti színnel. Így aztán gyorsan megfontam, gyorsan belehorgoltam a kendőbe az így nyert néhány dekát – és ekkor kitört a nyár, így a blokkolásra valahogy nem volt motivációm. Most viszont az is elkészült, és így egész jól lehet látni, hogy mennyire légies lett a blokkolástól ahhoz képest, amilyen előtte volt. Azért még ne jöjjön az ősz, ha lehet, kibírja még egy darabig a szekrény mélyén ez az SBS is.
Az úgy volt, hogy becéloztam magamnak az Exploration Station kendőt, hogy majd azon jól megtanulok különféle technikákat. Az első szakasszal szerencsésen elboldogultam, a brioche stich kifogott rajtam, és ez eléggé leblokkolt. Hónapok óta ott feküdt a kanapén szerencsétlen kötés, már vizuálisan untam, hogy nem változik rajta semmi. Aztán jött a nyaralás, vele pedig az érzés, hogy tulajdonképpen bármit csinálhatok, nem ül mellettem Mipistink tőrrel a kezében, hogy belém mártsa, ha eltérek a mintától.
És akkor elkezdtem először egy egyszínű szürke csíkot kötni, aztán a Color affection logikájával bordóval kombinálni, aztán amikor elfogyott a szürke, teljesen bordóra váltottam. Most még nem tudom, hogy egyszerűen egy pikós leláncolással fogom befejezni vagy a sötétszürkével megkötöm az eredeti kendő csipkéjét vagy horgolt szegélye lesz. Amihez épp kedvem lesz – ez már úgyis hibrid kendő, akárhogyan is döntök.
Persze most, amikor ezt olvassátok, pont nem ezen a kendőn dolgozom. Kisnyalkán vagyok, ami az éves tobzódásom a fonalakban és mindenféle izgalmas technikákban. Sima kötéssel készülő cuccot nem vittem magammal, azt meghagyom fáradt estékre munka után, amikor máshoz nincs agyam. Alig várom, hogy a tábor után megmutassam, mi minden készült ott!
Emlékeztek erre a csodás fonalra? Néhány hete teljes magabiztossággal elkezdtem belőle a Do napközis tanárnőjének a búcsúajándékát készíteni, egy filéhorgolt aszimmetrikus sálat. Már az a sál is úgy indult, hogy eredetileg SBS akart lenni, de aztán azt mondtam magamnak, hogy na ne, mindig SBS, tiszta unalmas, legyen valami más, valami ami technikailag is kihívás. És igen, nagyjából addig érdekelt a másik minta, amíg meg nem értettem, hogyan szaporítódik a széle és úgy egyáltalán, milyen logika alapján működik az egész. Aztán ránéztem, és megállapítottam, hogy ez nagyon nem illik a leendő tulajdonoshoz, kár is tovább folytatni. Így aztán visszakanyarodtam a régi jó, minden alkalomra és szinte mindenkihez passzoló, egyszerű, mégis gyönyörű SBS-hez. Ami bevált, azt megtartjuk, ennyi. Úgyhogy most a hosszú hétvégén belehúzok, már csak öt hét van a suliból, és még két búcsúajándék. Nektek is kellemes hétvégét!
Nemrég egy online horgolós magazinban olvastam a kérdést: mi a fontosabb neked a horgolásban, a folyamat vagy az eredmény? Nem töprengtem sokáig a válaszon, 10 év horgolós múlttal egyértelműen a folyamat. Nem az mozgat általában, hogy legyen még egy kendőm vagy a gyerekeknek még egy sapkájuk, mert ha egész életemben a meglévő készletet kellene használnom, akkor is bőven elég lenne. Gyereksapkából is jóval több van itthon, mint amennyi az alapfelszereléshez tartozik.
Az eredménynek örülök persze, sőt, időnként arra is rászánom magam, hogy bizonyos horgolmányokat határidőre produkáljak: szülinapra, ballagásra, PIF-játék határidőre. De ha túl sok ilyen munkám van egyszerre, akkor kifejezetten rosszul érzem magam. Azt az illúziót, hogy képes vagyok magam számára határidőre elkészíteni valamit – pl. esküvőre megyek, kéne egy kendő a ruhához – már teljesen elengedtem. Nekem az okoz örömet, ha kísérletezhetek, és ebben nem köt az, hogy feltétlenül sikerülnie kell a végeredménynek. Az okoz örömet, ha minden horgolós időben pont olyan színnel, fonalvastagsággal dolgozhatom, amilyennel épp kedvem van. És ha ez azt jelenti, hogy húsz elkezdett projektem van, akkor ez a helyzet és elfogadom. Mert tegyük fel, itt van egy remek kendő, az Exploration station Stephen Westtől.
Az elején lendületesen haladtam vele, sőt, igazán büszke voltam magamra, mert az utolsó blokkban felhasználtam egy maradék fonalat is nagyjából az utolsó centiméterig és szerintem kifejezetten jól néz ki így. Na de aztán elkezdődött volna a brioche stiches szakasz, aminek a videóját hiába nézem, még mindig nem értem és nem tudom követni. Így ez a dolog most félre van téve addig, amíg valakivel nem hoz össze a sors, aki ott ül mellette és megmutatja, mi a technika lényege. Vagy amíg úgy nem gondolom, hogy igazából nem is akarok brioche-szakaszt ebbe a kendőbe, menjünk csak úgy tovább, ahogy eddig. De hogy ez mikor jön el, azt nem tudom megjósolni, és addig parkolópályán van a kendő.
Aztán itt van ez a tablet-tok:
tipikus példa a folyamatorientáltságomra. Nincs semmi extra a mintában, csukott szemmel is horgolható, egyelőre még színt se váltottam és nincs elképzelésem, hogy fogok-e egyáltalán. Vannak napok, amikor erre van szükségem, amikor más nem is menne. A tablet elvan egyébként tok nélkül is, úgyhogy ha most rámtörne egy kreatívabb szakasz, akkor semmi vész, ha nem készül el a, de ha mégis, az annál jobb.
A horgolt takarók nálam évekig készülnek. Még az a kettő is hónapokig, amit viszonylag céltudatosan horgoltam. Ez a pöttyös már nem is tudom, mikortól része a kanapén lévő horgolós kupacnak. Mindig, amikor van kedvem, csinálok pár kört, amikor pedig már megunom a köröket, akkor bekeretezem feketével. Amikor meg elfog az összehorgolhatnék, akkor összehorgolok néhány négyzetet. Rém messze a vége, de ez most nem is különösebben zavar. Ez a komfortprojektem: egy kis köröcske nem a világ, ha nagyon rossz hatékonyságú napom volt, akkor egy pötty után már van az az érzésem, hogy csináltam valami hasznosat. Ráadásul színes, úgyhogy még ezzel is felvidít. Ha utazni megyek, akkor is viszem magammal, vonaton kiválóan horgolhatók az egyes blokkok, és ha szeretnék hozni magamnak egy kis fonalszuvenírt, akkor veszek egy szép színű zoknifonalat a színes-pöttyös takaróhoz. Takarózni meg majd nyugdíjaskoromban fogok vele, legalábbis remélem.
Azért néha elszánom magam valami eredmény kedvéért, ennél a projektnél például a lakásban szerteszét fellelhető kísérleti blokkokat horgoltam össze. Mindössze annyi kell még, hogy a szélvégeket eldolgozzam és akkor majd egy unokahúg megkapja a játékbabájának. Remélem, még fog babázni akkor is, amikor elkészülök.
És ti hogy vagytok ezzel? A folyamat a fontos vagy az eredmény a horgolásban, kötésben?
Régi álmom volt, hogy kombináljam a kötést és a horgolást. Az ilyen vegyes technikával készült ruhadarabok eddig elérhetetlennek tűntek, pedig sokkal jobban tetszettek, mint a csak kötöttek vagy csak horgoltak. A sima kötést egyszerűen szeretem nézni, megnyugtat a sok V egymás mellett, viselni pedig a rugalmassága miatt szeretem. A horgolt csipke meg olyan a sima kötésnek, mint az ételnek a fűszer. Na jó, olyan pulcsi is van a fejemben, amiben több a “fűszer”, mint az “étel” – úgyhogy a hasonlat mégsem teljesen találó. A lényeg a keveredés!
Egy majdnem teljes gombóc Crazy Zauberball várt lassan egy éve a horgolós kosaramban, hogy végre rátaláljanak a molyok. Próbáltam sapkát horgolni belőle, de valahogy nem tetszett. Mindenféle próbákat csináltam, mindegyiket visszabontottam. Végül egy teljesen egyszerű háromszögkendőt kötöttem, s a szegélyére az All shawl (Doris Chan) szegélycsipkéjét horgoltam.
Jól látszik a képeken, hogy a horgolt csipke színe a kendő különböző pontjain különböző, nem hiába az az őrült a fonal nevében.
Kb. 10 dekányi fonalból egy Do méretű vállkendő lett. Női kendőnek vállat épp hogy csak takaró XS, 128/134-es méretre viszont normál, hátközépig ér. Bár a felső, egyenes szél valahogy blokkolás után sem lett egyenes, azért megtartjuk. Do úgyis inkább sálként fogja hordani, tökéletesen illik a türkiz kabátjához. Most már csak bedobom a költői kérdést: mikor merek belekezdeni egy sapka kötésébe? Talán arra még elegendő lenne a maradék.
