Skip to content
  • Freeform horgolás
  • Receptek
  • Csináld magad – DIY tutorials
  • Bemutatkozás
nyito

Posts Tagged with evésivás

Gasztrokirándulás Magyarországon

2013-08-311 hozzászólás a(z) Gasztrokirándulás Magyarországon bejegyzéshez

Ahhoz, hogy újabb fonalas poszttal jelentkezzem, pár utolsó simítást kell tennem: egy kész kendőt blokkolni, egy másik készt festeni, egy nyakmelegítő lógó szálvégeit eldolgozni, egy mintában néhány betűt kijavítani. De mostanában valahogy más dolgok kötnek le. Nyáron például szerintem többet foglalkoztam az étkezés témakörével, mint szerintem bármikor életemben, úgyhogy előre is elnézést, ez egy evős poszt lesz
.
Történt pedig, hogy amikor – rendszeres testmozgás ellenére – a kedvenc nyári nadrágom nem tudtam begombolni és boltba sem találtam passzoló nadrágot (mert miért is híznék egyenletesen, hogy a következő konfekcióméret jó legyen), akkor eldöntöttem, hogy nem kenem ezt a dolgot arra, hogy minden nadrágot elszabtak ebben a szezonban. Mondják, hogy a fogyás 80%-ban az étkezési szokásokon múlik és csak 20%-ban a testmozgáson. Ez rám teljesen igaz volt, mert az a lelki mechanizmus működött, hogy elmentem futni vagy jógázni, aztán rémesen éhes lettem és teljes nyugalommal ettem utána. Mint kiderült, jóval többet, mint amennyit a mozgás mennyisége indokolt volna, legalábbis csak ennek tudom be, hogy a sport ellenére egyre kisebbnek tűnt a már említett nadrág. Nem is akarok ezzel a témával sokáig untatni senkit, így csak annyit, hogy a józan matematika segített rajtam, a kalóriaszámolás. Néhány nap alatt kitapasztaltam, hogy mennyi a lehetséges és hogy lehet ezt betartani úgy, hogy közben éhes se legyek, finom is legyen és úgy egyáltalán ne érezzem azt, hogy most nekem rossz. Két hónap elteltével azt mondhatom, hogy éljen a matematika!

Mindezt azért írtam le, mert abban a pillanatban, ahogy kitettük otthonról a lábunkat augusztusban, rögtön rájöttem, mennyire törékeny a beállt egyensúly. A két hét szabadság alatt négy városban jártunk, rokonokkal találkoztunk vagy rokonokat látogattunk. Az év többi részében az esti “elmegyünk sétálni és eszünk valamit” csak ritkán fordul elő, ilyenkor kihasználjuk, hogy a nagyszülők szívesen leteszik aludni a gyerekeket és lelépünk. De vajon lehet-e büntetlenül naponta lelépni és bekapni valamit – anélkül, hogy az elmúlt hetek kalóriaszámolós vívmányait tönkretenném? Ez volt a kísérletem tárgya, mégpedig úgy, hogy két hétig mérleg sem állt rendelkezésemre, netet sem használtam, tehát teljesen a megérzéseimre kellett hagyatkoznom.

A 40 fok körüli hőmérsékletnek köszönhetően – és mert a bulihangulathoz szerintem nagyon nem passzol a szénsavmentes ásványvíz kizárólagos fogyasztása – megismertem Pécs és Budapest limonádé-kínálatát. Bécsben persze könnyebb lett volna, ott ezek a flancos limonádék nem jellemzőek, helyette van Soda-Zitrone, ami tényleg nem más, mint szódavíz egy fél citrom levével. Nincsenek hozzá mindenízű szirupok, gyakorlatilag kalóriamentes. Magyarországon tehát próbáltam lavírozni és általában szirup nélkül kértem a limonádét, de azért nem mindig.  Ha már nem nyaralok a Bahamákon vagy mondjuk Horvátországban a tengernél, legalább igyak egzotikus limonádét, nem igaz?

A Villányban töltött pár nap pedig nem telhetett el bor nélkül, s aztán az országban itt is, ott is kóstoltunk valamennyit, viszont hőség ellen amúgy is a fröccs a legjobb, tehát ha már alkohol, akkor inkább fröccs. Rá is akadtunk Pécsen egy remek helyre, a Lompos Uszkárra, amely olvasó- és fröccsliget, minden fakszni nélküli kerthelyiség, ahol olvasni és fröccsözni lehet és nyugodtan beszélgetni. Nincs hatalmas választék, de ami van (mármint amit próbáltunk), az tökéletes, és végre nem néztek rám furán, amikor vörös fröccsöt kértem. A falusi muffin vagy valami hasonló néven futó sütit pedig ki fogom otthon is kísérletezni, annyira ízlett. Kenyértészta, szalonna és pesto – fogyókúra esetén merésznek tűnik, de ugye a kalóriaszámlálás lényege, hogy nincs tiltott étel, csak tiltott mennyiség.

A legtutibb étel persze, amiből garantáltan lehet mennyiséget fogyasztani, ugyanakkor a legjobb, az a rukkolasaláta parmezánnal. Ehhez a két említett hozzávalón kívül nem is kell különösebben más – pici olívaolaj esetleg – ennek ellenére a legtöbb helyen, ahol egyáltalán az étlapon van, nem tudják megállni és minimum koktélparadicsomot tesznek hozzá. Nem rossz, csak épp teljesen fölösleges flanc. Azért ettem egy igen jól sikerült variációt belőle az Alibiben, a Jogi Kar előtt a Kecskeméti utcán. Ez a környék egyébként is nagy felfedezés, személy szerint jobban tetszik, mint a Ráday utca. Ugyanitt, szinte szemben található a Sonkaarcok. A dizájnnal sokat nem tudok kezdeni, és volt még egy másik fura érzésem is, amit nehéz megfogalmazni, talán a pincérből áradó sznobizmus és leereszkedés bántott. A hely tehát nem kap ötöst összességében, viszont elismerem, hogy a konyha remek. A spanyol éttermekben azt szeretem a legjobban, hogy nem egy hatalmas adag ételt kap maga elé az ember, hanem tálakat, amelyekről az egész társaság csipegethet. És hogy tisztán látszik, hogy nem a mennyiségre utaznak, hanem a minőségre. Ez pedig pont egybevágott az én nyári projektemmel is.

Ha már ezen a környéken vagyunk, akkor a Táskarádiót is megemlítem. Ehhez a helyhez kissé ambivalens élmények fűznek, mégis gyakran kötünk ki itt. Oké, az egyik ok nyilvánvaló: imádom olvasgatni a falon az úttörők tizenkét pontját. Olyan fiatalnak érzem magam ilyenkor mindig. A másik az talán a remény. Nem lehet benne biztos az ember, hogy jót fog kapni, de mindig van remény. És persze abban is kell reménykedni, hogy az az étel, ami tegnapelőtt annyira ízlett itt (kacsamáj zsírjában borkorcsolyaként), az ma is jó lesz. Ami nem evidens. Mert amíg egyik nap remek volt a máj, mi több tökéletes állagú, ízű, ugyanakkor mindössze pár karika zöldséget adtak mellé, addig pár nappal később komplett főételként hozták ugyanezt rém sok és igen jó vegyes salátával, a máj minősége viszont felejthető volt. A juhtúrós sztrapacska elviselt volna határozottan nagyobb mennyiségű juhtúrót, ugyanakkor a sztrapacska pont olyan volt, mint amilyet vártam. Csak épp tehéntúróval, ami azért bosszantott. Tetszett, hogy voltak jó borok, nem tetszett, hogy a pincér rám akart tukmálni egy állítólag még jobbat, aminek már a szagától is undorodtam. De oké, még ez is előfordulhat. Hogy mit akart ezután elérni azzal, hogy kifejtette, eddig én vagyok a második vendég, akinek ez a fantasztikus bor nem jön be, azt viszont már tényleg nem tudom. Érezzem magam hülyének? Szálljak magamba? Na hát ilyenekre gondolok, amikor azt mondom, hogy ambivalens a helyhez való viszonyom. Bármikor érhetnek kellemes és kellemetlen meglepetések itt – és talán a bennem élő meglepetésszerető gyerek az, aki újra és újra beül a Táskarádióba.

Azért a Rádayban is lett egy új felfedezettünk: a Púder. A kedves, nem tolakodó, nem okoskodó, nem sznob, nem leereszkedő pincérekért már annyira hálás tudok lenni, s ha ehhez még jó fröccs és jó fröccskorcsolyák is jönnek, akkor tényleg lazán hátradőlök és csak élvezem az esti hűvös levegőt.

A nem tervszerű és nem is reprezentatív gasztrokirándulásunk egyik pozitív felfedezése, hogy végre azokra is gondolnak az éttermekben, akik este szívesen harapnának valamit, de nem vágynak hatalmas szelet húsokra hatalmas vegyesköretekkel.
Sajnos bőven akadtak ellenkező tapasztalataink is, és a minőség nem mindig korrelált az árral, hogy finoman fejezzem ki magam. Villány inkább egyszerű kinézetű pizzériája és az abban kapható tonhalsaláta például egyértelműen felette van a csúcskategóriás éttermének – ahova egyébként szerintem nem ültünk volna be, ha lett volna erőnk három lépést tovább menni a 42 fokban – s ahol például egyáltalán nem volt saláta az étlapon. Még leírva is csak bámulom ezt a mondatot és nem értem, nem értem, nem értem. Azt még kevésbé, hogy ha így van, akkor a pincér miért válaszolta az első kérdésemre, miszerint Kínálnak salátát?, azt, hogy igen, tessék, nézze át az étlapot.

Villány egyébként önmagában egy szürreális élmény volt. Nem mondom, jól éreztem magam, de ez nem a külső körülményeken múlt, hanem a remek társaságon és azon, hogy jól akartam érezni magam. Azóta is eltűnődöm, hogy Magyarország egyik leghíresebb borfaluja hogyan engedheti meg magának, hogy ennyire magasról tegyen a turistákra és hogy mi lehetne belőle, ha picit is megerőltetnék magukat és nagyobb lenne a vendégcentrikusság.

Mivel az utazásunk célja a gyerekkori élményeink felidézése volt, természetesen Lillafüred és Tapolca sem maradhatott ki. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a két kirándulóhely büfésorán az elmúlt húsz évben nem történt komoly változás. Sem a berendezés, sem az étlap nem változott – hacsak nem számítjuk a gyros-t, ami egész biztos nem volt kapható a gyerekkoromban, de az is lehet, hogy a személyzet is ugyanaz. Lillafüreden mindenesetre végre ettem normális lángost. Ha valaki azt gondolná, hogy ez sem illik nagyon egy diétába, akkor azt megnyugtatom, hogy a lángos után tettünk egy kb. 3 órás kirándulást jó sok szintkülönbséggel, szóval még így is bőven megvolt a napi mérleg. Amilyen jó benyomást hagyott Lillafüred, annyira rosszat Tapolca, ahol egyébként az étlap teljesen ugyanaz. Ebből is látszik, hogy nem is az a lényeg, mi az étel neve, hanem hogy szívvel készítik-e. Azért rendszeres fogyasztásra nem alkalmasak ezek a turistabüfékben kapható dolgok: a rántott ezmegaz hasábburgonyával a standard, kivételt csak a halászlé, gulyás, túrós csusza képeznek.

Azt hiszem, egy pár hónapra előre teljesítettem a házon kívüli evés adagját, és kifejezetten jó lett a benyomásom. Aminek pedig nagyon örülök: lassan, de biztosan hatott a matematika – még úgy is, hogy csak hozzávetőlegesen számoltam. Számolok egyébként más irányba is, mert a gyerekek (nem)táplálkozását nap mint nap látva komolyan aggódni kezdtem. Most épp egy bombabiztosnak kikiáltott módszert tesztelek rajtuk, amely elvileg megakadályozza, hogy mindent a tányéron hagyjanak, én pedig felegyem a maradékaikat – de erről majd legközelebb.

Március

2012-03-21

A süti egy semmi különös kevert csokis tészta, a rajta lévő krém viszont kísérleti: 10 deka friss sajtba 6 kiskanál saját készítésű narancsos cukrot kevertem. (Ez szárított narancshéjból és kristálycukorból kábé fele-fele arányban készül, aprítógépben kell megőrölni.) A gyerekek pedig boldogan megszórták minismarties-zal. A legjobb, hogy a kicsit meleg sütin a krém is meleg, amitől a smarties ereszti a színét és végül olyan lesz, mintha valaki telefröcskölte volna festékkel.

A bárányok hallgatnak

2012-03-053 hozzászólás A bárányok hallgatnak című bejegyzéshez

– És mi lesz ma az ebéd?
– Bárányok legelnek zöld mezőn miközben sötét felhők tornyosulnak felettük.

Inspiráció Ledannától

Havi rendes brunch

2012-01-1211 hozzászólás Havi rendes brunch című bejegyzéshez

Külföldön barátokat szerezni nem egyszerű.
S ha nem egyértelmű, hogy egy brunchről szóló bejegyzést miért ezzel a mondattal kezdek, akkor rögtön magyarázom is. Majdnem másfél éve költöztünk Bécsbe. Másfél év elég volt arra, hogy megszokjunk bizonyos dolgokat, hogy átállítsuk az agyunkat a forintról az euróra vagy hogy spontán németül kérjünk elnézést, ha valakit meglökünk a metrón – még Budapesten is (aki már élt külföldön, az tudja, hogy ennek semmi köze a nagyzoláshoz). Másfél év elég volt, hogy a gyerekek is kommunikációképessé váljanak mindenféle előtanulmány nélkül, sőt, arra is, hogy megismerjünk vagy 10-15 potenciális baráti családot. De a potenciális baráti család még nem barát. A barátkozáshoz idő kell és még valami, ami nehezen körülírható. Közös élmények, közös idő, közös sztorik. Másfél év pont elég volt ahhoz, hogy kiderüljön, ezek nem keletkeznek csak úgy, maguktól. Többször előfordult, hogy a kezdeményezést átvette a másik fél, de még ez sem elég – folytatni is kell a közös történetet.

Az elmúlt majdnem másfél évben nagyon sokat dolgoztam és nagyon sokat utaztam. Legtöbbször az “örülök, hogy élek” életérzés volt jellemző rám, s ha emelett még volt tiszta ruha, akkor megveregettem a saját vállamat. Meg az Apahajóét, mert ebben neki is volt része bőven. A december és a november már más volt: pusztán azzal, hogy közelebb költöztünk a munkahelyünkhöz és az óvoda 5 perc sétára van, napi két órát nyertünk. Két óra már elég arra, hogy időnként haszontalan dolgokat is csináljunk (alvás, játék, meseolvasás, csevegés, effélék), s arra is, hogy feltűnjön: hiányoznak a barátok. Helyesebben – hiányzik, hogy legyenek helyben barátaink. És ne csak egy és főleg ne csak kéthavonta egyszer találkozzunk. És akkor járni kezdett az agyam, hogy is kezdjek hozzá. A téli hónapokban nem működik a piknik a Duna-szigeten – pedig remek volt júniusban! – ezen kívül nálunk semmiféle meghívás nem működik, amihez asztalhoz kell ülni. Egyrészt mert az asztalunk rém kicsi, másrészt mert szék is csak öt személynek van, mi meg négyen vagyunk. Mondjuk az igaz, hogy több, mint hat év házasság után nemrég vettem egy hat főre való tányérkészletet, szóval legalább ez a tényező pipálva lenne.

Az ebédet és a vacsorát kilőve végül a reggeli maradt, illetve annak hétvégi, kényelmes változata, a brunch. A brunch elég laza műfaj ahhoz, hogy a mi infrastruktúránkkal is vállalható legyen. A brunch nem kér túl nagy felhajtást a háziasszonytól sem. Persze klassz, ha van saját készítésű kalács vagy egy muffin, de ha nincs, az sem tragédia, a péktől származó péksüti is finom. A saját készítésú lekvár nálunk mindenképp biztosított – mégpedig egész különlegesek is. Kedvencem az újév napján főzött vérnarancs-kókusz, de a decemberi kivi-mandarin miatt is zsebeltem már be dicséretet.

A brunch előnye, hogy nincs túl sok előírás vele kapcsolatban. Nem kell törni a fejet, hogy előétel-főétel-desszert sort hangoljunk egymásra. A brunchben helye van sós és édes ételeknek, azaz lekvárnak, méznek, vajnak, tojáskrémnek, gyümölcsnek és joghurtnak, a későig maradók kedvéért pedig kár egy levesnek is – de semmi nem kötelező – s mivel minden büféasztalszerűen van kirakva, mindenki maga állíta össze a saját ételsorát. Az ital is egyszerű feladat: kávé, tea, tej, tehát amit amúgy is inna az ember reggelire, hozzá esetleg gyümölcslé, vagy ha nagyon ünnepélyes akar lenni valaki, akkor például egy habzóbor-narancslé koktél. A lehetőségek óriásiak, s hogy ebből mennyit valósít meg az ember, az teljesen szabadon választható a meghívottak és az előkészítésre szánható idő és pénz függvényében. Voltam már pazar reggelin és nagyon egyszerűn – mindkettő remek volt, mert a hangsúly a beszélgetésen van. Meg azon a fura hangulaton, hogy egy társaság együtt kezdi a napot. Nem akarják az egészet együtt tölteni, nem addig maradnak, amíg már félig alszanak. A brunch egy közös napkezdés, ezért van benne valami intimitás. Szeretem ezt a műfajt.

S mert egész sok ember jutott eszünkbe, akiket szívesen meghívnánk, egyből két szombatot is kineveztünk brunch-napnak. Ki tudja, talán még hagyomány is lesz belőle. Meg néhány közös történet.

FAQ – avagy hol együnk jót elérhető áron, gyerekbarát helyen Bécsben

2011-08-281 hozzászólás a(z) FAQ – avagy hol együnk jót elérhető áron, gyerekbarát helyen Bécsben bejegyzéshez

Meséltem már a blog rejtett életéről, azaz az emilben feltett kérdésekről. Régebben a leggyakrabban azt szerettétek volna tudni, hogy hol lehet jó fonalakat kapni. Az utóbbi időben a “hol lehet Bécsben jót enni elviselhető áron – lehetőleg bécsi szeletet” kérdés áll az első helyen.

Ilyen tippeket persze tudok adni – amennyi időm tavaly főzésre volt, kénytelen voltam kitapasztalni az éttermeket. De a bécsi szeletes kérdés mindig zavarba hozott. Mert bevallom, én nem szeretem a bécsi szeletet. Úgy általában a rántott dolgokért nem vagyok oda. Ezért aztán általában azt válaszoltam, hogy leginkább arra érdemes figyelni a rendelésnél, hogy a bécsi autentikus bécsi szelet sosem rizzsel vagy krumplipürével kerül asztalra, hanem ecetes krumplisalátával. Ha így található az étlapon, akkor lehet reménye az embernek, hogy valami igazán jót fog enni. (Akármilyen lesz a hús, a saláta mindenért kárpótol.)

Azért a nyaralás alatt “párszor” volt szerencsém a rántott húshoz. A legtöbb étterem gyerekmenüje sült kolbász vagy bécsi szelet hasábburgonyával, és még a gyerekadag is akkora, hogy egy idő után egyszerűen négyünknek rendeltünk két adagot, és alig bírtuk megenni.

Az egyik hely, amit így már tapasztalatból tudok ajánlani, a Lainzer Tiergartenben van. Ez egyébként nem igazi állatkert, hanem a bécsi erdő fallal körülkerített része (belépő nélkül látogatható, a kerítés inkább az állatokat védi.) Ha valaki unja a szokásos turistáskodást Bécsben, azaz már kipipálta a Schönbrunn, Stephansdom, Naschmarkt szentháromságát, és szeretne közelről, kerítés nélkül látni őzeket meg csinos kis vaddisznócsaládot, annak szívből ajánlom a Lainzer Tiergarten meglátogatását.

(igen, az a kis piszok ott valóban egy vaddisznó. De jóval közelebbről is láttunk, csak akkor annyira paráztam, hogy csak a gyerekek kezét bírtam szorongatni.)

Ha inkább a városban maradnátok, és gyerekbarát étkezési vagy szórakozási lehetőséget kerestek, akkor két helyet tudok ajánlani. És az egyiken még bécsi szelet is van 🙂

A Sand in the City a belvárosban, a Stadtpark metrómegállótól három perc sétára található ideiglenes szórakozóhely. Csak nyáron van nyitva, így hasznosítják ugyanis a korcsolyapálya területét. Körben mindenütt kis házikókban kínálják az ételt, italt, középen pedig kényelmes nyugszékek, sörpadok, asztalok, hintaágyak találhatók. Az egész terület vastagon fel van töltve homokkal, tehát ha a gyerekek magukkal viszik a homokozójátékokat, akkor a szülők valóban nyugodtan szopogathatják a fröccsöt, és mindenki boldog lesz.

Ez a hely egyébként amellett, hogy gyerekbarát, még árak szempontjából is oké, valamivel a normál éttermi/ kávézós árak alatt lehet enni, inni, miközben a minőség teljesen rendben van. Na jó, bort inkább ne itt igyanak a hozzáértők, de pl az Aperolspritzer pont jó.

A másik vendéglő, ami gyerekbarátságban minden mást üt, a Praterben található Kolarik. A Würstlpratertől, azaz a vidámparktól nem messze, a Schweitzerhausnál található. Az ételek sem rosszak, de a lényeg, hogy rengeteg ugrálóvár van egy kupacban. Ellentétben a balatonparti horrorisztikus árakkal, itt az ugrálóvárazás nem luxus. Nem ötpercenként fejik meg a kedves szülőket 500 forinttal, hanem a belépő karszalag egész napra érvényes a környező három étterem összes ugrálóvárjába és felfújható óriáscsúszdájába, mindez 3,50 EUR-ért. Mi kell egyéb egy óvodásnak?

És hogy az ételekről is mondjak valamit: annyira megkívántam az ecetes krumplisalátát, hogy még a hozzátartozó rántott csirkemellet is bevállaltam – és meglepően jó volt. Semmi olajíz, friss, ropogós. A krumplisalátán pedig még ruccola is volt és némi pirított tökmag és tökmagolaj. Egyszerűen tökéletesen záródott a nyár.

Öt dolog, amit megtudtam magamról, amíg a család nem volt itthon

2011-01-2910 hozzászólás Öt dolog, amit megtudtam magamról, amíg a család nem volt itthon című bejegyzéshez

1. Régen az elmenős és az itthon maradós program közül gondolkodás nélkül az elmenőset választottam volna, most ötből négy este az itthoni nyugi és varrás volt vonzóbb.
2. Jóllétem elmondhatatlanul fokozódik, ha nincsenek a földön elszórt játékok, ruhák és szétvágott papírfecnik.
3. A varrás sokkal jobban felvillanyoz, mint a horgolás – ki hitte volna.
4. Pontosan ugyanúgy tudok koncentrálni egy projektre mint az ántivilágban, de ehhez az kell, hogy a futó projekthez szükséges cuccokat ne kelljen elpakolni a projekt végéig és mindent ott találjak, ahova leraktam. (Avagy ha bármi komolyat akarok csinálni a jövőben, akkor szerezzek egy húsz négyzetméteres saját szobát.)
5. Ha csak a magam vágyait kell figyelembe venni a főzésnél, akkor minden nap hal van és spenót valamilyen formában.

Gyömbéres-narancsos kalács

2010-12-27


Technikai okok miatt a “Hogyan alakítsunk át szoknyát hordhatatlanból hordhatóvá” témájú bejegyzés még kicsit várat magára – addig is az idei karácsony előtti kalácsunk receptjét osztom meg minden kalácsrajongóval.

Mielőtt a szokásos hozzávalókat előkészítenénk, elővesszük ennek a kalácsnak a lelkét, egy darab – mondjuk hat-nyolc kockacukornyi méretű – friss gyömbért. Meghámozzuk, felkockázzuk és a felét lereszeljük, a másik felét pedig kislábasba tesszük. A lábasba teszünk még 170 ml tejet és 5 deka vajat, és meglangyosítjuk. (Mi nem használunk mikrot, de ebben az esetben még mikros háztartásokban is a kislábasos verziót javaslom, mert a gyömbér ízének, illatának kioldódásához időre van szükség.) Nyugodtan fürödjön 20 percet a tejben-vajban a gyömbér, majd kiszedjük a gyömbért és csak a tejes-vajas keveréket használjuk fel.

És most a tészta! 360 gramm lisztet, 40 gramm cukrot, 1 zacskó száraz élesztőt, az összes lereszelt gyömbért valamint a fenti gyömbérrel megbolondított vajas-tejes keveréket egy nagy keverőtálba tesszük és jól megdagasztjuk. Ha meditatív gyakorlatnak szánjuk, akkor kézzel, ha számít az idő, akkor bátran használjunk robotgépet. Ha nagyjából egynemű tésztánk van, akkor még beleteszünk 5-10 deka (ízlés dolga) kandírozott narancshéjat, és figyelve arra, hogy nagyjából mindenhova jusson a tésztában, belegyúrjuk.

Meleg helyen egy óráig kelesztjük, ezalatt nagyjából duplájára nő a tészta, mi pedig haladhatunk a folyamatban lévő regényünkkel vagy 40 oldalt, netán lejátszhatunk 6 kör Tempo, kleine Schnecke-t. Ha ezzel végeztünk, kis cipót formálunk a megkelt tésztából – ehhez némi lisztet még valószínű bele kell dolgozni – vagy copfot fonunk, vizes kézzel végigsimítunk a tészta tetején, majd 180-200 fokon kisütjük. Nálunk ez általában 30-35 perc alatt megvan, de ez nyilván sütőfüggő.

A foszlós tésztának van egy kis pikáns gyömbéríze, legjobb egyszerűen megvajazva, vagy ha már lekvárral, akkor szerintem a narancslekvár az egyetlen igazán méltó ehhez az ízvilághoz. És persze ahogy a többi kalács, ez sem csak karácsonyra finom. Jó étvágyat hozzá!

Ebéd hógolyózás után

2010-12-182 hozzászólás Ebéd hógolyózás után című bejegyzéshez

Több nap után most először engedtük ki a betegeket az udvarra – mostanra szerepet cseréltünk: ők jobban vannak, mi rosszabbul. S mert a lassú reggel és a hógolyózás után nagyon gyors ebédet kellett összeütni, meg mert volt a hűtőben egy zacskó leveles spenót, ami igazából már “best before tegnapelőtt” volt, egy könnyű és gyors spenóttorta mellett döntöttem.

A legnagyobb serpenyőben – ami nálunk a wok – vajat/ olajat melegítünk tetszés szerint. Igazából vajjal jobb, de lehet, hogy ez csak babona, és most olajjal csináltam, a vajat jobb sorsra szánom (lásd lentebb).

Három nagy fokhagymagerezdet fokhagymanyomóval felismerhetetlenné változtattam, ami nagyon fontos, ha nem akarom, hogy Do és K az első pillanatban kijelentsék, hogy fúj, hagymát nem esznek. Kicsit megpároltam, majd hozzáöntöttem a spenótot. Nem fért bele elsőre az egész, csak kb. 20 deka, így először fedő alatt ezt az adagot pároltam meg, majd hozzáöntöttem még 20 dekát. A vége felé meg is sóztam, de csak egy kicsit. Amikor megpárolódott, levettem a tűzről.

Felvertem két tojás egy tányérban, borssal ízesítettem és lereszeltem 15 deka Almkäse-t – ha ezt Magyarországon készítettem volna, akkor juhtúró került volna bele legalább fele részben, másik fele lett volna valamilyen ízletes kemény sajt.

Egy tortaformát kivajaztam, kibéleltem bolti leveles tésztával – elszántak otthon is készíthetnek persze, de akkor már nem a könnyű-gyors kategóriába tartozik a torta – úgy, hogy a perem tetejéig ért a tészta mindenhol. (Ehhez kellett toldozgatni, de ez nem árt neki.) Beleöntöttem a tésztateknőbe először a spenótot, aztán rá a tojást. Úgy forgattam a formát, hogy kábé mindenhova jusson a tojásból, majd megszórtam az egészet a sajttal. (Illetve rámorzsoltam volna a juhtúrót, ha olyan szerencsés vagyok, hogy elérhető közelségben kapható juhtúró.) A peremről visszahajtottam a tésztát, így lett egy kis keret körbe, betoltam előmelegített sütőbe 180 fokra, és addig sütöttem, amíg a tészta és a sajt szép világosbarna nem lett. Végül learattam a babérokat a családtól.

Na de ez még mind semmi, mert miközben sült a spenóttorta, bedagasztottam még egy narancsos-gyömbéres kalácsot, de ez még most kel, úgyhogy majd csak akkor írok róla, ha már átment a minőségi teszten. Ha esetleg addig is sürgősen szükségetek lenne egy kalácsreceptre, akkor nézzétek meg a tavalyi karácsonyi kalácsom! Rollller jóvoltából egészen a Origo karácsonyi oldaláig is eljutott! Ezúton is nagyon köszönöm 🙂

Mindenkinek meghitt 4. ádventet kívánok sok szeretettel!

Bécsi nyalánkság

2010-12-165 hozzászólás Bécsi nyalánkság című bejegyzéshez

Ki tudja, mire ez az időzített bejegyzés olvasható lesz, talán már ezt a vonzó ádventi édességet is megkóstolom valamelyik karácsonyi vásárban. A neve Zuckerapfel, és vannak rokonai is. Mindenféle gyümölcsöket – epret például – csokiba, cukorszirupba mártva nyársra fűzve árulnak. Hmmm, nagyon vonzó. Legalább annyira, mint a másik kedvencem, a pirított, cukros mandula, ami friss-puha, ropogós, szóval egyszerűen tökéletes.

Egy este a konyhában

2010-12-094 hozzászólás Egy este a konyhában című bejegyzéshez

Semmi sem jobb, mint öt évesnek lenni: az ember kap egy tortát az otthoni szülinapon, aztán egyet, amikor az oviban ünneplik, aztán egyet, amikor zsúr van. Holnap végre az oviba visszük a tortát – tiszta szerencse, hogy eszembe jutott, mikor már az ajtón tereltem be az aprónépet. A következő gondolatom persze az volt, hogy hoppá, amit terveztem, nem tudom megsütni – tegnap este megettük az e célra szánt nagy mennyiségű almát, szóval valami mást kell kitalálni.

Mentő ötletként eszembe jutott a gyakorlatilag elronthatatlan citromos muffin tésztám, kis változtatással ezt sütöttem meg. A kis változtatás azt jelenti, hogy az eredeti adag dupláját vettem és citromlé helyett narancslét, reszelt citromhéj helyett pedig narancshéjat tettem a tésztába. (Könnyen tehettem, itt a fogyasztható héjú bionarancs könnyen elérhető a sarki boltban és az ára sem vészes. Hozzáteszem, annyi finom karácsonyi sütihez kell reszelt narancshéj, és annyira sokat dob az ízén, hogy ezért a néhány darabért igazán érdemes lehet elzarándokolni egy biogyümölcsöshöz.)

4 tojást felverünk 225 g cukorral. Felolvasztunk 225 g vajat, majd félretesszük lehűlni.
A tojásos keverékbe belereszeljük egy narancs héját, majd kettévágjuk és belecsavarjuk egy fél narancs levét. A narancs másik felét megesszük.
Külön tálban összekeverünk 300g lisztet 2 teáskanál sütőporral és kis sóval. Beleteszünk egy kiskanál fahéjat.
A kihűlt vajat beleöntjük a tojásos keverékbe és a mixerrel gyorsan összekeverjük.
A lisztes keveréket beleöntjük a vajas-tojásos keverékbe, és az egészet fakanállal összekeverjük.
Kivajazott-lisztezett tortaformába öntjük és 150-170 fokon sütjük, amíg szépen feljön és halványbarna lesz. Légkeveréses sütőben nekem ez alig több, mint 15 perc volt. Ha muffinformában szeretné az ember kisütni, akkor ez kétszer 12 darab lesz.

Így, ahogy van, máris nagyon finom, kifejezetten narancsos-téli illat-íz. De ha még kis csokibevonatot is csurgatunk rá, akkor igazi szülinapi torta lesz egy nagy ötévesnek.

S “ha már amúgy is be van kapcsolva a sütő” alapon még két süti készült ma este.

Amíg a torta napozott odabenn, bedagasztottam egy mazsolás-narancsos brióst:
375 g liszthez 1 zacskó szárított élesztő, 2 evőkanál cukor és egy csipet só kerül a tálba. Egy kislábosban 2,5 dl tejet és 50 g vajat felmelegítünk- amíg elolvad a vaj – majd ráöntjük a lisztes keverékre. Hozzáteszünk három marék mazsolát és fél doboz kandírozott narancsot (ez utóbbi 150 gramm). Természetesen egyéb aszalt gyümölcsöt is lehet, de maximum ebben a mennyiségben, ha azt szeretnénk, hogy egyben maradjon a tészta. Kézimixer dagasztókarjával megdagasztjuk, majd konyharuhával letakarva kelesztjük egy órát.

A torta nagyjából ekkorra készült el, úgyhogy a hűtőben várakozó maradék mézestésztát némi gyerekmunka felhasználásával kiszaggattuk ill. puszedlivé formáztuk és kisütöttük 6-8 perc alatt/adag. Majd megvacsoráztunk (igen, fel se tűnt, hogy 6 percenként ki kellett rohanni a konyhába, ez amúgy is így szokott lenni nálunk sajna). Vacsora után bucit formáztunk az időközben megkelt brióstésztából, tetejét bevizezve 15 percig sütöttük 160 fokon, majd megcsodáltuk, milyen szép lett és már alig várjuk a reggel, amikor is vajjal megkenve és ízlés szerint kávéval ill. kakaóval fogjuk fogyasztani.

Kicsit nehezen szánom rá magam a sütésre, de ha egyszer…

Older Posts
Facebook Round Instagram round Pinterest round

Mit keresel?

Search for:

Mi az Anyahajó?

 

profilkép

Dávid Adél vagyok, 2008 óta írom az Anyahajót. Ha lázba hoznak a fonalak, ha értékeled a saját készítésű tárgyakat, a gyapjú illatát, akkor jó helyen jársz. A kötés, horgolás, fonás, freeform horgolás mellett gyorsan, egyszerűen elkészíthető egészséges ételek receptjeit is olvashatod itt – tudod, hogy a család is jóllakjon, de a hobbidra is jusson idő. Köszönöm, hogy itt vagy, nézz körül, olvasgass és gyere máskor is! A blog mostanában rendszertelenül frissül.

Archívum

Címkék

15/2015 2013 ajándék ausztria barkácsolás gyerekkel blog bécs catania evésivás fonal fonalfaló fonás fonósnapló freeform crochet Freeform horgolás granny gyerek gyerekdivat gyereknevelés gyereknevelés gyerekprogram horgolt horgolt kendő horgolt sapka horgolt sál horgolt takaró horgolt terítő horgolás horgolós könyvtár hétfőzz játék karácsony kendő konyha könyv kötés kötés recept SBS süti TCM tutorial varrás wipszerda ötelemes főzés

Kedvenc Bejegyzések:

A teljes bejegyzés eléréséhez KATTINTS a KÉPRE!

Indul a sütőtökszezon!

Sütőtök darált hússal

Gyerekkoromban ki nem állhattam a sütőtököt, aztán rájöttem, hogy egy kis fűszerezés csodákat tesz. Azóta a heti két-három sütőtökös étel a minimum...

Legutóbbi bejegyzések

  • Kísérletek makraméfonallal 2022-12-01
  • A lépcső-küldetés 2022-09-26
  • Kalandjaim krétafestékkel 2022-09-12
  • Hahó, van itt valaki? 2022-09-07
  • Kis lelkizés a 100kreanap végén 2022-04-12
Load More...Follow on Instagram
Honlapdesign: KatBo Design
Copyright © 2023 Anyahajoblog. All rights reserved.