Mióta féllábal, azaz egy gyerekkel kiléptünk az állami iskoláztatás rendszerébe, megtudtam hogy igenis lehetséges egy kétórás karácsonyi műsort anélkül megtartani, hogy az ünnepeltre akár csak egy utalás is elhangzana. Nem gondolom magam szentfazéknak, de azért ez elsőre hatalmas sokk volt, és idén, már másodszorra sem sokkal kisebb. Na mindegy, ez van, ezzel élünk: a karácsony az én szubkultúrámon kívül Santa-ünnep, a hozzátartozó jelmez pedig a Santa-sapesz. Nyilván lehetne az egyeurós boltban is vásárolni, de az túl egyszerű. Meg amúgy is alig horgoltam, mióta a határidős Mezzaluna elkészült, szóval lett Do-nak csinos kis sk télapókalapja. Volt egy másik gyerek is a fellépők között, akinek kézzel kötött sapesze volt – csak Ti értitek, hogy miért dobbant meg a szívem ennek láttán.
A karácsony előtti idő más években mindig szárnyakat adott horgolásügyileg, idén valahogy máshova került a hangsúly. Most hagyom, hogy így legyen és élvezem, hogy megint annyit olvasok, mint 15 éve (és kábé annyit is horgolok, mint akkor). Kívánok nektek is hasonlóan nyugis és lassú készülődést és ha addig már nem születnének új posztok, akkor boldog karácsonyt!
Fonalas baráti körben elhatároztuk, hogy megajándékozzuk egymást. Az időpontot nem volt könnyű megszülni, mert egy elfoglalt nő életében szinte minden hónap ellen szól valami. Karácsonyi ajándékot szerettünk volna elsőre, mint a suliban, sorsolósat. Na de karácsony előtt mindenki a saját családjával van elfoglalva. A június-július-augusztus a nyaralás miatt nem jön szóba, utána jön az iskolakezdés, aztán a gyerekek menetrendszerű megbetegedései. Végül a legszélesebb körű kompromisszumot szeptember 15-ben sikerült megkötnünk: a sulikezdés rémségein – úgy is mint könyvkötés, hiányzó tanszerek beszerzése és beadandó pénzek beborítékolása forintra kiszámítva – már túl vagyunk, de még nem kezdődött el se a dolgozatszezon, de a téli betegségek. (Bár ne kiabáljuk el)
Szóval szeptember 15-i határidővel készítettünk egymásnak karácsonyi meglepetést, illetve azoknak, akik nem annyira karácsonyrajongók, őszi vagy téli dekorációt.
Mondanom sem kell, hogy az ötletelés egészen vadul folyt és nagyon nehéz volt elszakadni a mégsem 100%-os ötletektől. Nem is tudom, hogyan, mert már egy egész más dologhoz vásároltam be alapanyagokat, végül mégis egy szép augusztusi szombaton azt vettem észre, hogy fonalkoszorút készítek. Nem teljesen olyat, mint a sajátunk, de nagyon hasonlót, csak a sok kis fonalpompom helyett egyetlen hatalmas került rá.
Saját koszorúnkhoz képest újítás, hogy ennek a felfüggesztése átlátszó rugalmas damillal lehetséges, aminek egyik haszna, hogy áthelyezhető. Így a pompom és a különböző színű csíkok helye változik és mindannyiszor olyan, mintha új koszorú lenne.
Idén eléggé utolsó pillanatban kezdtem neki a dekorálásnak, még azt sem tettem fel, raktam ki, ami egyébként korábbi években készült. Mindegy, így alakult, és még hátra van egy hét karácsonyig, szóval hova is sietnénk.
A mai videóban egy 3D csillag készítését mutatom meg. Szombaton reggel még az első kávé előtt készítettem el az elsőt, akkor fogott el a pánik, hogy tejóég, kéne már valami dísz a lakásba. Nem, nem kell hozzá origamiprofinak lenni, sőt! A hozzávalók: kilenc papírzacskó, ragasztóstift, irodai lyukasztó, lyukmegerősítő matrica vagy ennek hiányában cellux és egy darab fonal vagy cérna a felakasztáshoz. Fogadjátok szeretettel a videót és ha tetszett, iratkozzatok fel a youtube csatornámra, mert kezdem megszeretni ezt a műfajt, úgyhogy szerintem a jövő évben elég sok új DIY film várható. (A minőség meg remélem, egyre jobb lesz.)
Az ötlet a legfrissebb Handemade magazinból származik.
Ezt a kekszet igazából az esélytelenek nyugalmával sütöttem: esélytelennek tartottam, hogy a gyerekeknek is bejöjjön az ízvilág, mert legfeljebb a málnás teát hajlandóak meginni. Végül mégis óriási siker lett és 24 óra alatt elfogyott egy adag, szóval karácsonyig még egyszer meg kell sütnöm.
100 gramm vajhoz 165 gramm lisztet és 50 gramm porcukrot számolunk – ez a mennyiség elég kevés, a kekszpecsét méretétől függően 16-20 darab, szóval nyugodtan lehet duplázni az adagot. Ehhez az alaptésztához hozzáadunk még egy evőkanál matcha teát. A matcha az a fajta zöldtea, amelyet finom porként árulnak és japán szokás szerint bambuszból készült habverőszerű alkalmatossággal kavarnak itallá. Nagyon intenzív az íze, az illata leginkább legelőre hasonlít nyersen, de sütés közben valamennyit veszít ebből. (Matcha teát nagyon különböző árakon lehet venni. Ha valaki teát készít belőle, akkor érdemes a drágább fajtákat megvenni, de sütéshez bőven elég a kedvezőbb árú is. Én kb 1200 ft-ért vettem 50 grammot, ebből rengeteget lehet sütni.)
Szóval a hozzávalókból és kevés hideg vízből keksztésztát gyúrunk, a vizet szinte cseppenként adagoljuk. Amikor kész, henger formájúra gyurmázzuk és átlátszó fóliába csavarjuk a tésztát majd 30 percre hűtőbe tesszük. Ezután kézzel félcenti vastag korongokat vágunk a hengerből, a korongot sütipecséttel megnyomdázzuk és 12-14 perc alatt 200 fokon kisütjük a kekszet. Mivel nincs sütőpor a tésztában, így a kekszpecsét szépen érvényesül.
Karácsony előtti baráti találkozókra, ahova többen is visznek sütit, kifejezetten ajánlom ezt a fajta kekszet, mivel elég valószínű, hogy ilyen ízvilágú nem lesz túl sok – kivéve, ha sok anyahajó-olvasó van a meghívottak között 🙂
P. s.: A receptet egy régi Segítsütis receptfüzetből vettem (mamihami.blogspot.com) és annyiban módosítottam, hogy az ott megadott bögrés mennyiségeket kicsit könnyebben kezelhető grammra fordítottam. Nem tudom, hogy a hivatalos átváltásnak megfelel-e, mindenesetre működőképes.
Természetesen a legkörnyezetbarátabb csomagolás az, ha egyáltalán nincs csomagolás. Második legjobb megoldás az újságpapír, amit amúgy kidobna az ember – csak hát őszintén, ki olvas még újságot papíron? Azokat a magazinokat meg, amiket papíron olvasok, sajnálom szétszabdalni és könyvként kezelem. Kompromisszumos megoldásként szeretem a háztartási csomagolót, ez legalább se fehérítve, sem egyéb módon festve nincsen és jó eséllyel újrapapír. Emellett azért minden karácsonykor ott van az a programpont, hogy kinyitjuk az ajándékokat, ott a rengeteg papír és mivel a szelektív kuka nem szereti a celluxcsíkkal ragasztott papírokat, ott ülök a papírhalom mellett és próbálom letépni a celluxos részeket a papírról. Nem ad hozzá a karácsonyi hangulathoz, gondolhatjátok, ugyanakkor nem nagyon látok más, lelkiismereti szempontból vállalható megoldást. Azazhogy nem láttam eddig, most viszont hála az idei sok washitape használatnak, rájöttem, hogy itt a kulcs. A washitape ugyanis rizspapírból készül és így mehet a papírszemétbe! Nem is kérdés, hogy az idei karácsonyi csomagokat kizárólag dekortapasszal fogom ragasztani, viszlát celluxvadászat!
A hétvégén már el is kezdtem a csomagolást, és az első darabok kifejezetten tetszenek:
Arra is rájöttem, hogy a tavaly vásárolt karácsonyi washik eléggé megérettek már a gyors elhasználásra, mert a ragasztóréteg nem annyira erős már, így most a raktározó énem is kicsit felszabadult és már nem akarok minden fajtából még jövőre is hagyni. Ismerve magam, nem fogom bánni, ha utánpótlás után kell néznem 😀
UPDATE! Figyelem, kémeim jelentették, hogy Budapesten szabad celluxos papírt dobni a papírszemétbe. Viszont a szelektív hulladékgyűjtésre vonatkozó szabályozások városról városra változnak, így érdemes tájékozódni. Mindamellett egy továbbra is biztos: a rizspapírral (washival) ragasztott csomagolópapír sokkal környezetbarátabb, mint a műanyaggal ragasztott. Szóval a lényeg nem változott 🙂
A múlt heti villámgyors ádventi “koszorúval” kapcsolatban említettem, hogy majd valami karácsonyi terítő lesz alatta. Először az volt a fejemben, hogy egy szalvéta nagyon passzolna hozzá, de valahogy nem lettem elégedett ezzel a megoldással. A békebeli horgolt terítőcskék amúgy nem annyira illenek a lakás stílusához, de ahogy egy horgolós újságot lapozgattam, beugrott, hogy készülhetne pirosból a terítő és valami vastagabb fonalból, és úgy rögtön illene a mi enteriőrünkbe is – már ha nem nagyképűség egy viszonylag kevés előzetes megfontolással berendezett lakás esetében ez a szó.
A minta saját kútfő, nem volt benne különösebb terv, csak próbálgattam a bűvös “hogy kifeküdjön” elv alapján valami kör alakút létrehozni. Egyébként gyorsabban elkészült, mintha elmetróztam volna a városba venni valami piros alátétet, szóval megveregettem utána a saját vállamat.
Kezdek sportot csinálni abból, hogy a karácsonyi előkészületeket a lehető legegyszerűbben oldjam meg. Nem mintha nem jelentene örömet sok időt fordítani a naptár vagy a koszorú készítésére, netán az ajándékok beszerzésére. Nem erről van szó, hanem inkább az időtényezőről. Mostanra beláttam, hogy a család és teljes állás, plusz számtalan hobbi, plusz igény a sportolásra, kultúrára, olvasásra, egy továbbképzés rendszeres többnapos utazásokkal és két blog elég nehezen egyeztethető össze azzal a ténnyel, hogy a nap 24 órából áll. És akkor még a magam maximalizmusával összeállított lista, hogy hogy kellene kinézni az ünnepeknek tartalmilag és külsőségeiben! Ha ezt mind jól akarnám csinálni, akkor valószínűleg belebetegednék, ami nem cél. Így most általános lefaragási hadműveletben vagyok, nagyon figyelek arra, hogy mi elég és mi túl sok. Az ádventi koszorúval kapcsolatban például munkából hazajövet a villamoson jutott eszembe egy szenzációs és gyorsan megvalósítható ötlet. Hazaérve kiderült, hogy mégsincs itthon alapanyag hozzá, de sebaj, mert lett alternatív megoldás, szóval egyből két ötletet tudok adni azoknak, akik hozzám hasonlóan szintén utolsó pillanatoznak a dekorálásban.
A megvalósult variációval kezdek. Ehhez 4 darab üveg IKEÁ-ban kapható fűszertartó, 4 darab úszógyertya és washi tape szükséges. Én egy széles, kb 3 centis mintásat és egy egyszínű keskenyet használtam, mindkettő a Tchibo most kapható karácsonyi szériájából van, de persze tetszés szerint bármilyet használhatunk. Az úszógyertya egyébként több éve megvan, ez látszik is rajta kicsit, de majd nem nézzük túl közelről, hogy ne látszódjanak a karcolások a tetején. Ez volt az egyik célom, hogy ezekkel a gyertyákkal kezdjek végre valamit.
A szélesebb dekortapasszal körberagasztottam a négy fűszertartó üveget úgy, hogy kettő-kettő üveg volt egy sorban. Nem teljesen lent indult a tapasz, hanem úgy fél centivel feljebb, hogy később a vékony tapaszt még a mintás csík két szélére oda tudjam ragasztani.
Most körbetekerem a keskeny dekortapasszal is az üvegeket, a csík a mintás tapasz alá és fölé kerül.
Az úszógyertyák alja le van kerekítve, így szépen beilleszthető az üveg szájába, ott stabilan áll.
És így néz ki oldalról a kész ádventi koszorú. Na jó, koszorúnak nyoma sincs, így majd valószínű teszek mellé fenyőágakat egy vázában, de a négy gyertya meggyújtására tökéletesen alkalmas és ami az étkezőasztalon különösen fontos: kis helyen elfér. Természetesen valami karácsonyi terítőre fog kerülni, ezt majd még megmutatom az Instán.
A másik ötlet, ami megfelelő üveg hiányában végül nem valósult meg, így nézett volna ki: Négy nagyobb, legalább félliteres befőttesüveg kellett volna hozzá vagy még ideálisabb esetben egyetlen nagy üvegből készült leveses- vagy salátástál. Az üveg aljára kis karácsonyfadísz üveggömböket tettem volna a gyertyával harmonizáló színben. Erre eresztettem volna a vizet, amelynek a tetején úsztak volna a gyertyák. Uborkásüveg esetén minden üvegbe egy gyertya, szép nagy üvegtál esetén egy tálba került volna az összes gyertya. Na sebaj, majd jövőre időben gondolok a megfelelő méretű üvegekre.
Ha elkészítetted a két ötlet közül az egyiket, mutasd meg nekünk itt vagy itt. És persze meghitt és stresszmentes ádventet kívánok!
Emlékeztek a fonalrendezős posztra? Akkor találtam meg a rengeteg használhatatlan félbemaradt projekt között ezeket a színes granny négyzeteket, amelyek sok éve várnak valami hasznosulásra. Hogy milyen sok éve, azt azzal tudom érzékeltetni, hogy a többi négyzetből anno Do babájának horgoltam kistakarót – és igen rég volt az, hogy utoljára babát vett a kezébe. Na de most minden a helyére került, a granny négyzetek egy vidám, színes girlanddá fűződtek össze, amely remekül illik gyerekszobába és fotóháttérként is használható. Hogy leendő tulajdonosa mit lát benne, az majd kiderül. Ez a girland már megy abba a dobozba, ahova a Kössük össze! Jótékonysági vásárra készülő dolgokat gyűjtöm. Már tavaly is megkerestek, akkor valahogy el voltam úszva időben, idén viszont idejében észbe kaptam, így belefér ez a projekt is.
Itt egy egészalakos fotó is:
A paraméterek pedig: Catania fonal, a négyzetek 3-as tűvel, az összehorgolás 3,5-tel. A váltás nem lényeges, csak időközben szeretem a Cataniát kevésbé szorosan horgolni, ezért a nagyobb tű.
Ha kinézek az ablakon nálunk, akkor azt hiszem, a mai napon ez a cucc a legszínesebb dolog, amit látni fogok. Ezért is adok hálát minden nap ezért a remek hobbiért, mert így még a legszürkébb időben is vannak a közelemben színek.
Idén a húsvéti kalácsot annyira az utolsó pillanatban készítettem, hogy már a gondolat, hogy egyáltalán kalácsot sütök is később jött, mint ahogy gasztrobloggerek sokasága a kész terméket kihúzta a sütőből. De nem gond, a húsvét hétfőn is kell reggelizni, akkor pedig már ott volt az asztalon ez a tökéletes mákos kalács. Na jó, ízre tökéletes, nem küllemre, de majd gyakorlom.
A recept egyébként a Servus magazin 2011/4-es számából van, de változtattam pár dolgot tekintettel arra, hogy az ünnep miatt bevásárolni sem tudtam hozzá, és pl. nem volt otthon fél kiló fehérliszt. Íme a módosított recept:
250 g teljes kiőrlésű búzalisztet
250 g sima búzalisztet
70 g cukrot
1 tasak élesztőt
1 csipet sót
egy keverőtálban összekevertem.
Fazékban összeolvasztottam 2,5 dl tejet és
110 g vajat,
majd hozzáöntöttem a lisztes keverékhez,
hozzáadtam még két tojássárgáját
és jól megdagasztottam és egy óráig pihentettem paplan alatt.
Közben elkészítettem a tölteléket:
A recept szerint 200 g darált mák, 100 g olvasztott vaj, 80 g cukor, 1 tasak vaníliáscukor, 125 ml meleg tej és némi reszelt citromhéj kell hozzá – most azt mondom, hogy a fele bőven elég lett volna. Persze a töltelék finom magában is, csak hát nem diétás.
A pihenőidő után a tésztát újra átgyúrtam és kb. 16 egyforma méretű téglalapot nyújtottam belőle. Inkább hosszúkásak legyenek a téglalapok, de azért szélessége is legyen rendesen. A közepére megy a töltelék egy csíkban, majd ügyesen össze kell hengeríteni, hogy a máktöltelék lehetőleg tésztán belül maradjon. Ez nem könnyű, de nem baj, mert legalább meg lehet enni a kinyomódó mákot.
A mákkal töltött kígyókat kettesével összecsavartam, megkentem felvert tojással és kb. 180 fokon kisütöttem.
Szerintem nem kifejezetten húsvéti recept, karácsonykor is simán megállja a helyét, de olyan családban, ahol a mákot mákkal eszik egyes családtagok (azaz nálunk), az év más napjain is elfogy. Ami pedig kifejezetten tetszett benne: napokig puha maradt, gondolom a rettentő magas zsírtartalomnak köszönhetően.
Évek óta nem voltam ennyire nyugodt karácsony előtt egy nappal, pedig az előkészületek még meglehetősen hiányosak. A rengeteg influenzával és hasonlókkal töltött ünnep alatt rájöttem, hogy igazából nem fontos se az elkészült sütik száma, se fotogén volta, sőt a nagytakarítás sem szükséges előfeltétele a karácsonynak. Úgyhogy most a “saját szobát mindkét gyereknek” projekt keretében bejglisütés helyett könyveket pakolok, bútorokat tologatok, dekorálás helyett pedig az előkerülő fotókat, emlékeket, egyéb apró kacatokat nézegetem. Nem, nem leszek kész holnapra, de még a téli szünet végére se. Nem baj, ez egy ilyen ünnep lesz: kicsit rendetlen, nagyon átalakulás-illatú. Kívánok Nektek hasonlóan nyugodt előkészületeket, holnaptól pedig boldog karácsonyt!