Egyéb

Búcsú

20 hozzászólás Búcsú című bejegyzéshez

Sziasztok! Nem volt könnyű megírni ezt a posztot és hosszú lesz. Az anyahajóblogban ez az utolsó bejegyzés.

Szinte pontosan 10 évig tartott ez az út és sokan, akik ezt most olvassátok, az elejétől vagy szinte az elejétől itt voltatok. Tíz évig folyamatosan nőtt ez a közösség és mélyült is. Nagyon sokat jelentett nekem a jelenlétetek, az érdeklődésetek, a visszajelzések és a kapcsolatok, amelyek így kialakultak. Köszönöm!

Hogy miért van most vége és miért ilyen hirtelen? Hetek óta gondolkozom ezen és talán az a legigazabb válasz, hogy sok különböző tényező mind egy irányba mutatott, külsők és belsők.

A legerősebb külső tényező az új adatvédelmi törvény. Ennek értelmében a saját domain alatt, saját tárhelyen lévő blogoknak is teljesítenie kell azokat a biztonsági feltételeket, amelyeket mondjuk egy online bankolásnál elvárnak, azaz a kommenteléskor megnyíló oldalnak titkosítottnak kell lenni. És még van pár más szabály, nem részletezem. Ez az átállás pénzbe  és munkába kerül, nem is kevésbe egy olyan blog számára, amely sem közvetlenül, se közvetve nem hoz semmilyen bevételt. Cserébe viszont ott a kockázat, hogy mi van, ha a – nyilván folyamatosan változó – törvényi előírásoknak nem felelek meg, akkor jön a büntetés. Nekem ez a kockázat és stressz túl nagy lett volna ahhoz képest, hogy ez a blog nekem hobbi, gondtalanság és szerelem.

Persze ha csak ez az egy tényező lett volna, akkor visszaköltözhettem volna a blogspotra – egyszeri munka, de utána nyugi. Talán pár éve még ezt választottam volna. Most úgy éreztem, hogy ez a külső tényező csak felgyorsította és nyomatékosította azt, ami amúgy is hamarosan eljött volna.

Többen tudjátok, hogy nekünk az ausztriai kiköltözés 2010-ben hirtelen jött és nem gondoltuk végig, hogy véglegesen vagy nem. Idén jött illetve jön el egy korszak vége, így át kellett gondolnunk családilag, hogy merre tovább. Itt megint több, belső és külső tényező abba az irányba vitt, hogy nem költözünk haza Magyarországra. Fura ezt így kimondani, pláne, hogy február-márciusban még nézegettem a magyar lakáshirdetéseket és írtam a hosszú listát, hogy mit kell feltétlenül csinálnom, ha hazaköltözünk. Olyan dolgok, mint havonta szőni járni Lukács Judithoz vagy elindítani egy vállalkozást mindenféle horgolós workshopokkal vagy bérletet venni a Katonába. Az április végül meghozta a döntést, hogy maradunk, és Magyarország bármennyire is örökre az a hely, ahol a gyökereim vannak, de nem az a hely, ahol a közeljövőnket elképzeljük. Nem titok, hogy a blog utolsó két évében már nagyon reméltem, hogy kinőhet ebből valami szakmai jövő is – ettől a gondolattól most elbúcsúzom.

Egy másik személyes vonal a háttérben, hogy az utóbbi években több projektet vittem párhuzamosan az alap (munka és család) mellett. A pszichodráma képzés, az ahhoz kapcsolódó blog, az anyahajó – és ezekhez mind hozzájön egy online jelenlét is. Egy ideje már éreztem, hogy ez túl sok és hogy az idő, amit erre fordítok, az offline életemből hiányzik. Amikor márciusban elkezdtem stresszel összefüggő bőrtüneteket produkálni, akkor úgy gondoltam, itt az idő végre kiegyelni a tevékenységeim ágyását. Az egyelés a kertészkedésben nem azt jelenti, hogy a rossz répát kihúzzuk, a jót meg bennhagyjuk. Amit kihúzunk, az is jó, csak éppen ha túl sűrűn vannak egymás mellett, akkor egyik sem tud nőni. Így volt velem is: rengeteg olyan tevékenység volt, amit szeretek, de muszáj súlyozni, muszáj eldönteni, hogy minek adok nagyobb teret nőni. Az anyahajó blogfelülete most egy olyan répa az ágyásban, ami nagyon finom, nagyon szép, amiért hálás vagyok, de most át kell adnia a helyet valami másnak.

Igen, hiányozni fog és ha ezzel nem vagyok egyedül, akkor azt köszönöm! Persze továbbra is fogok fonalazni és az a tervem, hogy az Instagramom nagyobb hangsúlyt kap, mint eddig. Remélem, ez továbbra is inspirálni fog titeket – tulajdonképp ez volt a blog célja is. Egyelőre megmarad az Anyahajóblog FB-csoport is, egész addig, amíg jó ott a hangulat és igény van rá. Szóval nem szívódom fel a levegőben és ahogy eddig is válaszoltam e-mailekre meg találkoztunk sokan személyesen is, ezek mind megmaradnak továbbra is.

Köszönöm szépen, hogy eddig is itt voltatok, olvastatok, hozzászóltatok! Extra nagy köszönet minden fonalas barátságért, ami valami módon a blogból nőtt ki.

Május közepéig még lehet itt kommentelni, utána lezárom ezt a funkciót, ne lehessen belekötni adatvédelmi szempontból sem. Februárig még ezen a helyen megtaláljátok a blogot az összes bejegyzéssel, utána aktuális a táhelybérlet meghosszabbítása. Még nem döntöttem el, hogy exportálom a régi dolgokat blogspot alá vagy egyszerűen elbúcsúzom az egésztől, mint egy szép, de befejeződött életszakasztól. Mindennek megvan az ideje, a búcsúzásnak és lezárásnak is. Most minden szomorkás hangulattal együtt úgy érzem, hogy ez így rendben van és kerek. Köszönök nektek mindent! Sziasztok és jó horgolást!

Big granny táska

1 hozzászólás a(z) Big granny táska bejegyzéshez

Ennek a táskának a sztorija úgy kezdődött, hogy Barbi a Komódról, akit amúgy olvassatok, mert álomszépeket alkot, horgolt-varrt magának tavaly nyáron egy Big granny táskát. Nekem nagyon megtetszett, de tudtam, hogy én nem hordanám. (Ez most egy hosszú sztori lenne, röviden annyi, hogy majdnem két éve egyetlen főtáskám van, amin kívül még két melléktáskát hordok, és úgy érzem, béke van, nem kell több. Tényleg. Én se hittem volna ezt pár éve.) Egy kötős cimbi viszont szeretett volna egy ilyet és akkor kitaláltuk, hogy én meghorgolom neki a táskát, ő meg köt nekem valamit, amit én nem tudnék megkötni. Ő természetesen a megállapodás után egy héttel már kész volt, nekem icipicit több időre volt szükségem. Na sebaj, végül elkészültem s remélem, idén nyáron már ez a tatyó fogja Csillag összes tengerparti motyóját rejteni.

A fonal Catania, a bélés egy régi Ikeás kedvenc vastag vászon, amibe alul vatelines tűzött megerősítést is raktam, hogy legalább némi alakja legyen. A szőtt szalag szerintem pont ezt a projektet várta a tengerészmotívumokkal, nagyon örültem, amikor ráakadtam a kincseim között. És ami még izgalmas: életemben először használok olyan táskafület, ami kicsit több, mint egy textilcsík és így profibb kinézetet kölcsönöz a kész darabnak. Remélem, tényleg tartós lesz, nemcsak mutatós.

5=10 Mi az?

2 hozzászólás 5=10 Mi az? című bejegyzéshez

Ez a matematikai lehetetlenség horgolók számára teljesen realisztikus tud lenni. Kb 5 százaléknyi munka hiányzott a takarómból kb 10 hónappal ezelőtt, mégpedig a száleldolgozás, annak is csak egy része. De nyilvánvaló, hogy ennél izgalmasabb tevékenység is létezik, meg aztán nyáron ki vesz a kezébe egy gigantikus meleg takarót, meg aztán ősszel nincs elég baja az embernek a sulikezdéssel? Decemberre készülve nyilván a sálak, sapkák élveznek elsőbbséget (mert amúgy nincs otthon elég), és így tovább, mindig van kifogás. És akkor a szépen meghajtogatott befejezetlen takaró ott ül a kanapé szélén, a család már azt hiszi, használható, elkezd vele takarózni – és végül ez visz rá arra, hogy befejezzem a hiányzó 5 százaléknyi munkát 10 hónap után (nem beleszámítva a horgolás idejét, ami még ugyanennyi, ha nem több). Ugye, ismerős ez a sztori a selyemsálas bejegyzésből? Hiába, a legjobb múzsa a család, aki nem vesz tudomást arról, hogy még nincs kész, ami késznek látszik.

A projekt erőssége egyébként, hogy fonalfalás, a körök maradékokból készültek, a többi pedig mindenféle akrilból. Mondjuk ez az a takaró, ami már elkészülése előtt elkezdett tönkremenni, mert szálelvarráskor belevágtam egy nem elvágandó szálba is. Nem akarok róla beszélni. Nagyot izzadtam, mire megfoltoztam valahogy és nem is 100%, hogy bírni fogja a használatot, de ezen a hídon majd akkor megyünk át, ha ott leszünk.

Színek csodás játéka, olyannyira, hogy bár erős fogadalommal fogadtam, hogy egy darabig takarót nem, de most nem is vagyok ebben olyan biztos.

Selyemsál

4 hozzászólás Selyemsál című bejegyzéshez

A múltkori szövésem után elég nyilvánvaló volt, hogy a férjem is szeretne magának sk szőtt sálat, így a februári alkalmat Judit műhelyében neki szenteltem. Nagyon nehéz fényképezni a selymet, mindig becsillog, de hát ami a fényképen a hátránya, az az életben az előnye. Csodás fénye van, előkelő, de a színe miatt mégis diszkrét. Antracit selyemfelvetésben türkiz és kétféle szürke selyemfonalak, Csak kevés minta, a nálam szokásos hajszálcsíkozás és hármas szélesebb csíkok. Férfisálba nem is mertem ennél többet tenni. Ennek most nincsenek rojtjai, varrógéppel szegtem el a két végét.

Persze ennek is sztorija van: szépen félretettem a sálat, hogy majd lassacskán megcsomózgatom. Kábé a negyedénél voltam, amikor elutaztam hétvégére, és pont ekkor durva mínuszok jöttek. Amikor hazajöttem, a reptérről egyenesen családi vacsorára indultam, ott találkoztunk mind, mi öten és a selyemsál. Hát mert hideg volt. És mondjuk jogos, kábé 10 nap van az évben, amikor sálhordásra indító hőmérséklet van – értsd mínusz 5 fok alatt – néhány hiányzó csomó nem lehet akadály. Úgyhogy hazaérve gyorsan eldolgoztam inkább varrás útján, mielőtt így apránként lebomlott volna a nagy mű, és másnaptól már legálisan lehetett hordani. Mit ne mondjak, sikere volt. Szóval jelen fotó csak megtévesztés, valószínű az első és utolsó alkalom, hogy felvehettem ezt a szépséget.

Horgolt mandala

1 hozzászólás a(z) Horgolt mandala bejegyzéshez

Néha az egyszerű is pont jó. Sok nagyon színes mandalát lehet látni Instás barangolások közepette, ezeket is nagyon szeretem, de az utóbbi időben egyre jobban megfognak az egyszínű, nem annyira élénk színű lakáskiegészítők is. Amikor a fonalkészletemben keresgéltem az új projektre valót, ezért is ugrott a szemembe ez a régóta elhanyagolt farmerkék, kicsit koptatott, tompa színű Drops Cotton light. Összepárosítottam egy denevéres rongyi testének mintájával (hogy mire gondolok, azt itt láthatjátok) és addig horgoltam, amíg el nem értem a kívánt méretet. Kellemes meglepetés volt, hogy jóval kevesebb fonalat kellett használnom, mint terveztem, mindössze két és fél gombócot, szóval akár még egy másik is kitelik a maradékból.

Ezzekkel a képekkel kívánok nektek boldog húsvétot és szép tavaszt!

Granny terítőből sose elég

Erős vagyok és nem veszek fonalat üzemmódban vagyok – néha, tényleg nagyon néha esem csak ki a szerepből – és próbálok a meglévő fonalakra úgy nézni, hogy meglássam bennük azt a pluszt, amiért eredetileg megvettem őket. Hát, ez a Drop Cotton Light nem adja könnyen magát, a kezdeti lelkesedés után most már nem annyira vagyok oda érte. A színek persze csodásak, a fonal struktúrája, ez a laza sodrás, ami miatt minden öltésnek minimum kétszer megyek neki, mert mindig kihúzódik egy szál, ez kezd kiborítani. Granny négyzetnél bonyolultabb mintát nem és nem vagyok hajlandó horgolni belőle. Az viszont elég szép lett, igazi tavaszi szemmágnes az élénk pink, piros és bordó. Most ennyi nekem tényleg elég. Na jó, még lehetne mondjuk 20 fokkal több.

In progress fotókat és egy felülnézetit nézegethettek még az Instán.

Drótékszer

A múltkori ötvös workshop után izgalmas volt visszaidézni a 15-17 éves kori önmagam, amint fogóval, dróttal meg gyönggyel a kezemben ülök az íróasztalomnál. Ha igaz a teória, hogy 7 évenként minden sejtünk megújul, akkor valószínűleg már semmi közös nincs mostani magamban azzal a másik lánnyal – legalábbis a sok év szünet utáni újabb próbálkozás nagyon ebbe az irányba mutat. Ez a medál azért tetszik, amiért minden anyának tetszik a szétlapított fejű, kék bőrű kopasz és ráncos újszülöttje. Nem szép, nem is olyan, amilyennek szerettem volna, de azért megörökítem, hogy látszódjon a fejlődés. Vegyétek úgy, hogy ez az előtte feliratú kép. Talán egyszer majd lesz utána feliratú is.

Tengerész fonal

Ennek a fonalnak története van. Egy gyapjúnapon szokásomhoz híven Vég Anettnél bevásároltam fonnivalóból, meg csináltam pár fotót is csak a hangulat megörökítése kedvéért. Otthon aztán, ahogy nézegettem a képeket, megláttam Anett standjánál egy csodás szöszt, kék-piros-fehér, valódi tengerészhangulat. Hogy nem vettem észre ezt ott helyben, amikor ez annyira az én színem? Végül megbeszéltem Anettel, hogy félreteszi nekem legközelebbi találkozásunkig, így mégis hozzám került a kicsike. (Köszi, Anett!)

A megfonás már nem ment ilyen gyorsan, volt előtte pár dolog a to do listán, végül pedig amikor sorra került volna, valahogy nagyon nem voltam fonós passzban. Az elején rettentően szenvedtem ezzel a gyapjúval, rossz volt a rokka beállítása, de nem tudtam rájönni, hogy mi a baj, valahogy nem jött össze a kívánt vastagság, hol szakadt, hol túl vastag lett a szál. Félbehagytam, aztán jött a karácsony, a rokka a fenyőfa mögé szorult, január közepéig nem fértem hozzá. Aztán még mindig kerültem, nem akartam több kudarcélményt. Végül februárban jött az áttörés, hirtelen elhatározásból nekiültem és csodák csodája, minden gond nélkül megfonódott a kezeim között ugyanaz a szösz, amivel előtte szenvedés volt dolgozni. Csakhogy ennyi idő pont elég volt arra, hogy elkeverjem, hogy melyik részét szántam a gyapjúnak az első és melyiket a második szálhoz, ebből pedig az lett, hogy az egyik spulnin sokkal hosszabb szál volt, mint a másikon. A cérnázáskor azt vettem észre, hogy még az egyik félig tele van, amikor a másik teljesen lefogyott. Szerencsére volt még otthon szintén Anettől egy szivárványos szösz, abból kioperáltam a piros és a kék-lila részeket és abból fontam másik szálat. Ez is két lépésben történt, a szemmértékem teljesen elhagyott ennél a projektnél. Mindegy, a lényeg, hogy elkészült két motring fonal, az egyik klasszikus tengerészszínű, a kisebb másik pedig pici lilát is tartalmaz. Ha akarom, együtt is fel lehet használni, de ha mégsem, akkor a lilás rész egy másik, már meglévő sk fonalhoz is megy. Szóval ebből még akármi is lehet.

Párnahuzat granny négyzetekből

Volt egy csodaszép horgolt díszpárnánk, amitől egy idő után el kellett búcsúznom, mert még anyai szemeimet is irritálta, hogy mennyire kinyúlt, kibolyhosodott. (Amiből az is a tanulság, hogy minden fonalról kétszer kéne kritikát írni, egyszer amikor meghorgolja az ember, egyszer meg egy év használat után.) Szóval kellett egy új párnahuzat, és ez úgy fél év önnyomasztás után sikerült is.

Voltak ugyanis horgolt granny négyzeteim, valamikor régen készítettem ezeket maradékokból. Mindig felülök a Pinterestes ötleteknek, hogy maradékokból mennyi mindent lehet készíteni, csak az a nagyon relatív, hogy kinek mi a maradék. Ami nekem az, abból max. egy zseb jön ki, nem valami nagyobb darab. Szóval ott volt a nyomasztó párnabelső és a nyomasztó négyzetkék, és ebből a nyomás elég nagyra növésekor az lett, hogy elszántam magam a négyzetek összehorgolására. Ugyan nem lett elég, de azért még felhajtottam némi passzoló színű maradékot és kiegészítettem. Volt egy gyakorlatilag megkezdetlen gombóc 100 grammos Kacskaringós akrilfonalam, abból horgoltam erhp-kból hátlapot a párnának. Ez így most tehát dupla hasznos, se a négyzetek nem nyomasztanak tovább, se a csupasz párnabelső. Felfedeztem viszont fotózáskor, hogy a zöld pléd elég ramaty állapotban van, sürgősen kell egy takarót is horgolnom. Úgyhogy megvan a következő nyomasztásforrás, biztos, ami biztos!

Kreatív kiruccanás: a fémek világába

1 hozzászólás a(z) Kreatív kiruccanás: a fémek világába bejegyzéshez

Jó hír mindenkinek, aki szerette a tematikus sorozatokat: itt a Kreatív kiruccanás!

2018-as titkos terveim között szerepel, hogy minden hónapban teszek egy kiruccanást a szokásos kreatevékenységeimen kívül eső területekre. Nem voltak konkrét terveim, inkább csak arra gondoltam, hogy annyi technikához van otthon könyvem, alapanyagom, jó lenne ezeket használni, kipróbálni, elmélyedni bennük. A januári kiruccanásról  a brushlettering világába még nem írtam, de most a februári annyira izgalmas, hogy előretolakodott, nem tehetek róla.

A hétvégén ékszerkészítő workshopon voltam. Az ékszerek, és ezen belül a fémékszerek nem teljesen új terület nekem. 14 éves koromban drót- és gyöngyékszerek készítésével kezdtem kreapályafutásomat. És mivel akkor még se kreakönyvek, se Pinterest nem voltak, tényleg teljesen a fejemből pattantak ki az ötletek. Már nem is emlékszem arra, hogy kezdődött, csak arra, hogy az egyszerűbbtől indulva végül igen bonyolult fülbevalókig jutottam el. Most tiszta őrület belegondolni, hogy mindenféle fertőtlenítés nélkül dogtam a fülembe azokat a drótékszereket és semmi bajom nem lett tőlük. 10 évvel később már tiszta aranyat, sőt orvosi fémet se tűrt meg magában a fülcimpám. Ez volt tehát a fémes múltam, de ez annyira régen volt, hogy amikor beültem a workshopra, lámpalázam volt a szerszámhasználat miatt.

Egy madárka formájú medált készített mindenki az elején, ezen gyakoroltuk a fémfűrészelést és a reszelést, csiszolást, kalapálást. A fúrást és a forrasztást így első alkalommal még a tanárunk vállalta át, ezt majd később tanuljuk meg.

A madárka után mindenki kapott szabad felhasználásra ezüstöt. Előzőleg persze kutakodtam a Pinteresten és kiválasztottam rengeteg olyan ékszert, amit valaha egyszer szívesen megcsinálnék még. Legnagyobb kedvencem egy rózsás gyűrű volt, ezt készítettem el.

Hihetetlen érzés saját készítésű gyűrűt hordani, ez valahogy még egy fokkal több számomra, mint az sk textíliák.

A készítés igazából nem volt nehéz, inkább aprólékosnak mondanám. Reszelgetni addig, amíg már nemcsak én látom simának a felületet, hanem a szakértő szeme is, és akkor még tovább csiszolni négyféle finomságú csiszolópapírral. S közben már a másodiknál azt hittem, hogy ennél finomabb nem nagyon lehet, de aztán 30 perccel és két még finomabb csiszolópapírral később meg mégiscsak lett. A rózsa alapanyaga egy hosszú, keskeny ezüstlemez volt, amit az elején alig mertem kézbevenni, annyira éles-hegyes volt, most pedig még egy vékony harisnya is megúszná a gyűrűvel való találkozást.

Még nem tudom, hogy fog folytatódni az ötvösvilágba tett kiruccanásom. Egyelőre a kapott  és még fel nem használt drótokkal fogok kísérletezni, de remélem, a forrasztós, lyukasztós, kalapálós vonalon is továbbhaladok a következő hónapokban.

Older Posts