Egyéb

Jewel horgolt top

Doris Chan Everyday crochet című könyvéből évekkel ezelőtt horgoltam utoljára. Megszenvedtem vele, mert ugyan részletes, de csak szöveges mintákat tartalmaz. Ott pedig, ha csak egyszer is mellénéz az ember és 6 helyett 7-szer ismétli a két csillag közti szakaszt, akkor esetleg csak a legvégén jön rá, hogy hoppá, tökéletes ez a kardi, csak épp aszimmetrikus, nem elől középen van a záródás. Velem pont ez történt. Mondjuk nemcsak ezért nem hordtam túl sokat. Rájöttem, hogy a csipkés textúra plusz a színátmenetes fonal az én ízlésemnek már túl sok.

Aztán volt még egy nekifutásom egy másik mintának a könyvből, az a fonalba bukott bele, túl sprőd volt, így nem fejeztem be a projektet.

Aztán a közelmúltban épp kritikusan szemrevételeztem a kreakönyveimet és azt mondtam, adok még egy esélyt ennek, hátha azóta felnőttem a feladathoz. Volt 7 gombóc Drops Cotton Light otthon, ezt használtam fel a Jewel tophoz. Nem lett volna rossz felírni a tű számát sem, azt hiszem, 4-es volt, de nem esküdnék meg rá.

Az első, aszimmetrikusra sikerült próbálkozásból már tudtam, hogy nem szabad ész nélkül horgolni, minden modell szimmetrikus, azaz ha valamit rosszul értelmezek vagy rosszul számolok, akkor annak fel kell tűnni horgolás közben. Ez hasznos is volt, mert megint volt egy pont a leírásban, ahol megcsúsztam volna, ezek szerint egyszerűen nem ugyanaz az észjárásom, mint a tervezőnek, de a józan paraszti ész elve alapján most sikerült olyanra kihozni a felsőt, amilyennek lennie kell. A második legkisebb méretet horgoltam és így 336 grammos lett a pulcsi. Ezek szerint a gombócok nem mind voltak teljesek, mert a végén már tényleg bőszen drukkolni kellett, hogy elég legyen a fonal. 2 méter maradt, szóval tényleg épp hogy… A minta a hosszúujjú pulcsihoz 8 gombócot írt erre a méretre, nekem azért az tuti nem lett volna elég, de tény, hogy lazábban is horgolok, mint az átlag. Ugyanezen okból pont elég lett volna a legkisebb méret is, mert ez a mostani hordható épp, de csinosabb lenne kicsit kevésbé oversized fazonként. Ezzel együtt teljesen elégedett vagyok. Még nem mostam ki, bízom benne, hogy a víz hatására sem lesz ennél lebernyegebb a top, bár ha igen, akkor legfeljebb félreteszem. Élettapasztalatom azt mondatja velem, hogy ami túl nagy, abba csak idő kérdése, hogy belehízzak – fordítva sajnos sokkal kisebb az esély.

 

Púderrózsaszín sál

Aki figyelemmel kíséri a Lukács Judit szövőműhelyében zajló életet, az azonnal látja, hogy ezt a sálat nem a múlt héten szőttem. Tavaly tavasszal volt ez a rózsasziromszínű felvetés barna hosszanti csíkokkal. Két sálat szőttem benne, az egyiket egy év alatt sikerült is kirojtoznom, a másikon most dolgozom szorgalmasan. Nagyon kis egyszerű terv volt, a nagyja rózsaszín, és egy-egy keskeny natúr illetve a felvetés barnájával megegyező színű csík került bele váltakoztatva, egymástól egyenlő távolságra. Nekem tetszik és azt hiszem, annak is, aki ajándékba kapta. Cérnavékony pamutfonalat használtam hozzá.

Szövős mintakendő

Ahhoz képest, hogy mennyit járok szőni, alig van szövős projektről bejegyzés. Nem a titkolózás miatt, hanem mert kitartóan halogatom a szálvégek elvarrását ebben a hobbiban is. Ezt a mintakendőt Judit műhelyében használati cél nélkül szőttem az egyik nap végén maradt pár órámban, hogy kipróbálhassak pár olyan díszítési módszert, amit vászonszövésbe is be lehet illeszteni. Egészen sokáig elfelejtve sunnyogott egy projektes kosaramban. Most húsvét előtt rendezgettem kicsit a dolgaim, rátaláltam, és mivel épp hátteret kerestem a húsvéti kalácskoszorú fotózásához, beugrott ebbe a szerepbe a kicsike. És igen, mintha pont erre találták volna ki! Így most a következő lépés az lesz, hogy beszegem a nyitott két végét, ezzel megúszok rengeteg csomózást és lesz egy szép kendőnk a kenyeres kosárba. Végül mindig összeáll a kép!

Sweet pea blanket

Mielőtt teljesen átmennénk gasztroblogba itt, illik, hogy lassan hozzak egy horgolós projekt is. Mert horgolok szorgalmasan, ezt a takarót például januárban kezdtem és máris elkészült – beleértve a szálelvarrást is. Nagy dolog ez nálam, és nem mondható el a tavaly nyáron kezdett hexagonos takaróról, aminek kilógó szálvégeinek száma továbbra sem csökkent egy darabbal sem.

A sweet pea takaró, aminek egyébként abszolút nem ilyen színűnek kellene lenni, az Attic24 blogbban található meg részletes leírással együtt. Előre szólok, hogy addiktív, így kezdjetek bele.

Nekem most a sok tarka takaró után egy visszafogott szürkéhez volt kedvem. A fő kritérium pedig az volt, hogy lehetőleg minél kevesebb szálat kelljen elvarrni. A szürke sávok általában épp – vagy megközelítően épp – két gombóc fonalat ettek meg, így nem kétsoronként, hanem csak nyolcsoronként voltak szálvégek. A takaró szélessége most kisebb, mint szokott, de még így is tökéletes ehhez a fotelhez meg egyszemélyes kuckózásokhoz is.

Bravo fonalból 4-es tűvel horgoltam, a szegélye pedig az eredeti mintától eltérően egy sor rövidpálca, egy sor egyráhajtásos pálca és légszem váltakozása, az utolsó sor pedig ötös kagylókból áll.

Granny terítő és a bizonyíték, hogy akár már szülhetnék is

Tudjátok, van az a mondás, hogy először legyen szobanövényed, ha az túlél, akkor háziállat és ha az is, akkor jöhet a gyerek. Tisztelettel jelentem, hogy akkor most már hivatalosan is szülhetnék, kár, hogy túl vagyok a negyvenen.*

De tényleg, a szobanövényeim egészen sokáig a lassú haldoklás állapotában voltak, volt persze, ami teljesen meghalt, a legtöbbje csak szimplán nem nőtt, nem volt szép, de azért mégis vegetált valahogy. Időnként ledobták minden vagy szinte minden levelüket két hét alatt, a gondoskodásra, átültetésre éppúgy hattyúdallal reagáltak, mint az elhanyagolásra. Idén valahogy minden más. A korallvirágom másodvirágzik. Soha, de tényleg soha nem sikerült még életben tartani se korallvirágot, másodvirágzásról nem is beszélek. A Ficus benjamicus, ami egy kis kényeskedő hercegnő, egészen aktívan hajtja az új leveleket és nem volt eddig erős lombhullatása az utóbbi 12 hónapban. A júniusban szülinapomra kapott bonsai is még mindig él és hozza az új leveleket. A két orchideám, ami eddig ha virágzott is, maximum néhány virággal tisztelt meg, most roskadozik a fürtök alatt, de szó szerint, egy dobozzal kellett kitámasztanom a cserepet, mert lehúzta a virág súlya. Naponta többször járok csodájára és lelkesen fotózgatom, kábé mint mások a gyerekeiket. És ha már ennyi fotó készül róla, akkor berakok ide egy olyat, amin a legutóbb elkészült granny terítő is szerepel – amiről eddig csak minősíthetetlen rossz megvilágítású képet láttatok itt.

*A mondás egyébként baromság, a gyerekeket könnyebb életben tartani, mint a szobanövényeket, ők ugyanis elég hangosak, ha valami nem felel meg nekik.

Fonósnapló: visszafogott kék

Ha kinézek a dolgozószobám ablakán, élénkkék eget látok élesen elkülönülő fehér bodorfelhőkkel, a fa, amelyet a borostyán teljesen benőtt, élénk sötétzöld, az épp rügyező fa ágain világoszöldek a pamacsok, az aranyvesszőbokor pedig vidám sárga. Minden színes és már nagyon hiányzott ez a dőzsölés a szememnek a hosszú tél után. Milyen fura, hogy a még a szürkeségben elkezdett kékes-lilás fonásom akkor igazi színbombának számított, most pedig egészen kis visszafogottnak tűnik! A kék és lila szöszben tejprotein részek is voltak, és az egész picit fátyolossá tette a kész fonalat.

Ilyen volt lánykorában:

Még gondolkozom, hogyan találhatná meg élete értelmét. Az biztos, hogy szőni szeretném, ezért is fontam lace vékonyságúra és ezért nem cérnáztam. Natúr és tűzvörös felvetésekre megyek most a tavasszal, mindkettőbe illene, és mindkettőnek nagyon más hatása lenne. Sejtem, hogy az előre tervezésnek nem sok értelme van, majd meglátjuk, mit hoz az a nap, amikor ott leszek a szövőszék előtt.

WIPszerda: akaratlan növényi festés és csomó csomó

A határidő a legjobb múzsa, és ez a kreatevékenységekre is igaz. Szombaton nyílik lehetőségem átadni ezt a tavaly tavasszal szőtt sálat a leendő tulajdonosának. Tippeljetek, hány rojt van eddig kész! De mivel rövid rojtot tervezek, azaz csak csomózni kell, sodrogatni nem, így igenis reális, hogy péntek délután-este elkészüljek vele.

Az akaratlan növényi festésről meg annyit, hogy megtudtam, a kenderkötél is fest. A kedvenc szőnyegemet, amin általában a kreacuccokat is fotózom, mert olyan kellemes-semleges törtfehér színű, megpróbáltam beáztatni a fürdőkádban. Az egy dolog, hogy megszárítani igen nehéz lakásban és ázottpumaszag van azóta is, de még a kenderkötél, amire a szőnyeg csomózva van, is kieresztette a színét, szóval a semleges színnek lőttek. Majd ha szusszanok egyet, és az nem lesz március vége előtt, megpróbálom kémiai szerek bevetését, amit egyébként el akartam kerülni, ezért is áztattam be. Legyetek sokkal okosabbak, mint én, használjatok egyből kémiát, ha szőnyeget akartok tisztítani! Én meg addig is keresem a megfelelő fotóhátteret. Hamarosan jelentkezem a Stephen West pulcsimmal és remélhetőleg ezzel az addigra már kész sállal. Jó alkotást addig is!

WIPszerda: Abalone Shawl

Hosszú szünet után megint visszatér a hagyományos szerdai poszt, ahol az épp folyamatban lévő kötéseket, horgolásokat mutatom meg. Gondolhatjátok, hogy bőven van matéria ehhez a rovathoz. Az egyik legkedvesebb, ugyanakkor mégsem nagyon haladó kötésem az Abalone Shawl.

Az alapanyagokat a novemberi bécsi fonalvásáron vettem, amiről röviden írtam az év végi visszatekintő posztomban. A szürke fonal hihetetlenül puha fair alpaka, a rózsaszínes pedig egy kézzel festett, metálszállal font Wollfeuerwerk kreáció. Érdekessége, hogy majdnem egyszínű, közben meg mégsem. Leheletnyit változik közben a pink árnyalata, néha kicsit lilásabb, néha rózsaszínes-sárgásabb, ugyanakkor minden  a rózsaszín tartományban. Szeretni fogom a sálat, kétség nem fér hozzá, ha valaha elkészül.

Ennél a projektnél éreztem rá arra, hogy nem mindegy a tűméret. Sajnos már csak a kötés közben és én nem vagyok az a bontós típus, így most ennek ilyen fésületlenek a szemei. Talán a blokkolás javít rajta, de az biztos, hogy ha újra kezdeném, féllel kisebb tűt választanék. Erre ezután biztos jobban fogok figyelni.

Mit köszönhet ez a blog a feministáknak?

Mindkét nagymamám egész életében kézimunkázott. Az egyik nagymamám óvónő volt – bár ezt abszolút nem tudtam elképzelni róla, nem volt az a gyerekkel játszadozós típus, otthon a házimunkán kívül semmire nem volt ideje és állandóan panaszkodott, hogy mennyi dolga van. Viszont csodás csigatésztát gyúrt, jól és sokat főzött, szőnyegeket csomózott, kötött, amerikás magyaroknak hímzett matyó terítőt, mégpedig hatalmas étkezőasztal méretben. Én is kaptam tőle egy csodaszép hímzett terítőt, amit ugyan csak ritkán merek ténylegesen használni, de azért amikor előkerül, mindig bámulom. Legalább egy év munkája lehet benne. A másik nagymamámnak szakmája is volt a varrás, édesanyja tanácsolta neki, hogy tanulja ki a szabóságot, mert ruhára mindig szükségük lesz az embereknek, az biztos megélhetés. De nemcsak varrt, hanem hímzett, subázott, kötött, horgolt is. Évekig járt neki a Fürge ujjak és amikor halála után átnéztem ezeket a régi füzeteket, feltűnt, hogy mennyi modell volt, amit elkészített az újságból. Sose állt meg a keze, tévézés közben is molyolt mindig valamit.

Egyszer megkérdeztem őt, miért nem tanította meg az anyukámat kézimunkázni. Amit mondott, az annyira kijózanító volt, hogy még 20-25 év után is emlékszem rá. “Azért, Adélkám, mert meg akartam kímélni attól, hogy kötelességének érezze a varrást, kötést, és egy perc nyugta se lehessen.”

Abban az időben még nem szabadidős opció volt a kézimunka, hanem túlélési technika. Nem volt normális választék a boltban, tehát megvarrták, ami kellett. Kikopott a kabát, nem volt pénz újra, tehát kifordították, megcserélték a bélés helyét és úgy hordták tovább. Felnőttruhából gyerekruhát szabtak, homokban csúszkálni, főzelékkel leeni jó lesz az is. Olcsóbb volt a fonal, mint a kész pulcsi, tehát spórolásból megkötötték. Ha kinőtte a gyerek, lebontották és a fonalat újrakötötték valami mással csíkozva. Ha még élne a nagymamám, csodálkozna, hogy mi fonalra a luxus büdzséből költünk és önkényeztetésnek számít, ha valaki sk ruhát hord, mert az esetek többségében az anyag is többe kerül, mint a kész ruha a boltban.

Pár éve egy barátnőm, akivel osztjuk feminista nézeteinket, csodálkozott, hogy ennyire fontos része lett az életemben a fonalazás. Merthogy ez olyan klisészerű: nő, tehát barkácsol, köt, horgol, főzőcskézik. Aztán elmondtam neki ezt a sztorit a nagymamámról. Hogy igen, külsőre az látszik, hogy ő is köt meg én is. De ő ezt külső elvárás miatt tette, én pedig szabadon választottam és ha nem lenne kedvem, azonnal leállhatnék és elmehetnék helyette barlangászni vagy madarat gyűrűzni, vagy megtanulhatnék valami küzdősportot.

Az, hogy ma nőként van szabadidőnk, amit akárhogy felhasználhatunk, az, hogy van saját fizetésünk, amiből szabadon költhetünk akár fonalra is a férjünk engedélye nélkül, az, hogy nyithatunk egy blogot és nyilvánosan elmondhatjuk a véleményünket, az mind a feministáknak köszönhető. Ahogy a nőnap is. Nem az a lényege, hogy a férfiak egy csokor virággal hódolatukat fejezék ki a gyengébbik nemnek. Ez talán a legnagyobb féreértés, ami csak történhetett a nőnappal, és ezt nem azért mondom, mert nem szeretem a virágot. De ha van olyan nap az évben, amikor ennek nagyon nincs ideje, akkor az pont március 8. Nőnap van és én azt ünneplem, hogy habár nő vagyok, van választásom. Lehetek búvár vagy orvos, miniszterelnök vagy asztalos. Horgolhatok, ha kedvem van, ha pedig nincs kedvem, akkor nem horgolok és egy percig sincs bűntudatom emiatt.

Fonósnapló: Hóvirág fonal

A múltkori fonós sztori folytatása ez a zöld-fehér fonal. A szivárványos fonalból kihagytam a zöld szösz nagy részét, közben mégis megtetszettek a zöld szakaszok és kitaláltam, hogy akkor még kiegészítem egy külön zöld-fehér fonallal a készletet, aztán majd meglátjuk, mire lesz elég a mennyiség. Ehhez képest a cérnázás elkezdése előtt már megtudtam, hogy akitől a fehér szöszt kaptam, Bécsbe látogat és adta magát, hogy neki ajándékozzam a szivárványos fonalat. Így, hogy már biztos volt, nem ugyanabba a projektbe megy a szivárvány és a zöld gombolyag, elkezdett szabadon szárnyallni a fantáziám és inkább spirálos díszítőbogyókkal cérnáztam össze a két szálat. Így most 138 méternyi néhol zöld, néhol pedig fehér bogyós kísérleti artfonal a végeredmény. Szerintem szövéshez a leghasználhatóbb vagy fradista lányoknak lehet belőle drukkersálat kötni, bár inkább csak annak a díszítő részét, mert a mennyiség nem túl nagy. Ki fogom sorsolni ezt a motringot a FB-csoportban márciusban, figyeljétek az eseményeket!

Ja, el ne felejtsem! A keresztségben a Hóvirág nevet kapta a kicsike, szerintem elég egyértelmű, hogy miért.

Older Posts