Nagyon sok hét eltelt megint bejegyzés nélkül. Maga alá gyűrt a munka, meg az is igaz, hogy az Instagram ellustított. Inkább posztoltam ott egy gyorsat, mint hogy hosszadalmas blogposztokat írjak.
Van viszont pár téma, ami kicsit hosszabb kifejtést igényel, így ezekkel hamarosan jövök.
Addig is kis update:
Augusztus végével kifutott a szerződésem a munkahelyemen, így most maradék szabim felhasználása után új korszak kezdődik. Hivatalosan először munkanélküli leszek, s ezt az időt arra szeretném használni, hogy elindítsam végre a gondolatban ezer éve létező fonalas vállalkozásomat.
Hogy ez az egész hogy jött? A tavaly tavasszal kitörő burnout-om világos jel volt, hogy változtatnom kell. Mivel ez azért az egész család életét meg anyagi helyzetét érinti, így további 16 hónapot dolgoztam már eléggé kikészülve, de azért úgy, hogy ezt a kívülállók nem nagyon vették észre. Mostanra viszont nagyon érzem, hogy jó megállni és jó lesz, hogy a saját magam főnöke leszek.
Épp a burnout miatt elkezdtem mindfulness meditációt is gyakorolni és ezzel kapcsolatban egy képzést is végezni. Ennek köszönhetem, hogy sokat vagyok mostanában a természetben és már elkezdtem erdőfürdőt is vezetni, egyelőre önkéntes alapon.
Végül egy óriási változás: bérelt lakásból saját házba költöztünk egy hónapja. Pici, nagyon pici, feleakkora, mint az eddigi helyünk, de van hozzá egy pici kert és egy terasz kilátással, szóval nagy a boldogság. Hogy milyen lesz télen, amikor mindenki benn él, az még izgalmas, drukkolok, hogy ne legyen megint home office meg online oktatás.
Na de az összhangulat nagyszerű minden kihívás ellenére is. Az a terv, hogy megint kialakítok egy rendszeres posztolási rutint azoknak a tartalmaknak, amik az Instára túl hosszúak lennének.
És egy technikai dolog: ezt a posztot a wordpress appról írom telefonról. Ha ez bejön, akkor tényleg semmi nem állhat utamba.
Köszönöm, ha még itt vagytok és légyszi, írjatok egy életjelet kommentbe!
Ugye milyen hihetetlen, hogy a 2022-es évből is eltelt már száz nap? Tegnapelőtt, vasárnap járt le ezzel a 100kreanap kihívásunk is az Anyahajóblog FB-csoportban és az Instán.
Hogy hogy ment, milyen volt? Az eredeti célt, hogy tényleg minden nap legalább 15 percet fonalazzak, nem sikerült jól tartani. Két kilengős időszakom volt, az egyik februárban, amikor elutaztunk a szemeszterszünetben. Ezt a kihagyást nem éreztem gondnak, mert olyan ritkán vagyunk Bécsben, és olyan ritkán tudok barátnőzős programokat beiktatni, hogy cseppet sem sajnáltam horgolás helyett erre fordítani az időt. A március végi-április eleji kimaradt napokat már inkább sajnálom, ekkor annyira begyűrt maga alá a munka, hogy volt két hét, amikor minden este 10 előtt mentem aludni, és a délutánba nem mindig fért fonalazás. Amikor viszont horgoltam-kötöttem, szinte mindig jóval több időt tudtam rászánni, mint 15 perc, szóval összességében teljesítettem a kihívást.
A FB-csoportban mindig vannak olyan hangok, hogy valaki elégedetlen magával, a teljesítményével, kudarcnak érzi, feladja a közepén. Természetesen nem célja a kihívásnak, hogy bárki rosszabbul érezze magát, mint kihívás nélkül. Nem kell, hogy a hobbi még egy pipálandó item legyen a kötelességek listáján. Hogy ennek ellenére jó felvenni a listára és jó időt szánni a hobbira, arra nemrég munka közben éreztem rá.
Lelkészi munkám mellékhatása, hogy havi szinten több ember élettörténetét hallgatom meg a rokonai, legtöbbször gyereke vagy házastársa narratívájában. Amikor valaki meghal, akkor ugyanis az életben maradtak mesélik el az életét, ami az illetőről fontos volt. Az elmúlt három évben eltemetett nőkről a szoros családtagok minden esetben elmondták, hogy a családra való főzésben-sütésben lelte örömét. Amíg a férfiaknak szinte mindig volt valami hobbiként felismerhető hobbija, sakk, kártya, természetjárás, akármi, addig a nőknek érdekes módon mindig a főzés volt a hobbi. Nem vonom persze kétségbe, hogy lehet szeretni a főzést, de azért magamban teszek ezek mögé a kijelentések mögé egy nagy kérdőjelet. Vajon az illető, ha még élne, szintén hobbijának tartaná a főzést? Vagy egyszerűen egy kötelességnek, ami teljesen betöltötte a hétköznapokat és nem marad mellette másra idő? Persze aki bölcs, az megtanulja szeretni azt, amit amúgy is tennie kell, de hogy magától is azt választaná, hogy naphosszat süt-főz, azt kétlem. Számomra ez a tapasztalat azt erősíti meg, hogy nagyon fontos a sok, akár kellemes kötelesség mellett is időt adni magunknak arra, amit akkor is szívesen csinálunk, ha senki nem várja el. Nekem ez a horgolás, kötés, fonás, szövés. És nem, magától nincs helye a napban. Lehet, hogy a gyerekek többször ennének sk sütit és kevesebbszer rendelt pizzát, ha nem fonalaznék. De ők is túlélik a rendelt pizzát meg a csomagolt sütit, nekem meg ez teszi azt, hogy szebbek a napok. Nyilván, ha már a minimum feladatok elvégzése is kinyiffant, mint ahogy az március végén volt, akkor nem erőszakolom meg magam, hogy még férjen bele a kötés is, de van az a házimunka, amit inkább leegyszerűsítek vagy elhalasztok, hogy cserébe beleférjen a hobbi.
Ez az én hozzáállásom, ez ad számomra egyensúlyt a “muszáj hobbizni, mert kihívás” és a “nincs időm magamra, nekem a házimunka a hobbim” szélsőségei között.
A képek egyébként a Dotted rays kendőt ábrázolják in progress – most és a 100kreanap vége felé ezzel mókoltam legtöbbször.
Ha te is velem tartottál a 100kreanapban, mesélj kommentben, milyen volt!
Január elsején megint indítottam egy 100kreanap kihívást – ez már szinte szóra sem érdemes, évente többször is inspiráljuk egymást ezzel a Fb-os Anyahajóblog csoportban. Mégis minden alkalom, minden száznapos periódus másként alakul. Néha végig sodor a lendület, néha csak döcög az egész. A tavaly nyári például nekem eufórikus alkotólázban telt, még a nyaralás alatt is szinte végig fonalaztam. De amúgy is a nyár hétköznapjaiból a legmeghatározóbb emlékem, hogy az erkélyen ülök és horgolok.
Most ez a téli kör picit más. Persze várható is volt, hiszen télen sokkal több nekem a munka, meg az erkélyen sem ücsörgök. Azért januárban elég szépen haladtam, érdekes módon nemcsak a horgolással, hanem úgy mindennel, tomboltak az energiák. Elkészült néhány nap alatt egy hangulatomhoz illő horgolt mandala.
A Cser Kiadó Horgolt mandalák című könyvéből van a minta
A január másik meghatározó projektje a maradékfelhasználó granny takaró volt, amiről részletfotókat már mutattam egy előző posztban. Mostanra elkészültem az egésszel a szálelvarrás kivételével. Drukkoljatok, hogy összeszedjem hozzá a lelki erőt márciusban!
A február már korántsem volt annyira termékeny, mint a január, bár ennek részben örömteli oka volt. A téli szünetet baráti és családi találkozókkal töltöttük, utaztunk is, így bár vittem magammal horgolást, szinte semmit nem haladtam vele. Ami nálam volt, az egy Doris Chan minta, amit nyáron is meghorgoltam már, itt írtam is róla. Most sárgában készül Drops Cotton Lightból.
Szintén februárban kezdtem, de aztán elfogyott a fonal, így amíg megrendelem az utánpótlást, szünetelni fog egy kék kendő Stonewashed fonalból. (Ennek a pulcsinak a maradéka)
Az utánpótlásrendeléssel még azért várok, mert egyúttal egy következő pulcsihoz is szeretnék ugyanonnan rendelni, de a végső döntés igényel egy kis időt. Pláne, hogy közben még egy sokadik új projektet is kezdtem, de azt majd egy következő posztban mutatom inkább.
Mindenkinek, aki szintén részt vesz a 100kreanap kihívásban, kellemes fonalas 10 perceket kívánok!
Lányok, nem csodálkoznák, ha mostanra senki nem maradt volna itt olvasni, annyira rég nem írtam már új posztot. De ne múltjon el az év egy kis visszatekintés nélkül! Ez a poszt most telejesen szöveges volt, képes visszatekintést az Instán csináltam, story highlightban megtaláljátok.
Az év legnagyobb kihívása számomra a megfelelő tempóra való ráérzés volt. Az év első harmadában ez nagyon nem ment, így az azt követő hónapokban duplán kellett fékeznem. Ennek a folyománya az is, hogy keveset blogoltam, hiszen nagyon meg kellett néznem, mennyit lehetek aktív a munkán és a családon kívül.
Az év legnagyobb öröme a családhoz kapcsolódik. Hirtelen azon vettem észre magam, hogy két gyerek helyett két kamasz van körülöttem. A kamaszokat pedig már nem nagyon lehet nevelni, ilyenkor már inkább csak szüreteli az ember az eddig befektetett energiát. De a legjobb, hogy azt látom, nem csak az jött ki a gépből, amit beletettem illetve beletettünk szülőként, hanem mindenféle egyéb kellemes meglepetések is. Ha belegondolok, hogy az Anyahajó eleinte a gyerekneveléssel kapcsolatos küzdelmeimről szólt és bőven leírtam nehézségeket is, akkor azért klassz látni, hogy végre itt a fény az alagút végén. Persze, lehetnek ezután is kihívások, de ez az első kupac feladat már kész és egész jól sikerült.
A legnagyobb kreameglepetés idén az volt, hogy nagyon kevés fonalat vettem és ez semmilyen aszketikus érzéssel nem ját. Egyszerűen nem akartam többet, lekapcsolt a hörcsög üzemmódom. Cserébe megvalósítottam néhány olyan projektet, amihez már rég megvettem a fonalat és helyet találtam maradékoknak.
Legnagyobb haladásnak azt tekintem, hogy idén két elkészült felsőm is lett, egy horgolt és egy kötött. Ezt az irányt szeretném tartani 2022-ben is.
2021-ben kicsit úgy éreztem magam, mint amikor a betűkirakós dobókockás játékokban az embernek annyira nem jön ki semmi a dobott betűkből, hogy inkább minden kockával újat dob. Nevezhetjük életközépi válságnak is.
Talán ennek köszönhető az is, hogy az idei horgolásaim 80%-ban granny csíkos vagy négyzetes projektek voltak. Szükségem volt az egyenletes, szinte meditatív horgolásra.
Egyébként is a meditáció volt a biztos pontom. Kisebb részben klasszikus csendbe ülős, nagyrészt pedig az a fajta, amikor a hétköznapi tevékenységeket teljes figyelemmel végzem: a takarítást, a főzést, a napi sétát és mindenféle elintézős utakat.
Az év második felében megint annyit és olyan kedvvel olvastam, mit a régi szép időkben, azaz Covid előtt meg egyetem alatt. Ebből az örömből nőtt ki egy jövő évi projekt is. Az Instagramon Kecskés Timivel, aki régi kötős barinő, hetente meg fogunk osztani egy könyvet, amit épp olvasunk vagy nemrég olvastunk. Titmi Egyboszorka néven található az Instán, keressetek rá! Terveim szerint vegyesen ajánlok majd könyveket krea, spiritualitás és szépirodalom témában.
Az év újradobásának része volt az is, hogy vettünk egy házat. Amikor valaki 44 évesen még mindig albérletben lakik, akkor ez olyan lépés, ami egyszerre régóta várt és olyasmi, amiben igazán már én magam sem hittem, hogy valaha eljön. Mutattam már pár képet a házikóról az Instán, de szerintem tavasszal-nyáron, amikor az esztétikai részletek is alakulnak, lesz még több ilyen tartalom. Azt meg alig várom, hogy dekorálni is elkezdhessek végre!
Szintén az újradobás része volt, hogy megint tanulok, mindfulness oktató leszek. Maga a tanfolyam már lezárult, még a gyakorlatok és a vizsga várnak rám 2022-ben. Alig várom, hogy dolgozhassak is ezen a területen!
2021-ben is volt néhány ember, akinek nagyon sokat köszönhettem. Persze a családtagjaim vannak az első helyen, akiknek tényleg nem volt könnyű az idei kríziseimet elviselni és még támogatni is benne. Szakmailag hálás vagyok Éri Sárának, akihez azért jártam coachingba, hogy kitaláljam, mi leszek a nyugdíjig hátralévő mondjuk 20 évben. Kicsivú Vikivel nyáron volt egy olyan beszélgetésünk, ami a következő pár hónapban bőven adott gondolkodni- és olvasnivalót. Ezúttal nem ételekről beszélgettünk, hanem bátorságról, fejlődésről, vállalkozói létről, önismeretről. Viki idén nagyon sokat képezte magát és szervesen építi a vállalkozását, miközben az emberi értékeket se áldozza fel, emiatt ő az egyik szakmai példaképem.
Hatalmas inspiráció volt a nyári római utunk. Egyrészt imádtam a nagyváros hangulatát megint, Klagenfurtban teljesen elszoktam már ettől. A művészeti inputok közül a leg-leg-leg természetesen a Vatikáni Múzeum volt. Hála a Covidnak, tömegnyomor nélkül csodálhattuk meg a sixtusi kápolna minden négyzetcentiméterét, és szerencsére a gyerekek is értékelték, hogy az anyjuk mindent elmagyarázott. (és hát valamennyi bibliai műveltséget össze is szedtek az évek alatt, szóval valamit ők is felismertek a képek közül.)
A másik inspiráció az olasz divat volt. Annyi horgolt ruhadarabot láttam mindenféle elit márkák kirakataiban! Megerősített ez is abban, hogy a horgolás igenis lehet modern. Erről is találtok az Instán egy highlight gyűjteményt.
És persze az olasz ételek! Az most egy dolog, hogy a 10 nap alatt sikerült magamra szedni két ragaszkodó kilót, de nézzük a jó oldalát a dolognak, a gyerekek felfedezték maguknak a piadinit, amit azóta is szeretnek, segítségével zöldségfogyasztásra is hajlandóak és még maguknak is el tudják készíteni. Mi kell még?!
Idén először történt meg, hogy nem én ajánlottam a gyerekemnek könyvet, hanem ő nekem és tényleg jó az ízlése. Eljutottunk ide is, egyezik a könyvízlésünk és remekül tudunk beszélgetni olvasmányélményekről. (legalábbis az egyik gyerekkel)
Szőni idén workshopra sajnos nem jutottam el, viszont itthonra vettem egy egyszerű szövőkeretet. Nem ugyanaz az élmény, de izgalmas. Jó lenne jövőre folytatni a felfedezést.
Nagyon szerettem volna, ha belefér 2021-be a kerámiázás. Helyet találtam is a szomszédos településen, tulajdonképpen a kényszerű lassítás miatt nem forszíroztam aztán, hogy el is jussak. A másik akadály inkább a fejemben van, mint a valóságban: visszavetődtem az autóvezetésben sajnos két kisebb baleset miatt. Egyikben sem volt személyi sérülés, és az egyikben nem is én voltam a hibás, de az amúgy is meglévő félelem a vezetéstől csak felerősödött emiatt. Ezen fogok dolgozni 2022-ben mindenképp, már csak a kerámia miatt is.
Talán soha nem voltam még annyit természetben, mint idén. Az erdőfürdő jó hatásairól olvastam már eddig is, de ebben az intenzitásban most tapasztaltam meg először tudatosan.
El kellett búcsúznom néhány illúziómtól magammal és másokkal kapcsolatban. Az első fájdalmasabb volt, mint a második, de szerencsére az illúziók helyén láthatóvá válik a realitás, és az se rossz, csak meg kell barátkozni vele.
Emiatt aztán elég sokat voltam elfoglalva befelé nézegetéssel és elemzéssel, és kissé elhanyagoltam a barátságaim ápolását. Persze az általános bezártság is ott volt okként, de nem akarom erre tolni teljesen. Azt várom 2022-től, hogy lassan megint kibújok a csigaházamból és többet találkozom a barátaimmal.
Az összes krízis meg fájdalom jó oldala, hogy arra is rámutat, ami fontos és értékes. Jövőre leszek 45 éves, amit egyébként nem gondoltam nagy választóvonalnak, de ahogy látszik, most mégis az lesz. Ahogy a horgolásban is, az életben is sok projektem “work in progress”, és még nem lehet telejsen tudni, hogy mi lesz belőle. De talán nem is a végeredmény a fontos, hanem hogy közben is örömet okozzon.
Boldog új évet kívánok nektek is, maradjatok velem 2022-ben is!
Hihetetlen, mennyire gyorsan telik az idő, megint elment több, mint egy hónap bejegyzés nélkül. Azért aki az Instán követ, tudja, hogy aktívan készülnek újabb és újabb projektek. Miután nyáron – hála a 100kreanap kihívás kezdeti lendületének – elkezdtem és be is fejeztem egy Böbe kendőt, egy csipkekendőt és egy óriásterítőt is, kirojtoztam egy régi szövést és egy régen horgolt granny kendőt, megvarrtam egy saját szövésű anyagot párnának, végül elkapott a startitisz.
Ez a startitisz viszont más, mint a többi. Elhatároztam, hogy a következő három projektem készleten lévő alapanyagokból fog készülni.
Először is felhasználtam egy 2017-es barcelonai fonalzsákmányt, egy nagyon színes, nagyon izgalmas textúrájú barnás-narancsos-kékek színvilágú fonalat, amiből egy klasszikus granny háromszögkendő lett. Ennek a fonalnak át kellett engedni a színpadot, tényleg csak ilyen egyszerű mintát bírt el. A teljes alakos fotó még várat magára, de szerintem ahogy jön az őszi idő, ezt is befotózom hamarosan.
A második projektem egy szürke kisegérnek tűnő fonás volt, mégis nagyon örültem neki, mert ugyanezekből a szöszökből volt már egy fonalam, viszont nem írtam fel, hogy miből van, a mennyisége viszont kevés volt bármihez. Katt ide, hogy megnézd! Most lett utánpótlás, ebből már lehet egy nyaksit vagy egy alap sapkát kötni, ráadásul azt is tudom most már, hogyan tudok utánpótlást fonni, ha mégis szükség lenne rá. A szösz egyébként semmi különös, még csak nem is kézi festésű, a Butinette-ről rendelt mesegyapjú két szükre árnyalata. (Amúgy meg tudom, írjak jegyzeteket a fonásokról, akkor legközelebb nem a szerencsén múlik, hogy emlékszem-e az alapanyagra.)
Szintén otthoni készletből horgoltam egy kékes-zöldes árnyalatú színblokkos Böbe kendőt. (Az alapmintát Annás kertje boltjában találjátok, fonalvásárláskor választható ingyenes minta) Azt azért megjegyzem, hogy csak amiket én horgolok, azok kisebb méretűek, mint az Annásé és a szélmintát is fejből készítem, szóval nem teljes az egyezés, ne csodálkozzatok, ha a tietek kottából picit más lesz.
Ez a része Crazy Zauberball, a töbi random hasonló vastagságú fonal. A kész kendőt még nem fotóztam, lesz róla még poszt külön.
Ezzel már teljesítettem is a tervet, három projekt készült készletből, de mert a készlet nagy, egy negyediket is elkezdtem. Ez egy Cameo Shawl lesz, legalábbis a formája szerint. Hogy a csíkozást úgy oldom-e meg, mint a leírásban, azt még nem tudom biztosan. Ebben a projektben a Drops Cotton Merino maradékaimat tervezem felhasználni.
Egy horgolt kardigánba is belekezdtem Drops Alpaka Silk-ből, de ez még annyira kezdetleges állapotban van, hogy nem élem bele magam, hogy valóban el is fog készülni.
Egy közeli a leendő kardiról. Még tényleg nem sokkal több van eddig belőle, mint ami itt látszik.
Szintén belekezdtem, de részben visszabontottam egy sokadik Böbe kendőt, itt még elképzelhető, hogy végül mégsem fog beleférni a készletbőlhorgolós kihívásba, mert vennem kell a színvilághoz passzoló zoknifonalat. (Erről is találtok in progress fotókat az instán, részben a feed-en, részben csináltam a 100kreanapnak külön sztorifolyamot.)
Mindenesetre már ezzel a négy-öt projekttel is teljesen elégedett vagyok, rendkívül inspiráló volt a saját fonalasdobozból “shoppingolni” és újra felfedezni az otthoni kincseket.
Most ezzel a poszttal egyúttal a 100kreanap második feléről is megírtam az összegzést, mert tényleg az utolsó másfél-két hónap ennek a maradékfelhasználásnak a jegyében telt. Hivatalosan még három napig tart a 100 nap, szorítsatok, hogy egy szálelvarrás még beleférjen. Jövök még a kész kendők fotójával és tervezek egy posztot a kihívás lelki oldaláról is, mert ezúttal ez a vonal is elég erős volt számomra. Nektek hogy ment a 100 napos alkotássorozat?
Hála a 100kreanapnak, az utóbbi időben több projekt is elkészült. Ez a kék kendő például, amelynek az alapanyagát tavaszi fonalbeszerző utamon Maria Saalban vettem. Egyszerű granny háromszög, ebben a fonal viszi el a show-t, nem a minta. Katia Versailles fonalból készült, nagyja viszkóz, és még valamennyi “poli” szál is van benne, gondolom, ez utóbbi az ezüstszínű metálos csillogós rész. Abszolút bejött ez a fonal, fogok még horgolni belőle nyári felsőt is, klassz hűvös érzés a bőrön a kész darab. A szegélyrojtoknál kicsit játszanom kellett, mert a csillámos fonal nagyon fogyott, így sima pamuttal vegyesen rojtoztam.
A másik elkészült kendő mintája pedig Beatrice Simon francia tervezőnő horgolt csipke tematikájú füzetkéjéből van. Mostanában keveset csipkéztem, ahhoz nekem kell egy külön mindset és persze nyugi, mert ennél majdnem végig kellett néznem a kottát, mire megtanultam, mi mi után jön, és számolni még a megértés után is kellett, szóval ez nem megy sorozatnézés közben sötétben. A nyaralás viszont pont jó alkalom volt, a tengerparton meg a római kávézókban szépen haladtam vele. Egy 100 grammos gombócom volt ebből a színből, ami azért nem sok, de legalább ennyi előnye legyen az alacsonyságomnak, hogy ez is elég.
A fotók Friesachban készültek. A táj, mint látszik, csodás, de aki erre jár, annak nagyon ajánlom még a kb 1-2 órás sétát a városka középkori falait, bástyáit, kis várait követve, valamint a főtéren lévő kézműves cukrászda és csokimanufaktúra meglátogatását.
Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy az új klímajelentés óta nem tudok nem a jövőn rágódni. Még emlékszem, hogy a covid kitörése előtt nagyon hangsúlyos volt ez a téma a hírekben, közbeszédben és sokat vártam ettől. Az volt az érzésem, hogy most valahogy más az intenzitás, talán tényleg áttöri a pozitív értelemben vett megijedés a közöny láthatatlan falát – nemcsak néhány megszállott nagyvárosi zöld fiatal életében, hanem a politikában és a többségnél is. Aztán jött a covid, az elején még keveredett a klímatémával, aztán egyre inkább a gazdaságban okozott károkról meg a halottakról volt szó, a nagyobb összefüggésre nem maradt energia. Nem csodálom egyébként, nekem személyesen is nagy visszaesés volt a lockdown például a műanyag csomagolóanyagok használatában, de még az autózásban is. A biztonság és a rengeteg feladat között a minimális kényelem fontosabb lett, mint a klímatudatosság, úgyhogy autóval vittük a gyerekeket mindenhova, ahova amúgy busszal mentek volna, nyaralni is autóval mentünk a szokásos vonat helyett, és ha nem volt energiám a főzésre, simán rendeltem ételt akárhány műanyag dobozt jelentett is ez. Az egésznapos internethasználatot négy főre, aminek a környezeti hatásairól hajlamos az ember megfeledkezni, már nem is említem.
Ilyen környéken élünk most – érdemes vigyázni rá
Szóval a helyzet nem rózsás, és igaz, hogy a fogyasztásom az egyéb kategóriás vásárlásoknál nagyon lecsökkent, de szerintem összességében kevésbé zöld a háztartásunk covid óta, mint előtte volt. A vidékre költözés is – már fél évvel a covid előtt – nagyon visszavetett egyébként, mert egy tökéletesen működő közösségi közlekedésből átkerültünk egy olyan rendszerbe, ahol a gyerekek 14-15 évesen mopedes jogsit szereznek csak hogy ne legyenek ráutalva az időben és térben ritka és gyakorlatilag büntetésszámba menő buszutazásra – és őszintén, meg tudom őket érteni.
Na jó, befejezem a negatív narratívát – nem elkedvetlenítés a célom, egyszerűen csak őszinte vagyok magamhoz, hogy még nagy zöld motivációkkal is mennyire kiábrándító a valóságom.
és a megunhatatlan Wörthersee
Az elmúlt napok agyalása a klímajelentésről és a várható jövőről azt az ötletet adta, hogy a sok “nem megy”, “nincs hatalmamban” mellett keressek egy olyan területet, amire a következő évben odafigyelek és amire van ráhatásom. “Használd, amid van” – ez lesz a mottóm. Számomra ez a lehetőség arra, hogy ne keletkezzen plusz hulladék és a hangsúly mégse az aszkézisen legyen. Az ugye szinte klisé, hogy az olvasás és a könyvvásárlás két külön hobbi, ugyanez igaz a fonalvásárlásra és a kötésre vagy az írószervásárlásra és a festésre-rajzolásra is. Meg valószínű más hobbikra is lehet alkalmazni a sémát. Így hogy ne essek bele a felhalmozás meg a vásárlással önjutalmazás csapdájába, azt találtam ki, hogy a következő legalább három fonalas projektemhez semmiképp nem fogok új alapanyagot venni. Ezzel a szemmel nézegettem meg a fonalas dobozom és fiókjaim, és minden adott is hozzá, hogy a kihívás sikeres legyen. Végignézve az otthon található alapanyagokon, eltöltött a hála, hogy mennyi minden van máris itthon és várja, hogy felhasználjam. Így a nemvásárolás nem kell, hogy fájjon, a hedonista énem sem lesz elnyomva.
Ugyanezt megcsináltam a könyvekkel is, egy polcra gyűjtöttem a nem olvasott, csak felhalmozott könyveket, illetve egyelőre csak annyit, amennyi a polcra elfér, és amíg lehet, ezeket olvasom. Ebben a mértérkletességben egyébként most támogat a jövő évi költözésünk is, amikor mínusz 50 négyzetméter fog rendelkezésünkre állni, így radikálisan le kell csökkenteni a holmijaink számát a bútortól az apróságokig minden téren. Ez a változás nem teljesen szabadon választott, van benne egy jó adag kényszerhelyzet, szóval nem a tipikus önkéntes downsizing, de ha már így alakul, akkor nekem segít elfogadni a gondolatot, hogy ezzel a szemlélettel talán teszek valamit a Földért is.
Kinek van kedve beszállni a “következő 3 projekt fonalvásárlás nélkül” kihívásba?
Doris Chanról már írtam itt korábban is, több mintáját meghorgoltam már. Például ezt. Meg ezt. A mintáiban elsősorban azt szeretem, hogy a legbonyolultabb dolgok is teljesen követhetően kivehetők belőle és a csipkéket valahogy úgy álmodja ruhadarabbá, hogy azok a nem annyira romantikus, inkább egyszerű és praktikus ruhatáramba is beilleszthetők.
Bevallottan a dédi-jellegű csipketerítők ihlették ezt a modellt, amit – nagyjából, olyan 92%-ban minta szerint – most másodszor is meghorgoltam. Az első megvalósítást egyébként itt találjátok, ez a szerző szándékának megfelelően vállkendő szerepet tölt be. Most kicsit csavartam a dolgon és a miniterítő maxivastagságú fonalból maxiterítő lett.
A fonal, amit használtam hozzá, Lana Grossa Big secondo névre hallgat és nem adtam magát könnyen. Vastagságra a normál kalapgumihoz hasonlít és kb hajlékonyságra is olyan, tehát például nem könnyű csomót kötni rá két gombolyag csatlakoztatásakor. Próbáltam belőle felsőt horgolni (egyébként pont Doris Chan minta lett volna az is), de sajnos csúfos kudarcot vallottam vele: ha elkészül, még csipkemintával is páncél lett volna. Viszont pont egy asztalterítőnél teljesen mindegy, ha páncéljellegű, tulajdonképpen még előnynek is lehet mondani, hogy nem csúszkál el a csipke, nem kell folyton igazítgatni.
És mivel úgy rendeztem, hogy ahol csak lehet, ott az ananászminta sűrű részében, a négy egymás melleti pálcánál legyen a gombolyagok toldása, így végül a szálvégek elvarrása is elég jól sikerült, azaz majdnem láthatatlanul és szerintem stabilan. Azért persze gépben nem fogom mosni, annyira nem vagyok bátor.
Ezen a képen meg az is látszik, hogy mit változtattam a mintán. A hálós részben egy erhp van mindig, eredetileg kettő lenne együtt lehurkolva. Ezzel a vastag fonallal ez nem nézett ki igazán szépen, ráadásul tartottam is tőle, hogy a fonal nem lesz elég duplázva. Szerintem jól döntöttem, ez az egyes megoldás nagyon tetszik. Persze ha más fonalból megint elkészíteném, amihez nagy kedvem van egyébként, akkor ott az eredeti mintát követném.
265 gramm fonalat evett meg a projekt, azaz 6 gombócot lehet rá számolni ezzel a kis módosítással és az utolsó néhány kör nélkül, ami még egy plusz csipkés szegély lett volna. Ha megnézitek azt a posztot, amit belinkeltem az első megvalósításról, akkor látszik a különbség.
A könyv, amiben pedig a minta található, például itt kapható. (Nem fizetett hirdetés, és nem rendeltem még ebből az áruházból, de hátha segít, ha be akarjátok szerezni a könyvet.)
Izgalmas kérdés merült fel a napokban az Anyahajó FB-csoportjában. Egy horgolós-kötős társunk kíváncsi volt, van-e már valakinek a közösségben tapasztalata az Etrofil Kasmir fonaláról. A fonal nevének olvasása után természetes volt a meghökkenés, hogy az alapanyag 100% kasmír poliamid. Ez most akkor hogy lehet? – teheti fel az ember jogosan a kérdést.
Fontos megjegyezni: nem ismerem a fonalat, nem tapogattam, nem tudom, milyen érzés viselni, így nincs jogom se rosszat, se jót mondani róla. Egyszerűen csak elindított bennem gondolatokat a jelenség és a kérdésfelvetést követő beszélgetés a poszt alatt.
Ami a legfontosabb, hogy mennyire boldog és hálás vagyok, hogy az Anyahajóblog közössége olyan hely, ahol ilyen kérdéseket fel lehet tenni. Azért is szuper ez, mert azt jelenti, hogy rengeteg szakértelem és tapasztalat van a csoportban és ezt Ti hozzátok be és készek is vagytok egymással megosztani mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Ez óriási dolog és nagyon köszönöm! Rengeteg tudás van a csoportban! A másik, ami nagyon jó, hogy még ha nem is mindenkinek ugyanaz a véleménye egy témáról – mint ahogy ennél a posztnál is kiderült – a hangulat mégis alapvetően pozitív tud maradni és óvatosan bánunk egymással. A konkrét poszt alatt sajna pont én voltam, aki nem szándékosan belegyalogoltam egy picit a porcelánbolt kirakatába, mert elfelejtettem, hogy egy félmondat sok félreértésre adhat okot, de végül ebből se lett kellemetlen veszekedés. Én meg megtanultam, hogy véleményt az interneten inkább alaposabban fejtsek ki vagy sehogy. És akkor itt jön az alaposabb kifejtés 🙂
A kasmír szó elég sok terméknek a jelzője, nemcsak fonalé. Kasmír puhaságú lesz a mosott ruha egy bizonyos öblítőtől, van kasmírnak nevezett tudfürdő is. Puha, nemes, luxus – ezeket a jelzőket társítom én meg szerintem sok ember a kasmír szóhoz, így ha egy termék ezeket hozza, akkor miért is ne lehetne így nevezni. Ez az egyik oldal.
A másik oldal nem ennyire megengedő. Abba az irányba megy a marketig – és én ennek személy szerint örülök -, hogy Champagner-nek csak egy bizonyos területen termelt pezsgőt lehet nevezni. A többi lehet habzóbor vagy akármi más, de nem Champagner. Vagy ugyanez a hétköznapi termékek világában: a tejföl szót csak bizonyos termékekre lehet ráírni, a kicsit másnak meg frissföl a neve. Ugyanarra lehet használni, de van egy bizonyos kritérium, aminek ha nem felel meg a termék, akkor nem lehet tejföl. A fogyasztó korrekt tájékoztatása miatt ez szerintem fontos. Most attól meg tekintsünk el, hogy aki evett már valódi, háztáji tejből készült tejfölt, az a bolti tejfölt is csak szánalmas utánzatnak érezheti… Lényeg a lényeg: ha valami nem kasmír, akkor ne nevezzük annak, mert megtévesztő.
A kasmír luxustermék, baromi drága egy gombóc kasmírfonal, még a kézzel festett csodás minőségű, nem szúrós gyapjúnál is drágább. Én egyébként évekig csak távolról csodáltam, egyszerűen nem éreztem, hogy ezt a pénzt ki akarom adni egy fonalért. Aztán egyszer belevágtam “egyszer élünk” felkiáltással és horgoltam belőle ezt a nyaksit. Szeretem hordani, bár én érzek rajta valamennyi szúrást annak ellenére, hogy 100% kasmír az alapanyag. Azt hiszem, ha ugyanezekkel a színekkel ugyanezt a fazont egy kevésbé luxus merinó gyapjúból készítettem volna, pontosan ugyanolyan kedvencem lenne, mint kasmírból. De persze a kötős bakancslistámon rajta volt a kasmír és remek érzés kipipálni, ezt nem tagadom. Az anyag mint olyan viszont nem igazán fogott meg, illetve számomra nem annyival jobb a feeling, mint amekkora az árkülönbség a többi fonalhoz képest. Persze lehet, hogy lehetne kísérletezni más márkákkal meg gépi kötött kasmírpulcsikkal, nem is zárom ki, hogy ez is jön még, de most nem érzem az erős indíttatást.
Úgy általában a fonalhasználatom nem annyira a luxus irányába megy. Én használni szeretem a kötött-horgolt cuccaimat, így kardinális kérdés a moshatóság. Nekem erre a bevált választásom a zoknifonal. Van benne gyapjú is, de műszál is, strapabíró és hála a festős lányoknak, fantasztikus színekben is kapható. Azaz ha luxus, akkor az nekem a kézi festés, a színek világa. Tevét, angórát például sose próbáltam, selyemből szőttem, az nagyszerű érzés, meg egyszer-egyszer horgoltam is, de nem lettem megszállottja. De például a csodás takaróimat 100% műszálból horgolom és a terítőket a legolcsóbb Catania és hasonló pamutokból. Nekem a luxust az képviseli, hogy rászánom az időt az elkészítésére, hogy nincs belőle még egy, hogy pont olyan, mint amilyet elképzeltem. A luxusnak mondott alapanyag nice to have, de nem szükséges és bizonyos esetekben pont akadályoz abban, hogy felszabadultan használjam is, amit készítettem. (Gondolok itt a 100% gyapjú takaróra, amiben rengeteg munka van, de sajnos nagyon hamar megtalálták a molyok, így x éve arra vár, hogy lebontsam és újrahorgoljam. Lehet, hogy sose fogom.)
Szóval az én hozzáállásom a kasmír poliamidhoz nagyjából ennyi:
Ha műszálas fonalat keresek egy projekthez, és van belőle megfelelő színpaletta és tényleg jó érzés a tapintása, akkor attól függetlenül választanám a fonalat, hogy rá van-e írva, hogy kasmír vagy nem.
Ha a kasmírban a luxus vonz, de mondjuk nem tudom vagy akarom kifizetni a valódi kasmír árát, akkor választok kedvezőbb árú, de még mindig csodás fonalat, mert ilyen is bőven van. Csak azért, mert a társadalom (kötőstársadalom, fonalsznobok, Insta népe, akárkik) elvárják, hogy nemes fonalakat használjon az ember vagy azt sugallják, hogy ettől értékesebb lesz valaki, tuti biztosan nem fogok álkasmírt használni vagy bármilyen marketingdumának felülni.
Van egy szuper hobbim, hobbink, ami már önmagában luxus, hiszen tizen-huszonórákat meg még többet teszünk bele egyetlen elkészült darab létrehozásába. Nyugodtan lehet ennek elismeréssel adózni, mert legtöbben ennyi idő alatt egy komplett szezon összes ruhadarabját megveszik, nem beszélve arról, hogy ipari körülmények között hány percbe telik egy nadrág vagy pulcsi vagy kiegészítő megvarrása. Szóval az igazi luxus véleményem szerint az idő, a gondosság, a figyelem, a tudás, a tapasztalat, amit belerakunk abba, hogy egy darab elkészüljön. Az órák, amiket a ravon vagy magazinok lapozgatásával eltöltünk, amíg kiválasztjuk egyáltalán a darabot. A kötéspróbák, a visszabontások, a gondos blokkolás, az agyalás, hogy milyen legyen a passzé a pulcsin vagy hogy hogyan változtassuk a tökéletes alakhoz idomulás kedvéért a mintát. Ezt mindenki megcsinálja, az is, akinek nincs pénze kasmírra. És szerintem teljesen fölösleges fonalak nevével azt a benyomást kelteni, mintha egy bizonyos fajtájú vagy árfekvésű alapanyagot kellene használni ahhoz, hogy luxust alkossunk.
Ebbe a posztba csupa olyan képet raktam, amelyek olcsó fonalból készültek, mert hiszem, hogy ez semmit nem von le az értékükből.
Kíváncsi vagyok, számodra mi a luxus a kötésben, horgolásban. Meséld el kommentárban!
A fonalkészletem nem extrém nagy, legalábbis több ismerős fonalas barátnőhöz képest, viszont önkritikusan meg kell állapítanom, hogy egy ideje eléggé “beragadt”. Nem jön hozzá túl sok, akár hónapokig semmi, viszont a bennlévők sem használódnak fel, valahogy semmire nem alkalmasak. Ismerős a helyzet? Őszinte voltam magamhoz és végignéztem, miért nem használom fel a fonalaimat, azaz miért volt hibás döntés megvenni őket.
Alkalmas lenne ugyan ruhadarabnak, de túl kicsi a mennyisége. Ezek azok a fonalak, amik jellemzően egy pici kendőre elegendőek lennének, de már egy kicsit nagyobb dologra nem. És nem, egy ideje már nem motivál a 40. kendőt megkötni.
Alkalmas lenne ruhadarabnak, például egy nyári felsőnek, de beképzeltem magamnak, hogy remek lenne ez a felső három színből colorblocking stílusban. Miközben kizárólag egyszínű felsőket szoktam hordani, csíkosat sosem, habár másokon nagyon tetszik a csíkos.
Röviden színátmenetes a fonal, és bármit köt belőle az ember zoknin kívül, az foltos hatású lesz. Horgolva pedig kábé olyan, mintha valaki kiöntött volna három-négy festékesdobozt és még össze is kente volna. Pedig gombolyagban, pláne motringban mennyire jól néz ki!
Azt hittem, hogy nyárra tök jó lesz egy pamut felső, csak azt felejtettem el, hogy mire ez a pamutfonal megszárad, eltelik a nyár és még ki is nyúlik a saját súlyától a felső.
Csodás a fonal, a színe is, csak éppen nem passzol a többi ruhámhoz – mert nem az én színem. Akkor meg minek dolgozzak vele 50+ órát, ha úgysem fogom hordani?
Minden jó lenne a fonallal és a még a mennyiség és a szín is stimmel, csak éppen laza sodrású, úgyhogy ideget kapok horogolás meg kötés közben, emiatt inkább lebontom, ami miatt még sokkal jobban szálasodik és a végén tényleg semmire nem alkalmas már a fonal.
Egy másik projekthez túl sokat vettem, a maradék ahhoz túl sok, hogy csak úgy kiszelektáljam, de új projekthez kevés, cserébe annyira speciális, hogy hirtelen kombinálni sem tudom semmivel, ami készleten van.
Neked melyik a legtipikusabb fonalvásárlási hibád? És van olyan, amibe régebben hajlamos voltál beleesni, de azóta már okosabban döntesz?
