Egyéb

“Nincs ajtó, nem lehet bemenni”, avagy a nemhalogatós kihívás vége

Tudjátok, van az, amikor az élet abszurd helyzeteket produkál. Az elmúlt ötven napban futott az Anyahajóblog fb-csoportban egy kihívás 50 nemhalogatós nap címmel. A lényege az volt, hogy rég halogatott kreaprojektjeinkkel kapcsolatban lépjünk tovább. Ez mindenkinek más volt, sokat elkezdett projekteket fejeztek be, szálakat varrtak el,de volt, aki végre belekezdett valamibe, amihez már évek óta megvette a mintát és a fonalat. Én is nagyon szorgalmas voltam az alkotásban, csak a fotózásban nem sikerült lépést tartanom. Sebaj, gondoltam magamban, majd júliusban, amikor végre vége a sulinak és legalább ezzel a stresszfaktorral kevesebb lesz. Egy dolgot felejtettem el, és ezt a képen láthatjátok.

Augusztusban költözünk, de mindenféle okokból kifolyólag hamar el kell kezdenünk a pakolást, így már tegnap leszállította a költöztető a kölcsöndobozokat és a kényes bútorok csomagoláshoz szükségek két gigaguriga buborékos fóliát. Na most az egy dolog, hogy szerintem ezzel a mennyiséggel egy falu el tudna költözködni, meg hogy eredetileg ide akartam állítani a megtöltött dobozokat, de ráadásul ez az a sarok a lakásban, ahol a fotókat szoktam készíteni a blogba. Le szoktam szedni a falról a dühösnős képet és a szögre akasztom a vállfát a kendőkkel. No hát ezt most bebuktam, kicsit kreatívabbnak kell majd lennem és külső helyszínt találni. Így ma nem kaptok fényképes bizonyítékot arról, hogy mennyire hatékonyan nemhalogattam az elmúlt ötven napban, mégpedig azért nem, mert addig halogattam a fotózást, amíg már “nincs ajtó, nem lehet bemenni”. Na de legalább elmesélem.

Sikerült hordhatóvá tenni három szőtt sálat, mert végre megpödröttem vagy megcsomóztam a rojtokat.

Rég halogattam azt is, hogy varrjak magamnak egy átlapolós fazonú ruhát. Végre kiszabtam, megvarrtam próbaanyagból, minden remekül is sikerült, csak épp a beteg elvérzett, azaz a ruha mégis hordhatatlan lett, mert nem az én méretem. Bőségben stimmelt, még hosszban is összességében, de két ponton elcsúszott a dolog. Egyrészt kiderült, hogy a 158 centis testmagasságra varrni nemcsak azt jelenti, hogy 10 centivel rövidebbre szabom a szoknyarészt, hanem igazából a felsőrész hosszából is el kellett volna venni öt centit és az aljából is ötöt. Sajnos ezt utólag már nem tudta javítani, mert – és itt a második pont – a szabásminta a mellbőséget nem mellvarrás segítségével állította be, hanem mell alatti hajtásokkal. Ezek a mell alatti hajtások úgy alakulnak ki, hogy cikkcakkosra kell szabni a felsőrész alját és számomra még nem átlátható logika alapján 3-3 pontot az anyagon összeérintve levarrni. Mivel a logika nem volt meg nekem, csak gépiesen tettem a szabásminta utasításait, így esély sem volt a saját méretemre finomhangolni. A mell alatti ráncolás így nekem derékvonalban volt. Próbálgattam, nézegettem egy-két hétig, de nem éreztem azt, hogy ebben a ruhában én ki merek menni az utcára. Ráadásul a V alakú nyakkivágás is 10 centivel magasabb nőkre volt kialakítva, ez sem tette komfortossá a viselést. No sebaj, tanultam a dologból. Azt még nem tudom, hogy a következő ruha szabásakor tudom-e ezeket a pontokat valahogy ellensúlyozni, de legalább már tudom, hogy hol kell odafigyelni. És igen, ismeretlen szabásmintát ezután is mindig próbaanyagból fogok először készíteni. Sajnáltam volna, ha a szép tűpettyes vékony farmeranyagot kellett volna kidobni. (Oké, nem dobtam ki ezt se, mert patchworknek jó lesz, de értitek, mire gondolok.)

Egy másik, szintén fiaskóval végződő nemhalogatásom egy szoknyafelhajtás volt. Azt gondoltam, hogy ha azt a bizonyos 10 centit levágom a szoknya aljáról, akkor majd jobban fog állni. A hossza valóban jobb lett, de be kellett látnom, hogy azt a szoknyát egyszerűen kihíztam, így az adományok közé vándorolt, remélem, egy nálam picit vékonyabb kisnövésű nő örülni fog neki.

Szintén egy halogatás végére tett pontot, hogy elkezdtem magamnak egy lila grannymintás kardigánt horgolni. Kattintsatok a lap alján az Inta-feedemre, ott megtaláljátok! Ez még nincs kész, de jól halad, majd mutatom alkalomadtán.

Az utolsó projekt pedig: nem halogattam befejezni egy évekkel ezelőtt elkezdett freeform horgolt nyakmelegítőt. Ez viszont annyira izgalmas önmagában is, hogy erről egy külön bejegyzést fogok írni hamarosan. Élvezzétek a nyarat és horgoljatok a strandon is!

 

Szövősblog lesz a horgolósból, ha ez így megy tovább

Tényleg úgy van, hogy a szövés jelenleg nagyobb flowt jelent számomra, mint bármelyik más kézműves technika, így meg fognak szaporodni a szövős posztok a nyáron. Ez a kendő még tavaly készült, viszont a rojtsodorgatást halogattam kicsit, így csak májusban kezdtem el hordani. Szerencsére pont elég hosszú volt a tél.

Nem tudom, a monitor mennyire adja vissza, hogy a kék felvetés és a pink vetülék milyen csodásan irizál. Ha nem látszik, akkor bemondásra higgyétek el légyszi. Hogy mégse csak sima egyszínű sál legyen, beleszőttem egy kis kézzel font fonalat is.

Ez a kendő is Lukács Judit műhelyében készült, amiről – úgy képzelem – a mennyországot is mintázták.

Mennyire zöld hobbi a kötés és a horgolás?

Emlékszem, úgy 10 éve láttam egy pólót “Védd a Földet, maradj ágyban!” felirattal. Elég aktív típus vagyok, úgyhogy rendesen megakasztott ez a mondat. Pedig tényleg van benne valami. Bármit teszünk, annak lesz hatása a környezetre és szinte mindig romboló, mert hulladékot termel meg szén-dioxidot. Igen, még a lélegzés is, pedig azt nehéz elkerülni.

Egy barátnőmmel, aki környezetpedagógus és a kertészkedés mellett a nemezelés a fő hobbija, sokszor beszélgettünk a fonalazás környezeti hatásáról. Ő már a tudatosságnak azon a fokán van, hogy nem rendel olyan gyapjakat, amelynél nem biztos benne, hogy állatbarát módon történt a nyírás, valamit előnyben részesíti a helyi és ősi birkafajták gyapjait, amelyeknél gyakran név szerint ismeri, hogy melyik kupac gyapjú melyik juhtól származik. Ehhez persze jól jön, hogy vidéken lakik, és némileg ellensúlyozza a környezetbarátságot, hogy emiatt naponta majdnem két órát autózik a munkahelyére. Számomra nem opció lakásban, a város közepén kert és erkély nélkül élve, ráadásul úgy, hogy autóm sincs, vidékre utazni gyapjakért, hogy aztán otthon tisztítsam, kártoljam a fürdőkádban. Cserébe viszont a munkahelyemre gyalog járok és minden utazást tömegközlekedéssel oldok meg. Ebből is látszik, hogy a helyzet soha sem fekete-fehér és mindenkinek saját felelőssége az életét a lehetőségeihez és adottságaihoz képest a lehető legzöldebben élni. 

Sajnos tényleg rengeteg tényező teszi a fonalas hobbikat is környezetre ártalmassá: a hosszú szállítási útvonalak, a fonalas turisztika, amikor egy-egy fonalvásár kedvéért repülőre ülnek emberek, a fonalak festésére használt vegyi anyagok, és a túlfogyasztás, a szükségtelen felhalmozás. Ugyanakkor egy dolog mindenképp a fenntarthatóság melett szól és szerintem erre mindannyian büszék lehetünk. Aki már készített kötött vagy horgolt sapkát, sálat, pulcsit, bármilyen ruhadarabot, az tudja, hogy ami a boltban háromezer forintért kapható, az igazából 10-20-30-50 munkaórába került a készítőnek. Saját készítésű ruhadarabokat sokkal óvatosabb kezelünk, sokkal később szortírozzuk ki őket, sokkal inkább használatban maradnak. Számomra a nyilvános kötés világnapjának és egyéb ilyen akcióknak a fő lényege nem az, hogy kedvet csináljunk egy új hobbihoz, hanem hogy megmutassuk, hogy a mindent ellepő ruhahegyek mögött valódi munka van és hogy egy pulcsi jóval többet ér, mint hogy két hordás után a ruhakonténerbe kerüljön. Egyszóval éljen a slow fashion!

Ebben a hobbiban is felvetődik a műanyag-természetes anyag dilemma. Én ebben középutas vagyok. A műanyag nem ok nélkül terjedt el, hosszúéletű, strapabíró. Így számomra egyértelmű, hogy ha olyan horgolást-kötést tervezek, aminek sok mindent és sok évet ki kell bírni, mint például egy takarónak, akkor arra a műszálas fonal komolyan megfontolandó opció. Jobban járok egy 10-20 évig használható darabbal, mint egy tiszta gyapjúval, amibe egy év után belerágja magát a moly és onnantól már csak áll valahol egy sarokban és várja, hogy megtaláljam a megoldást a lyuk eltüntetésére. (Nem a fantázia szüleménye az eset sajnos.) Persze ha csak egy partydekoráció erejéig szeretném használni a horgolt dolgot, akkor ott már nem az akrilfonal lesz a zöld megoldás, kivéve, ha utána hajlandó vagyok a lebontással és a fonal újrafelhasználásával bíbelődni.

Apropó lebontás! Nagymamám régi Fürge ujjak magazinjaiban olvastam egyszer egy interjút Kudlik Júliával, akinek szintén a kötés a hobbija. Ő mesélte, hogy ha megun egy pulcsit, lebontja és újra köt a bontott fonalból. Persze ez még a szocializmusban volt, amikor teljesen mások voltak a fogyasztási szokások meg a fonalkínálat is. Mindenesetre lehet, hogy ma sem lenne ördögtől való a megunt, gyerek által kinőtt holmikat így is újrahasznosítani. (Lehet, hogy a molyrágta gyapjútakarómnak is ez lehetne a jobb sorsa a megstoppolás helyett?)

Ti mit gondoltok a témáról? Egyáltalán, fontos ez a környezeti vetület a hobbiban nektek? Nekem most hosszú idő után jutott eszembe megint a téma, azt hiszem, ez a bizonyos tizenkét év, ami alatt felezni kellene a CO2 kibocsájtást, eléggé kézzelfogható közelségbe került és elérte az ingerküszöbömet.

Nem halogatom

Az anyahajóblog online közösségében alig ért véget a 100kreanap kihívás, máris kezdődött egy következő, melynek témája 50 napon keresztül a nemhalogatás. Szeretem a kihívásokat, mert segítenek fókuszálni. A 100kreanap lényege az volt, hogy 100 napon keresztül minden egyes napon adjunk magunknak bármilyen kis időt az alkotásra. A mindennapos hobbizás sokunknak csak álom, egyszerűen túl sok mindent csinálunk ahhoz, hogy minden nap jusson idő, energia erre. Nekem is különböző hatásfokon sikerült az eddigi ilyen kihívásokban részt vennem. Ebben a legutóbbiban a napoknak majdnem egyharmadát passzoltam, ez kifejezetten rossz eredmény. Viszont ha úgy vesszük, mégsem az, hiszen sok olyan nap volt, amikor épp a kihívás és az abban részt vevő közösség adta meg a lökést, hogy mégis elővegyem a fonalakat. Szerintem ez a lényeg!

Az 50 nemhalogatós napnak nem célja, hogy minden nap alkossunk. Most arra figyelünk, hogy olyan projekteken dolgozzunk, amelyeket már jó ideje halogatunk. Lehet, hogy évek óta nézünk egy szép fonalat, de nem merünk belekötni. Lehet, hogy már csak az utolsó sorok vagy épp a szálak eldolgozása hiányzik egy projektből – és hónapok óta halogatjuk. Lehet, hogy egy mintát évekkel ezelőtt megvettünk, kinyomtattunk, de még mindig keressük a tökéletes fonalat hozzá. Vagy a tökéletes tűméretet.

Nem halogatni azt is jelenti, hogy a végtelen lehetőségek közül egyetlen mellett döntünk és amellett kitartunk. Nem könnyű 🙂

Az én terveim erre az ötven napra: öt ruhadarabot szeretnék hordhatóvá tenni. Ez lehet szőtt sál, aminek már csak a rojtozása hiányzik és lehet varrás is. Egy pólóhoz és egy nyári ruhához állnak itthon anyagok, be vannak avatva, részben már a szabásmintát is lemásoltam, szóval tényleg már csak az elszánás és a bátorság hiányzik, hogy belevágjak az anyagba. Horgolásügyileg pedig már egy ideje azon igyekszem, hogy a kendő-sál-sapka vonalról a pulcsi, kardigán, felső vonalra mozduljak el. Ennek jegyében elkezdtem egy rég kiszemelt horgolt kardigánt Drops Baby Alpaka Silk fonalból, ez látszik a képen. Azóta már haladtam egy jó 10 centit vele, és elmúlt a kezdeti bizonytalanság is. Ez a kihívás most különösen izgalmas, úgy érzem, lassan szintet lépek a hobbiban azzal, hogy a one size kiegészítőktől a méretezést és nagyobb pontosságot igénylő darabok felé mozdulok. És nektek mi jelent kihívást a hobbi terén? Gyertek, és meséljétek el a FB-csoportban!

Jewel horgolt top

Doris Chan Everyday crochet című könyvéből évekkel ezelőtt horgoltam utoljára. Megszenvedtem vele, mert ugyan részletes, de csak szöveges mintákat tartalmaz. Ott pedig, ha csak egyszer is mellénéz az ember és 6 helyett 7-szer ismétli a két csillag közti szakaszt, akkor esetleg csak a legvégén jön rá, hogy hoppá, tökéletes ez a kardi, csak épp aszimmetrikus, nem elől középen van a záródás. Velem pont ez történt. Mondjuk nemcsak ezért nem hordtam túl sokat. Rájöttem, hogy a csipkés textúra plusz a színátmenetes fonal az én ízlésemnek már túl sok.

Aztán volt még egy nekifutásom egy másik mintának a könyvből, az a fonalba bukott bele, túl sprőd volt, így nem fejeztem be a projektet.

Aztán a közelmúltban épp kritikusan szemrevételeztem a kreakönyveimet és azt mondtam, adok még egy esélyt ennek, hátha azóta felnőttem a feladathoz. Volt 7 gombóc Drops Cotton Light otthon, ezt használtam fel a Jewel tophoz. Nem lett volna rossz felírni a tű számát sem, azt hiszem, 4-es volt, de nem esküdnék meg rá.

Az első, aszimmetrikusra sikerült próbálkozásból már tudtam, hogy nem szabad ész nélkül horgolni, minden modell szimmetrikus, azaz ha valamit rosszul értelmezek vagy rosszul számolok, akkor annak fel kell tűnni horgolás közben. Ez hasznos is volt, mert megint volt egy pont a leírásban, ahol megcsúsztam volna, ezek szerint egyszerűen nem ugyanaz az észjárásom, mint a tervezőnek, de a józan paraszti ész elve alapján most sikerült olyanra kihozni a felsőt, amilyennek lennie kell. A második legkisebb méretet horgoltam és így 336 grammos lett a pulcsi. Ezek szerint a gombócok nem mind voltak teljesek, mert a végén már tényleg bőszen drukkolni kellett, hogy elég legyen a fonal. 2 méter maradt, szóval tényleg épp hogy… A minta a hosszúujjú pulcsihoz 8 gombócot írt erre a méretre, nekem azért az tuti nem lett volna elég, de tény, hogy lazábban is horgolok, mint az átlag. Ugyanezen okból pont elég lett volna a legkisebb méret is, mert ez a mostani hordható épp, de csinosabb lenne kicsit kevésbé oversized fazonként. Ezzel együtt teljesen elégedett vagyok. Még nem mostam ki, bízom benne, hogy a víz hatására sem lesz ennél lebernyegebb a top, bár ha igen, akkor legfeljebb félreteszem. Élettapasztalatom azt mondatja velem, hogy ami túl nagy, abba csak idő kérdése, hogy belehízzak – fordítva sajnos sokkal kisebb az esély.

 

Púderrózsaszín sál

Aki figyelemmel kíséri a Lukács Judit szövőműhelyében zajló életet, az azonnal látja, hogy ezt a sálat nem a múlt héten szőttem. Tavaly tavasszal volt ez a rózsasziromszínű felvetés barna hosszanti csíkokkal. Két sálat szőttem benne, az egyiket egy év alatt sikerült is kirojtoznom, a másikon most dolgozom szorgalmasan. Nagyon kis egyszerű terv volt, a nagyja rózsaszín, és egy-egy keskeny natúr illetve a felvetés barnájával megegyező színű csík került bele váltakoztatva, egymástól egyenlő távolságra. Nekem tetszik és azt hiszem, annak is, aki ajándékba kapta. Cérnavékony pamutfonalat használtam hozzá.

Szövős mintakendő

Ahhoz képest, hogy mennyit járok szőni, alig van szövős projektről bejegyzés. Nem a titkolózás miatt, hanem mert kitartóan halogatom a szálvégek elvarrását ebben a hobbiban is. Ezt a mintakendőt Judit műhelyében használati cél nélkül szőttem az egyik nap végén maradt pár órámban, hogy kipróbálhassak pár olyan díszítési módszert, amit vászonszövésbe is be lehet illeszteni. Egészen sokáig elfelejtve sunnyogott egy projektes kosaramban. Most húsvét előtt rendezgettem kicsit a dolgaim, rátaláltam, és mivel épp hátteret kerestem a húsvéti kalácskoszorú fotózásához, beugrott ebbe a szerepbe a kicsike. És igen, mintha pont erre találták volna ki! Így most a következő lépés az lesz, hogy beszegem a nyitott két végét, ezzel megúszok rengeteg csomózást és lesz egy szép kendőnk a kenyeres kosárba. Végül mindig összeáll a kép!

Sweet pea blanket

Mielőtt teljesen átmennénk gasztroblogba itt, illik, hogy lassan hozzak egy horgolós projekt is. Mert horgolok szorgalmasan, ezt a takarót például januárban kezdtem és máris elkészült – beleértve a szálelvarrást is. Nagy dolog ez nálam, és nem mondható el a tavaly nyáron kezdett hexagonos takaróról, aminek kilógó szálvégeinek száma továbbra sem csökkent egy darabbal sem.

A sweet pea takaró, aminek egyébként abszolút nem ilyen színűnek kellene lenni, az Attic24 blogbban található meg részletes leírással együtt. Előre szólok, hogy addiktív, így kezdjetek bele.

Nekem most a sok tarka takaró után egy visszafogott szürkéhez volt kedvem. A fő kritérium pedig az volt, hogy lehetőleg minél kevesebb szálat kelljen elvarrni. A szürke sávok általában épp – vagy megközelítően épp – két gombóc fonalat ettek meg, így nem kétsoronként, hanem csak nyolcsoronként voltak szálvégek. A takaró szélessége most kisebb, mint szokott, de még így is tökéletes ehhez a fotelhez meg egyszemélyes kuckózásokhoz is.

Bravo fonalból 4-es tűvel horgoltam, a szegélye pedig az eredeti mintától eltérően egy sor rövidpálca, egy sor egyráhajtásos pálca és légszem váltakozása, az utolsó sor pedig ötös kagylókból áll.

Granny terítő és a bizonyíték, hogy akár már szülhetnék is

Tudjátok, van az a mondás, hogy először legyen szobanövényed, ha az túlél, akkor háziállat és ha az is, akkor jöhet a gyerek. Tisztelettel jelentem, hogy akkor most már hivatalosan is szülhetnék, kár, hogy túl vagyok a negyvenen.*

De tényleg, a szobanövényeim egészen sokáig a lassú haldoklás állapotában voltak, volt persze, ami teljesen meghalt, a legtöbbje csak szimplán nem nőtt, nem volt szép, de azért mégis vegetált valahogy. Időnként ledobták minden vagy szinte minden levelüket két hét alatt, a gondoskodásra, átültetésre éppúgy hattyúdallal reagáltak, mint az elhanyagolásra. Idén valahogy minden más. A korallvirágom másodvirágzik. Soha, de tényleg soha nem sikerült még életben tartani se korallvirágot, másodvirágzásról nem is beszélek. A Ficus benjamicus, ami egy kis kényeskedő hercegnő, egészen aktívan hajtja az új leveleket és nem volt eddig erős lombhullatása az utóbbi 12 hónapban. A júniusban szülinapomra kapott bonsai is még mindig él és hozza az új leveleket. A két orchideám, ami eddig ha virágzott is, maximum néhány virággal tisztelt meg, most roskadozik a fürtök alatt, de szó szerint, egy dobozzal kellett kitámasztanom a cserepet, mert lehúzta a virág súlya. Naponta többször járok csodájára és lelkesen fotózgatom, kábé mint mások a gyerekeiket. És ha már ennyi fotó készül róla, akkor berakok ide egy olyat, amin a legutóbb elkészült granny terítő is szerepel – amiről eddig csak minősíthetetlen rossz megvilágítású képet láttatok itt.

*A mondás egyébként baromság, a gyerekeket könnyebb életben tartani, mint a szobanövényeket, ők ugyanis elég hangosak, ha valami nem felel meg nekik.

Fonósnapló: visszafogott kék

Ha kinézek a dolgozószobám ablakán, élénkkék eget látok élesen elkülönülő fehér bodorfelhőkkel, a fa, amelyet a borostyán teljesen benőtt, élénk sötétzöld, az épp rügyező fa ágain világoszöldek a pamacsok, az aranyvesszőbokor pedig vidám sárga. Minden színes és már nagyon hiányzott ez a dőzsölés a szememnek a hosszú tél után. Milyen fura, hogy a még a szürkeségben elkezdett kékes-lilás fonásom akkor igazi színbombának számított, most pedig egészen kis visszafogottnak tűnik! A kék és lila szöszben tejprotein részek is voltak, és az egész picit fátyolossá tette a kész fonalat.

Ilyen volt lánykorában:

Még gondolkozom, hogyan találhatná meg élete értelmét. Az biztos, hogy szőni szeretném, ezért is fontam lace vékonyságúra és ezért nem cérnáztam. Natúr és tűzvörös felvetésekre megyek most a tavasszal, mindkettőbe illene, és mindkettőnek nagyon más hatása lenne. Sejtem, hogy az előre tervezésnek nem sok értelme van, majd meglátjuk, mit hoz az a nap, amikor ott leszek a szövőszék előtt.

Older Posts