Egyéb

Hétfőzz: A zöldfűszerek dicsérete

1 hozzászólás a(z) Hétfőzz: A zöldfűszerek dicsérete bejegyzéshez
Oregano – nem zacskóban terem

A mai hétfőzz rovat nem konkrét receptről szól, mégsem szerettem volna kihagyni, mert egyben remek life update is. Majdnem egy éve lakunk vidéken – nem teljesen falu, de nagyon természetközeli kisváros szélén. Ugyan nem családi házban, hanem lakásban, de a közös kertet használhatjuk és az erkélyen is próbálkozom a zöldítéssel. Egy magaságyás és számtalan virágcserép- és láda segítségével próbálom ki kicsiben a saját termesztésű ételek előnyeit és hátrányait. (Igen, hátrány is van, főleg az, hogy az időjárás és a kártevők simán keresztbehúznak minden tervet, pláne, ha valaki annyira minimális szakértelemmel vág bele, mint én.)

Citromfű

Ami minden bénázás ellenére elég jól sikerült, azok a zöldfűszerek. A képen látható citromfűnek a tövét kaptam, így ez nem volt különösen rizikós. Egy hónap alatt a szinte semmiből lett ekkora (ikeás játékpolchoz való ládában van). Az első képen lévő oreganot magról vetettem, először két pici cserépbe, de aztán elkezdte kinőni a helyet és kicsit szétültettem a szintén ikeás kampóra akasztható cserépbe. Egyelőre frissen szüreteljük, de majd szárítani is fogok belőle.

A kakukkfüvet most nem fotóztam, az is remekül kikelt magról és boldogan terjeszkedik, akármekkora helyre ültetem, kitölti azt. Bolti cserepes növényt vettem mentát, rozmaringot és bazsalikomot – ezek nálam a kis cserépben hagyva mindig gyors döglésre vannak ítélve, viszont most a magaságyásban bámulatosan nőnek.

Egész nyáron alig használok szárított bolti fűszert, mert a friss íze sokkal jobb. Ma például egy nem túl fantáziadús, “nyaralás utáni üres kamra” fantázianevű tésztasalátát ebédeltünk: spiráltészta, vörösbab konzervből, tonhal konzervből, kapribogyó üvegből és 8 darab sk koktélparadicsom. Ami miatt viszont mégis mennyei lett az íz: nagyon bőven tettem rá saját termesztésű friss zöldfűszert: citromfű, fokhagyma zöldje, bazsalikom, rozmaring és porcsin. A citromfű például nekem tipikus tea- vagy limonádéfűszer, de ha már van otthon, akkor ráteszem mindenre és igazából eddig mindig passzolt, sokkal érdekesebbek az ízharmóniák vele.

A porcsin volt a mai meglepetés a fűszermixben. Egész mostanáig irtottam, amikor kibújt az ágyásban. Aztán közvetlen nyaralásunk előtt egy idősebb ismerősünk mondta, hogy ez nem gyom, ehető. Fantasztikus egyébként, mi mindent megettek két generációval ezelőtt az emberek! Utánanéztem Bálint gazdánál és a porcsin kábé mindenre is jó meg egészséges, szóval most már nem irtom, hanem kifejezetten örülök neki, ha előbújik. A Wikiben is lehet róla olvasni.

A magaságyás többi zöldségéről is írok majd, de várjuk ki a végét – ilyen esős nyarat én még nem láttam, szóval még lehet, hogy a csigák győznek.

Ezzel a poszttal azt hiszem, kicsit elindult a blog egy új irányba. Nem állítom, hogy kertblog lesz belőle, de ha megnézem, mennyi időt töltöttem fonalakkal és mennyit kerttel az utóbbi fél évben, akkor egyértelműen a kert vezet. Remélem, nem bánjátok, ha ezt a vonalat is behozom ezután.

Hét-főzz! Marcipános-epres zabkása

Eperföldi látogatás után mások lekvárt főznek ezerrel, nálunk mire egyáltalán elgondolkodhatnék rajta, hogy mit is kezdünk a zsákmánnyal, már el is fogy frissen. Azért másnap reggelre szerencsére sikerült még egy kásányi adagot megmenteni.

Az egész ugyanúgy kezdődött, mint bármely normális zabkásafőzés nálam: négy evőkanál kemény zabpelyhet és egy evőkanál hasábos mandulát megpirítottam szárazon, megszórtam fahéjjal majd felöntöttem vízzel. A víz picit jobban megszaladt, mint szokott, ez nem volt szándékos, de végül jó lett ez így. Amikor a zabpehely nagyjából puhára főtt, hozzáadtam még a kettévágott epreket, olyan két maroknyi volt, és pici tejszínt. A legvégén pedig marcipánmasszából egy ujjnyi mennyiséget felkockáztam és azt is belekevertem. Az eper nem főtt rommá, csak picit megmelegedett és valamennyire levet is eresztett, a marcipán elolvadt, így az egész nagyon kellemes, krémes állagú kása lett.

A tetején lévő mentalevelet csak a fotó erejéig hagytam egyben, apróra vágva és elkeverve a kásában sokkal intenzívebb az íze.

Tényleg tökéletes luxuskása lett, simán elmenne desszertnek is egy vasárnapi ebéd után, bár akkor azért az adag kisebb is lehetne.

Fonósnapló: szürkék és pinkek

2 hozzászólás Fonósnapló: szürkék és pinkek című bejegyzéshez

A karantén vége felé hirtelen elkezdtem hiányolni a fonás lassú és egyenletes ritmusát. S bár azt hittem, már nincs otthon több szösz, valami csoda folytán előkerült két adag, mindkettő létezéséről elfeledkeztem már. Vég Anett festései, mindkettő nagyon hasonló árnyalatokból áll. Az egyik felét már meg is fontam. Minden a szokásos: zoknifonalnál picit vastagabbra, kétágúra fonatam. Ami érdekes: a fonás során egyes szakaszok kékek lettek, pedig első ránézésre szürkék, vakondbarnák és pinkek voltak csak a szöszben. Izgalmas lett a cérnázás során is a színkeveredés, mert bár lehetett volna szimmetrikusan és ezzel hosszan átmenetesre fonni a szöszt, végül szándékosan felcseréltem a cérnázáskor az irányokat, s így minden szakaszon keverednek a színek. Szerintem csodás így!

Kamilla tunika

2 hozzászólás Kamilla tunika című bejegyzéshez

Csak egy gombolyag Sheepjes Whirl, kettő darab elvarrandó szálvég: ez volt az az ígéret, aminek nem voltam képes ellenállni, amikor először hallottam Annás Kamilla tunikájáról. Na jó, természetesen a fazon is tetszett.

Monotóniatűrés persze kellett hozzá, mert a raglánszaporításokon kívül semmi izgalmas nem történik itt, csupa egyráhajtásos pálcát horgol az ember – esetemben majdnem egy éven keresztül. Viszont pont ez benne az igazán vonzó: onnantól, hogy leválasztottam az ujjakat, tényleg bármit tudtam horgolás közben csinálni: tévézni, beszélgetni, aludni.

Mivel a one size fits all azért csak a mesében létezik, ezért nekem a nyakrészénél picit kreatívnak kellett lennem, ez látszik is a színén, hiszen a sötétlila fonalrészből használtam fel valamennyit a nyakmegoldás szűkítésére és magasítására. Így sem tökéletesen fekszik ki, de ennyi pacuhaság nekem már belefér.

Meg is sétáltattam már a picikét: a karintiai Las Vegasban voltunk – persze nem kaszinózni, csak gyönyörködni a Wörtherseeben meg beszívni a helyi pezsgés hangulatát – s látni véltem, ahogy a kávézóban a szomszéd asztalnál ülő idősebb hölgy megszakértette a kézimunkát. Ezért szeretem egyébként az sk cuccokat: még ha nem is beszélünk egymással, de pontosan lehet tudni, hogy ki az, akivel közös a szenvedély. Persze az is előfordul, hogy beszélünk róla, például amikor a Corona kellős közepén be kellett mennem a helyi klinikára és a 30 másodperces kézfertőtlenítés ideje alatt az asszisztensnővel kitárgyaltuk a majdnem Color Affection kendőm kötésmódját.

A száraz tények: 1 gombolyag Sheepjes Whirl Lavenderlicious

3-as horgolótű

és Annás mintája

Hexagonos horgolt takaró

2 hozzászólás Hexagonos horgolt takaró című bejegyzéshez

Ha jól emlékszem, a 2018-as nyalkai alkotótáborban kezdtem el ezt a hexagonos takarót horgolni. A szálelvarrás szokásos módon rétestésztaként húzódott, ami ennyi szálvégnél tényleg nem csoda. Azóta persze már okos vagyok, a következő horgolt takarónál már as you go dolgoztam el a szálakat, de hát a a múlt hibás döntéseinek következményei, ugye, ennél már nem tudtam visszacsinálni azt a többszáz közben el nem dolgozott fonalat.

Egyébként mivel a kanapé a kreatív kirakodóvásárom helye, ott várnak kupacban a félkész projektek a kis sarkomban, így nem sok idő kellett, hogy a félkész kupacból átkerüljön valaki által a takarókupacba, ahol a már kész horgolt takarók várnak bevetésre. És igen, bizonytalan ideje használtuk már takarózásra a kiálló szálvégek ellenére is. Csütörtök este aztán jött ez a megvilágosodás, hogy most vagy soha, és a pénteki szabadnapomon tényleg a lovak közé csaptam és befejeztem az elvarrást.

Hogy a paramétereket is megörökítsem: Bravo fonalakat és 4-es horgolótűt használtam. A mintát nagyjából fejből csináltam, a szegélyt is. Nem voltam biztos benne, hogy mennyire lesz kivitelezhető a hexagonok vonalát követő szél, de azt tudtam, hogy ennyi plusz félhexagont horgolni nem vagyok kész lelkileg. Szerencsére a sima erhp-s szegély teljesen jó működött.

A háttérben egyébként látszik, hogy miért posztoltam a karantén ellenére olyan keveset. Ebben a lakásban végre van erkélyünk, mégpedig akkora, hogy egy kis ülősarok mellett elférnek még növények is. Néhány büdöskén kívül soha nem balkonkertészkedtem még – amikor erkélyes lakásban laktunk, mindig volt egy éven aluli gyerek is a háztartásban, az utolsó dolog, amire még gondolni tudtam, az a kertészkedés volt. Most viszont végre adott a hely is és már a gyerekekre sem foghatom, hogy nincs időm. Foghatnám persze a munkára és ez még akár stimmelne is, de pont egy informális vezetői coachingban kaptam azt a tanácsot, hogy ha brutálissá válna a stressz, akkor pláne hogy túrjam a földet, mert az a szó szoros értelmében földel. Nekem ez egy új tapasztalat, de teljes mértékben igaz. Szóval most jó esélyünk van, hogy idén eszünk két borsólevest saját borsóval, valamint két pizzát, amin saját oregánó lesz. Nem várok csodát, a két tő paradicsom és két cserépnyi metélőpetrezselyem se fogja fedezni az éves családi szükségletet, meg még rejtély számomra, hogy a nyári szabi alatt mi lesz szegény növényekkel (már ha el lehet utazni egyáltalán idén bárhova). Mindegy, élvezem a napi locsolgatást, élveztem az ültetést és annyira elementáris örömet ad nézni a zöldek milliméterenkénti növekedését, mint amilyet a horgolós időszakom elején a horgolás adott.

Ahogy látjátok, van még egy szék, amin még nincs horgolt takaró, szóval a következő projekt már elkezdett fejben alakot ölteni. És nálatok hogy telik a karantén?

WIPszerda: Eyeblink shawl

Heidi Alander Eyeblik shawl mintája alapján https://www.ravelry.com/patterns/library/eyeblink

Megpróbálom feléleszteni a WIPszerda hagyományát. Eleint azt gondoltam, hogy csak arra jó ez a rovat, hogy ne legyen hosszú csend a blogon, ha sokáig nem fejezek be egy projektet sem. Időközben – amikor hanyagoltam ezt a rovatot – kiderült, hogy praktikus haszna is van. A ravelry használatáról ugyanis leszoktattam magam, amikor észrevettem, hogy több időt töltök el ott, mint kötéssel és horgolással. Emiatt viszont semmi de semmi feljegyzésem nem volt futó projektekről. Na most ha mondjuk elfelejtem, hogy mi is a minta neve, amit egy éve nem kötök már, és órákat kell nyitogatnom elmentett minták dokumentumait, hogy rájöjjek, vagy ha a horgolást tartalmazó zacskóban nincs benne a hozzávaló tű és fogalmam sincs, hogy hanyassal kezdtem, akkor azért ez idegesítő tud lenni. Azt remélem, hogy a WIPszerdában fel fogok jegyezni minden fontos paramétert és bónuszként még átlátható is lesz, mi minden van épp félkész állapotban.

Ezt a kendőt február elején kezdtem el, kifejezetten egyszerű kendőtestes mintát kerestem, mert a fonal csillámszálas. Az eyeblank szegélyének mintája pedig már rég listás volt nálam: egy mintakönyvben láttam, megtetszett, de nem akartam egyenes stólát kötni, szóval a kendőfazon plusz ez a minta kapóra jött, így lesz ez tökéletes, már ha sikerül megkötnöm a csipkét. A csipkerészhez egyébként nem lesz elég ez a pink fonal, egy hasonló módon festett sötétszürke fonalat vettem hozzá, remélem, tényleg jól fog kinézni, mert csipkét bontani nem az én világom.

A legjobban egyébként eddig a szélén lévő nagy lyukak tetszenek, ami úgy áll elő, hogy kétsoronként három szemet szaporítunk a ráhajtásba. Ez nekem új szemtípus volt, szóval tanultam is valamit.

És hogy el ne felejtsem: a fonal Wollfeuerwerk kézzel festett, a tű 3,5-ös, a minta pedig itt található és ingyenes.

Mit eszünk a karanténban?

1 hozzászólás a(z) Mit eszünk a karanténban? bejegyzéshez

Egész felnőtt életemben annak a híve voltam, hogy azért van a bolt, hogy ott tárolódjon az élelmiszer, ne a lakásban foglalja a helyet, úgyhogy a hír, hogy esetleg nem lesz annyira természetes a boltbajárás, mint régebben, mély pánikkal töltött el. A mélyhűtő tartalma nálunk évek óta kimerül az egy zacskó zöldborsónál, az is csak azért van, hogy sérülés esetén lehessen hideget rakni a duzzanatra, szóval még a mélyhűtött készletekre se tudtam építeni. Meg kamra sincsen a lakásban, konyhaszekrény is túl kevés, az össz ételkészlet egy Raskog kocsin kell, hogy elférjen nálunk. Innen szép nyerni.

Ha ez nem volna elég, akkor még ott a helyzet, hogy a gyerekek által közösen fogyaszthatónak értékelt ételek száma kisebb, mint öt, de ebben már benne van a palacsinta és a pizza is. Ja és van egy fogszabályzós családtag is, aki csomó mindent nem ehet, ami potenciálisan beleragadhat a drótok közé, pláne a mostani ínséges időben, amikor még fogászati ellátás sincs olyan magától értetődően, mint máskor.

Ennek ellenére már tizedik napja egész értelmesen sikerült megoldani a táplálkozást, úgyhogy szívesen megosztom, miket ettünk.

Az első az volt, hogy elmondtam, mostantól azt eszünk, ami van, mindenki eszik zöldséget is, amíg van, mert ugye ki tudja, meddig és hát a skorbut. A skorbut valami régen nézett mesefilmből utalás, a filmre már nem emlékszem, de örökre hálás leszek neki, mert ez az egyetlen érv, amire fel a gyerekek zöldséget fogyasztani hajlandóak.

A második az volt, hogy felértékelődött a tejbegríz, mert amikor már nincs kenyér reggelire vagy vacsira, akkor ott a jó öreg tejbegríz. (Haladóknak zabkása is, meg mindenféle tojásétel, bár a tojást is be kell osztani. Vagy itt van egy remek köleses recept is)

Boltba hetente egyszer járunk, ez tulajdonképp elég, én szívesen maradnék ennél a rutinnál a corona után is. A boltbajárós nap után van hús valamilyen gabonával. Szerencsére gabona jó sokféle van otthon és hirtelen azok is ehetővé váltak, amelyeket korábban nem ettek volna meg a gyerekek, például az indián rizs a sima rizsbe keverve. Ez utóbbit paradicsomszószos cukkiniraguval ettük, amikor pedig másnap már kevés volt a rizs, akkor a maradékhoz egy babkonzervet is hozzákevertem, így rögtön teljesen más volt ugyanaz az étel.

Szintén barátaink a tárolható gyökérzöldségek. Ma például sütőben sült zeller, édesburgonya és sárgarépa volt tonhalas tejföllel a csapat egyik felének, a másik fele maradék tésztát evett a tonhalas tejföllel. Tepsis krumplit és paprikás krumplit is ettünk már a napokban. A túrós tészta szalonnakockákkal maga volt a mennyei luxus. (Bár ez utóbbi nem gyökérzöldség, és a sorban csak azért került be, mert ezek mind gyerekkori kedvenc ételeim voltak.)

Összességében arra figyelek, hogy egy étel viszonylag kevés hozzávalóból álljon, valamint, hogy az előző napról megmaradt hozzávalók a következő napi ételbe bekerüljenek. Láncfőzés, erről valaki írt is nálam sokkal jobban, talán Bächer Iván?

Amikor aztán a láncnak ahhoz a pontjához érünk, hogy már mindenből csak nagyon kevés van, akkor jön a pizza, arra tényleg mindent rá lehet tenni.

A képen egyébként egy olyan étel van, amit nem most ettünk, hanem pár hete, csak még eddig nem posztoltam a receptjét, de simán lehetne ez is karanténétel: csicseriborsókonzerv a fő alapanyag: vajon párolt sok póréhagymából, citromléből, csicseriből és kevés parmezánforgácsból készül a ragu a rizshez.

Sk zöldekkel minden sokkal jobban jobban ízlik

Amúgy az étkezést tekintve eddig teljesen elégedett vagyok a karanténélettel, különösen az a tény, hogy végre mindenki egyfélét eszik (maradékevést leszámítva), teszi nagyon egyszerűvé a dolgom. A másik, hogy mindenki egyszerre eszik, nem akkor, amikor épp hazaér a suliból, munkából. A harmadik remek dolog, hogy mivel a kenyeret a férjem hiányolja jobban, amint én, ezért most ő süt, mégpedig nagyon finomat.

Ti miket esztek így a bezártságban? Vannak olyan ételek, amelyeket most fedeztetek fel újra?

Ruhafestés mosógépben Simplicol festékkel

Legalább másfél évbe telt, mire összeszedtem a bátorságom a mosógépben való ruhafestéshez. Nagyon nehezen tudtam elképzelni, hogy beváltja az ígéretét és csak azt színezi be, amit be szeretnék színezni – se a mosógépet, se a következő mosásban lévő ruhákat. Most is bebizonyosodott, hogy bátraké a szerencse.

Két farmernadrág és egy pamutjersey ruha festése volt tervben, egyszerű tengerészkék színe volt mindegyiknek eredetileg, csak kikoptak. Így a “back to blue” navy színű festéket választottam a Simplicol termékcsaládból – még akkor is, ha a képen lévő kék szerintem nem navy. Reméltem, hogy a szöveg mond igazat, és ez tényleg így is lett.

A tervezett három ruhadarabból végül csak egyet festettem az első körben, mert a festékhez megadott súlyba kettő nem fért volna bele. Más kérdés, hogy ha még egy dobozzal veszek, akkor mindhármat befesthettem volna, de sajnos ekkor már nagyon be voltam sózva, a boltok pedig zárva. Szóval rögtön egy jó tanács: mielőtt festenétek, mérjétek le a ruhát és aszerint vegyetek egy vagy több doboz festéket.

A legrosszabb állapotban lévő farmerrel kezdtem. Egyszerűen betettem a mosógépbe, a dobba mellé a festéket zacskóstól, ahogy a használati utasítás is írja és kimostam. Az öblítővíz csodás sötétkék volt, a festés után a nadrágon pedig tökéletesen egyöntetű tengerészkék, nem látszott, hogy hol volt régebben kikopva és hol volt sötétebb. Valószínűleg nem lett volna hiba az sem, ha a jersey ruhát melléteszem, mert tényleg nagyon erős volt a festék.

A nadrágot utána még egyszer ki kellett mosni, s ezután hordás közben sem fogott. A mosógép gumirészeit a festék kicsit megfogta és az ajtó melletti gumis részből szivaccsal kellett felitatni az elbújt sötétkék öblítővizet. Még jó, hogy észrevettem, mert szerintem ebben még bőven volt power. Ezután a kis ötperces géptisztítás után nem volt gond, a következő adag mosás teljesen épen maradt. (Azért biztonság kedvéért ágyneműt mostam, mert legtöbbször csukott szemmel alszom, így a kék folt sem zavart volna.)

Sajnos elmulasztottem előtte képet lőni a nadrágról, pedig nagyon meggyőző lett volna. A másik nadrág és a ruha festése előtt ezt mindenképp pótolom és posztolom is majd – addig is a lényeg: kár volt eddig várni, tényleg jó minőségű a festék és tényleg nem teszi tönkre a mosógépet sem. Most már belém is mászott a kísérletezőkedv, hogy mindent, ami él és mozog befessek, mert annyi szép színben létezik még ez a festék!

Babás projekt

1 hozzászólás a(z) Babás projekt bejegyzéshez

Bécsi életünk harmadik napján hidertés alapján megismertünk egy fiatal egyetemista lányt, aki a következő naptól már minden délután vigyázott a gyerekeinkre egészen addig, amíg fel nem vették őket egésznapos oviba. Utólag visszatekintve erre, rendkívül vakmerő dolog volt. Ötven pályázó közül választottuk egy nap alatt. Csak az első benyomásra támaszkodhattunk, meg arra, hogy tökéletes helyesírással írta meg a jelentkezését az állásra. Minden normális anya még a szomszéd utcában lévő oviba való beszoktatásra is heteket szán, én pedig a külföldre költözés utáni negyedik napon átadtam a beszoktatás feladatát egy bébiszitternek, akit se a gyerekek nem ismertek, se én, mindezt német nyelvtudás nélküli gyerekekkel. Egyszerűen muszáj volt bízni benne, hogy ez működni fog, mert nem volt más opció.

10 évvel később a gyerekek úgy beszélnek erről a már rég nem egyetemista lányról, hogy ő volt az első barátjuk Ausztriában. Rengeteg időt töltöttek együtt eleinte, később aztán kevesebbet, de ha elhanygoltuk volna a felnőttes programokat, mindig emlékeztettek rá, hogy ideje lenne már szervezni valamit, hogy jöhessen ő, Mary Poppins.

Aztán 9 évvel később, pont mikor már a Bécsből való elköltözés kellős közepén voltunk, tudtuk meg, hogy ő is anya lesz hamarosan. Amikor a babaértesítő megérkezett decemberben, azonnal kattogni kezdett az agyam, hogy kötni vagy horgolni szeretnék a babának valamit, mondjuk egy takarót.

Attic24 Sweet pea takarómintájával dolgoztam, és tőlem szokatlan módon nem egész egy hónap alatt elkészültem vele. Közben pedig azon gondolkoztam, hogy mennyire sok dolog belefért ebbe a 10 évbe, mennyi minden változott és hogy a következő 10 végére akár az se kizárt, hogy már a saját unokám takaróját is horgolhatom. Egy dolog maradt stabil. Az első naptól vakon megbíztam benne. Ugyan túl részletes használati utasítást soha nem adtunk a gyerekekhez, általában rohanva találkoztunk és röptében adtuk át a gyerekeket, de mindig mindent megoldott és eközben még jót is szórakoztak a gyerekekkel. Volt velük, amikor betegek voltak, beugrott spontán egy hétre, amikor az előre leszervezett szünidei nagyszülős program betegség miatt borult és én külföldön voltam. Lenyugtatott hisztiző gyerekeket és rábeszélte őket a hajmosásra. Nem is tudom, hogy lehetett ekkora szerencsénk, de nagyon hálás vagyok érte.

A szürke is szín

2 hozzászólás A szürke is szín című bejegyzéshez

Hosszan nézegettem a könyvesboltban kapható Rico hosszan átmenetes fonalakat. Izgalmasnak tartottam a módot, ahogy ezek az átmenetek létrejönnek: az egyes lazán egymás mellett futó szálak különböző pontokon sötétednek, így egészen finom átmenetek vannak a színek között.

A világosszürkéből a sötétszürkébe futó átmenet tetszett a legjobban, így ebből akartam először egy SBS-t, azán egy felsőt horgolni, aztán megint egy másik kendőmintával próbálkoztam. A realitáspróba viszont bebizonyította, hogy ez a lazán egymás mellett futó sok szál abszolút nem jön be nekem, nagyon szenvedtem a horgolástól. Végül frusztráltan félreraktam a gombolyagot, és csak valamikor összel szedtem újra elő, egy utolsó esélyt adtam neki, mégpedig a Marina mintájával.

Nem tudom, mi változott, de ennek a mintának megadta magát a fonal – vagy egyszerűen eddigre már megszoktam a sok visszabontott próbálkozás közben, nem tudom. Magamhoz képest gyorsan elkészült a kendő, lefotózni aztán kb. még ugyanannyiba telt, mint a horgolás. Azt hiszem, már eddig is a legjobban kihasznált és legkedveltebb három kendőm közé küzdötte fel magát.

A gombolyag egyébkét 20 dekás volt és maradt belőle elég szép mennyiség. A legvilágosabb szürkék annyira nem hiányoztak ebből a projektből, így még keresem a helyét a maradéknak.

Older Posts