Jewel horgolt top

Doris Chan Everyday crochet című könyvéből évekkel ezelőtt horgoltam utoljára. Megszenvedtem vele, mert ugyan részletes, de csak szöveges mintákat tartalmaz. Ott pedig, ha csak egyszer is mellénéz az ember és 6 helyett 7-szer ismétli a két csillag közti szakaszt, akkor esetleg csak a legvégén jön rá, hogy hoppá, tökéletes ez a kardi, csak épp aszimmetrikus, nem elől középen van a záródás. Velem pont ez történt. Mondjuk nemcsak ezért nem hordtam túl sokat. Rájöttem, hogy a csipkés textúra plusz a színátmenetes fonal az én ízlésemnek már túl sok.

Aztán volt még egy nekifutásom egy másik mintának a könyvből, az a fonalba bukott bele, túl sprőd volt, így nem fejeztem be a projektet.

Aztán a közelmúltban épp kritikusan szemrevételeztem a kreakönyveimet és azt mondtam, adok még egy esélyt ennek, hátha azóta felnőttem a feladathoz. Volt 7 gombóc Drops Cotton Light otthon, ezt használtam fel a Jewel tophoz. Nem lett volna rossz felírni a tű számát sem, azt hiszem, 4-es volt, de nem esküdnék meg rá.

Az első, aszimmetrikusra sikerült próbálkozásból már tudtam, hogy nem szabad ész nélkül horgolni, minden modell szimmetrikus, azaz ha valamit rosszul értelmezek vagy rosszul számolok, akkor annak fel kell tűnni horgolás közben. Ez hasznos is volt, mert megint volt egy pont a leírásban, ahol megcsúsztam volna, ezek szerint egyszerűen nem ugyanaz az észjárásom, mint a tervezőnek, de a józan paraszti ész elve alapján most sikerült olyanra kihozni a felsőt, amilyennek lennie kell. A második legkisebb méretet horgoltam és így 336 grammos lett a pulcsi. Ezek szerint a gombócok nem mind voltak teljesek, mert a végén már tényleg bőszen drukkolni kellett, hogy elég legyen a fonal. 2 méter maradt, szóval tényleg épp hogy… A minta a hosszúujjú pulcsihoz 8 gombócot írt erre a méretre, nekem azért az tuti nem lett volna elég, de tény, hogy lazábban is horgolok, mint az átlag. Ugyanezen okból pont elég lett volna a legkisebb méret is, mert ez a mostani hordható épp, de csinosabb lenne kicsit kevésbé oversized fazonként. Ezzel együtt teljesen elégedett vagyok. Még nem mostam ki, bízom benne, hogy a víz hatására sem lesz ennél lebernyegebb a top, bár ha igen, akkor legfeljebb félreteszem. Élettapasztalatom azt mondatja velem, hogy ami túl nagy, abba csak idő kérdése, hogy belehízzak – fordítva sajnos sokkal kisebb az esély.

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?