A Cameo is egy olyan minta, amiről ezer bőrt le lehet húzni és még mindig nem unalmas. Most például egy olyan példány készült el, amihez csak kézzel festett szöszből kézzel font fonalat használtam fel. A piros-fehér kék fonásról itt írtam, a tiszta kéket nem is tudom, hogy mutattam-e motringolt állapotban. Mndenesetre mivel mindkettő kis mennyiség volt (méterben), így egymásért kiáltottak. Az átmenetes sokkal vastagabbra sikerült, mint az egyszínű, így a textúra elég izgalmas, cserébe viszont nem maradt fonal a csipkés szélhez. Így csak sima pikós leláncolással fejeztem be, persze hogy az izgalom ne maradjon el, így az utolsó tíz centi leláncolásra már nem maradt fonal, át kellett mentenem egy hasonló gombolyagból egy kicsit ide.
Elégedett vagyok, puha is, pont jó a méret és hát a színek!
Egyik nyári projektem volt ez a Mondbeere kendő. Egy csodaszép zöld zoknifonalat használtam fel hozzá, ha jól emlékszem, Lana Grossa volt, de a címkéjét már rég kidobtam. A kendőmintát is évekkel ezelőtt nyomtattam ki – úgy tűnik, ez egy ilyen lassan beérő projekt. A mintát persze saját képemre formáltam. Ha összehasonlítjátok a fenti linken található fotóval, akkor az enyémnek jóval szélesebbek a csipkerészei. Egyszerűen élveztem a csipkemintát, meg már kötés közben látszott, hogy jó lesz ez így. Itt már írtam arról, hogy milyen hibát fedeztem fel a mintában és hogy lehet kijavítani.
Blokkolás előtt inkább jelentéktelennek tűnő semmiség kinézete volt, a víz viszont csodát tett, a ráhajtásokból szép lyukak lettek.
És ilyen a teljes alakos fotó. Hosszúkás kendő, inkább sál, de ez jó, mert nem gyakorlott kendőhordónak készítettem, aki valószínűleg úgyis sálként hordja majd.
Az Exploration stationt kezdtem el kötni valamikor másfél évvel ezelőtt, de végül a brioche résznél elakadtam és folytattam saját fejem után, felhasználva a Color Affection rövidített soros csíkjait és a Cameo pikós leláncolását. A befejezéstől számított 11 hónap után végül a szálak eldolgozásához is erőt gyűjtöttem és most íme, van egy újabb őszi kendőm. Persze csakis azért, mert ha van nálad esernyő meg meleg sál, akkor szép lesz az idő.
A felhasznált fonalak különféle zoknifonalak, a márkáját csak a sznátmenetesnek tudom megmondani: Zauberball Buntmetall. Halvány emlékem még a lazacszínűről van, az mintha Drops Fabel lenne. Elsődleges célom a technikai fejlődésen túl a zoknifonal maradékaim felélése, amelyet a Zauberball esetében tényleg tökélyre vittem, az utolsó centiig elfogyott és csak egész picit kellett csalnom a szakasz végén, ahol a bordó fonal vendégszerepelt néhány sima szem erejéig. (És még mondja valaki, hogy a kötés nyugalmas hobbi!) Figyelmes szemlélőknek feltűnhet, hogy a technikába egy helyen, pont a kendő legfrekventáltabb részén, a közepén kicsit elbizonytalanodtam. De majd jól magamra tekerem, akkor senki nem látja azt a néhány elkóborolt ráhajtást.
A kötésben nagyon kezdő szintre sorolom be magam. Ennek fő oka az, hogy csak addig vagyok viszonylag magabiztos, amíg a kottában minden lépés pontosan le van írva és amíg nem követek el valami hibát. A horgolással ellentétben a bontás kötésben nagyon megvisel, mert sosem vagyok biztos benne, hogy helyesen bontottam-e. Gyakran hiba esetén inkább úgy döntök, hogy teljesen újra kezdem a projektet – ennél a kendőnél is ez történt. Mondbeere/ Moonberry néven németül és angolul ingyenesen elérhető itt.
Maga a minta nem épp bonyolult, de a leírás nem teljesen egyértelmű, azaz kicsit olyan, mint amikor a kezdő szakács azzal szembesül egy receptkönyvben, hogy annyi lisztet tegyen a tésztába, amennyit felvesz. Csak itt ez így hangzik: “dabei vom linken Rand aus angleichen”, azaz a bal szélétől egyenlítsük ki. Hogy ez a félmondat, ami egyébként az angol leírásból teljesen hiányzik, mit is jelent pontosan, csak akkor derült ki számomra, amikor már sokadszor nem sikerült úgy a lyukminta, mint ahogy a képen látszott.
A harmadik szakasznál ugyanis nem két sor váltakozik, hanem négy, és erről a leírás nem tesz említést. Az egyik színe sorban a szélén lévő szaporítás után egyből kezdhetjük a kettő simán összeköt-ráhajtás váltakozását, a következő színe sorban viszont be kell iktatni egy sima szemet, ellenkező esetben el fog csúszni a lyuk. Valószínű rutinos kötők ezt automatikusan tudják, az olyan kezdők, mint én, a saját bőrükön tapasztalják meg ezt a törvényszerűséget és aztán soha többé nem felejtik.
Mivel erre a hibára teljesen egyedül jöttem rá, sőt, a megoldására is, úgy gondolom, felsőbb osztályba léphetek kötésből. Remélem, a következő osztály végére majd már megtanuljuk a helyes és magabiztos bontást is.
A minta egyébként nagyon hálás szerintem. Csücsöktől haladva növesztjük a kendőt, így akkor hagyjuk abba, amikor csak akarjuk vagy amikor a fonal elfogy. Zoknifonalból készült az eredeti, és mivel ebből a kategóriából én elég sokat halmoztam fel, biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az utolsó Moonberrym. Mindig Cameot se lehet kötni, ugyebár, mert az meg már kicsit unalmas.
Ha nincs olyan, hogy valami nem sörnyitó, akkor alig van valami, ami nem Cameo. Nekem ez a csücskétől fokozatosan növő kendőforma egyszerűen minden szempontból megfelel: tetszőlegesen választhatom a méretét, pont annyi fonalat használhatok fel hozzá, amennyi van, lehet csíkozni, lehet különféle csipkével vagy csipke nélkül befejezni. Oké, szigorúan véve így már nem Cameo, ugyanakkor mégis abból nőtt ki, tehát picit az.
Do nagy sál- és kendőkedvelő, anyjára ütött ezzel. Valami miatt azt képzeltem, hogy bele fog már idén nőni a régi natúrszínű ballonkabátomba, így már arra gondolva kezdtem el egy színes, mégis picit tompább lila árnyalatú kendőt kötni, hogy majd ezzel a kabáttal fogja hordani. Persze kiderült, hogy bár nagy a lány, de ennyire mégsem nagy, szóval a ballonkabát vár jövő tavaszig. Azért a kendő elég univerzális színű, úgyhogy nem esem kétségbe.
A fonal egészen fura, most nem találom a címkéjét sem, szóval csak emlékezetből: fele akril, fele pamut az összetétele, kb. Catania vastagságú, és vannak kifejezetten fényes, csúszós szálak is benne. Időnként kék, máskor lila, aztán fehér és drapp. nem csíkos, mégis picit az, rejtélyes és bohókás egyszerre. Nem pihepuha, de nem is szúrós és tapintásra inkább hideg, mint egy selyemsál.
A szélére most nem a lyukacsos kötött mintát készítettem, hanem sima leláncolás után horgolt szegélyt: 5 láncszem három szemenként leöltve rövidpálcával az első sor, a második pedig minden láncszemívbe 6 rövidpálca. Na jó, majdnem, mert a végén már igencsak ki volt centizve a fonal, szóval néha csaltam és csak 5 rövidpálcát horgoltam ívenként. Jogos volt az izgalom, mert végül vagy 40 centi maradt a fonalból. Azt hiszem, ez a személyes rekordom.
És mert annyira tetszik ez a cirkalmas effekt, még egy utolsó képet is mutatok:
A Cameo kendőt már nem kell bemutatnom, ami horgoltban az SBS, az kötöttben a Cameo számomra. Ha meglátok egy fonalat, az első gondolatom, hogy vajon jól mutatna-e belőle egy Cameo kendő. Ugyan ezt a lila fonalat egy freeformhoz választottam, de gondoltam, semmiképp nem árt meg, ha veszek plusz két gombolyagot, és a freeformból fennmaradó fonalat és a két másik gombócot Cameohoz használom fel. Mondjuk gyerekméretűhöz, mondjuk Donak. Most ott tartok, hogy a freeformhoz még nem kezdtem hozzá, de a Cameo már egész jól halad. Nem tehetek róla, ez egy ilyen minta, köti magát és mert a fonal ilyen fura átmenetes, rögtön csíkosodik is magától.
A fonal egyébként román gyártmány, a nevéről sose hallottam és teljesen véletlen egy nyári kiárusításon akadtam rá: Louisa Harding Yarns, Noema és 75%-ban pamut, 25%-ban mindenféle műszál.
Mire kitavaszodott, el is készültem a gazdag, őszi színekből kötött jó vastag Cameómmal: Kiss the frog fonal mustársárga, mandarinsárga és sötétbordó színeiből készítettem. Ahogy azt vártam, vízben áztatás után a szál szépen kinyílt, a belefont színes szöszök is sokkal erősebben látszanak.
Nem tudtam végül dönteni, hogy melyik színnel kombináljam a mustársárgát, így mindkettőt belekötöttem. Mivel ez a fonal nem bontható túl könnyen, így volt ennek némi rizikója. Végül pont így tetszik, ahogy van.
A Kiss the frog fonalak igen izgalmasak: nemcsak szép színük miatt, nemcsak azért, mert a szálakba kis göbök vannak belefonva, hanem mert igazi szépségüket csak azután mutatják meg, miután vízbe mártottuk. Ekkor kinyílik az amúgy egyenletlen sodrású, girnyós, sprőd szál, testes lesz és puha. Szóval tényleg olyan, mint egy békaherceg a csók után.
A képen látható három szín volt itthon, egy kendőnél többre elég mennyiség, de kardigánhoz kevés. Kötöttem belőle tavaly egy Ambrózia sapit, most pedig elkapott a szokásos Cameo-láz. Paulina Popiolek Cameo shawl mintáját nem tudom elégszer dicsérni: nagyon egyszerű és végtelen számú variációs lehetőséget kínál. Lehet csíkozni úgy, ahogy a mintában szerepel, de igazából akár az egész is lehetne csíkos. Vagy ha az ember akarja, akkor többféle színnel is köthető. Vagy épp egyetlen színátmenetes fonallal. A szélcsipkét lehet egyszer ismételni vagy kétszer vagy akár az egész kendő is lehetne csupa szélcsipke. Lehet pikós leláncolással készíteni, ahogy a kotta mutatja, de sima leleáncolással is szép.
Most az anyahajó facebook csoport tagjainak segítségével arra a döntésre jutottam, hogy mindhárom színt bele fogom foglalni ebbe a kendőbe. Először egyszínű okker, aztán okker-mandarin csíkos rész, aztán mandarin-bordó, és végül majd kiderül, hogy a szélcsipke mandarin vagy bordó lesz-e.
Annyira szép ez a rusztikus fonal megkötve, hogy még azt se tudom eldönteni, a színe vagy a visszája tetszik-e jobban.
Ez a kendő már ősz óta arra várt, hogy elvarrjam a szálvégeket, valamint arra is, hogy fotózzak hozzá gyönyörű színes őszi leveleket. Végül mindkettő elmaradt, és egészen el is feledkeztem volna róla, ha nem kapott volna el az influenza, és nem igényelnék valami nagyon meleget a nyakam köré. Mert fűteni nagyon tud ez a kendő, és nemcsak a színeivel. Mivel ezek a fonalak az egyik első rokkás fonás termékei, még elég testesre-vastagra sikerültek. A legvékonyabb részeken is 3,5-es tűs vastagságú, a legvastagabbon meg a 7-es se lenne túlzás. Izgalmasan rusztikus a végeredmény, fogom szeretni, az biztos.
A szélét többek tanácsára egyszerűen lustakötéssel kötöttem, ez a nagyon vastag kendő fura lett volna bármilyen csipkével. Kifejezetten elégedett vagyok vele, éljen a lustakötés! Kicsit talán az is látszik a képeket, hogy még az elvileg egyszínű méregzöld fonal sem mindenhol egyforma.
Ez a csodálatos fűszerszínű egyveleg Hálókötő Anett által festett szöszökből készült. Annak is örülök, hogy hallgattam rá, és elsőre sprődebb gyapjakat választottam. Ezeket sokkal könnyebb fonni, mint a puhább merino gyapjút – ugyanakkor viselve ez is teljesen vállalható szerintem, nem szúr.
Ezek pedig a szálelvarrás utáni maradékok. Ugye hogy bűn lenne kidobni? Már meg is jelent a szemem előtt egy medál, amihez ezeket a fonalvégeket fogom felhasználni.
Hordjatok vastag sálat és vigyázzatok magatokra, ez az influenza tényleg nem vicces.
Nem is tudom, hányszor szerepelt már ez a Color Affection minta alapján indult sál a WIPszerdában és azt meg végképp nem, hányszor írtam felül a terveimet. Csökkentettem a sorok számát, elhagytam a harmadik színt (elég vészes dolog háromszínű csíkos cuccot visszabontani, háromszor meggondolom ezután, hogy egyáltalán bevezetek-e három színt egy kötnivalóba), aztán mégis túl unalmasnak találtam két színnel. Ezen a ponton döntöttem úgy, hogy a sárga-lila csíkba beleteszek egy majd még egy sárga egyszínű blokkot. Izgalmas kísérletezés a rövid sorokkal, amit ezen a sálon tanultam meg. És lám, működött, nekem most jobban tetszik, mint az eredeti. Az egyedüli furaság, hogy ez tényleg sál és nem kendő: nagyon hosszúkás, ha hosszabb lenne, már unnám tekergetni a nyakam köré és a legszélesebb részen se több, mint 30 centi. Jól be is neveztem a 15/2015-ös kihívásba sál kategóriába, ahol így már a kilencedik kategóriánál tartok, ha jól számoltam. Legjobban egyébként a részletek közül az tetszik, ahogyan a színváltások kinéznek a sorok szélén:
Miután elkészült nyáron, annyira megörültem, hogy végre vége, hogy jól el is ástam a szekrény mélyébe. Most ezen a héten vettem fel először és fényképek is csak most készültek. Kicsit olyan ez, mint ahogy gyakorló nagyszülők szokták mesélni: amikor egy fárasztó hétvége után hazamennek az unokák, az első gondolat a megkönnyebbülés, hogy végre csend van, hiányozni csak később kezdenek.
