WIPszerda: süss fel napos Cameo

A Kiss the frog fonalak igen izgalmasak: nemcsak szép színük miatt, nemcsak azért, mert a szálakba kis göbök vannak belefonva, hanem mert igazi szépségüket csak azután mutatják meg, miután vízbe mártottuk. Ekkor kinyílik az amúgy egyenletlen sodrású, girnyós, sprőd szál, testes lesz és puha. Szóval tényleg olyan, mint egy békaherceg a csók után.

A képen látható három szín volt itthon, egy kendőnél többre elég mennyiség, de kardigánhoz kevés. Kötöttem belőle tavaly egy Ambrózia sapit, most pedig elkapott a szokásos Cameo-láz. Paulina Popiolek Cameo shawl mintáját nem tudom elégszer dicsérni: nagyon egyszerű és végtelen számú variációs lehetőséget kínál. Lehet csíkozni úgy, ahogy a mintában szerepel, de igazából akár az egész is lehetne csíkos. Vagy ha az ember akarja, akkor többféle színnel is köthető. Vagy épp egyetlen színátmenetes fonallal. A szélcsipkét lehet egyszer ismételni vagy kétszer vagy akár az egész kendő is lehetne csupa szélcsipke. Lehet pikós leláncolással készíteni, ahogy a kotta mutatja, de sima leleáncolással is szép.

Most az anyahajó facebook csoport tagjainak segítségével arra a döntésre jutottam, hogy mindhárom színt bele fogom foglalni ebbe a kendőbe. Először egyszínű okker, aztán okker-mandarin csíkos rész, aztán mandarin-bordó, és végül majd kiderül, hogy a szélcsipke mandarin vagy bordó lesz-e.

Annyira szép ez a rusztikus fonal megkötve, hogy még azt se tudom eldönteni, a színe vagy a visszája tetszik-e jobban.

Ez a színe:

Ez pedig a visszája:

Szerintetek?

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

2 hozzászólás “WIPszerda: süss fel napos Cameo

  1. Ha egy avatatlan szemlèlő is hozzászólhat, szerintem a visszája 🙂

  2. Ugye? Én is erre hajlok.

Comments are closed.