Sziasztok! Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem úgy tűnik, mintha az évek egyre rövidebbek lennének, mintha egyre gyakrabban lenne évvége. Az anyahajós év eleve rövidebb volt, mint máskor a pár hónapos leállás és a fontolva haladó újrakezdés miatt. Talán soha nem született még ennyire kevés poszt egy évben. Úgy általában sokkal kevesebbet fonalaztam a szokásosnál és vészesen keveset fotóztam. Nem mondom, hogy ennél lejjebb már nincs, mert volt egy olyan lakásunk – szerencsére csak rövid ideig béreltük – amiben egy év alatt egy zsebkendőnyi horgolás készült mindössze. Belegondolni is rémes! A múlt év főleg a munkámról szólt, hobbik közül pedig az olvasásról, de azért van pár highlight, amit szívesen visszaidézek.
Nyáron ismét eljutottam Kisnyalkára Colette alkotótáborába és lassú tempóban gyűjtöttem a horgolt hexagonokat az idei takarómhoz. A szálelvarrást hoztam át 2019-re, remélem, hamarosan mutathatom a kész művet.
Lett megint egy kedvenc visszatérő mintám, a Match and move Martina Behmtől. Két példányban kötöttem meg eddig, és egyikről sincs igazán jó fotóm kész állapotban. Félkész állapotban az Instán mutattam például itt és itt.
A szövésben szépen haladtam. Két szövőműhelyben jártam: Juditnál, ahol selyemben is szőhettem idén, meg egy pár óra technikázás is belefért és egy bécsi műhelyben, ahol a mintaolvasás, többlábítós (helyesebben kézítős) szövést próbálgattam. A több szövőszék és szövési stílus kipróbálása azért is volt hasznos, mert így lassan kibontakozik, hogy mi lesz az én vonalam, mi az, ami igazán tetszik és miért. Hogy ebből mikor lesz saját szövőszék és lesz-e egyáltalán valaha, az még nyitott, de fontos, hogy így szükség esetén megalapozott döntést tudok hozni. Szőttem kendőt a férjemnek, anyukámnak, sógornőmnek és magamnak is. Kivételes érzés hordani őket és bezsebelni a dicséreteket.
Fantasztikus élmény volt a Wiener Woll- und Stofffest november elején. Méretében a Kacskaringó többszörösét kell elképzelni. A fonalas standok csak kb. egyharmadát adták a vásárnak, sok szösz, nemez, varrógép, méteráru és szabásminta témájú kiállító is érszt vett a vásáron. Ez az alkalom kihagyhatatlan volt, itt tartottam az év nagybevásárlását fonal és szösz terén: vettem angoraszöszt, aminél pontosan lehetett tudni, hogy hívták a nyuszit, amiről lesimogatták a szőrét. Vettem fantasztikusan puha bioalpakafonalat, fémszállal font kézzel festett fuksziaszínű zoknifonalat és még néhány szépséget.
Mi az, ami elmaradt? Freeformozni például mindössze egy nyakmelegítő erejéig sikerült.
Nem voltam abban a hangulatban, ami a kontrollnélküli, észvesztett horgoláshoz kell. 2018 a tervező, racionális, céltudatos, optimalizáló oldalamat igényelte és erősítette, a spontán, laza oldalam ritkábban jutott szóhoz még a hobbiban is. Erre is hálásan tudok visszanézni, mert pont erre volt szükség és büszke vagyok rá, hogy aszkéta is tudok lenni, ha kell. Szerencsére az eredménye is meglett, gyakran volt mit ünnepelni, szóval az éves mottóválasztásom is telibe talált.
Az év vége nekem most több, mint egy sima év lezárása. Több hosszútávú projektemnek lett vége 2018 november-decemberében. Új munkát kezdek, ráadásul idén várhatóan kétszer is, költözni is fogunk, és az év elején csak félállásom lesz. Ez most óriási szabadságnak tűnik! Annyi minden van, amire a felszabaduló időt használni szeretném! Pusztán az a tény, hogy lesz lehetőségem délelőtti fényben fotózni, már hasznára lesz az anyahajóblognak.
Konkrét terveket még nem fogalmaztam meg a kreaévre, ez a következő napok feladata lesz, de abban biztos vagyok, hogy a költözés miatt viszonylag kevés bejövő alapanyagot szeretnék és inkább a meglévőkből dolgoznék. A költözéstől várom azt is, hogy az alapanyagaimat végre egyben lássam és ha szükséges, el tudjak búcsúzni olyan hobbiktól, amelyek már nem érdekelnek vagy igazából sosem kaptam el az ízüket. Szeretném a horgolást adománygyűjtéssel is összekötni legalább ismeretségi körben. Ahogy kialakul ennél konkrétabb listám, mindenképp megírom itt is. Addig is boldog új évet kívánok mindannyiótoknak és azt, hogy találjatok minden nap időt arra, ami feltölt benneteket!
Tetszett a bejegyzés?