Ambrózia sapi

Hogy teljesen anakronisztikus május végén gyapjúsapkát posztolni? Nem nyert! A hétvégén Steiermarkban voltunk – ami külön történet lenne gyereknevelés címszó alatt, de most maradjunk a sapkánál -, ahol téli vastag sapkában, téli csizmában, polárral bélelt hosszú outdoorkabátban épp hogy nem fáztam. Nem, hó az nem volt, cserébe viszont volt erős szél és zuhogó eső a hegyekben, amikor meg épp nem zuhogott, akkor is az volt az érzésem, hogy a levegő is tele van vízmolekulákkal és vizet lélegzem be.
Nem tudom, hogy a Barkás csapat is a hegyekben volt-e, mindenesetre a tavasszal tesztelt Ambrózia sapka mintáját most jelentették meg. A tesztben én is részt vettem, igazi kihívás volt, hiszen sapkát eddig egyszer kötöttem, de az olyan fazon volt, hogy nem körben kellett elkezdeni, hanem síkban, szóval az igazából nem is ér. Ráadásul azt a sapkát le is bontottam, mert nagyon idétlenül állt a fejemen.

A kötés nagyon élvezetes volt, a minta könnyen követhető, igazi kezdőbarát, nagyon részletes, minden kérdésre választ adó leírás. Azt hiszem, a sapi eléggé vállalható, ilyen lett a fő motívuma:

 A formáján azért lenne mit javítani. Elvileg a passzénak szorosabbnak kellene lenni – ennek érdekében két számmal kisebb tűvel kell kötni, mint a sapkatestet. Én viszont úgy tűnik, bármilyen tűvel képes vagyok pontosan ugyanolyan szorosan, azaz inkább lazán kötni, így nekem nemhogy beszűkült volna, de még inkább ki is szélesedett  egy leheletnyit a sapi. Ami amúgy nem lenne gond, mert fejrecuppanós fazonként is szép lenne – csak így a bősége nekem túl nagy.

 Nem, ezt nem bontom le. Egyrészt mert annyira szép, másrészt a Kiss the Frog fonal blokkolás után már elég nehezen bontható. Családom egyéb tagjai is kisfejűek, így aztán kiszervezem a sapit. A bécsi Diakonie minden évben gyűjt hajléktalan emberek karácsonyi csomagjába sk zoknit, sapkát és sálat. Én januárban hallottam erről először, és természetesen máris jelentkeztem a 2015-ös karácsonyra a sapkaszekcióba. Remélem, valakinek pont passzol majd a fejére és örömmel viseli.

És mert decemberig még sok idő van, azalatt nálunk háromszor elkallódna egy sapi, több meg pláne, így rögtön nyitottam is egy dobozt, ebben fogom gyűjteni az elkészült sapkákat.

Egyébként mostanában épp ezzel szórakozom: dobozokat és mappákat nyitok a különböző holmiknak, ezzel párhuzamosan régi dobozokat áttúrok, kiszelektálok, a tartalmukat újracsoportosítom. Ki hinné például, hogy mennyi ceruzahegyezőm van különböző helyeken! Vagy hogy 7 csomag tűzőgépbetét volt itthon szintén itt-ott. Sok kézműves alapanyag is csak áll, mert már meguntam egy technikát vagy megváltozott az ízlésem. Így aztán próbálok minden még használhatónak új gazdát keresni, a használhatatlanokat meg a kukába könyvelem. Új tárolókat venni nem akarok, inkább az összegyűlő cipősdobozokat hasznosítom. Most nem vontam be színes papírral – szép ugyan, de most nem volt kedvem hozzá -, hanem a betűs nyomdával egyszerűen rányomtatom, hogy mit tárolok benne. Kiderült, hogy rengeteg különböző minipecsétet  és színes festékpárnát gyűjtöttem össze az idők folyamán, úgyhogy lehet tobzódni!

Kellemes sapkakötést kívánok nektek is az Ambróziához, meg azt is, hogy mire elkészül, végre legyen itt a nyár és felejthessük el a sapkákat egész októberig!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

2 hozzászólás “Ambrózia sapi

  1. Szép lett a sapka, és dicséretes a döntés, hogy egy rászoruló fejét-lelkét melengesse a bontás helyett.

Comments are closed.