A nyárról halogatott sorozat utolsó előtti darabját láthatjátok ma, az utolsó majd karácsony után jön, mert az meglepetés. Ez a Zauberball fonal már rég keresi a nekivaló mintát, de mert csak valamivel kevesebb, mint egy gombóc volt belőle, így olyan semleges projektet kellett választanom, amelyet bárhol abba lehet hagyni. A szokásos sarktól növeszthető kagylómintát választottam, és nagyon elégedett vagyok. Persze másfél gombócból még jobb lenne, így amolyan zsebkendőcske méretű, de a színátmenetek már így is jól kijönnek. Kicsit kellett vele varázsolni, mert a majdnem egy gombóc nem egy darabban volt, de szerintem sikerült eltalálni.
Az idei szövéseimet valahogy nagyon nem akaródzott kirojtozni egészen mostanáig. Az időjárás jó motiváció, így az őszi szünetben nekiveselkedtem és el is készültem két kendővel. Most már csak három van hátra, de bizakodó vagyok, hogy még ebben a szezonban elkészülök velük.
Sajnos ennyi idő után már a fonal pontos nevét is elfelejtettem, csak azt tudom, hogy ez Bilum és hogy selyemtartalmú. Puha és fényes kelme lett, jó érzés nyakba venni. A széle nem sikerült olyan egyenletesre, mint korábban, és három ilyen csálészélű kendőt kellett szőnöm, mire rájöttem, hogy mi az oka. A csónakba illesztett műanyag cséve sorjái miatt akadt a szál, sokat szenvedtem is emiatt szövés közben, de magamnak tulajdonítottam a hibát. Most már tudom, hogy ha ilyen van, akkor szólni kell és a sorjákat levágni, mert ez se nem sorsszerű, se nem az én ügyetlenségem. No de ezzel együtt csodaszép sál lett, így nem szomorkodom.
Egyik nyári projektem volt ez a Mondbeere kendő. Egy csodaszép zöld zoknifonalat használtam fel hozzá, ha jól emlékszem, Lana Grossa volt, de a címkéjét már rég kidobtam. A kendőmintát is évekkel ezelőtt nyomtattam ki – úgy tűnik, ez egy ilyen lassan beérő projekt. A mintát persze saját képemre formáltam. Ha összehasonlítjátok a fenti linken található fotóval, akkor az enyémnek jóval szélesebbek a csipkerészei. Egyszerűen élveztem a csipkemintát, meg már kötés közben látszott, hogy jó lesz ez így. Itt már írtam arról, hogy milyen hibát fedeztem fel a mintában és hogy lehet kijavítani.
Blokkolás előtt inkább jelentéktelennek tűnő semmiség kinézete volt, a víz viszont csodát tett, a ráhajtásokból szép lyukak lettek.
És ilyen a teljes alakos fotó. Hosszúkás kendő, inkább sál, de ez jó, mert nem gyakorlott kendőhordónak készítettem, aki valószínűleg úgyis sálként hordja majd.
Az Exploration stationt kezdtem el kötni valamikor másfél évvel ezelőtt, de végül a brioche résznél elakadtam és folytattam saját fejem után, felhasználva a Color Affection rövidített soros csíkjait és a Cameo pikós leláncolását. A befejezéstől számított 11 hónap után végül a szálak eldolgozásához is erőt gyűjtöttem és most íme, van egy újabb őszi kendőm. Persze csakis azért, mert ha van nálad esernyő meg meleg sál, akkor szép lesz az idő.
A felhasznált fonalak különféle zoknifonalak, a márkáját csak a sznátmenetesnek tudom megmondani: Zauberball Buntmetall. Halvány emlékem még a lazacszínűről van, az mintha Drops Fabel lenne. Elsődleges célom a technikai fejlődésen túl a zoknifonal maradékaim felélése, amelyet a Zauberball esetében tényleg tökélyre vittem, az utolsó centiig elfogyott és csak egész picit kellett csalnom a szakasz végén, ahol a bordó fonal vendégszerepelt néhány sima szem erejéig. (És még mondja valaki, hogy a kötés nyugalmas hobbi!) Figyelmes szemlélőknek feltűnhet, hogy a technikába egy helyen, pont a kendő legfrekventáltabb részén, a közepén kicsit elbizonytalanodtam. De majd jól magamra tekerem, akkor senki nem látja azt a néhány elkóborolt ráhajtást.
A múlt heti wipszerdában mutatott Marina kendő időközben elkészült, sőt, már át is adtuk a szülinapi bulin. Sok mesélnivaló nincs is vele kapcsolatban: a minta remek és hibátlan, a Barka Tó puha, a csíkos szakasz pedig tökéletes arra, hogy maradék zoknifonalakat fel lehessen használni hozzá akkor is, ha esetleg kicsit szúrósak. 4,5-ös tűvel horgoltam, így a gyerekmérethez nem egész két gombolyagot használtam a fehér fonalból és nagyon keveset az egyes csíkozásra használt színekből. Még van két és fél gombócom a fehér Tóból és csíkozásra való is akad, szóval szerintem nincs vége a Marina-hullámnak. Ez a minta olyan, mint a kávézás, nehéz róla lejönni, mert könnyű, fájdalommentes és nehéz bármi okot találni, hogy miért ne csináljuk.
Magam is alig hiszem, de igaz: ez az első nyakláncnál nagyobb freeform holmi, amit magamnak készítettem. Eddig bármit csináltam, mind eleve ajándéknak készült vagy végül úgy alakult, hogy elajándékoztam. És pont a freeformmal úgy vagyok, hogy nem megy minden nap, ihlet kell hozzá és a csillagok szerencsés együttállása, valamint természetes fény, hogy lássam, hogyan működnek egymás mellett a színek, szóval eleve csak szabi alatt vagy hétvégén jöhet szóba számomra a freeformozás. Ez a stóla is készült vagy egy évig, talán valamivel tovább is. Korábbi stádiumait már mutattam például itt, úgyhogy most csak a legutóbbi, a Nyalkán készült motívumokat mutatom meg közelről.
Itt egy technikailag nagyon egyszerű, de annál látványosabb, spirál közepű és rövidpálcákból horgolt csillag, amőba, szirmosvirág – ki minek látja.
Pici virág, amelyet a felületre spirál alakban horgolt láncszemek tesznek különlegessé. A stóla többi részéhez különböző effektfonalakkal horgoltam hozzá.
Ez pedig tényleg a legegyszerűbb virág, ami csak létezik, viszont nagyon jól néz ki szerintem, hogy a közepe Zauberball Crazy fonalból van, ami önmagában is jól játszik a színárnyalatokkal.
Ebben a lilával keretezett foltban van sk fonású fonal is, de igazából a legjobban nekem a sok buillon pálcás rész tetszik.
A narancssárga szőrös szélű folt egy korábbi virágpróbálkozás. Azt szeretem a freeformban többek között, hogy ilyen kis egyszer kipróbált darabkákat is fel lehet használni hozzá.A liláspiros szőrös rész pedig arra volt egy kísérlet, hogyan lehet bogyóból spirált horgolni. Nehezen.
És akkor a végére egy teljes kép is arról, ami végül lett. Hordás közben még nem fotóztam, egyelőre keresem azt a kabátot, amihez jól áll. Úgyis aktuális a kabátvásárlás idén, majd figyelem a kínálatot, és még azt sem zárom ki, hogy végül egy pirosat választok, ami egyébként biztos jele annak, hogy közeledek a negyvenhez.
