A szeptemberi iskolakezdéssel újra használatba vettem a rokkát. Igaz, nyáron sincs megtiltva a fonás, de valahogy kevés az apropója: se a meleget nem kívánom, amit a gyapjú érintése jelent, se különösebb levezetnivaló stressz nem ért. Az elkészült fonalat egyelőre nem gombolyítottam fel, de talán a színei még az orsón jobban is látszanak: csodás szürkék, bordók és méregzöldek keverednek egymással.
A kis gombolyag a kakukktojás. Az egyik orsón maradt még egész sok első szál, és nem volt kedvem megfelezni, átcsévélni, majd összecérnázni, inkább kerestem egy szürke gyári fonalat, ami nagyjából hasonló volt a szösz szürkéjére és azzal cérnáztam. Fogalmam sincs, hogy működőképes-e ez a módszer, sosem próbáltam korábban már eleve többágú fonalat tovább többágúsítani. Nem baj, a “mit veszíthetek” elv alapján most kíváncsian várom, hogyan fog viselkedni kötés közben.
A szöszt Anett festette, ahogy majdnem mindent, amit a fonósnaplóban láttok nálam.
Vég Anett festése, gyapjúnapi beszerzés volt az a csodásan puha merino szösz, amiből ez a kicsit vastagabb DK fonal készült. Ahogy az már lenni szokott, nem nekem, hanem PIF ajándékként. Kevés mesélnivaló van róla, inkább nézzétek, hogyan kombinálódnak a különböző árnyalatok a cérnázás hatására.
Soha nem forszíroztam különösebben, hogy a gyerekek folytassák a fonalazás hagyományát, túl élénken él még az emlékeimben, mennyire nem érdekelt korábban engem se a kézimunka, hiába láttam, hogy mindkét nagymamám minden szabadidejében ilyesmivel foglalkozik. De valahogy K. első pillanattól érdeklődik a fonás iránt, szerintem azért is, mert érdekli, hogy működik a szerkentyű. Egyébként simán lehet, hogy ő ezt már jobban átlátta nálam, én varázseszközként tekintek a rokkára, amely ha bármiben rendellenesen működne, akkor szakembert hívnék hozzá, annyira nem értem, mi milyen szíjon át hova vívődik át és merre forog miért. Szóval K. próbálkozott már egy-két alkalommal a fonással, bár az látszott, hogy nagyon nehéz ez neki, túl sok dologra kell egyszerre figyelni. Tudtam én, hogy kell otthon valahol lenni egy adag előfonalnak, amivel remekül tudna gyakorolni, de nem tudtam, hol. Szerencsére múlt héten kezembe akadt és a hétvégén rögtön ki is próbálhatta ezzel a fonást. Valódi sikerélményt adott neki, tényleg használható fonalat font.
Nekem meg volt még három egymással rokon színben némi maradék egyágú fonalam a legutóbbi fonásokból, így a fehér vastag előfonalból font szálat összecérnáztam ezekkel a kékes-zöldes-füstszínű maradékokkal. Nem sok, kb 65 méter, de egy megfelelő egyszínű fonallal kombinálva kijön belőle egy sapka K-nak. Mennyire menő lesz majd, jövő télen olyan sapit hord majd, amihez részben ő fonta a fonalat!
Volt egy időszakom, amikor kéket hordtam kékkel, esetleg bézs-drapp-barna-natúr színekkel. Nem volt az annyira unalmas, mint így hangzik és bár nem gondolom, hogy hamarosan visszatérnék ehhez a korszakomhoz, de azért néha még most is elcsábulok a színvilágra.
A szösz Vég Anett festése, a legutóbbi gyapjúnapon került hozzám. Egyágúra fonva még eléggé darabos, de kétágúként már szép lassan, fokozatosan jönnek az átmenetek. Adja magát, hogy egy fiúcowl készüljön belőle, de mert szerintem K. nem nagyon tudja elképzelni a gombolyag alapján, hogy hordaná-e a nyakmelegítőt, így egyszerűen csak találomra megkötöm és majd reménykedem.
Aki követi az Instán az anyahajóblogot, annak nem újdonság ez a poszt. Néhány nappal ezelőtt végre elszántam magam egy saját fonású gombolyag felhasználására. Ez a dolog nem is annyira egyszerű, mint látszik. Az sk fonalak úgy, ahogy vannak, már egy munkafolyamat végeredményei, tehát nagy a kísértés, hogy egyszerűen szobadíszek maradjanak. Meg aztán addig, amíg nem kerülnek projektbe, egész biztosan szépek – viszont arra nincs garancia, hogy megkötve, meghorgolva is jól mutatnak majd.
Azért az egyik bárány- és filcmániás barátnőm látogatása után, amikor végignézegettük együtt a fonásaimat, megjött a bátorságom és kiválasztottam találomra a Zauberball szöszből készült fonalat, hogy akkor ezt most felhasználom, ha addig élek is.
Joji nyakmelegítője ideális választásnak tűnt, mert több kisebb mennyiségű fonalat is fel lehet hozzá használni – gondoltam én. Munka közben azért kiderült, hogy nem is annyira kevés az a kevés. A kék Drops Fabelből például nincs is annyi készleten, amennyi kellene, így egy széles kék csíkot át is ugrottam a mintában és még szerintem be kell vezetnem egy negyedik színt is, hogy végigköthessem a mintát. Szerencsére ez a modell tényleg nagyon jól tűri az ilyen rugalmas újragondolásokat.
A nyaksi egyébként hatalmas, nem tűnik annak a képeken, de ne hagyjátok megtéveszteni magatokat. A szélessége majdnem vállmelegítőnyi és a magassága szerintem úgy 70-80 centi lesz, ha így halad tovább.
Emellett nagyon szórakoztató, nem túl bonyolult és már fejben megvan további kettő színkombináció a fonalkészletemből, amiből – ha meg nem unom – szintén megkötöm majd. Egy kis inspirációt itt találtok.
Imádom ezt a fonalat! Csodásak a színek, lágyak, sokfélék, így a cérnázáskor a színkombinációk száma szinte végtelen. Puha is, nem szúrós, a mennyisége is végre kicsit több, mint a szokásos 10 deka, ami alig 250 méter nálam. Ennyit a külcsínről.
Ami a belbecset illeti, alig vártam, hogy lekerüljön a rokkáról, annyi idegességet okozott. Pedig a fonásnak pont az lenne az értelme, hogy lenyugtasson, na de ahhoz jó minőségű alapanyagra van szükség. Ez pedig minden volt, csak nem jó minőség. Kezdjük ott, hogy rendeltem 200 grammot és kaptam 192-t. Ha szalámi lenne, nem érdekelne ekkora eltérés, de gyapjúból ez jelenthet jópár méter különbséget és ezzel eléggé meghatározza, hogy milyen projektet lehet belőle kihozni. Kivételesen szerettem volna egy nagyobb kendőt és mellé egy sapkát szettben készíteni, ami így nem biztos, hogy sikerül.
Ráadásul a szösz fonás közben durván fogott, szóval azt nem akarom elképzelni, hogy ha mondjuk ráesik az eső és hó, akkor mennyire fogja össze a kabátot meg az ember bőrét. Valószínű azzal fogom kezdeni, hogy a kész cuccot kimosom ecetben, aztán majd kiderül, marad-e valami még ezekből az álomszép színekből vagy az egész egyenszürke lesz. De az is lehet, hogy ez az a fonal, amit nem is kell akarni feldolgozni, mert így tökéletes, ahogy van.
A harmadik idegességfaktor a szösz durván filces állapota volt, legszívesebben átkártoltam volna az egészet, mert így csak szenvedés volt a fonás. Nem, kártolóm egyelőre nincs és nem is tervezek venni, bár tudom, ez nem jelent semmit. Van, aki érti, mire gondolok 🙂
Mindegy, spongyát rá, mostanra a nagyobb része kész van, egy fél orsónyi kábé még egyágú állapotban várja, hogy hasonló kvalitású lilásfehér társával (szintén ereszti a színét és szintén filces) kétágúsodjon. Bár az is lehet, hogy nagyon feltűnő lesz a különbség a színekben és akkor majd nem is lehet együtt felhasználni őket. De amennyire el van átkozva ez a fonal, most már úgy vagyok, hogy minden mindegy. Szerencsére már betárazva várja a következő adag Anett gyapjai közül, hogy kiürüljön a rokka és újra visszatérjek a relaxfonáshoz.
(A gyapjút egyébként Németországból rendeltem, és a készítőnek adott visszajelzések alapján erősen pechem volt, mert szinte mindenki nagyon elégedett volt a termékeivel – ezért inkább nem is mondom, hogy kitől van, mert valószínű tényleg egyedi eset.)
Ha visszagondolok, mennyi ideig hezitáltam a rokkavásárlás előtt, hogy tényleg kell-e nekem még egy hobbi meg hozzá még egy kütyü! Pedig azóta talán ez a kedvencem az összes közül. Összegyűjtöttem öt okot, miért is jó fonni tudni – már azon túl, hogy szép fonalakkal bővül a készlet.
Végtelenül megnyugtató. Miután a technikát megérzi az ember, igazából szinte odafigyelés nélkül lehet fonni. Automatikusan mennek a mozdulatok, és az egész olyan, mint a meditáció. A külvilág megszűnik, a monotónia beszippant. Munkahelyi stressz, iskolai konfliktusok, családi összecsapások esetén életmentő a fonás. Nem szőnyeg alá söpri a problémát, és meg se tudja oldani, de 10-20 perc fonás után valahogy egész más szemmel lehet ránézni arra a dologra, amitől fonás előtt még egekbe szökött a vérnyomás.
Újra és újra meglepetés. Vegyünk két teljesen egyformára festett szöszt. Mondjuk ilyen nincs, de tételezzük fel, hogy van. Adjuk oda két embernek vagy ugyanannak az embernek két különböző napon. A kész fonal sosem lesz kétszer egyforma. Ahogy a szálak kihúzódnak a szösztömegből és összecsavarodnak, az minden alkalommal valami egész más végeredményt hoz létre. Ha van kézműves termék, ami 1000%-ra egyedi lesz, akkor az sk fonal egész biztos az.
Alkotói válság esetén a fonás a jolly joker. Szerintem minden kézműves ismeri azt az érzést, hogy kéne valamit csinálni, de vajon mit? Melyik fonalból és melyik mintát vegyük hozzá? Ilyenkor jön a kétórás Rav-bújás, csoportokban való körbekérdezgetés, újabb két óra döntésképtelen állapotban. Ilyenkor tökéletes elfoglaltság a fonás, oldja a projektkeresés feszültségét is, és még az is lehet, hogy a fonás meditatív állapotában jön majd az isteni szikra, hogy melyik kötést-horgolást kezdjük el legközelebb. Persze csak miután a fonás elkészült.
Bármilyen kis szabadidőben elő lehet venni. Az én rokkám a nappali-konyhában van, ami azt jelenti, hogy az az öt perc, amíg fő a tésztavíz, az a tíz perc, amíg a sütőben van a melegszendvics, nem egyszerűen téblábolással telik, nem is egy gyors fb-csekkolással, hanem leülök a rokkához, fonok pár percet, felugrok, kavarok egyet a pörköltön vagy ilyesmi, újra visszaülök. Halad a házimunka, de közben halad a fonás is. Mivel gondolkodni nem kell hozzá, meg keresgélni, hogy hol tartottam a mintában, így jóval rugalmasabban lehet letenni és újrakezdeni, mint a kötést és a horgolást.
Tökéletes ajándék magunkfajtáknak. Ha már pár évet eltöltött valaki a fonalas társadalomban, jó eséllyel vannak olyan barátnői, akiknek ugyan több szekrény tele van otthon fonallal, de a kézzel fontnak nem tudnak ellenállni. Nincs is nagyobb öröm, mint az sk fonalat elajándékozni és látni a másikon, ahogy csillog a szeme és kezd kerregni-kattogni az agya, mit kössön belőle. Szóval ha még nem tudsz fonni, akkor hajrá, próbáld ki a legközelebbi gyapjúnapon vagy amikor lehetőséged van. Szerintem az egyik legjobb dolog a világon!
Két szempontból is újdonság volt ez a legutóbbi fonós projektem. Egyrészt ilyen pasztelles színeket eddig még nem nagyon fontam, halvány rózsaszínt pláne, ez annyira nem jellemző szín egyik lány családtag ruhatárában sem – leszámítva a babákat.
A másik újdonság, hogy a gyapjú szálak mellett ebben a rovingban bambusz is volt, ami egészen más tapintású, egészen más vele dolgozni.
Szerintem szép lett, csak annyi gond van, hogy az elvileg 100 grammos szösz mindössze 93 gramm, amiből ha még levonjuk azt, ami a cérnázáskor az egyik szálból fennmaradt, igazából már semmire nem elég önmagában. Úgyhogy egyelőre várok az ihletre és az ötletre, hogy ezzel a kis mennyiséggel mit is lehetne kezdeni.
Ilyen volt egyébként szöszként, szerintem már ekkor is gyönyörű volt.
Az ember ne becsülje alá a fonás szerepét a fogyókúrában.
Karácsonyra megkaptam a rég vágyott jumbó orsót. Akkor még nem tudtam, hogy egy szobabiciklit is, 2in1. A jumbó orsó gyárilag arra jó, hogy a két normál méretű orsóra megfont egyszálas fonalat úgy lehet összecérnázni, hogy közben nem kell elvágni a fonalat. A normál orsóra kb. öt deka fér, a jumbóra meg tíz. Ez például azért fontos, mert amikor a fonal megkötésére kerül sor, akkor kevesebbet kell csomózni, és ugye minden csomó, amit elkerül az ember egy stressz megtakarítása. Ahol nincs csomó, ott nem bomolhat fel váratlanul a kötött kelme. Ennyit tudtam és ennyi előnyt vártam a jumbó orsótól, nem többet. Időközben azonban kiderült, hogy a jumbó orsó felér egy fitnesszbérlettel vagy otthoni szobabiciklivel. A normál orsónál a pedálok hajtása nem nehéz, érzi ugyan az ember, ezért is mondják, hogy jobb a kétpedálos rokka, mint az egypedálos, mert így egyenletes a terhelés a két oldalon. Egyenletesen kicsi. Ahogy viszont a jumbó orsó fele megtelik, azaz ahogy elhagyjuk a bűvös ötdekás tartományt, kezdődik a hegymenet. Először csak kicsit megerőltető, aztán egyre inkább. Aztán le kell szállni és tolni egy kicsit. Ja, tolással a rokkánál nem sokra megyünk, szóval inkább szünetet tartunk – ahogy a tíz dekához közeledünk, egyre gyakrabban. Nem gond, mert amúgy is kicsit erősíteni akartunk alvázra, mire beköszönt a tavasz, természetesen nem holmi szépségideálok hatására, hanem mert mennyivel gyorsabb S-es méretben megkötni egy szoknyát, mint M-ben, és szoknyát idén mindenképp szeretnék kötni.
Végre elkészül a fonal, már csak fel kell gombolyítani motringba. Vegyünk hát két széket és tekerjük a támlák köré a fonalat. Eközben legyen a testsúly az egyik lábon, a másikra csak lazán álljunk, előre-hátra hintázó mozgást végzünk a következő fél órában. Felsőtestünkkel lazán előrehajolunk, eközben a hát lehetőleg maradjon egyenes, jobb kezünkbe fogjuk az orsót (jumbó, tehát alig fér), bal kezünkkel pedig a szálat vezetve végezzünk olyan mozdulatot, mintha egy hatalmas üstben kevernénk a szilvalekvárt. Ezt a mozdulatot végezzük el 151-szer, ezzel fel is tekertünk az összes fonalat, mind a 263 métert.
Aztán kezdjük el sajnálni, hogy nem dolgozhatunk tovább ezekkel az őrülten jó színekkel, aztán jusson eszünkbe, hogy dehogynem, mintha a nemezelő cuccok között lenne hasonló mesegyapjú, ássuk elő gyorsan és kezdjünk el egy újabb adagot fonni. Az ember ne becsülje alá a fonás szerepét a fogyókúrában.
Eljött az év utolsó napja is – és mivel is búcsúzhatnék stílszerűbben, mint egy saját készítésű fonallal. Bulizás helyett inkább fonalazva szoktam zárni az évet és ez idén is így lesz. A fonás amúgy is illik a két év közötti átmenethez: teremtő aktus, ahol a kusza szálakból egyszerű mozdulatokkal és némi monotóniatűréssel rend keletkezik, majd a cérnázáskor két szál összefonódik és ezzel egymást kölcsönösen megerősíti. Szerintem ez önmagában szép, pláne ha még színes is, mint ez a két lila gombolyag.
A szösz átmenetesen volt festve (Köszi, Anett!), középen kettévettem, hogy mindkét szálban legyen a legsötétebb és a legvilágosabb árnyalat is. Most úgy kell elképzelni, hogy a sötét gombolyag színe a legsötétebb, befelé egyre világosul, majd eléri azt a színt, ami a világosabb gombolyag, ami befelé még tovább világosodik, egészen fehérbe hajló pasztell lila lesz. Alig várom, hogy megkössem és megmutassa magát ez a a csodafonal.
Ezzel búcsúzom idénre, jó bulit a bulizóknak és jó horgolást-kötést azoknak, akik fonallal búcsúztatják az évet! Köszönöm, hogy 2016-ban is olvastátok az anyahajót és gyertek jövőre is!
