Az élet lila fonala

lilafonalketagu

Eljött az év utolsó napja is – és mivel is búcsúzhatnék stílszerűbben, mint egy saját készítésű fonallal. Bulizás helyett inkább fonalazva szoktam zárni az évet és ez idén is így lesz. A fonás amúgy is illik a két év közötti átmenethez: teremtő aktus, ahol a kusza szálakból egyszerű mozdulatokkal és némi monotóniatűréssel rend keletkezik, majd a cérnázáskor két szál összefonódik és ezzel egymást kölcsönösen megerősíti. Szerintem ez önmagában szép, pláne ha még színes is, mint ez a két lila gombolyag.

A szösz átmenetesen volt festve (Köszi, Anett!), középen kettévettem, hogy mindkét szálban legyen a legsötétebb és a legvilágosabb árnyalat is. Most úgy kell elképzelni, hogy a sötét gombolyag színe a legsötétebb, befelé egyre világosul, majd eléri azt a színt, ami a világosabb gombolyag, ami befelé még tovább világosodik, egészen fehérbe hajló pasztell lila lesz. Alig várom, hogy megkössem és megmutassa magát ez a a csodafonal.

Ezzel búcsúzom idénre, jó bulit a bulizóknak és jó horgolást-kötést azoknak, akik fonallal búcsúztatják az évet! Köszönöm, hogy 2016-ban is olvastátok az anyahajót és gyertek jövőre is!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

One comment on “Az élet lila fonala

  1. Ország Anna

    2016-12-31 at 23:26

    Boldog új évet! Gyönyörű lett ez a fonal!

Comments are closed.