A hexagonos terítő készítéséről szóló videósorozat utolsó része is elkészült, ezen a linken találjátok.
Időközben több méretben és színvilágban is elkészítettem, csak nem mindegyik volt publikus. Sőt, nemcsak terítőként lesz használatban, hanem díszpárna előlapként is.
Továbbra is rajongok ezért az egyszerű, de nagyszerű mintáért és remélem, Titeket is hasonlóan beszippant. Remek maradékfogyasztó egyébként 🙂
Ha lemaradt volna valaki, akkor itt a videó első része és itt a második.
A kamaszlány gyorsan nő. A kamaszlányoknak készült ruhák pedig egy bizonyos méret után inkább hasonlítanak gyászruhához, mint normál emberi viselethez. A színválaszték a boltban a világosszürkétől a sötétszürkén át a feketéig tart, ami ugye nem rossz, csak elég egysíkú. Szerencsére a horgolt mandalát például pólódekorálásra is fel lehet használni, mondjuk így:
A póló aljára is horgoltam pár sor, mert így sokkal tarkább meg mert amúgy is túl rövid volt már ez a felső. Az anyaga viszont még remek állapotban volt, ami mint tudjuk, nagy kincs a fast fashion világában.
Hogy is készült technikailag a dolog?
A mandalát a múltkori WIPszerdában bemutatott könyvből horgoltam. Amikor elkészült, rágombostűztem a póló elejére és varrógéppel felvarrtam. Ha nem lett volna ennyire stabil, vastag a pamutjersey, akkor kétoldalú fátyolragasztóval felvasaltam volna először és úgy varrtam volna le.
Az alsó szegélynek az eleje kicsit bonyolult, de aztán már csukott szemmel is megy. Először horgoltam egy rövidpálcasort, ami a láncszemsort helyettesíti és az az előnye, hogy jóval rugalmasabb a láncszemsornál. Itt találsz hozzá videót (jövőre meg majd csinálok magyarul is egyet, ígérem). A sor kb olyan hosszú legyen, mint a póló alja, talán picit hosszabb. Egyelőre nem vágtam el és varrtam el a szálat, hanem csak egy biztostűvel fixáltam. A rövidpálcasor elejére csatlakoztattam a másik színt és egyráhajtásos pálcákat horgoltam. A sor vége felé már néztem, hogy mennyi pálcára van szükség ahhoz, hogy pont körbeérje a póló szegélyét. Amikor ezt a hosszt elértem, akkor visszatértem az első sorhoz, visszabontottam a legutolsó erhp-ig és itt elvarrtam a szálat. Majd a második sor végét hamispálcával hozzácsatlakoztattam a második sor elejéhez, közben figyeltem arra, hogy ne csavarodjon meg a horgolt szalag.
Ekkor érdemes elővenni a varrógépet és ezt a szalagot felvarrni a póló szélére. Persze lehetne később is, de én szeretek biztosra menni. A pamutjersey ugyanis nyúlik és ha kiderül, hogy mégsem pontosan lőttem be a horgolt rész méretét, akkor inkább most kelljen újra kezdeni, mint később. Szerencsére most minden simán ment és utána már csak hosszú, tömött sorokban kellett az egyráhajtásos pálcákat horgolni, amíg el nem fogyott a fonal. Mondhatnám, hogy amíg el nem értem a kíván méretet, de most tényleg a fonal fogyott el hamarabb, így tunika helyett egyszerűen csak fenéket félig takaró felső lett a végeredmény. Elfogult vagyok, de nekem annyira tetszik, hogy szinte kívánom, hogy megint kinőjön a gyerek egy fekete pólót. Vagy majd eleve túl kicsit veszek neki.
Egyébként lehet színes pólóra is szegélyt horgolni meg bonyolultabb szegélyt is, mint a sima pálcák – erre itt van egy korábbi példa.
Cataniát használtam a horgoláshoz, mert ez színtartó és mosógépben 40 fokon mosható, ez póló esetében szerintem elég alap. Világos pólóhoz is kipróbáltam már és rendben ment minden.
Most néhány napra elbúcsúzom és boldog ünnepeket kívánok Nektek! Karácsony után újra jelentkezem, úgyhogy két tál süti elpusztítása közben nézzetek majd be! Addig is szép ünnepet!
Idén eléggé utolsó pillanatban kezdtem neki a dekorálásnak, még azt sem tettem fel, raktam ki, ami egyébként korábbi években készült. Mindegy, így alakult, és még hátra van egy hét karácsonyig, szóval hova is sietnénk.
A mai videóban egy 3D csillag készítését mutatom meg. Szombaton reggel még az első kávé előtt készítettem el az elsőt, akkor fogott el a pánik, hogy tejóég, kéne már valami dísz a lakásba. Nem, nem kell hozzá origamiprofinak lenni, sőt! A hozzávalók: kilenc papírzacskó, ragasztóstift, irodai lyukasztó, lyukmegerősítő matrica vagy ennek hiányában cellux és egy darab fonal vagy cérna a felakasztáshoz. Fogadjátok szeretettel a videót és ha tetszett, iratkozzatok fel a youtube csatornámra, mert kezdem megszeretni ezt a műfajt, úgyhogy szerintem a jövő évben elég sok új DIY film várható. (A minőség meg remélem, egyre jobb lesz.)
Az ötlet a legfrissebb Handemade magazinból származik.
Már-már úgy tűnhetett, hogy elfeledkeztem róla, pedig dehogy! Végre itt a hexagonos terítő készítésének második szakaszát bemutató videó. Remélem, követhető – ha bármi kérdésetek van, kommentben nyugodtan tegyétek fel, igyekszem válaszolni. Ha pedig nem láttátok az első részt, akkor itt tudjátok bepótolni.
Kezdek sportot csinálni abból, hogy a karácsonyi előkészületeket a lehető legegyszerűbben oldjam meg. Nem mintha nem jelentene örömet sok időt fordítani a naptár vagy a koszorú készítésére, netán az ajándékok beszerzésére. Nem erről van szó, hanem inkább az időtényezőről. Mostanra beláttam, hogy a család és teljes állás, plusz számtalan hobbi, plusz igény a sportolásra, kultúrára, olvasásra, egy továbbképzés rendszeres többnapos utazásokkal és két blog elég nehezen egyeztethető össze azzal a ténnyel, hogy a nap 24 órából áll. És akkor még a magam maximalizmusával összeállított lista, hogy hogy kellene kinézni az ünnepeknek tartalmilag és külsőségeiben! Ha ezt mind jól akarnám csinálni, akkor valószínűleg belebetegednék, ami nem cél. Így most általános lefaragási hadműveletben vagyok, nagyon figyelek arra, hogy mi elég és mi túl sok. Az ádventi koszorúval kapcsolatban például munkából hazajövet a villamoson jutott eszembe egy szenzációs és gyorsan megvalósítható ötlet. Hazaérve kiderült, hogy mégsincs itthon alapanyag hozzá, de sebaj, mert lett alternatív megoldás, szóval egyből két ötletet tudok adni azoknak, akik hozzám hasonlóan szintén utolsó pillanatoznak a dekorálásban.
A megvalósult variációval kezdek. Ehhez 4 darab üveg IKEÁ-ban kapható fűszertartó, 4 darab úszógyertya és washi tape szükséges. Én egy széles, kb 3 centis mintásat és egy egyszínű keskenyet használtam, mindkettő a Tchibo most kapható karácsonyi szériájából van, de persze tetszés szerint bármilyet használhatunk. Az úszógyertya egyébként több éve megvan, ez látszik is rajta kicsit, de majd nem nézzük túl közelről, hogy ne látszódjanak a karcolások a tetején. Ez volt az egyik célom, hogy ezekkel a gyertyákkal kezdjek végre valamit.
A szélesebb dekortapasszal körberagasztottam a négy fűszertartó üveget úgy, hogy kettő-kettő üveg volt egy sorban. Nem teljesen lent indult a tapasz, hanem úgy fél centivel feljebb, hogy később a vékony tapaszt még a mintás csík két szélére oda tudjam ragasztani.
Most körbetekerem a keskeny dekortapasszal is az üvegeket, a csík a mintás tapasz alá és fölé kerül.
Az úszógyertyák alja le van kerekítve, így szépen beilleszthető az üveg szájába, ott stabilan áll.
És így néz ki oldalról a kész ádventi koszorú. Na jó, koszorúnak nyoma sincs, így majd valószínű teszek mellé fenyőágakat egy vázában, de a négy gyertya meggyújtására tökéletesen alkalmas és ami az étkezőasztalon különösen fontos: kis helyen elfér. Természetesen valami karácsonyi terítőre fog kerülni, ezt majd még megmutatom az Instán.
A másik ötlet, ami megfelelő üveg hiányában végül nem valósult meg, így nézett volna ki: Négy nagyobb, legalább félliteres befőttesüveg kellett volna hozzá vagy még ideálisabb esetben egyetlen nagy üvegből készült leveses- vagy salátástál. Az üveg aljára kis karácsonyfadísz üveggömböket tettem volna a gyertyával harmonizáló színben. Erre eresztettem volna a vizet, amelynek a tetején úsztak volna a gyertyák. Uborkásüveg esetén minden üvegbe egy gyertya, szép nagy üvegtál esetén egy tálba került volna az összes gyertya. Na sebaj, majd jövőre időben gondolok a megfelelő méretű üvegekre.
Ha elkészítetted a két ötlet közül az egyiket, mutasd meg nekünk itt vagy itt. És persze meghitt és stresszmentes ádventet kívánok!
Hála a német rokonoknak, nekem már akkoriban volt ádventi kalendáriumom, amikor az ádvent szót Magyarországon szűk egyházi körökön kívül senki nem ismerte. Ez általában egy A4-es, néha A3-as méretű kép volt, amelyen minden nap kinyitottunk egy ablakocskát. Nem csoki volt benne, se mütyürök, netán komplett legókészlet darabjai, hanem kis képecskék: labda, korcsolya, maci, és a 24. ablak mögött általában duplaméretű képen a Kisjézus vagy ilyesmi. A képes ádventi naptár pont azt tudta, amire kitalálták: segített lerövidíteni a várakozás idejét, strukturálta az időt. Nem ajándéközönnel öntötte el a gyerekeket, hogy még a szenteste előtt 24 tárggyal legyen többjük, mint egy hónappal azelőtt volt. Süti vagy édesség meg amúgy is volt minden nap, viszont csak egyszer, tehát hiába lett volna a naptár, a benne lévőket keményen begyűjtötte volna a Gonosz Édességszéf, más néven a fogaink egészségéért aggódó szülők.
Felnőttként néhány kivételes személynek néhány különleges alkalommal készítettem ádventi naptárt apró ajándékokkal, idézetekkel, zenével. Ihlet kellett hozzá, nem ment gombnyomásra és hetekig készült mindegyik.
Meg voltam győződve, hogy a gyerekeimnek majd minden évben zseniális ádventi naptárakat készítek, de aztán a realitás lehúzott, és hirtelen nem is tudom, hogy olyan igazi 24 zsebes, minden ajándék előre kész naptáruk volt-e valamikor. Azért nem kell sajnálni őket, valami minden évben csurran-cseppen, de továbbra is borzaszt a 24 nap alatt 24 ajándék és akkor még csak ezután jön a karácsonyi csomagbontás! Idén megegyeztünk, hogy megint visszatérünk a “kis ablakok mögött képeket nézegetünk” típusú ádventi naptárhoz.
Miközben ezen a témán morfondíroztam, eszembe jutott, hogy idén nagyszülői ádventi naptárt is készítek, mégpedig nekik is az egy nap – egy kép logikával. Kinyomtatok 24 fotót az elmúlt évből (remélem, találok ennyi jót a sokszáz képből…), beleteszem a fotókat egy 24 képes lapozós fotóalbumba. Színes papírból kivágok 24 darab fotóméretű fedőlapot, megszámozom a lapokat egytől huszonnégyig, minden fotóra rárakok egy fedlapot, ha kicsit nehezíteni akarom a dolgukat, akkor nem sorrendben, hogy még keresni is kelljen. És akkor nincs is más dolguk, csak naponta a megfelelő fotóról leszedni a fedőlapot és gyönyörködni az unokákban.
Apropó fotók! K nagy fájdalmára róla nem készült kép a szülőszobán magzatmázasan. Vagy ha készült is, nem találjuk. Apahajó szerint azért nem, mert ő harcias apazon módjára azért küzdött minden erejével, hogy rakják már az anyjára azt a szerencsétlen gyereket, aki állítólag lila volt és 38 hétre született, emiatt a neonatológus szerint a legjobb, ami történhet vele, az az orvosi megfigyelés volt. Én tényleg nagyon egyszerű szülő nő voltam, nem reklamáltam a vízbenszülésért meg a gyertyafényért, meg úgy általában úgy voltam vele, hogy megbíztam az orvosomban, hogy csak annyit avatkozik be, amennyit nagyon muszáj. Hogy a neonatológussal lesz konfliktus, azt álmomban sem gondoltam volna. De hát így lett, és szegény K most itt áll fotó nélkül, identitásának egy fontos darabját már sosem fogjuk tudni megadni neki (hacsak meg nem találjuk valahol a körülmények ellenére készült képet). Úgyhogy még az is lehet, hogy annyira megesik rajta a szívem, hogy idén ő is kap egy fotóalbumot babakorából ádventre. Ha már nem szülőszobásat, de legalább valami bizonyítékot, hogy már azelőtt is létezett, hogy emlékezni tud saját magára.
És ti készítetek ádventi naptárat valakinek? Milyet és mit rejtetek el benne?
Hát ez a nap is elérkezett, itt az első bejegyzés, amelyben video is található! Az egész Do-nak köszönhető, nemcsak mert ő vette fel a filmet, hanem mert annyit néz videotutorialokat és annyit tanul belőle, hogy kedvet csinált nekem is ehhez a műfajhoz.
A felvételen látszik, hogy ez az elsőnk, még lehet fokozni mind a kameratartást, mind a horgolás sebességét (azaz inkább lassúságát), de azért fogadjátok szeretettel. És még az is lehet, hogy ha majd pár filmet leforgatunk és belejövünk, akkor újra felvesszük ezt az elsőt is. Szívesen fogadom az építő kritikát, hogy a következő filmek jobbak legyenek.
Szóval elő a maradék Catania fonalakat és a hozzá passzoló tűt, és készítsetek ti is terítőt granny hexgonokból!
Idén nagyon korán sikerült megvenni Do télikabátját, még javában rövidujjúban jártunk. Viszont én már be voltam sózva, mert a tavalyi sapkáját rommá hordta (belinkelt képen balról a második) és egy pillantás a naptáramba elég volt ahhoz, hogy lássam, vagy szeptember végén lesz a gyereknek kabátja meg sapkája, vagy november közepén. Akkor már inkább a túl korai időpont mellett döntöttünk.
A kabát- és cipővásárlás Do esetében színes, szélesvásznú, egész estés program, pontosabban inkább egész napos, ez ő is tudja meg én is. Nem azért, mint annakidején az én gyerekkoromban, amikor a szülők és gyerekek ízlésének közös nevezőjét tartott sokáig megtalálni. Nálunk méretproblémák vannak. K-val bemegyünk a cipőboltba és 10 perc után cipővel távozunk. Do-val bemegyünk a cipőboltba és ami tetszik, nincs a méretében, ami meg nem tetszik, azt minek vegyük meg. Legalábbis az első boltban, a másodikban és a harmadikban még így gondoljuk. Aztán a negyedikben megfogadjuk, hogy bármi lesz a méretében, megvesszük – de sajnos semmi nincs. Az ötödikben már mindenki bőg és vagy távozunk cipő nélkül vagy random veszünk piros lakkcipőt a hótaposó helyett. Na hát most kis híján ugyanezt sikerült kabátfronton is előadni. Do ugyanis az utóbbi évben nagyon megnyúlt, majdnem olyan magas, mint én. Emellett maradt ugyanolyan vékony, mint volt, úgyhogy a vastag, bélelt kabátokban úgy nézett ki, mintha botsáskát csomagoltak volna egy komplett medvecsalád lenyúzott szőrébe. Amikor ezt megemlítette, sajnos tényleg igazat kellett adnom neki, így egymás után raktuk vissza a vállfákra a szebbnél szebb színű kabátokat. Egy idő után aztán azt mondta, hogy vegyük meg, ami nekem tetszik, neki mindegy. – Már hogy lenne mindegy? Csak olyan kabátot veszünk, ami tetszik neked. Évente 6 hónapot hordod minden nap. – Á, nem gond, vegyük meg, már látom, hogy unod.
Ilyen együttérző hang után aztán összeszedtem magam és újabb bolttámadásra indultunk.
Végül egy kb. 4 órás túra után sikerült a kabáttémát rövidre zárni, a gyerek választott, én meg csodálkoztam, hogyhogy egy sötétbarna, szerintem inkább öreges kabát tetszett neki, de hát rendben, lényeg, hogy neki tetszik. Én meg otthon feltúrtam a készleteimet, vagyis egyszerűen kihúztam a sapkafonalas fiókot, mert a legutóbbi fonalrendezés óta ilyen egyszerűen megy az egész, mutattam két színkombinációt a sapkához, Do pedig kiválasztotta a drapp-fehér-rózsaszínűt.
És akkor az extrém hosszú bevezetés után végre itt a sapka mintája. Vastag, 6-os tűhöz ajánlott műszál-gyapjú keverékfonallal készül. Mindegyik maradék volt címke nélkül, így pontosabbat sajnos nem tudok írni.
Csúszókörből indulva
Kifejezetten szép formájúra sikerült most ez a sapka és tökéletesen passzol a méret a majdnemfelnőtt 11 éves fejére.
Nem tudom, hogy vagytok vele, nálunk a színes ceruzák tonnaszámra fogynak. Azt megfigyeltem, hogy elég sokszor leesnek, ezért érdemesebb a rövidebb ceruzákat venni, a hosszúak második fele gyakorlatilag hegyezhetetlenné válik. Így viszont tekintélyes készlet halmozódott fel minicerkákból, amelyek már csak szépek, de rajzolni kényelmetlenek. Most, hogy félóránként változik az időjárás, hol májusi, hol novemberi és igazából kimenni a kutyának sincs kedve (voltunk, de köszönet nem volt benne, bemenekültünk a metróba az eső elől), inkább ilyen apró semmiségek készítésével töltöm az időm, mint ez a szivárványos csat.
Szükséges hozzá egy franciacsat alap, néhány kicsi, de szépen meghegyezett színes ceruza világostól a sötétig sorrendbe rakva és egy ragasztópisztoly. Először a ceruzákat ragasztottam egymáshoz, az aljuk nagyjából egy vonalba esett, és pici ívet próbáltam belevinni, mert a csat is kicsit domború. Aztán a csat felső részét beragasztópisztolyoztam és óvatosan rásimítottam a ceruzákat. Rövid száradási idő után pedig már fel is lehetett avatni. Ha a ceruzákat összeszedte az ember, akkor 10 perc alatt kész.
Hajrá, keressétek elő a ceruzagyűjteményeteket, ha van ilyen, és hajrá! Szerintem nagyon jó ajándék gyerekszülinapra is kábé 3 éves kortól akármeddig, legalábbis a tízévesünk örült neki annak ellenére, hogy már nagyon megválogatja, hogy mit vesz fel és mit nem.
A múltkor megígértem, hogy megmutatom, hogyan lesz a freeform horgolt nyakláncnakvalóból nyaklánc. Adott tehát először egy freeform horgolt tetszőleges alakú folt. A méret is majdnem tetszőleges: az egész pici medáltól a hatalmas statement nyakláncig kábé minden lehetséges.
Hogy legyen tartása a kész medálnak, én filcből készítek neki hátlapot. Filc sokféle minőségben kapható, javaslom, hogy ebből is a közepes vastagságút és legalább részben gyapjútartalmút válasszátok (kivéve persze, ha valaki allergiás a gyapjúra.) A hátlap kiméréséhez a filcre tesszük a horgolt részt, felül van a horgolás színe. Fehér ceruzával vagy szabókrétával körberajzoljuk. Félrerakjuk a horgolást és kivágjuk a körberajzolt részt. Néhány milliméterrel nyugodtan vágjunk a vonalon belül, így épp egy kicsivel lesz kisebb a hátlap, mint a horgolás – ez a cél. Nem akarjuk, hogy kilátszódjon a horgolás alól a hátlap.
Most jön a legizgalmasabb rész. Egy gombostűvel rögzítjük a hátlapot, majd a filcet felöltögetjük kézzel a horgolásra osztott hímzővel. Az osztott hímző azért ideális, mert rengeteg színben kapható és a munka vastagságához tudjuk igazítani a vastagságát is. Én Catania fonalhoz három szálával veszem az osztott hímzőt. Először is kiválasztjuk a cérna színét: érdemes azt a színt használni, ami a legdominánsabb a horgolt folt szélein, tehát nem a hátlap színéhez alkalmazkodunk. Ez azért fontos, mert föl-le öltögetünk majd és eközben minél észrevétlenebbek szeretnénk maradni a munka színén. Ahogy látjátok, az öltések hossza nem mindig egyforma hosszú, ez is azért van, mert a leöltések helyét úgy próbáljuk megkeresni, hogy minél kevésbé látszódjon a cérna. Ha igazán ügyesek vagyunk, akkor egyáltalán nem fognak látszódni az öltések a munka színén.
Így néz ki készen a hátlapozott medál. Ugye hogy észre se lehet venni a varrást?
Most jönnek a szerelékek. A láncot gyöngyösboltokban méterre lehet venni, ugyanitt kaphatók kapcsok és szereléshez használt karikák is. Először a kíván méretűre vágjuk a láncot, ehhez érdemes a medált odamérni a nyakunkhoz. A medál felső része plusz a lánc hossza együtt adja ki azt a hosszt, ami normálisan a megszokott lánchosszúságunk (már ha van ilyen preferált méretünk.) A lánc csípőfogóval vágható. A szükséges hosszt középen kettévágjuk. Az egyik lánc egyik végéhez hozzáillesztjük a zárókapcsot, a másik lánc egyik végéhez pedig a kis karikát, amivel majd zárjuk a kapcsot. Kúposfogóval könnyen elhajlíthatjuk a láncszemeket, a záráshoz pedig jó szolgálatot tesz az a fogó, a laposfogó. Így most kaptunk egy hosszú láncot, ami így néz ki balról jobbra: lánc, kapocs, körgyűrű, lánc. Opcionálisan a lánc elején és végén lehet egy-egy karika. Most a lánc két végét (ami vagy karika vagy csak simán egy-egy láncszem) hozzávarrjuk a filc hátlaphoz néhány öltéssel. Vigyázat, csak a filchez varrjuk, tehát nem megyünk fel a horgolt színéig.
Így fog kinézni.
És már kész is vagyunk. Ha kedvet kaptatok és készítetek ti is ilyesmi nyakláncot, tegyétek fel az anyahajó FB-oldalára, ha van kedvetek – nagyon örülnék, ha láthatnám.
