Nemrég a biodobozban volt egy kiló leveleskel. Ezt most csak így könnyedén idevetem, de igazából csak nemrég óta tudom, hogy ez a neve. Volt ilyen a nagyszüleim kertjében, de sosem ettük, egyfajta dísznövényként választotta le a haszonágyást a gyeptől. Nagymamám egyébként tormának hívta, de ő is tévedhetett.
A családom nincs oda a káposztaféléktől, így ennek az elfogyasztása rám várt. Szerencsére elég sokáig friss marad – és megsúgom, hogy miután nem annyira friss, még mindig ehető. Nem volt rutinom ezzel a növénnyel, szóval egyszerűen csak kísérleteztem vele és mindenbe, amit amúgy főztem, raktam egy kis leveleskelt is. Bevált a módszer, így keverve adott egy plusz ízt mindennek, de azt hiszem, kizárólag leveleskelből nem főznék, az nekem túlságosan menzakelkáposzta emlékeket idézne, még ha nem is annyira határozott is az íze.
Mutatok pár fogást, ami készült vele, ezúttal nem pontos receptekkel, mert nem jegyzeteltem főzés közben – inkább csak ihletként.
Ez itt például sárgarépa, szárzeller és leveleskel párolva, rizzsel összekeverve és retekcsírával megszórva. (Csíráztassatok ti is, egyszerű, finom és egészséges. Itt leírtam, hogy sikerül otthon is anélkül, hogy beposhadna.)
Ez egy kevésbé látványos, de annál finomabb zöldséges-húsos tészta. Hagymát, szárzellert, édesköménygumót és leveleskelt vágtam apró darabokra, egy nagy serpenyőben olajon pár percig pirítottam, aztán még hozzáadtam negyed kiló marha darálthúst, ezeket együtt sütöttem-pirítottam tovább, a legvégén kevés tejszínnel öntöttem fel, bár ezt majdnem teljesen elnyelte a ragu, viszont az íze érezhető maradt. Sóval-borssal és egy kis szárított mentával fűszereztem.
Reggelire is remek a leveleskel. Szalonnakockákkal és csiperkegombával pároltam serpenyőben, hozzá pedig egy tükörtojást sütöttem.
Vicces, hogy korábban az volt az érzésem, hogy soha nem láttam ehhez a zöldséghez receptet, de mióta tudatosan keresem, azóta láttam már levesreceptet és mindenféle pitetölteléket, szóval alig várom, hogy hozzájussak egy újabb adaghoz és ezeket is kipróbáljam. Legszívesebben megkérdezném, hogy ti használjátok-e és ha igen, hogyan, csak ugye a kommentárfunkció ki van kapcsolva. Azért ha van kedvetek, a FB-oldalon írjátok meg, nagyon kíváncsi vagyok!
Tetszett a bejegyzés?