Volt egy időszakom, amikor kéket hordtam kékkel, esetleg bézs-drapp-barna-natúr színekkel. Nem volt az annyira unalmas, mint így hangzik és bár nem gondolom, hogy hamarosan visszatérnék ehhez a korszakomhoz, de azért néha még most is elcsábulok a színvilágra.
A szösz Vég Anett festése, a legutóbbi gyapjúnapon került hozzám. Egyágúra fonva még eléggé darabos, de kétágúként már szép lassan, fokozatosan jönnek az átmenetek. Adja magát, hogy egy fiúcowl készüljön belőle, de mert szerintem K. nem nagyon tudja elképzelni a gombolyag alapján, hogy hordaná-e a nyakmelegítőt, így egyszerűen csak találomra megkötöm és majd reménykedem.
Imádom ezt a fonalat! Csodásak a színek, lágyak, sokfélék, így a cérnázáskor a színkombinációk száma szinte végtelen. Puha is, nem szúrós, a mennyisége is végre kicsit több, mint a szokásos 10 deka, ami alig 250 méter nálam. Ennyit a külcsínről.
Ami a belbecset illeti, alig vártam, hogy lekerüljön a rokkáról, annyi idegességet okozott. Pedig a fonásnak pont az lenne az értelme, hogy lenyugtasson, na de ahhoz jó minőségű alapanyagra van szükség. Ez pedig minden volt, csak nem jó minőség. Kezdjük ott, hogy rendeltem 200 grammot és kaptam 192-t. Ha szalámi lenne, nem érdekelne ekkora eltérés, de gyapjúból ez jelenthet jópár méter különbséget és ezzel eléggé meghatározza, hogy milyen projektet lehet belőle kihozni. Kivételesen szerettem volna egy nagyobb kendőt és mellé egy sapkát szettben készíteni, ami így nem biztos, hogy sikerül.
Ráadásul a szösz fonás közben durván fogott, szóval azt nem akarom elképzelni, hogy ha mondjuk ráesik az eső és hó, akkor mennyire fogja össze a kabátot meg az ember bőrét. Valószínű azzal fogom kezdeni, hogy a kész cuccot kimosom ecetben, aztán majd kiderül, marad-e valami még ezekből az álomszép színekből vagy az egész egyenszürke lesz. De az is lehet, hogy ez az a fonal, amit nem is kell akarni feldolgozni, mert így tökéletes, ahogy van.
A harmadik idegességfaktor a szösz durván filces állapota volt, legszívesebben átkártoltam volna az egészet, mert így csak szenvedés volt a fonás. Nem, kártolóm egyelőre nincs és nem is tervezek venni, bár tudom, ez nem jelent semmit. Van, aki érti, mire gondolok 🙂
Mindegy, spongyát rá, mostanra a nagyobb része kész van, egy fél orsónyi kábé még egyágú állapotban várja, hogy hasonló kvalitású lilásfehér társával (szintén ereszti a színét és szintén filces) kétágúsodjon. Bár az is lehet, hogy nagyon feltűnő lesz a különbség a színekben és akkor majd nem is lehet együtt felhasználni őket. De amennyire el van átkozva ez a fonal, most már úgy vagyok, hogy minden mindegy. Szerencsére már betárazva várja a következő adag Anett gyapjai közül, hogy kiürüljön a rokka és újra visszatérjek a relaxfonáshoz.
(A gyapjút egyébként Németországból rendeltem, és a készítőnek adott visszajelzések alapján erősen pechem volt, mert szinte mindenki nagyon elégedett volt a termékeivel – ezért inkább nem is mondom, hogy kitől van, mert valószínű tényleg egyedi eset.)
Az ember ne becsülje alá a fonás szerepét a fogyókúrában.
Karácsonyra megkaptam a rég vágyott jumbó orsót. Akkor még nem tudtam, hogy egy szobabiciklit is, 2in1. A jumbó orsó gyárilag arra jó, hogy a két normál méretű orsóra megfont egyszálas fonalat úgy lehet összecérnázni, hogy közben nem kell elvágni a fonalat. A normál orsóra kb. öt deka fér, a jumbóra meg tíz. Ez például azért fontos, mert amikor a fonal megkötésére kerül sor, akkor kevesebbet kell csomózni, és ugye minden csomó, amit elkerül az ember egy stressz megtakarítása. Ahol nincs csomó, ott nem bomolhat fel váratlanul a kötött kelme. Ennyit tudtam és ennyi előnyt vártam a jumbó orsótól, nem többet. Időközben azonban kiderült, hogy a jumbó orsó felér egy fitnesszbérlettel vagy otthoni szobabiciklivel. A normál orsónál a pedálok hajtása nem nehéz, érzi ugyan az ember, ezért is mondják, hogy jobb a kétpedálos rokka, mint az egypedálos, mert így egyenletes a terhelés a két oldalon. Egyenletesen kicsi. Ahogy viszont a jumbó orsó fele megtelik, azaz ahogy elhagyjuk a bűvös ötdekás tartományt, kezdődik a hegymenet. Először csak kicsit megerőltető, aztán egyre inkább. Aztán le kell szállni és tolni egy kicsit. Ja, tolással a rokkánál nem sokra megyünk, szóval inkább szünetet tartunk – ahogy a tíz dekához közeledünk, egyre gyakrabban. Nem gond, mert amúgy is kicsit erősíteni akartunk alvázra, mire beköszönt a tavasz, természetesen nem holmi szépségideálok hatására, hanem mert mennyivel gyorsabb S-es méretben megkötni egy szoknyát, mint M-ben, és szoknyát idén mindenképp szeretnék kötni.
Végre elkészül a fonal, már csak fel kell gombolyítani motringba. Vegyünk hát két széket és tekerjük a támlák köré a fonalat. Eközben legyen a testsúly az egyik lábon, a másikra csak lazán álljunk, előre-hátra hintázó mozgást végzünk a következő fél órában. Felsőtestünkkel lazán előrehajolunk, eközben a hát lehetőleg maradjon egyenes, jobb kezünkbe fogjuk az orsót (jumbó, tehát alig fér), bal kezünkkel pedig a szálat vezetve végezzünk olyan mozdulatot, mintha egy hatalmas üstben kevernénk a szilvalekvárt. Ezt a mozdulatot végezzük el 151-szer, ezzel fel is tekertünk az összes fonalat, mind a 263 métert.
Aztán kezdjük el sajnálni, hogy nem dolgozhatunk tovább ezekkel az őrülten jó színekkel, aztán jusson eszünkbe, hogy dehogynem, mintha a nemezelő cuccok között lenne hasonló mesegyapjú, ássuk elő gyorsan és kezdjünk el egy újabb adagot fonni. Az ember ne becsülje alá a fonás szerepét a fogyókúrában.
Eljött az év utolsó napja is – és mivel is búcsúzhatnék stílszerűbben, mint egy saját készítésű fonallal. Bulizás helyett inkább fonalazva szoktam zárni az évet és ez idén is így lesz. A fonás amúgy is illik a két év közötti átmenethez: teremtő aktus, ahol a kusza szálakból egyszerű mozdulatokkal és némi monotóniatűréssel rend keletkezik, majd a cérnázáskor két szál összefonódik és ezzel egymást kölcsönösen megerősíti. Szerintem ez önmagában szép, pláne ha még színes is, mint ez a két lila gombolyag.
A szösz átmenetesen volt festve (Köszi, Anett!), középen kettévettem, hogy mindkét szálban legyen a legsötétebb és a legvilágosabb árnyalat is. Most úgy kell elképzelni, hogy a sötét gombolyag színe a legsötétebb, befelé egyre világosul, majd eléri azt a színt, ami a világosabb gombolyag, ami befelé még tovább világosodik, egészen fehérbe hajló pasztell lila lesz. Alig várom, hogy megkössem és megmutassa magát ez a a csodafonal.
Ezzel búcsúzom idénre, jó bulit a bulizóknak és jó horgolást-kötést azoknak, akik fonallal búcsúztatják az évet! Köszönöm, hogy 2016-ban is olvastátok az anyahajót és gyertek jövőre is!
Az Anyahajóblog FB-csoportjában ma 95 napja kezdődött el egy játék, a #100kreanap. A cél az volt, hogy száz napon keresztül minden nap szánjunk időt valamelyik kreatív hobbinkra: horgolásra, kötésre, fonásra, rajzolásra, főzésre és posztoljunk erről képet is. Nem voltam túl szigorú, az is játszhatott, aki csak később kapcsolódott be és ha nem sikerült minden nap posztolni a fotót, az sem volt ok a diszkvalifikációra. Remek csapat jött össze, és a hobbik sora kibővült a hímzéssel és szövéssel is. Voltak, akik hihetetlen nagy projekteket is elkészítettek ezalatt az idő alatt, míg mondjuk én tényleg annak is örültem, ha minden nap sikerült valamicske hobbizás. Bevallom, volt azért néhány nap, ami kimaradt, viszont szerencsére nem annyi, mint amennyit előre jósoltam magamnak ismerve zaklatott és utazásokkal tarkított életemet.
A játék végére ígértem a résztvevőknek ajándéksorsolást is, és viszonylag hamar ki is találtam, hogy egy ilyen csapat számára a legjobb az sk fonású fonal lesz. A gyapjat Anett festette, és a színe pont megfelelő egy téli projekthez, olyan, mint a kandallótűz. Ha én nyerném, szerintem Cameot kötnék belőle, az alapszín sötétszürke lenne, és ezzel a naranccsal csíkoznám.
Mutatom azt is, milyen volt a single szál: ez se rossz, de a cérnázás valahogy elsimítja a kontrasztokat és egyenletesebbé teszi az egészet. Nagyon kíváncsi leszek, hogy fog kinézni megkötve.
A csoportban egyébként új játékot is kezdtünk most közkívánatra, mert rájöttünk, hogy majdnem mindenkinek van otthon pár tucat befejezésre váró projektje. Így ha szeretnétek csatlakozni a befejezősbulihoz, akkor szeretettel látunk titeket ebbe a nagyon barátságos és családias csoportban.
Ha még nem jött volna át az évek során, akkor most mondom: kedvenc fonalam a Schoppel Zauberball. Odavagyok a színeiért, a finom átmenetekért, szinte bármelyik színárnyalatából el tudnék képzelni valamit magamnak. Vagy legalább másvalakinek. Imádom, hogy a fonalak nevei tökéletesen eltalálják a színek hangulatát. És ha még lehet fokozni a Zauberball-mániámat: most piacra dobták a szöszt is. Elvileg barkács- és nemezelős gyapjú, de én úgy voltam vele, hogy ami szösz, az fonható. És milyen igazam volt!
Itt látható a három fázis: szösz, egyágú, kétágú.
Az egyágú fonásában az volt a nagyszerű, hogy olyan finoman keveredtek a lehetetvékony szálak, változtak az árnyalatok. Persze a házi fonásban nem tudtam azt a hosszan átmenetes hatást elérni, ami a gyári fonal jellemzője, itt gyakrabban változtak a színek, de a keveredések itt is gyönyörűek.
A kétágú pedig olyan borbély-jellegű lett, minden centi meglepetés volt, hogy épp milyen szín milyen színnel kerül össze.
Összesen 15 dekát vettem, hogy majd készítsek belőle egy horgolt kendőt, de most arra gondolok, hogy mégis inkább kötni szeretném, valami nagyon egyszerű simakötéses mintával, hogy teljesen a színek vigyék el a show-t.
A szösz egyébként az 1001 fonalnál kapható, vásároljátok fel előlem lécci, különben kiszorítanak a lakásból a szöszök.