Húsvéti dekoráció maradék fonalból

Már karácsony előtt óta vár az intelligens pompomkészítő szerkezetem a kipróbálásra, és most végre előszedtem. Ehhez el kellett jutni abba a szellemi állapotba vagy másképp mondva a kialvatlanságnak arra a fokára, amikor már az is kreatív tevékenységnek számít, hogy kitartóan egy félkör alakú izére tekerek fonalat, esetleg közben színt váltva. De ha ilyen az eredmény, akkor azt hiszem, igazán nem bánom, aludni meg majd lehet a koporsóban is eleget.

A pompomfa persze nem a szőnyegen áll hanem az Expedit polc tetején, csak ellenfényben nem annyira célszerű fotózni, így átmenetileg leköltözött a földre.

Ha úgy adódik, lehet, hogy még készítek pár pompomot, bár jobban örülnék, ha lassan valami ennél komolyabbat is tudnék barkácsolni, főleg, mert április végéig egy következő fonaltesztelés is esedékes. Van, aki már el is készült – nézzetek be például a Szöszblogba!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?