2. sor:
„Indián nyár” könnyű sál hűvös nyári estékre és melegebb őszi napokra
2. sor:
2013 a gyereknevelési kihívások éve számomra.Az első feladatom, ami úgy január közepe óta van napirenden, az a Kristófhoz való belassulás. Ő ugyanis nem értékeli a sürgetést, a türelmetlenséget. Persze ez természetes, de az a tempó, ahogyan ő él és amit tőlünk is elvár, elég nehezen összeegyeztethető a mindennapi élet gördülékeny szervezésével és az én személyiségemmel. Hogy csak egy példát mondjak, a vacsora tálalásától számított 40 percen belül mindenki befejezte az evést, neki jó esetben már fogyott két harapás a kenyeréből. Ha pedig sürgetjük, akkor jaj nekünk. Ez most csak annyiban fontos, hogy érthető legyen, miért élünk számomra eddig elképzelhetetlen mértékű testvérféltékenységi hangulatban. Ha ugyanis a családnak ilyen mértékben kell alkalmazkodni az egyik családtaghoz, akkor a másik méltán gondolja, hogy ő itt nem is számít.
A féltékenység már odáig fajult, hogy az esti puszikat darabra kell adni, az ölelések időtartamát stopperral mérni, de még ez is hiába van, mert bárkinél kezdem, a másik balhézni fog, hogy miért nem ő az első.A felváltva elsőség sem megoldás, próbáltam.
A másik kihívás, amivel idáig még nem tudtam sokat kezdeni, az a két gyerek két különböző szeretetnyelve. Dóráé ugyanis az ajándékok. Hörcsög módjára gyűjti a tárgyakat és folyton kapni akar valamit. Egy bizonyos fokig bele is megyek ebbe, közben meg állandóan ott a rossz érzés, hogy ő folyton kap valamit, Kristóf meg nem, most ez meg hogy néz ki. Legutóbb például gyöngyöt szeretett volna kapni. Ki is választotta azt, amit már régebben megcsodált – és még sok más dolgot is. Végül kötöttünk egy megállapodást: a drágábbat megveszem neki, az olcsóbbat ő megveszi a zsebpénzéből, ha akarja. Mérföldkő volt ez, hiszen eddig soha nem költötte el a zsebpénzét, csak gyűjtötte. Kertes házra, autóra, tanyára, ahova majd kiköltözünk. Heti egy euró a zsebpénze, ez is csak két hónapja, szóval a gyűjtögetés még tartott volna egy darabig ilyen kaliberű célokkal, még akkor is, ha a fogtündértől is csurran-cseppen néha.
Az alkuba belement, aztán pár órával később ott volt a lelki probléma, hogy akkor most milyen kevés zsebpénze maradt. Elbeszélgettünk kicsit, hogy szerintem mennyire jól használta a zsebpénzét, hogy nem csokit vett, amitől úgyis csak elromlik a foga, meg nem valamilyen babát, mert azt úgyis megkaphatja tőlünk valamikor. És hogy szerintem hobbialapanyagra költeni a zsebpénzt a legjobb, mert akkor egyszer örülsz, amikor kiválasztod, egyszer meg amikor hobbizol. Nem győztem meg – természetesen. Egészen addig, amíg elő nem szedtem néhány ékszeralkatrészt, fülbevalóalapot, szerelőpálcákat, fogókat. Készítettünk együtt két pár gyöngyös fülbevalót: egyszerűeket, mert ugye én se értek ehhez a műfajhoz annyira. A végére már ragyogott, pedig ez a legritkább mostanában, és este mondta is, hogy tényleg igazam volt (!!!), jó döntés volt a zsebpénzt alapanyagra költeni és ezután is mindig ilyesmikre gyűjt majd. (A gyereknevelés kivételes pillanatai közül az egyik, felírom, megjegyzem.)
Lassan de biztosan eljutottam végre a címben említett nyaklánchoz. Hogy persze beszippantott minket a gyöngyözés és az ékszerek, nyilván azóta nem az ő zsebpénzéből veszem a különféle kütyüket, hanem a sajátomból. Meg is állapítottam, hogy a horgolás nem is olyan drága hobbi, mint ahogy azt elképzeltem, a gyöngyhöz képest legalábbis nem, de most nem hagyom, hogy ez elvegye a kedvünket. Hogy ellensúlyozzam a Kristófnak szánt extra figyelmet, beiktattuk a gyöngyözést a közös elfoglaltságok közé és ezt egyáltalán nem bánom. Lett például egy anya-lánya nyakláncunk tenger témában: kékek és fehérek meg néhány ezüstszínű izé, hasonló, de mégsem egyforma. Kedves rokonok és barátok, ne lepődjetek meg, ha a gyereknevelési krízis megoldásáig tömegesen fogtok tőlünk ékszereket kapni ajándékba! Színkívánságokat a készlet erejéig elfogadunk.
A Usborne kiadó 365 things to make and do című könyvét nemrég vettem és rögtön rajongani is kezdtem érte. A gyerekek is egyébként.
Úgy vagyok vele, hogy szeretem a gyerekeket szabadon rajzolni-festeni hagyni és bosszant, amikor valaki megpróbálja megmagyarázni egy ötévesnek, hogy az eget kékre kell festeni, a kutyának pedig a két füle egyforma nagy. A színezőket is legszívesebben a világvége tábla mögé száműzném – esetleg kivételt téve a mandalás színezőkkel. Esetleg. Viszont nagyon szeretem az olyan mankókat, amelyek a zsírkréta-ceruza-ecset világán túl is adnak ötleteket, mégpedig olyanokat, amelyeknek elkészítési ideje viszonylag gyerekbarát és a felhasználandó anyagok sem túl elszálltak. (Persze, hogy mi az elszállt és mi nem, erősen szubjektív, és én még nem is panaszkodom, mert sok alapanyag van otthon, de azért amikor úgy kezdődik a leírás, hogy végy öt pezsgősdugót és fesd be zöldre, akkor rögtön továbblapozok. Öt pezsgősdugó az nálunk pont öt év alatt termelődik ki. Viszont a csillámos papírral nem lehet zavarba hozni.)
Ez a 365 things… tökéletesen megfelel minden elvárásomnak. Legnagyobb előnye, hogy nemcsak sok technikát mutat be, hanem eközben fiús és lányos témákat is hoz példának. A papírgirlandoknál (kivágás, rajzolás, hajtogatás) nemcsak virágos és hercegnőst mutat, hanem focisat és kalózosat is. A pecsétfestékes-ujjlenyomatos technikánál nemcsak különféle érzelmeket tükröző arcú embereket mutat, ami szerintem inkább a lányokat hozza lázba, hanem rablót, rendőrt, űrhajóst is. Különféle bogarakat, szörnyeket, pókokat, űrhajókat is készíthetünk a könyv ötletei alapján, sőt, a legcoolabb Kristfóf szerint, az elektronikai prospektusokból kivágott képekből ragasztott robotok és egyéb gépemberek kollázsprojekt.
Persze vannak szokványosabb, hagyományosabb barkácsötletek is: karácsonyfadísz, ajándékdoboz, papírból csipke kivágása, de ennél se áll meg ott, hogy akkor most van egy szép asztalterítőnk vagy ablakdíszünk, hanem a csipkét felhasználja egy tündérfigura ruhájához.
Vannak ötletek, amelyek elsőre kevés szabadságot adnak a gyereknek, de – legalábbis a saját gyerekeimnél így volt – két-három hűen utánzott figura után a következő már a fantázia terméke. (Ugyanakkor a fantázia beindításához kellett a könyv által adott első lökés illetve know how.)
Szuperhősök, vízivilág, állatok, ékszerek, angyalok és Valentin-nap, UFO-k, kastélyok és édességek: hirtelen nem jut eszembe téma, amiről nincs egy vicces-kedves és főleg elég egyszerűen kivitelezhető barkácsötlet.
S hogy miért veszek még mindig barkácskönyveket, amikor a neten minden az égvilágon megtalálható? Egyszerűen azért, mert annyira sokat ülök a nap folyamán gép előtt, hogy a töltsünk el húsz percet értelmesen a gyerekekkel programpontnál praktikusabb nekem előszedni egy könyvet, mint kinyitni a pinterestet vagy egyéb inspirációs mappákat. Még akkor is, ha természetesen a pinteresten és inspirációs mappákban is gyűjtögetek mindenfélét. Én már csak ilyen régimódi vagyok. Hozzám hasonló régimódiaknak szívből ajánlom ezt a könyvet, csillagos ötöst adok neki.
Ez a jelmez már két éve készült, s ahogy a képen is látszik, kellőképpen elnyűtt állapotban van, sőt, a Kis Lovag már ki is nőtte. Viszont talán ennek ellenére segítség lehet néhány fiús anyukának, ha bemutatom, hogyan készül. Fekete vásznat, fekete cérnát, valamint piros filcet használtam fel hozzá, és kellett még némi kutatómunka a google-n különféle címerek és pajzsok témában. Mindennel együtt varrógéppel az elkészítés nem volt több, mint két óra.
1. A jelmez alapja két fekete vászonból készült téglalap. Ennek a méretét úgy lehet megállapítani, hogy a lovag által hordott egy pulóvert megmérünk vállban és ehhez hozzáadunk néhány centimétert mindkét oldalon: ez a szélesség, valamint lemérjük a lovagot a váll közepétől addig a pontig, ameddig a jelmez le fog érni: ez a hosszabbik oldala a téglalapon. Ilyen téglalapból kettőt szabunk ki (másfél centi varrásráhagyást ne feledjük minden oldalon!)
2. Még egy mérési feladat van: a fejnyílás. Ez úgy áll össze, hogy a téglalapok rövidebbik oldalát összeillesztjük (egyelőre csak gondolatban), aztán az egyik téglalapon, ami majd az eleje lesz, középen ejtünk egy pár centis bevágást, inkább többet, mint kevesebbet (mondjuk 5 centit, de ezen a ponton jó, ha a gyerek a közelben van és mielőtt eltisztázzuk a bevágást, felpróbáljuk a jelmezt.). Ennek a vágásnak a segítségével fog beférni a lovag feje.
3. Most jön a szélek eltisztázása: a két fekete anyagot körben overlock- vagy közepesen sűrű cikkcakköltéssel eltisztázzuk.
4. A vállaknál öesszvarrjuk (színt színre fordítva) mindkét oldalon és a varrást szétvasaljuk. Most már van egy nagy hosszúkás téglalapunk, amelynek a közepén egy luk és egy hasíték található – mint a fenti képen, csak épp a piros dekorációk nélkül.
5. A tisztázott széleket, ami a lovag oldalánál lesz majd, visszahajtjuk, gombostűzzük, majd egyenes öltéssel levarrjuk. Alább látszik, hogy nem kétszer hajtottam vissza, csak egyszer, elvégre ez egy jelmez és nem estélyi ruha.
6. Most jön a nyakrész: Felpróbáljuk először is a Lovagra, hogy lazán átfér-e a feje a lukon. Ha nem, akkor még kicsit mélyítjük az elején lévő vágást. Ha passzol a méret – vagy talán még egy picit nagyobb is, mert ezt tuti fogja még használni a farsang után is, és akkor ne járjon úgy, mint a mi kis lovagunk, akinek továbbszakadt a hasíték egy évvel később – akkor ezt a részt is visszahajtjuk. Ha itt nem tisztáztuk el, akkor keskenyen, de kétszer hajtjuk visszájára, gombostűzzük és keskenyen egyenes öltéssel levarrjuk. Én géppel készítettem, de az is lehet, hogy valakinek kényelmesebb ezt a részt kézzel varrni, mert jobban hozzáfér.
7. És most jön a legjobb rész, a dekoráció! Hogy a tisztázást megússzam, filcből készültek a piros részek. Az aljához előlre és hátulra egy-egy kb. 3 centis filccsíkot vágtam ki, majd mérés nélkül, csak szemre cikkcakkba vágtam be. A “fogak” kb. a csík szélességének feléig érnek be. Mindkét csíkot felvarrtam egyenes öltéssel a vászonra. Mivel a flicnek nincs színe-visszája, egyszerűen csak a fekete anyag színére tettem rá pár mm átfedéssel a filccsík tetejét és úgy varrtam. Nincs szétvasalva hátul.
8. A jelmez elején pajzs található. Hosszas kutatómunka után egy olyat láttam megvalósíthatónak, ahol egy András-kereszt található középen. Felrajzoltam papírra egy pajzsformát, rá az András-keresztet kb. 2,5 centi széles “keresztágakkal”. Kivágtam papírból az egészet, de csak a kereszten kívüli részt használtam fel. Azokat körberajzoltam a filcen, kivágtam, majd elhelyeztem a jelmez elején, hogy a fekete alapon kiadja a pajzsformát. Egy gombostűvel odaerősítettem és megint csak végigmentem a körvonalakon varrógéppel. (ld. a legfelső képet!)
Amennyiben az elől lévő hasíték túl nagy, akkor lehet még felvarrni kézzel kis kapcsot vagy patentot rá.
A tunika alá fekete, piros (azaz a dekorációnak megfelelő színű) vagy szürke hosszúujjú pulcsit lehet venni, alulra fekete nadrágot vagy harisnyát. A fejre én annakidején horgoltam egy láncsisakot, amit már nem találok, de ha összeszedem magam, akkor megcsinálom még egyszer és jövök a leírással. A kard pedig Apahajó gondos munkájának köszönhetően több réteg hullámpapírból készült alufóliával körbetekerve. Igazán kiváló kis lovag volt, nem is értem, miért nem találtam egyetlen fotót sem róla.
Ha valami nem világos, kérdezzetek nyugodtan!
Tegye fel a kezét, aki hozzám hasonlóan addig halogatta a karácsonyi képeslapok írását, amíg végül túl késő lett! Az ő kedvükért egyrészt itt egy kis DIY-képeslap ötlet, ami még egész télen működik, másrészt egy kis vigasz: német nyelvterületen élő ismerőseim-barátaim körében még a karácsonyi üdvözletnél is elterjedtebb a decemberi körlevél, amely arról szól, hogy mi minden történt az illetővel / a családdal az elmúlt évben. Ilyen levelet még január első hetéig is ér küldeni, úgyhogy hajrá! Mondhatnánk, hogy milyen személytelen minden barátnak és ismerősnek ugyanazt a levelet ugyanazzal a néhány fényképpel elküldeni, de véleményem szerint még mindig személyesebb, mint mindenkinek ugyanazt az egymondatos boldogkarácsonyt szöveget küldeni. (Persze minden kapott képeslapnak nagyon örültem és persze mindegyik után egyre erősödött bennem a bűntudat, hogy én persze idén sem.)
S ha már képeslapon nem is, de legalább itt kívánok mindenkinek, aki idetévedt, boldog karácsonyt! Havasat vagy hótlant. Egészségeset vagy betegeset. Sok finomságosat vagy szerényebbet. Eltalált ajándékosat vagy kiábrándítót. Bármilyen is volt-van lesz: ez az idei karácsony és ha már ilyen, jobb kibékülni a ténnyel.
Nálunk például hótlan, beteges, elméletben sok finomságos, de mert jelenleg senki nem tud nyelni és minden tagunk fáj, még a hagyományos szentesti fondünket is elhalasztottuk, a többi finomságról nem is beszélve. Az ajándékok szerencsére jól eltaláltak voltak, és a legnagyobb sikert Do részéről a csillámos színes tollkészlet aratta, ami megint arra példa, hogy mennyire nem az ajándékok forintosítható értéke a lényeg. Kr. számára – az ajándékokon túl – azt hiszem, a legkülönlegesebb pillanat az volt, amikor felfedezte a csillámport a padlón. Volt néhány új karácsonyfadíszünk idén, igazából gagyi minőség, de tudtam, hogy a csillámmal sikert fognak aratni. A díszeket ugyan még nem vették észre, de a dobozában maradt csillámport hirtelen ötlettől vezérelve díszítés után kiszórtam a fára-földre. Amikor Kristóf ezt másnap meglátta, olyan csillogó szemmel, ahogy erre csak egy csodákban hívő gyerek képes, felkiáltott, hogy “Nézd, Dóra, csillámos a föld! Igazából angyalok jártak itt!” Azt hiszem, nekem ennyi már elég is a boldog karácsonyhoz.
Ha jól emlékszem, decemberben kezdtem ezt a takarót és azt gondoltam, hogy ha áprilisi határidőt szabok magamnak, akkor irtó nagyvonalú vagyok. Ehhez képest szeptember közepe lett, mire végeztem és valamivel kisebb is lett, mint eredetileg terveztem.
No de kész, és ez a lényeg. Barka Libikókából horgoltam (egy keskeny csíkot leszámítva, ami egy Rowan barna gyapjú, maradék valamiből.) és Kristóf takarója lesz. Emiatt a szegélyt nagyon egyszerűen-fiúsan kellett horgolni, és amellett a minta mellett döntöttem, amit Nils Holgerssonnénál láttam: 7-8 láncszem után egy rp, így jönnek létre a kis hurkok. Bámulatos egyébként, hogy egy ilyen kis semmiség szegély is mennyi fonalat zabál!
Hogy a méretet is érzékeltessem: a könyv A4 méretű. A 14 centis ágyra kicsi, úgy 100-110 centi körül van a hossza, 80 centi a szélessége. A blokkolásnál úgy 30 centit nyúlt hosszában és majdnem ugyanennyit széltében is. A minta egyszerű és ehhez hűen unalmas is: rp és láncszem váltakozása végestelen végig.
K. örül, hogy kapott végre ő is horgoltat, én örülök, hogy végeztem, Do pedig reklamál, hogy neki mikor horgolok takarót. Egyelőre azonban nem akarok babatakarónál nagyobb méretűre gondolni, nemhogy belekezdeni a horgolásba.
Amikor valaki először lép be a lakásunkba, az első mondata általában arra vonatkozik, hogy milyen kevés a bútor. Hogy mindezt milyen hangsúllyal, inkább értetlenséggel vagy inkább elismeréssel mondják, az teljesen változó, és néha az a érzésem, hogy még az elismerés mögött is bújkál valami kis hitetlenkedés, olyasmi, hogy élhet-e, akarhat-e élni civilizált ember ennyire üres lakásban. Na most, hogy üres vagy nem üres, az rettentő relatív és amikor a költözködő cégeket fizetjük ki átlag kétévente, akkor mindig az az érzésem, hogy mégsem túl kevés, hanem inkább túl sok bútorunk van – de most nem erről akartam írni. Hanem hogy mérlegeltük ugyan, hogy vegyünk még egy kanapét a nappaliba, hogy mondjuk több, mint négy ember le tudjon ülni (például a vendégeink), de aztán elvetettük. Mert akkor hol táncolnánk.
Mert az úgy van, hogy ha szombat reggel Apahajó jókedvűen és kipihenten ébred – kábé három órával a gyerekek után és két és fél órával azután, hogy én nem bírtam visszaaludni a gyerekzajtól – akkor odamegy a rádióhoz, megkérdezi, hogy bekapcsolhatja-e (ekkora tapintatért soha nem tudok majd elég hálás lenni neki), persze azt mondom, hogy igen (amit remélhetően ő is kellőképp értékel, mert ilyen apróságokon múlik a házasság sikere), és akkor bekapcsolja és felkiált, hogy szamba! cha-cha! vagy ma éppen foxtrott! És ez azt jelenti, hogy le kell tennem a kávésbögrémet és a könyvemet és táncolni. Akkor is, ha a történet dramaturgiája épp nem támogatja a félbeszakítást. Ilyenkor arra gondolok, hogy hány feleség lenne hálás, hogy a férje táncolni akar vele és áthangolom magam pozitívra és táncolunk. Ami amúgy tök jó. Csak egy dologgal nem számolunk: ahhoz, hogy Apahajó jókedvűen és kipihenten ébredhessen három órával azután, hogy a gyerekek felkeltek, és hogy így egyáltalán elhangozhasson a foxtrott! felkiáltás, ilyen állapotoknak kell uralkodni a padlón. Ami amúgy még mindig elég jó ahhoz képest, hogy három órája játszanak a gyerekek relatíve normálisan.
És aki ismeri a foxtrottot, az tudja, hogy ez miért baj. Ennyi erővel akár vehetnénk is még egy kanapét – akkor legalább a vendégek le tudnának ülni.
Most, hogy lassan kezdődik a nyári szabadságunk, menetrend szerint érkezik az esős idő is. Tavaly eléggé zokon vettem ugyanezt, idén megpróbálok pozitívabban hozzáállni ehhez a természeti törvényszerűséghez és kezdem előkészíteni a gumicsizmát meg az esőkabátokat, polárpulcsikat.
Már az esős időre való időtöltéseket is elkezdtük – igaz, tegnapelőtt a szobafogság oka betegség volt, nem a rossz idő – ez például egy kezdetleges millefiori technikával készült poháralátét. Mármint nem a technika kezdetleges, hanem a kivitelezés, mert ennél sokkal különlegesebb virágokat is ki lehet hozni, ha valaki sokat gyakorol. Itt például egy tutorial is található – biztos jó lett volna, ha előbb megtaláljuk, meg ha ilyen profi felszerelésünk van hozzá. Ehelyett mi egyszerűen csak hurkákat sodortunk, random egymás mellé raktuk kötegbe, aztán körben bevontuk egy réteg lapos sötétkék gyurmával. (Elárulom, hogy a lap se szabályos alakú, se egyenletes vastagságú nem volt és toldozgattuk is.) Aztán még kicsit hengergettük, majd amikor összetömörödött, felvágtuk kábé egyforma vastag szeletekre, egymás mellé tettük szabálytalanul és kisütöttük 30 percig 130 fokon.
FIMO süthető gyurmát használtunk, ha jól számolom, öt színt, amelyek közül az egyik sötétben világít. A megmaradó anyagokból még két vagy három alátét is ki fog jönni, szóval kellő számú esős nap esetén mindenkinek lesz poháralátétje a családban. Azért jobban örülnék, ha nem.
Többszörös újrahasznosítás, 20 perc munka, némi elfoglaltság a gyerekeknek, szinte semmi költség, színek a lakásba – hirtelen ennyi előnyét tudom felsorolni a most készült tojásfánknak.
1. Előszedjük a karácsonykor használt ezüstszínű faágakat. Ha nem ezüst színű, hanem természetes, az még jobb.
2. Kartonból – esetünkben egy csoki vastag csomagolóanyagából – kivágunk egy tojásformát. Ez lesz a sablon.
3. Színes rajzlapon körberajzoljuk a sablont – szín és tojások száma fakultatív, itt 4 színből 4-4- darab. Ezt az egyszerűség kedvéért én csináltam, persze már ez is lehet a gyerekek feladata. Színes rajzlapot a Müllerben vettem 25-ös (vagy ilyesmi) csomagban. Rém sok barkácsoláshoz elég.
4. Fekete filctollal vagy erősen fogó fekete ceruzával – még jobb fehér lakkfilccel, de az most nem volt otthon – a gyerekek kidíszítik a tojásokat. Nem kell az összeset, csak amíg meg nem unják. Később is nyugodtan lehet folytatni. Do 5 tojásig csinálta szívesen.
5. Minden tojást kilyukasztunk és szalagot fűzűnk bele. Tökéletesek például azok a szaténszalagok, amiket a frissen vásárolt ruhák válltájékából szoktam mindig kivágni. Semmi baj, ha tarka, sőt!
A fényviszonyok nem épp ideálisak, valójában sokkal színesebb és nagyon vidám.