Minden embernek lehet egyszer nagy szerencséje az életben, a miénk az, hogy Zsófi lett a bébiszitterünk. Amellett, hogy a szokásos bébiszitteri feladatokat úgy végzi, hogy csukott szemmel is bízunk benne, legutóbb még ilyen alma-kalózt is készítettek a gyerekekkel szülinapi ajándéknak. Az ünnepelt ezt nem tudta, ezért az egyiket idő előtt elfogyasztotta, de a másikat még sikerült megörökíteni. Ahogy látszik, leleményesen használták a lakásban fellelhető filc- és fonaldarabokat.
És hogy Tell Vilmos hogy jön a képbe? Nem jutott jobb eszembe, mint a fejen való fényképezés.
Csináld magad – DIY tutorials
Színek februárban
A legjobb gyerekeknek szóló miért-könyv, amivel eddig találkoztam. (német nyelvterületen élő blogolvasók kedvéért: 111 Warum-Fragen für neugierige Kinder)
Tulipán “Hogyan kapjunk névnapi virágot, ha nincs is névnapunk” jeligére
Zászlók lányszobába Nils Holgerssonné nyomán
Háttérben egy filz-it kaspó, az egész meg a lakás legjobban sikerült pontja.
Szabálytalan terítő lépésről lépésre
Ti is szoktatok bosszankodni az olyan mondatokon, hogy “horgolj ágytakarót maradék fonalakból”? Amikor egy ágytakaró alsó hangon egy kiló fonalat emészt föl, és csak a körbehorgolásához kell színenként egy-két gombolyag, akkor igencsak elszállt gondolatnak tartom, hogy valaki maradék-felhasználás céljából akarjon ágytakarót horgolni. Hacsak nem egy fonalnagyker maradékait akarja eltüntetni, természetesen.
Nekem most nagyjából 5-6 szín maradékai állnak a rendelkezésemre, a legkevesebb negyed gombolyag, a legtöbb másfél, szóval a lehetőségeim korlátozottak. De arra gondoltam, kijöhet egy kis futó a gyerekszoba egy alacsonyabb szekrényére. Hátha ez később visszatart attól, hogy oda halmozzam az összehajtogatásra váró ruhákat. (Éljen a lakberendezési realitás!) Meg amúgy is lakik ott egy királykisasszony, aki örülni fog a rózsaszín-lila dekorációnak.
A maradékok különböző mennyisége miatt szóba se jöhet egy szabályos terítő – falra másznék, ha a harmincadik négyzetnél derülne ki, hogy elfogyott az egyik kulcsfontosságú szín és már nem is gyártják. Szóval marad egy szabálytalan. Hogy készül?
1. Először találomra készítettem különféle nagyságú négyzeteket. (A felső képen látszik, hogy a minta sem egyforma.)
2. A két kisebbet egymáshoz horgoltam, aztán a két kisebbet az egy nagyobb oldalára.
3. Az így kapott téglalapot két körrel, két színnel körbehorgoltam.
4. Hozzámértem a befedendő szerkényhez, és kiderült, hogy még egy kicsit szélesebbnek kellene lennie – azzal együtt is, hogy a legvégén is lesz még pár kör. Ezért a két kis négyzet oldalán három sort horgoltam három különböző színnel. Az eredmény kb 18×26 centi.
Ez így egy blokk, hasonló ad hoc ötletektől vezérelve fogom a következőt is készíteni. Természetesen beszámolok majd – addig is velem tart valaki?
Az olvasás 7 hete – harmadik hét
Az e heti kérdések közül csak egyhez tudok érdemben hozzászólni, a többi eléggé könyvbloggerspecifikus téma. Na jó, a filmfeldolgozásos kérdés nem, de mert rendszeresen filmeket úgy 6 éve néztem utoljára, nem próbálok úgy tenni, mintha értenék a témához. Ami ezek után marad: Mi alapján választom ki a következő olvasmányomat?
Haladjunk visszafelé az időben – csak mert ez se olyan nálam, hogy egyszer kitaláltam egy szisztémát, aztán úgy is maradt. Jelenleg eléggé magamra vagyok utalva a könyvválogatásban, hiszen magyar nyelvű könyvekhez nehezen jutok, tehát maradnak a német könyvek: az amazonos rendelés vagy a Kuppitsch. Jobban szeretem a valódi könyvesboltokat, mint a netes rendelést, mert amit olvasnék, azt most és azonnal szeretném – lehetőleg már a hazaúton. Úgyhogy csak akkor rendelek, ha más út nincs. (Itt még az sem ellensúlyozza a rendelés lassúságát, hogy úgy kedvezményes a könyv – nagy bánatomra.) Így tehát a könyvválasztás úgy megy, hogy beszabadulok egy könyvesboltba és nézelődök. Egyes szerzőkre persze gondolkodás nélkül elcsábulok, de nincsenek előítéleteim, ismeretleneket is szívesen próbálgatok. Bécsi felfedezésem a könnyű műfajból Ildikó von Kürthy, aki a Brigitte-nek ír kis vicces szösszeneteket. Miután nemrég meghallgattam a “Freizeichen” című hangoskönyvét, elhatároztam, hogy nem ez lesz tőle az utolsó. Azt hiszem, a szórakoztató műfajban alig hallottam ennél jobbat, talán csak Conni Lubek “Anleitung zum Entlieben”-je vetekszik vele. Ez utóbbit a totális véletlen sodorta utamba, buszra vártam, és közben nézegettem a bolt elé kirakott hangoskönyveket – ennyi. Utána rekeszizomlázam volt napokig.
Aztán itt van a Hotel New Hampshire, amit a múltkoriban már említettem. Alig pár oldal hiányzik, ha ma nem is, de holnap befejezem. Ezt Apahajótól kaptam “mert bécsi” – szólt az indoklás. Egyébként máskor is előfordul, hogy régi kedvenc könyvét felfedezi antikváriumban és hazahozza nekem csak úgy – szóval még talán ő ajánl nekem leggyakrabban könyvet. A családban egyébként az a normál eset nálunk, hogy könyvet ajándékozunk. Sokszor előfordult már, hogy olyat kaptam meg, amit magamtól eszembe sem jutott volna megvenni, de még kölcsönözni sem, de aztán – – néha csak évek múlva – szívesen olvastam.
Régebben sokkal szisztematikusabb voltam. Amikor például Do megszületett, beiratkoztam a gyerekkönyvtárba, kikölcsönöztem Boldizsár Ildikó Gyermekirodalom című könyvét, aztán pedig szép sorban minden regényt, amiről a könyvben írt. Kiegészítve azokkal, amelyek a polcokon keresgélve még megtetszettek.
Még annál is régebben tematikus éveket csináltam. Volt például Japán-év. Abban szerepelt japán konyhától az origamin át a Koestler-féle könyvig minden. S persze haikuk is. Így egy év alatt egész sok tudást lehet felhalmozni, és a legjobb, hogy mivel valamire ki van hegyezve a szemem, ott is észrevettem japán vonatkozású dolgokat, ahol egyébként átsiklottam volna felettük.
S egy utolsó régi módszer – bár ehhez sokkal többet kellene olvasni, mint mostanában szoktam – a szerzők “végigolvasása”. Volt Szabó Magda- és Luise Rinser korszakom, talán ez volt a két leghosszabb. Van egy barátnőm, aki nagyon következetesen csinálja ezt, évente választ új szerzőt, és amihez csak hozzájut, elolvassa.
Ami örök és töretlen, nem függ gyerektől és szabadidő mennyiségétől, az a szakácskönyvek iránti vonzalmam. Ebben az egyetlen szempontom, hogy kerülöm a divatszakácskönyveket. Minél elszálltabb, minél különlegesebb, annál jobb! Ja, hogy ez azért lehet, mert főzni a legritkább esetben szoktam belőlük? Hát jó, beismerem.
Egyszerű jersey tunika – tutorial
Valamikor réges-régen szabályos homokóra alkatom volt. Aztán lett kicsit teltebb homokóra. Aztán elkezdtem bliccelni a felüléseket. Azóta nem hordhatom régebbi kedvenceimet, a “semmi különös” rengeteg színben kapható, alakkövető pamutfelsőket. Tudjuk be ezt is az öregedésnek, és öregedni tudni kell, úgyhogy stílust váltottam. Az utóbbi időben csak olyan felsőket hordok, amelyek nem kötik a külső szemlélő orrára, hogy mennyire szeretem a péksütiket meg a tésztákat mindenféle szósszal, valamint a kerek, szögletes, lyukas és bármilyenmás csokit. Tavasszal csíptem el egy szuper felsőt: pólóanyag (tehát nem kell vasalni!) és tunika szabás. A derekához jár ugyan az öv, meg még gumírozott is, mégis olyan diszkrét. Már a boltban tudtam, hogy meg fogom varrni más anyagból is. Tulajdonképpen csak ez indokolta, hogy kiadjak érte 20 eurot. Jelentem, behozta az árát, alább a bizonyíték, a másolat, amely mindössze 4 euronyi anyagból és két óra ráfordítással készült.
És akkor nézzük lépésről lépésre!
1. Kifordítva látszik a kiindulási darab, amely nagyjából egy téglalap. Igaz, varrtak bele hamis raglánujjat – azért hamis, mert csak az elején van ez a betoldás, a háta tényleg csak téglalap. Úgy voltam vele, hogy megpróbálom, milyen, ha az eleje is az. Nincs jelentős különbség, így maradjunk az egyszerű verziónál. Tehát: végy két téglalap alakú jersey-t (esetemben ez 50×74 centi – 38-as méret). Ezen kívül csak némi gumicérnára lesz szükség, meg ollóra, vonalzóra, mérőszalagra, cérnára, varrógépre. A két réteg szín színre fordítva fekszik a földön, szerencsésebbek esetében az asztalon.
2. Bejelöljük a váll vonalát és a nyakkivágást. Ehhez lásd a következő két képet!
Kinagyítva jobban látszik, hogy a váll szélességére mindkét oldalról 13-13 centit számoltam (az 50 centis oldalon). Hogy kicsit csapottabb legyen, a hosszabbik oldalon fentről két centit mértem. A két pontot összekötve kapjuk a vállvarrás vonalát.
A nyakkivágás mélysége természetesen fakultatív, nekem 6 centi középen, de nyugodtan bírna mélyebb kivágást is. Igyekeztem egyformára rajzolni az íveket a két oldalon 🙂 Hátul ugyanezt a folyamatot megismételjük, csak a nyakkivágás kevésbé mély. Ezzel a legbonyolultabb szabási tevélenység végére értünk.
3. a. Levágjuk a váll vonalát és a nyakkivágást is. Ez utóbbinál hagytam visszahajtásra másfél centit, a váll vonalánál nem, ott egyszerűen keskenyen varrtam (boldogok, akiknek van lock-juk).
4. Vállat összevarrjuk rugalmas anyaghoz való öltéssel vagy apró cikkcakkal. A nyakat gombostűzzük és visszaszegjük. Mivel a pólóanyag nem foszlik, elég egyszer visszahajtani és a varrásvonalat úgy placírozni, hogy minél közelebb legyen az anyag vágott széléhez. Fontos, hogy az anyagot varrás közben lazán tartsuk, ne húzódjon, mert akkor fodrosodik.
5. Most jön a dereka gumírozása. Mivel most már felül fix a póló, nyugodtan felpróbálhatjuk, hova esik ideális esetben a derék, hol fusson a középső gumiszál. Ezt jelöljük be gombostűvel (először egy is elég, aztán ha levettük, akkor körbe) Készítsünk elő hat gumicérnadarabot. A hossza jóval kevesebb, mint a derékbőségünk fele, hiszen jócskán nyúlik. Az a cél, hogy kinyúlt állapotban legyen kényelmesen a derékbőségünk fele illetve arra plusz 6-8 centi a könyebb kezelhetőség és a biztonság kedvéért. De majd a fölösleges gumit levágjuk a végén.
Ahogy a képen látszik, én nem a cérna helyett fűztem be a gumicérnát, hanem kis cikkcakkal varrtam az anyaghoz. Lehet, hogy nem annyira elegáns, de olyan kezdőknek, mint én tökéletesen megfelel.
Mind az elejére, mind a hátára 3 sorban gumíroztam. A gumi vezetésébe bele kell jönni – ezért nem rossz egy próbadarabon gyakorolni -, de nem boszorkányság. S bár ezúttal nem sikerült teljesen egyenesen, egymással párhuzamosan vezetni a három sort, a végeredményt ez nem rontja le. Anyagot választani tudni kell, ugyebár, egy nagyon mintás pólón nem látszanak a kis hibák.
Az egyszerűség kedvéért lefényképeztem, hogy milyen cikkcakk vált be a gumírozáshoz.
Így néz ki a színén.
6. Most van előttünk egy vállban összevarrt, derékban gumírozott valami, ennek most kimérjük az ujja nyílását. Nekem 16 centi lefelé a válltól mérve mind az elején, mind a hátán. (lásd fent a rajzomat) Kb 8-10 mm-t visszahajtottam, legombostűztem, s ezt a részt letűztem. Másik oldalon ugyanez a procedúra.
Ekkor érdemes közbeiktatni egy próbát, hiszen még nincs összevarrva az oldala, azaz nincs veszve minden. Nézzük meg, hogy ha a jelenlegi tervek szerint marad az ujja (gombostűvel jelöljük), akkor kényelmes-e belebújni, nem látnak-e be (belátnak-e eléggé – kinek mi a cél). Ha minden rendben, akkor jön az oldal összevarrása, ha nem, akkor a korrigálás.
7. Varrjuk össze az oldalakat, szín színre, itt se kell tisztázni, csak egyszerűen rugalmas öltéssel vagy apró cikkcakkal varrunk.
8. Az alját is felhajtjuk (papírforma szerint ikertűvel, de én ezt hanyagoltam, továbbra is a rugalmas anyaghoz való öltést használtam egy sorban), majd felpróbáljuk a kész tunika-pólót, keresünk egy keskeny övet, és rettentően boldogok vagyunk, hogy van egy szuper saját készítésű darabunk.
9. Kimegyünk a játszótérre és bezsebeljük a dicséreteket.
Sok sikert a kipróbáláshoz, és ha valami nem érthető, szóljatok, amint gép előtt vagyok, válaszolok. (Ha tudok)