Annyit nézegettem az insta bugyraiban a rengeteg makraméfonalból készült bármitartót, hogy végül nekem is ki kellett próbálnom, milyen dolgozni vele. Volt azért kis óvatosság bennem, mert korábban hasonló vastagságú pólófonal használatakor eléggé hamar megfájdult a csuklóm.
Egy ekkora projekt, mint ez a kaspó viszont még belefér kézfájdalom nélkül
Kedvet kaptam aztán nem kifejezetten makraméfonalból, de szintén merevebb, jó tartással rendelkező fonalból is készíteni kaspót. Ez a türkiz egy Lana Grossa fonal, összetételre nemes, még selyem is van benne, de minden más projektre alkalmatlan. Nem baj, kaspó úgyis kellett.
Ezeknél a kaspóknál még nem tudtam azt a kinézetet produkálni, ami annyira tetszik mások tartóiban, tehát hogy a szemek V alakjai egymás tetején vannak és hogy olyan szép kontúros a tartóka alja és felső szegélye. (Mondjuk a türkiz szegélye sem lett rossz, ott ráköltést használtam)
De aztán végül kis kísérletezés után ez is sikerült, így tegnap horgoltam egy kisebb tartókát, amibe már karácsonyi ajándékot fogok csomagolni. A fekete fonal nem annyira fotogén, de talán látszik.
Ezzel akkor már el is kezdtem megmutatni, mik készültek nálam a szeptemberben kezdődött 100kreanap keretében. Apróságok ugyan, de nekem technikailag kihívás volt plusz új alapanyagot is megismertem általuk.
Neked volt új tapasztalatod technikában vagy alapanyag terén a 100kreanap során, vagy úgy általában az utóbbi időben? Meséld el kommentben!
Csalóka, amikor az ember megvesz egy teljesen lepusztult házat, akkor nem tűnik fel egyesével, hogy mi mennyire borzasztó állapotban van. S a megbarnult, minimum 20 éves tapétához meg a 60 éves járólapokhoz képest a lépcső a magam kék padlószőnyeg borításával nem is volt annyira borzasztó. Persze tudtuk, hogy leszedetjük, de eredetileg nekem nem volt gondom önmagában a padlószőnyeggel, mert puha és nem csúszik. A fejemben az volt, hogy egyszerűen új szőnyeggel borítjuk be – egész addig, amíg meg nem láttuk, mi van a szőnyeg alatt.
Valódi fa, rengeteg réteg festékkel és ragasztóval belepve, de mégis fa. Elkezdett járni az agyam. Milyen lenne natúrra felújítani? Férjem azonnal rávágta, hogy nyugodtan, de őt vegyem ki a képletből. Mondtam már, hogy kettőnk közül ő tudja reálisabban felmérni bármilyen tevékenység idő-, pénz- és energiaigényét? Azonnal látta, hogy ez profit igényel, mi nem fogunk vele bírni. Amúgy majdnem igaza is lett.
2021 májusában kezdődött a felújítás és mindig volt rá indok, hogy a lépcsővel miért ne foglalkozzunk. Az építőipar helyzetével szerintem minden érintett tisztában van: kevés a szaki, úgyhogy a feltételeket nem a megbízó szabja, hanem a szakik. Minden nagyon lassan haladt és a lépcső volt az utolsó a prioritások között. Ráadásul amíg komoly porozással jártak a munkák, addig szóba se jött, hogy én is belekezdjek. Már egy sima félórás “hogy megy a munka” látogatás után is fél napig köhögőrohamaim voltak.
Ja mert persze a férjem intelmei ellenére azt mondtam, hogy megpróbálnám én a felújítást, ha nem megy, még mindig kereshetünk szakit. Bár keresni meg találni az két külön dolog…
Végül amikor a költözés ki volt tűzve augusztus eleje-közepére, akkor én július elején még sehol sem tartottam a lépcsővel. Mentségemre legyen, hogy a csempézés brutál elhúzódott, meg júli 10. körül lett vége a sulinak, tanárként meg az utolsó két hét kábé a legdurvább az egész évben. Ja és volt még a szekrényfestés is, ami annyiban függ össze a lépcsővel, hogy
a) a szekrény az emeleten van, azaz ha a lépcsőn szárad egy réteg, nem lehet megközelíteni
b) amíg a szekrényen száradt a rétegek közül bármi, addig nem akartam a lépcsőnél porolni.
Egyébként az se igaz, hogy semennyi nem volt kész júliusban. Egész tavasszal voltak kis próbálkozások. Csiszolással elég sokat eltávolítottam a festékrétegekből – csak nem eleget.
Aztán kaptam egy tippet, hogy hőlégfúvóval és spaklival próbálkozzak. Én ezektől a gépektől parázok, szóval miután megvettem, hetekig nem mertem bekapcsolni. Kábé lángszórónak vízionáltam az egészet.
Ahogy aztán kitört a nyári szünet plusz letudtam egy négynapos nyári influenzát is rögtön a szünet elején, összeszedtem magam és hőlégfúvóztam. Hogy ezzel miért vártam ennyit?! Ekkor gyorsult be a munka, ami kellett is, mert közben aug. 1. lett a céldátum és még dobozolni is kellett.
A lényeg: nem lett tökéletes a hőlégfúvózás után se, de azért 90% és az pont elég volt. Végigcsiszoltam, portalanítottam és megállapítottam, hogy jó ez, de csak ha nem hagyom natúran a fát, annyira ugyanis mégsem lett szép. Először feketét szerettem volna, de barátnők erről lebeszéltem, mert azon minden porszem meglátszik. Szürke a nyerő, mondták. Én antracitszürkét választottam, az Obiban kapható krétafestéket.
Természetesen ezt is előbb alapoztam a legutóbbi posztba bemutatott alapozóval. Két réteg alapra ment két réteg az antracitból. A szekrényhez használt festékhez képest ez sokkal sűrűbb volt. Festős körökben ez pozitívumnak számít, de nekem inkább fura volt, nem esett kézre. A második réteget csak azért vittem fel, mert szabálykövető vagyok, amúgy egy is tökéletesen fedett. Sőt, szerintem vannak helyek, ahol a második réteg után kevésbé szép, mint előtte volt. Legközelebb fogok hinni az érzésemnek és ha egy réteg elégnek tűnik, akkor annyiban hagyom.
Száradás után további két réteg Klarlack ment az egészre. Ha jól emlékszem, valamivel több, mint 24 óra maradt a beköltözésig, azaz a száradási idő plusz egy pici.
Végül ilyen lett. Sok az apró egyenetlenség, de végül használható. Nem zárom ki, hogy kerül még erre szőnyeg is, mert a tartósságot még nem látjuk. A porvonzás tekintetében az antracit ugyanolyan rossz, mint a fekete. Feltörlés után 10 perccel megint minden látszik. Viszont minap a férjem megállapította, hogy pont megy a lépcső a bejárati ajtó színéhez. Véletlen, de örülök, hogy így lett.
Hogy nekikezdenék-e még egyszer? Igen és kevésbé félnék a hőlégfúvótól. Ha azt hamarabb bevetem, kevesebb idődrukk lett volna a végén és talán bizonyos hibákat jobban el tudtam volna tüntetni. De így is sokat dobott az önbizalmamon, hogy a tényleg borzalom állapotból egy vállalható lépcső lett. Még megy rá oldalra szegélyléc meg lesz egyszer világítás és korlát is, de az alapot én csináltam és erre most tényleg büszke vagyok.
Aki az Instagramon is követi az anyahajóblogot, annak nem újdonság, hogy a házfelújításunk során kipróbáltam a bútorfestést. Ennek a tapasztalatiról szól ez a bejegyzés.
Ilyen volt az eredeti állapot
Az egyik tetőtéri szobában adott volt egy nagy akasztós gardróbszekrény és egy alacsonyabb polcos-fiókos szekrény. Az állapotuk azon kívül, hogy ki kellett tisztítani őket, elég jó volt, csak hát a klasszik 50-es évekbeli politúros felület nem illett a mi koncepciónkba. A lányom szobájában vannak a bútorok, így ő választhatta ki a színt.
A Hornbach áruházban kapható Style color Kreidefarbe blue jeans árnyalatát választotta. Ehhez használtuk ugyanennek a márkának az alapozóját (Isoliergrund) és lakkját is (Klarlack)
A tisztítást követően ecsettel felvittem az alapozót egy rétegben, száradás után kézzel picit csiszoltam, majd ment rá egy második réteg is az alapozóból. Megint gyors kézi csiszolás, majd jött az első réteg kék festék. Amikor ez kész lett, még nagyon csíkos, egyenetlen hatású volt a felület. Utólag tudom, hogy ez a festék nem annyira sűrű folyású, mint más márkák. De ezzel együtt nem csepegett szét -egy-két kivételtől eltekintve-, szóval kellemes volt vele dolgozni.
A második réteg viszont minden egyenetlenséget orvosolt, szép, mély színe lett a bútornak. Száradás után még egy réteg színtelen lakkal kentem át. Egy második réteg nem ártott volna még, viszont ez már annyira a beköltözés körül volt, hogy végül erre nem jutott már idő.
Itt a képen az is látszik, hogy a lábazat is festetlen maradt. Oda szegélylécet tervezünk, ha végre odáig jutunk.
A második réteg lakk nem azért hiányzik, mert így nem véd eléggé, hanem mert nagy kihívás átlátszóval festeni, hiszen nem látszik egyértelműen, mindenütt járt-e az ecset. Persze ha a fény úgy esik, akkor aztán száradás után látszik néhány négyzetcentiméter itt meg ott, ahol nincs lakk. Nem katasztrófa, de még azért ott van a fejemben, hogy valamikor átmegyek rajta egy réteggel.
Összességében jó volt ezzel a festékkel dolgozni, elég kezdőbarát volt. Valamennyire használtam maszkolószalagot meg festés közben papírt vagy nejlont a padló védelmére, de nem igazán fröcsögött a festék, szóval tisztán lehetett vele dolgozni.
A szín teljesen megfelelt annak, ami a doboz tetején látszott, így nem ért meglepetés. Szaga festés közben minden rétegnek volt, így azért örültem, hogy nem már beköltözés után használtuk. Viszont egy héttel a projekt befejezése után, amikor beköltöztünk, már semmi szag nem maradt vissza. A festés tartósságáról még korai lenne bármit mondani, erre majd egy év múlva térjünk vissza.
Egy másik fajta festéket is kipróbáltam, azzal a lépcsőt festettem le, de erről majd egy következő posztban mesélek.
Nagyon sok hét eltelt megint bejegyzés nélkül. Maga alá gyűrt a munka, meg az is igaz, hogy az Instagram ellustított. Inkább posztoltam ott egy gyorsat, mint hogy hosszadalmas blogposztokat írjak.
Van viszont pár téma, ami kicsit hosszabb kifejtést igényel, így ezekkel hamarosan jövök.
Addig is kis update:
Augusztus végével kifutott a szerződésem a munkahelyemen, így most maradék szabim felhasználása után új korszak kezdődik. Hivatalosan először munkanélküli leszek, s ezt az időt arra szeretném használni, hogy elindítsam végre a gondolatban ezer éve létező fonalas vállalkozásomat.
Hogy ez az egész hogy jött? A tavaly tavasszal kitörő burnout-om világos jel volt, hogy változtatnom kell. Mivel ez azért az egész család életét meg anyagi helyzetét érinti, így további 16 hónapot dolgoztam már eléggé kikészülve, de azért úgy, hogy ezt a kívülállók nem nagyon vették észre. Mostanra viszont nagyon érzem, hogy jó megállni és jó lesz, hogy a saját magam főnöke leszek.
Épp a burnout miatt elkezdtem mindfulness meditációt is gyakorolni és ezzel kapcsolatban egy képzést is végezni. Ennek köszönhetem, hogy sokat vagyok mostanában a természetben és már elkezdtem erdőfürdőt is vezetni, egyelőre önkéntes alapon.
Végül egy óriási változás: bérelt lakásból saját házba költöztünk egy hónapja. Pici, nagyon pici, feleakkora, mint az eddigi helyünk, de van hozzá egy pici kert és egy terasz kilátással, szóval nagy a boldogság. Hogy milyen lesz télen, amikor mindenki benn él, az még izgalmas, drukkolok, hogy ne legyen megint home office meg online oktatás.
Na de az összhangulat nagyszerű minden kihívás ellenére is. Az a terv, hogy megint kialakítok egy rendszeres posztolási rutint azoknak a tartalmaknak, amik az Instára túl hosszúak lennének.
És egy technikai dolog: ezt a posztot a wordpress appról írom telefonról. Ha ez bejön, akkor tényleg semmi nem állhat utamba.
Köszönöm, ha még itt vagytok és légyszi, írjatok egy életjelet kommentbe!
Ugye milyen hihetetlen, hogy a 2022-es évből is eltelt már száz nap? Tegnapelőtt, vasárnap járt le ezzel a 100kreanap kihívásunk is az Anyahajóblog FB-csoportban és az Instán.
Hogy hogy ment, milyen volt? Az eredeti célt, hogy tényleg minden nap legalább 15 percet fonalazzak, nem sikerült jól tartani. Két kilengős időszakom volt, az egyik februárban, amikor elutaztunk a szemeszterszünetben. Ezt a kihagyást nem éreztem gondnak, mert olyan ritkán vagyunk Bécsben, és olyan ritkán tudok barátnőzős programokat beiktatni, hogy cseppet sem sajnáltam horgolás helyett erre fordítani az időt. A március végi-április eleji kimaradt napokat már inkább sajnálom, ekkor annyira begyűrt maga alá a munka, hogy volt két hét, amikor minden este 10 előtt mentem aludni, és a délutánba nem mindig fért fonalazás. Amikor viszont horgoltam-kötöttem, szinte mindig jóval több időt tudtam rászánni, mint 15 perc, szóval összességében teljesítettem a kihívást.
A FB-csoportban mindig vannak olyan hangok, hogy valaki elégedetlen magával, a teljesítményével, kudarcnak érzi, feladja a közepén. Természetesen nem célja a kihívásnak, hogy bárki rosszabbul érezze magát, mint kihívás nélkül. Nem kell, hogy a hobbi még egy pipálandó item legyen a kötelességek listáján. Hogy ennek ellenére jó felvenni a listára és jó időt szánni a hobbira, arra nemrég munka közben éreztem rá.
Lelkészi munkám mellékhatása, hogy havi szinten több ember élettörténetét hallgatom meg a rokonai, legtöbbször gyereke vagy házastársa narratívájában. Amikor valaki meghal, akkor ugyanis az életben maradtak mesélik el az életét, ami az illetőről fontos volt. Az elmúlt három évben eltemetett nőkről a szoros családtagok minden esetben elmondták, hogy a családra való főzésben-sütésben lelte örömét. Amíg a férfiaknak szinte mindig volt valami hobbiként felismerhető hobbija, sakk, kártya, természetjárás, akármi, addig a nőknek érdekes módon mindig a főzés volt a hobbi. Nem vonom persze kétségbe, hogy lehet szeretni a főzést, de azért magamban teszek ezek mögé a kijelentések mögé egy nagy kérdőjelet. Vajon az illető, ha még élne, szintén hobbijának tartaná a főzést? Vagy egyszerűen egy kötelességnek, ami teljesen betöltötte a hétköznapokat és nem marad mellette másra idő? Persze aki bölcs, az megtanulja szeretni azt, amit amúgy is tennie kell, de hogy magától is azt választaná, hogy naphosszat süt-főz, azt kétlem. Számomra ez a tapasztalat azt erősíti meg, hogy nagyon fontos a sok, akár kellemes kötelesség mellett is időt adni magunknak arra, amit akkor is szívesen csinálunk, ha senki nem várja el. Nekem ez a horgolás, kötés, fonás, szövés. És nem, magától nincs helye a napban. Lehet, hogy a gyerekek többször ennének sk sütit és kevesebbszer rendelt pizzát, ha nem fonalaznék. De ők is túlélik a rendelt pizzát meg a csomagolt sütit, nekem meg ez teszi azt, hogy szebbek a napok. Nyilván, ha már a minimum feladatok elvégzése is kinyiffant, mint ahogy az március végén volt, akkor nem erőszakolom meg magam, hogy még férjen bele a kötés is, de van az a házimunka, amit inkább leegyszerűsítek vagy elhalasztok, hogy cserébe beleférjen a hobbi.
Ez az én hozzáállásom, ez ad számomra egyensúlyt a “muszáj hobbizni, mert kihívás” és a “nincs időm magamra, nekem a házimunka a hobbim” szélsőségei között.
A képek egyébként a Dotted rays kendőt ábrázolják in progress – most és a 100kreanap vége felé ezzel mókoltam legtöbbször.
Ha te is velem tartottál a 100kreanapban, mesélj kommentben, milyen volt!
Ilyet még sosem csináltam, idén böjtben terveim szerint nem eszem húst. Vegetariánus voltam már néhány évig, tehát ez a része nem újdonság, de abban az időben még csak magamra kellett főzni, úgy meg szerintem nem kihívás lemondani bármi ételről, ha egyedül él az ember. (Oké, biztos van ellenpélda, ezen ne vesszünk össze, csak most nem jut eszembe.) Nekem igazán az a nehéz, amikor készítem a többieknek a húsokat, érzem a kiváló illatokat és mégsem ehetek belőle.
Ami viszont kétségtelen előny, hogy végre kicsit kilépek a főzési rutinokból. A Covid időszakban a főzésben a megúszásra mentem, így most jót is tesz, hogy új recepteket kell keresni és kipróbálni.
A böjt első hete máris hozott egy-két újdonságot. Kipróbáltam például egy új tofukészítési módot. A recept azt ígérte, hogy olyan lesz a hatás, mintha sült szalonnát ennék. Ezt nem tudom teljes mértékben megerősíteni, de attól még finom.
A füstölt tofu egyenletes kis kockákra vágtam. Az egyforma méret azért fontos, hogy kb egyszerre érje el a megfelelő konzisztenciát az összes tofukocka. Nagy serpenyőt felforrósítottam (ez fontos), majd először beleszórtam a tofut, majd ezután öntöttem rá olajat. Az olaj mennyiségével ennél a receptnél nem érdemes spórolni, mert a tofu nagyon gyorsan felszívja. És hát ne feledjük, hogy sült szalonnát akarunk utánozni, és az se épp zsírmentes. Az elején átkavartam, hogya kockák mindenütt olajosak legyenek, de aztán hagytam őket nyugodtan sülni, csak minimálisan kavargattam. Akkor van kész, amikor körben szép barnák a tofukockák és valamennyire kemények is kívül, viszont nincsenek kiszáradva. Ez nálam úgy 10 perc volt, de a kocka méretétől is függ.
A füstölt tofunak alapból van íze, nekem csak minimálisan kellett sózni, de persze ez függ fajtától és ízléstől is, kísérletezzetek.
A tofuszalonnához tojásos-zöldséges rizst készítettem. A párolt rizs készen volt, tkp ebből a maradékfelhasználós feladatból indultam ki. Nagy serpenyőben (amibe később a rizs is belefér) kis olajon hajszálvékonyra szeletelt sárgarépát és zöldhagymát kavargatva pirítottam néhány percig. Aztán hozzáadtam a kész rizst. Egy egész tojást felvertem és ráöntöttem a rizses zöldségre, majd addig kevertem a serpenyőben, amíg a tojás megszilárdult. Mivel a rizsem só és egyéb fűszer nélkül főtt, így ízesítettem szójaszósszal és egy pár csepp rizsecettel.
A tálkában alulra tettem a zöldséges rizst és rá a sült tofut. Az adagok persze nagyon személyesek, nekünk a 250 grammos tofu két felnőtt adagja volt a tálka zöldségesrizshez.
Egyébként én nem vagyok nagy tofubarát, évente egyszer ha eszem, de ez most annyira ízlett, hogy szerintem lesz belőle repeta.
A receptet videón németül itt találjátok még másik kettő tofurecepttel együtt.
Január elsején megint indítottam egy 100kreanap kihívást – ez már szinte szóra sem érdemes, évente többször is inspiráljuk egymást ezzel a Fb-os Anyahajóblog csoportban. Mégis minden alkalom, minden száznapos periódus másként alakul. Néha végig sodor a lendület, néha csak döcög az egész. A tavaly nyári például nekem eufórikus alkotólázban telt, még a nyaralás alatt is szinte végig fonalaztam. De amúgy is a nyár hétköznapjaiból a legmeghatározóbb emlékem, hogy az erkélyen ülök és horgolok.
Most ez a téli kör picit más. Persze várható is volt, hiszen télen sokkal több nekem a munka, meg az erkélyen sem ücsörgök. Azért januárban elég szépen haladtam, érdekes módon nemcsak a horgolással, hanem úgy mindennel, tomboltak az energiák. Elkészült néhány nap alatt egy hangulatomhoz illő horgolt mandala.
A Cser Kiadó Horgolt mandalák című könyvéből van a minta
A január másik meghatározó projektje a maradékfelhasználó granny takaró volt, amiről részletfotókat már mutattam egy előző posztban. Mostanra elkészültem az egésszel a szálelvarrás kivételével. Drukkoljatok, hogy összeszedjem hozzá a lelki erőt márciusban!
A február már korántsem volt annyira termékeny, mint a január, bár ennek részben örömteli oka volt. A téli szünetet baráti és családi találkozókkal töltöttük, utaztunk is, így bár vittem magammal horgolást, szinte semmit nem haladtam vele. Ami nálam volt, az egy Doris Chan minta, amit nyáron is meghorgoltam már, itt írtam is róla. Most sárgában készül Drops Cotton Lightból.
Szintén februárban kezdtem, de aztán elfogyott a fonal, így amíg megrendelem az utánpótlást, szünetelni fog egy kék kendő Stonewashed fonalból. (Ennek a pulcsinak a maradéka)
Az utánpótlásrendeléssel még azért várok, mert egyúttal egy következő pulcsihoz is szeretnék ugyanonnan rendelni, de a végső döntés igényel egy kis időt. Pláne, hogy közben még egy sokadik új projektet is kezdtem, de azt majd egy következő posztban mutatom inkább.
Mindenkinek, aki szintén részt vesz a 100kreanap kihívásban, kellemes fonalas 10 perceket kívánok!
Néhány hete már a legjobban haladó projektem egy granny négyzetes takaró. Az alapötlet onnan jött, hogy szerettem volna az évek során felhalmozódott takarómaradékaimat értelmesen felhasználni. Viszont mivel a mennyiségek az egyes színekből nagyon különböztek, semmi túl szabályos nem jött szóba, hiszen akkor garantált fonalvásárlás lett volna a vége. (Mondjuk azóta kiderült, hogy ezt semmiképp nem tudom kikerülni, de legalább keretek között szeretném tartani.) Szerencsére megláttam valahol az internet bugyraiban egy olyan nagyinégyzetet, amelyben a sorok tetszőleges pontjain volt fonalváltás. A pontos forrást sajnos már nem tudom, mindenesetre az ötlet nem hagyott nyugodni, úgyhogy belevágtam. Mutatom, milyen különbözőek a négyzetek sarkai a random színváltások miatt.
Az első négyzethez egyébként még csak nem is gombolyagos maradékokat használtam, hanem egy elkezdett, de nem tetsztő takarókezdeményt bontottam le. Ezt úgy képzeljétek el, hogy egyik oldalamon volt a felbontandó takaró, a kezemben meg a készülő és a felbomló projekt közvetlenül ment át az újba.
A terv pillanatnyilag az, hogy ha a második négyzet is eléri az első méretét, akkor összehorgolom a kettőt és még egy szegély segítségével növelem az egész takaró méretét. De persze egy ilyen impro-projektnél ezt sosem lehet tudni…
Lányok, nem csodálkoznák, ha mostanra senki nem maradt volna itt olvasni, annyira rég nem írtam már új posztot. De ne múltjon el az év egy kis visszatekintés nélkül! Ez a poszt most telejesen szöveges volt, képes visszatekintést az Instán csináltam, story highlightban megtaláljátok.
Az év legnagyobb kihívása számomra a megfelelő tempóra való ráérzés volt. Az év első harmadában ez nagyon nem ment, így az azt követő hónapokban duplán kellett fékeznem. Ennek a folyománya az is, hogy keveset blogoltam, hiszen nagyon meg kellett néznem, mennyit lehetek aktív a munkán és a családon kívül.
Az év legnagyobb öröme a családhoz kapcsolódik. Hirtelen azon vettem észre magam, hogy két gyerek helyett két kamasz van körülöttem. A kamaszokat pedig már nem nagyon lehet nevelni, ilyenkor már inkább csak szüreteli az ember az eddig befektetett energiát. De a legjobb, hogy azt látom, nem csak az jött ki a gépből, amit beletettem illetve beletettünk szülőként, hanem mindenféle egyéb kellemes meglepetések is. Ha belegondolok, hogy az Anyahajó eleinte a gyerekneveléssel kapcsolatos küzdelmeimről szólt és bőven leírtam nehézségeket is, akkor azért klassz látni, hogy végre itt a fény az alagút végén. Persze, lehetnek ezután is kihívások, de ez az első kupac feladat már kész és egész jól sikerült.
A legnagyobb kreameglepetés idén az volt, hogy nagyon kevés fonalat vettem és ez semmilyen aszketikus érzéssel nem ját. Egyszerűen nem akartam többet, lekapcsolt a hörcsög üzemmódom. Cserébe megvalósítottam néhány olyan projektet, amihez már rég megvettem a fonalat és helyet találtam maradékoknak.
Legnagyobb haladásnak azt tekintem, hogy idén két elkészült felsőm is lett, egy horgolt és egy kötött. Ezt az irányt szeretném tartani 2022-ben is.
2021-ben kicsit úgy éreztem magam, mint amikor a betűkirakós dobókockás játékokban az embernek annyira nem jön ki semmi a dobott betűkből, hogy inkább minden kockával újat dob. Nevezhetjük életközépi válságnak is.
Talán ennek köszönhető az is, hogy az idei horgolásaim 80%-ban granny csíkos vagy négyzetes projektek voltak. Szükségem volt az egyenletes, szinte meditatív horgolásra.
Egyébként is a meditáció volt a biztos pontom. Kisebb részben klasszikus csendbe ülős, nagyrészt pedig az a fajta, amikor a hétköznapi tevékenységeket teljes figyelemmel végzem: a takarítást, a főzést, a napi sétát és mindenféle elintézős utakat.
Az év második felében megint annyit és olyan kedvvel olvastam, mit a régi szép időkben, azaz Covid előtt meg egyetem alatt. Ebből az örömből nőtt ki egy jövő évi projekt is. Az Instagramon Kecskés Timivel, aki régi kötős barinő, hetente meg fogunk osztani egy könyvet, amit épp olvasunk vagy nemrég olvastunk. Titmi Egyboszorka néven található az Instán, keressetek rá! Terveim szerint vegyesen ajánlok majd könyveket krea, spiritualitás és szépirodalom témában.
Az év újradobásának része volt az is, hogy vettünk egy házat. Amikor valaki 44 évesen még mindig albérletben lakik, akkor ez olyan lépés, ami egyszerre régóta várt és olyasmi, amiben igazán már én magam sem hittem, hogy valaha eljön. Mutattam már pár képet a házikóról az Instán, de szerintem tavasszal-nyáron, amikor az esztétikai részletek is alakulnak, lesz még több ilyen tartalom. Azt meg alig várom, hogy dekorálni is elkezdhessek végre!
Szintén az újradobás része volt, hogy megint tanulok, mindfulness oktató leszek. Maga a tanfolyam már lezárult, még a gyakorlatok és a vizsga várnak rám 2022-ben. Alig várom, hogy dolgozhassak is ezen a területen!
2021-ben is volt néhány ember, akinek nagyon sokat köszönhettem. Persze a családtagjaim vannak az első helyen, akiknek tényleg nem volt könnyű az idei kríziseimet elviselni és még támogatni is benne. Szakmailag hálás vagyok Éri Sárának, akihez azért jártam coachingba, hogy kitaláljam, mi leszek a nyugdíjig hátralévő mondjuk 20 évben. Kicsivú Vikivel nyáron volt egy olyan beszélgetésünk, ami a következő pár hónapban bőven adott gondolkodni- és olvasnivalót. Ezúttal nem ételekről beszélgettünk, hanem bátorságról, fejlődésről, vállalkozói létről, önismeretről. Viki idén nagyon sokat képezte magát és szervesen építi a vállalkozását, miközben az emberi értékeket se áldozza fel, emiatt ő az egyik szakmai példaképem.
Hatalmas inspiráció volt a nyári római utunk. Egyrészt imádtam a nagyváros hangulatát megint, Klagenfurtban teljesen elszoktam már ettől. A művészeti inputok közül a leg-leg-leg természetesen a Vatikáni Múzeum volt. Hála a Covidnak, tömegnyomor nélkül csodálhattuk meg a sixtusi kápolna minden négyzetcentiméterét, és szerencsére a gyerekek is értékelték, hogy az anyjuk mindent elmagyarázott. (és hát valamennyi bibliai műveltséget össze is szedtek az évek alatt, szóval valamit ők is felismertek a képek közül.)
A másik inspiráció az olasz divat volt. Annyi horgolt ruhadarabot láttam mindenféle elit márkák kirakataiban! Megerősített ez is abban, hogy a horgolás igenis lehet modern. Erről is találtok az Instán egy highlight gyűjteményt.
És persze az olasz ételek! Az most egy dolog, hogy a 10 nap alatt sikerült magamra szedni két ragaszkodó kilót, de nézzük a jó oldalát a dolognak, a gyerekek felfedezték maguknak a piadinit, amit azóta is szeretnek, segítségével zöldségfogyasztásra is hajlandóak és még maguknak is el tudják készíteni. Mi kell még?!
Idén először történt meg, hogy nem én ajánlottam a gyerekemnek könyvet, hanem ő nekem és tényleg jó az ízlése. Eljutottunk ide is, egyezik a könyvízlésünk és remekül tudunk beszélgetni olvasmányélményekről. (legalábbis az egyik gyerekkel)
Szőni idén workshopra sajnos nem jutottam el, viszont itthonra vettem egy egyszerű szövőkeretet. Nem ugyanaz az élmény, de izgalmas. Jó lenne jövőre folytatni a felfedezést.
Nagyon szerettem volna, ha belefér 2021-be a kerámiázás. Helyet találtam is a szomszédos településen, tulajdonképpen a kényszerű lassítás miatt nem forszíroztam aztán, hogy el is jussak. A másik akadály inkább a fejemben van, mint a valóságban: visszavetődtem az autóvezetésben sajnos két kisebb baleset miatt. Egyikben sem volt személyi sérülés, és az egyikben nem is én voltam a hibás, de az amúgy is meglévő félelem a vezetéstől csak felerősödött emiatt. Ezen fogok dolgozni 2022-ben mindenképp, már csak a kerámia miatt is.
Talán soha nem voltam még annyit természetben, mint idén. Az erdőfürdő jó hatásairól olvastam már eddig is, de ebben az intenzitásban most tapasztaltam meg először tudatosan.
El kellett búcsúznom néhány illúziómtól magammal és másokkal kapcsolatban. Az első fájdalmasabb volt, mint a második, de szerencsére az illúziók helyén láthatóvá válik a realitás, és az se rossz, csak meg kell barátkozni vele.
Emiatt aztán elég sokat voltam elfoglalva befelé nézegetéssel és elemzéssel, és kissé elhanyagoltam a barátságaim ápolását. Persze az általános bezártság is ott volt okként, de nem akarom erre tolni teljesen. Azt várom 2022-től, hogy lassan megint kibújok a csigaházamból és többet találkozom a barátaimmal.
Az összes krízis meg fájdalom jó oldala, hogy arra is rámutat, ami fontos és értékes. Jövőre leszek 45 éves, amit egyébként nem gondoltam nagy választóvonalnak, de ahogy látszik, most mégis az lesz. Ahogy a horgolásban is, az életben is sok projektem “work in progress”, és még nem lehet telejsen tudni, hogy mi lesz belőle. De talán nem is a végeredmény a fontos, hanem hogy közben is örömet okozzon.
Boldog új évet kívánok nektek is, maradjatok velem 2022-ben is!
Hihetetlen, mennyire gyorsan telik az idő, megint elment több, mint egy hónap bejegyzés nélkül. Azért aki az Instán követ, tudja, hogy aktívan készülnek újabb és újabb projektek. Miután nyáron – hála a 100kreanap kihívás kezdeti lendületének – elkezdtem és be is fejeztem egy Böbe kendőt, egy csipkekendőt és egy óriásterítőt is, kirojtoztam egy régi szövést és egy régen horgolt granny kendőt, megvarrtam egy saját szövésű anyagot párnának, végül elkapott a startitisz.
Ez a startitisz viszont más, mint a többi. Elhatároztam, hogy a következő három projektem készleten lévő alapanyagokból fog készülni.
Először is felhasználtam egy 2017-es barcelonai fonalzsákmányt, egy nagyon színes, nagyon izgalmas textúrájú barnás-narancsos-kékek színvilágú fonalat, amiből egy klasszikus granny háromszögkendő lett. Ennek a fonalnak át kellett engedni a színpadot, tényleg csak ilyen egyszerű mintát bírt el. A teljes alakos fotó még várat magára, de szerintem ahogy jön az őszi idő, ezt is befotózom hamarosan.
A második projektem egy szürke kisegérnek tűnő fonás volt, mégis nagyon örültem neki, mert ugyanezekből a szöszökből volt már egy fonalam, viszont nem írtam fel, hogy miből van, a mennyisége viszont kevés volt bármihez. Katt ide, hogy megnézd! Most lett utánpótlás, ebből már lehet egy nyaksit vagy egy alap sapkát kötni, ráadásul azt is tudom most már, hogyan tudok utánpótlást fonni, ha mégis szükség lenne rá. A szösz egyébként semmi különös, még csak nem is kézi festésű, a Butinette-ről rendelt mesegyapjú két szükre árnyalata. (Amúgy meg tudom, írjak jegyzeteket a fonásokról, akkor legközelebb nem a szerencsén múlik, hogy emlékszem-e az alapanyagra.)
Szintén otthoni készletből horgoltam egy kékes-zöldes árnyalatú színblokkos Böbe kendőt. (Az alapmintát Annás kertje boltjában találjátok, fonalvásárláskor választható ingyenes minta) Azt azért megjegyzem, hogy csak amiket én horgolok, azok kisebb méretűek, mint az Annásé és a szélmintát is fejből készítem, szóval nem teljes az egyezés, ne csodálkozzatok, ha a tietek kottából picit más lesz.
Ez a része Crazy Zauberball, a töbi random hasonló vastagságú fonal. A kész kendőt még nem fotóztam, lesz róla még poszt külön.
Ezzel már teljesítettem is a tervet, három projekt készült készletből, de mert a készlet nagy, egy negyediket is elkezdtem. Ez egy Cameo Shawl lesz, legalábbis a formája szerint. Hogy a csíkozást úgy oldom-e meg, mint a leírásban, azt még nem tudom biztosan. Ebben a projektben a Drops Cotton Merino maradékaimat tervezem felhasználni.
Egy horgolt kardigánba is belekezdtem Drops Alpaka Silk-ből, de ez még annyira kezdetleges állapotban van, hogy nem élem bele magam, hogy valóban el is fog készülni.
Egy közeli a leendő kardiról. Még tényleg nem sokkal több van eddig belőle, mint ami itt látszik.
Szintén belekezdtem, de részben visszabontottam egy sokadik Böbe kendőt, itt még elképzelhető, hogy végül mégsem fog beleférni a készletbőlhorgolós kihívásba, mert vennem kell a színvilághoz passzoló zoknifonalat. (Erről is találtok in progress fotókat az instán, részben a feed-en, részben csináltam a 100kreanapnak külön sztorifolyamot.)
Mindenesetre már ezzel a négy-öt projekttel is teljesen elégedett vagyok, rendkívül inspiráló volt a saját fonalasdobozból “shoppingolni” és újra felfedezni az otthoni kincseket.
Most ezzel a poszttal egyúttal a 100kreanap második feléről is megírtam az összegzést, mert tényleg az utolsó másfél-két hónap ennek a maradékfelhasználásnak a jegyében telt. Hivatalosan még három napig tart a 100 nap, szorítsatok, hogy egy szálelvarrás még beleférjen. Jövök még a kész kendők fotójával és tervezek egy posztot a kihívás lelki oldaláról is, mert ezúttal ez a vonal is elég erős volt számomra. Nektek hogy ment a 100 napos alkotássorozat?
