WIPszerda: handlettering ecsetirónnal

handlettering1

Mivel balkezes vagyok, a kézírás és a kalligráfia elvileg nagyon nem nekem való lenne. Már a golyóstollal írást is megkeserítette az általánosban, hogy a fáradságos munkával leírt betűket az öklömmel azonnal elmázoltam. Ennek ellenére elég korán átváltottam a suliban a töltőtoll használatára, pedig akkoriban még nem volt balkezeseknek való toll, sem külön korrepetálás, hogy hogyan kell tartani a kezet, ha balkezesnek születtél. (Nem viccelek, tényleg volt ilyen Do osztályában, amikor bevezették a tollal írást.) Egészen kicsit akkor bizonytalanodtam el a töltőtoll használatával kapcsolatban, amikor egyetemen a tintával írt jegyzeteimet kihúzófilccel preparáltam az első zh-ra, majd a két hónappal későbbi vizsgaidőszakon azt kellett észrevennem, hogy a kihúzófilc alatt a tinta egyszerűen felszívódott. Nyilván a leglényegesebb információk tűntek el, hiszen azok voltak kiemelve. Ekkor aztán átszoktam a golyóstollra és töltőtollal csak személyes dolgokat írtam meg leveleket.

A handlettering és a kalligráfia divatja persze megint visszahozta a régi szép idők emlékeit és elkezdtem lemásolni kézzel a Bibliát (remélem, sokáig fogok élni) és rajzolgattam néha betűket. Az ecsetirón kipróbálásától csak az tartott vissza, hogy nem tudtam, honnan szerezzek ilyen filcet. Legutóbb egy sima papírboltban Budapesten véletlenül felfedeztem egy készletet, semmi flanc, szinte elvegyült a többi filctoll között, jelentéktelen csomagolása van és mindössze 1100 forintba került a tízszínű készlet. Most vagy soha, gondoltam, és hazaérve azonnal rá is vetettem magam egy ilyen kifejezetten brushpen használatához kifejlesztett gyakorlófüzetre. (A Flow olvasásról szóló különszámában volt melléklet.)

handlettering2

Nem mondom, hogy könnyű, és persze még messze nem olyan határozottak a vonalaim, mint a profiknak, viszont határozottan lehet látni a fejlődést az első oldalak és a három nappal későbbi oldalak között. Majd még a végén nem figyelek és egyszer csak bölcs idézeteket fogok rajzolgatni meg megosztani a Facebookon, szóval reszkessetek!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

2 hozzászólás “WIPszerda: handlettering ecsetirónnal

  1. Juj, ez nagyon izgalmas. Ahol jóval vastagabbak a betűk, ott csak elfekteted a tollat, vagy többször áthúzod?

    • Csak egyszer húzom, viszont a hegye olyan speckó, hogy ha jobban odanyomom, akkor elfekszik és vastag lesz. Tényleg olyan, mint egy ecset, csak nem kell mártogatni a festékbe.

Comments are closed.