WIPszerda: egy kis kirándulás a scrapbook világába

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nálam az elmúlt hetekben kevés megmutatnivaló készült. Sőt, bár szokásomhoz híven több projektem is el van kezdve, igazán egyikkel sem haladtam látványosan. A kék-piros babatakaró tipikus neverending story, eldolgoztam néhány szálvéget régóta majdnemkész projekteken és még hátravan még minimum húsz. Szóval a WIPszerda tartalom nélkül maradna, ha nem lenne az Urban Eve kreatív kalendárium tanfolyam. Igen, hosszú bizonytalankodás után végül beneveztem erre, részben mert tanulni mindig jó, részben meg mert a scrapbook mindig is érdekelt, ugyanakkor mindig is azt gondoltam, hogy ez valami olyan, amit csak mások tudnak szépen csinálni. Most harmadik hete megy a tanfolyam, és e héten a sok naptárazós infó után végre eljutottunk a dekorációhoz, ami engem a legjobban érdekelt.

Hála Szent Leopoldnak, aki igen jó ember volt, mert még iskolai szünetet is intézett a gyerekeknek, tegnap szinte egész nap a Filofax Clipbookom elválasztólapjainak barkácsolásán szöszölhettem. Ilyenek lettek:

clipbook2 clipbook3 clipbook1

A műfaj egyébként bedarált – miután leküzdöttem a törekvésemet, hogy minden tökéletes legyen elsőre, már igazán élvezem. Még vagy nyolc elválasztólapra lesz szükség, hogy minden témát lefedjek, ami a jegyzetfüzetemben van, szóval ha nem is horgolok semmi publikusat a közeljövőben – ami karácsony előtt igencsak esélyes -, a WIPszerda mégsem fog teljesen kihalni.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?