Emlékeztek erre a csodás fonalra? Néhány hete teljes magabiztossággal elkezdtem belőle a Do napközis tanárnőjének a búcsúajándékát készíteni, egy filéhorgolt aszimmetrikus sálat. Már az a sál is úgy indult, hogy eredetileg SBS akart lenni, de aztán azt mondtam magamnak, hogy na ne, mindig SBS, tiszta unalmas, legyen valami más, valami ami technikailag is kihívás. És igen, nagyjából addig érdekelt a másik minta, amíg meg nem értettem, hogyan szaporítódik a széle és úgy egyáltalán, milyen logika alapján működik az egész. Aztán ránéztem, és megállapítottam, hogy ez nagyon nem illik a leendő tulajdonoshoz, kár is tovább folytatni. Így aztán visszakanyarodtam a régi jó, minden alkalomra és szinte mindenkihez passzoló, egyszerű, mégis gyönyörű SBS-hez. Ami bevált, azt megtartjuk, ennyi. Úgyhogy most a hosszú hétvégén belehúzok, már csak öt hét van a suliból, és még két búcsúajándék. Nektek is kellemes hétvégét!
Nemrég egy online horgolós magazinban olvastam a kérdést: mi a fontosabb neked a horgolásban, a folyamat vagy az eredmény? Nem töprengtem sokáig a válaszon, 10 év horgolós múlttal egyértelműen a folyamat. Nem az mozgat általában, hogy legyen még egy kendőm vagy a gyerekeknek még egy sapkájuk, mert ha egész életemben a meglévő készletet kellene használnom, akkor is bőven elég lenne. Gyereksapkából is jóval több van itthon, mint amennyi az alapfelszereléshez tartozik.
Az eredménynek örülök persze, sőt, időnként arra is rászánom magam, hogy bizonyos horgolmányokat határidőre produkáljak: szülinapra, ballagásra, PIF-játék határidőre. De ha túl sok ilyen munkám van egyszerre, akkor kifejezetten rosszul érzem magam. Azt az illúziót, hogy képes vagyok magam számára határidőre elkészíteni valamit – pl. esküvőre megyek, kéne egy kendő a ruhához – már teljesen elengedtem. Nekem az okoz örömet, ha kísérletezhetek, és ebben nem köt az, hogy feltétlenül sikerülnie kell a végeredménynek. Az okoz örömet, ha minden horgolós időben pont olyan színnel, fonalvastagsággal dolgozhatom, amilyennel épp kedvem van. És ha ez azt jelenti, hogy húsz elkezdett projektem van, akkor ez a helyzet és elfogadom. Mert tegyük fel, itt van egy remek kendő, az Exploration station Stephen Westtől.
Az elején lendületesen haladtam vele, sőt, igazán büszke voltam magamra, mert az utolsó blokkban felhasználtam egy maradék fonalat is nagyjából az utolsó centiméterig és szerintem kifejezetten jól néz ki így. Na de aztán elkezdődött volna a brioche stiches szakasz, aminek a videóját hiába nézem, még mindig nem értem és nem tudom követni. Így ez a dolog most félre van téve addig, amíg valakivel nem hoz össze a sors, aki ott ül mellette és megmutatja, mi a technika lényege. Vagy amíg úgy nem gondolom, hogy igazából nem is akarok brioche-szakaszt ebbe a kendőbe, menjünk csak úgy tovább, ahogy eddig. De hogy ez mikor jön el, azt nem tudom megjósolni, és addig parkolópályán van a kendő.
Aztán itt van ez a tablet-tok:
tipikus példa a folyamatorientáltságomra. Nincs semmi extra a mintában, csukott szemmel is horgolható, egyelőre még színt se váltottam és nincs elképzelésem, hogy fogok-e egyáltalán. Vannak napok, amikor erre van szükségem, amikor más nem is menne. A tablet elvan egyébként tok nélkül is, úgyhogy ha most rámtörne egy kreatívabb szakasz, akkor semmi vész, ha nem készül el a, de ha mégis, az annál jobb.
A horgolt takarók nálam évekig készülnek. Még az a kettő is hónapokig, amit viszonylag céltudatosan horgoltam. Ez a pöttyös már nem is tudom, mikortól része a kanapén lévő horgolós kupacnak. Mindig, amikor van kedvem, csinálok pár kört, amikor pedig már megunom a köröket, akkor bekeretezem feketével. Amikor meg elfog az összehorgolhatnék, akkor összehorgolok néhány négyzetet. Rém messze a vége, de ez most nem is különösebben zavar. Ez a komfortprojektem: egy kis köröcske nem a világ, ha nagyon rossz hatékonyságú napom volt, akkor egy pötty után már van az az érzésem, hogy csináltam valami hasznosat. Ráadásul színes, úgyhogy még ezzel is felvidít. Ha utazni megyek, akkor is viszem magammal, vonaton kiválóan horgolhatók az egyes blokkok, és ha szeretnék hozni magamnak egy kis fonalszuvenírt, akkor veszek egy szép színű zoknifonalat a színes-pöttyös takaróhoz. Takarózni meg majd nyugdíjaskoromban fogok vele, legalábbis remélem.
Azért néha elszánom magam valami eredmény kedvéért, ennél a projektnél például a lakásban szerteszét fellelhető kísérleti blokkokat horgoltam össze. Mindössze annyi kell még, hogy a szélvégeket eldolgozzam és akkor majd egy unokahúg megkapja a játékbabájának. Remélem, még fog babázni akkor is, amikor elkészülök.
És ti hogy vagytok ezzel? A folyamat a fontos vagy az eredmény a horgolásban, kötésben?
Régi álmom volt, hogy kombináljam a kötést és a horgolást. Az ilyen vegyes technikával készült ruhadarabok eddig elérhetetlennek tűntek, pedig sokkal jobban tetszettek, mint a csak kötöttek vagy csak horgoltak. A sima kötést egyszerűen szeretem nézni, megnyugtat a sok V egymás mellett, viselni pedig a rugalmassága miatt szeretem. A horgolt csipke meg olyan a sima kötésnek, mint az ételnek a fűszer. Na jó, olyan pulcsi is van a fejemben, amiben több a “fűszer”, mint az “étel” – úgyhogy a hasonlat mégsem teljesen találó. A lényeg a keveredés!
Egy majdnem teljes gombóc Crazy Zauberball várt lassan egy éve a horgolós kosaramban, hogy végre rátaláljanak a molyok. Próbáltam sapkát horgolni belőle, de valahogy nem tetszett. Mindenféle próbákat csináltam, mindegyiket visszabontottam. Végül egy teljesen egyszerű háromszögkendőt kötöttem, s a szegélyére az All shawl (Doris Chan) szegélycsipkéjét horgoltam.
Jól látszik a képeken, hogy a horgolt csipke színe a kendő különböző pontjain különböző, nem hiába az az őrült a fonal nevében.
Kb. 10 dekányi fonalból egy Do méretű vállkendő lett. Női kendőnek vállat épp hogy csak takaró XS, 128/134-es méretre viszont normál, hátközépig ér. Bár a felső, egyenes szél valahogy blokkolás után sem lett egyenes, azért megtartjuk. Do úgyis inkább sálként fogja hordani, tökéletesen illik a türkiz kabátjához. Most már csak bedobom a költői kérdést: mikor merek belekezdeni egy sapka kötésébe? Talán arra még elegendő lenne a maradék.
A márciusi UFO-takarítási hadművelet részben sikerrel járt, elkészült a Citron kendő. A fonalat még rém régen a Dawandán vettem – annyira rég, hogy akkor még a pink volt Do kedvenc színe. Azóta persze átnyergelt a türkizre, így egészen feledésbe is merült, hogy valamit lehetne kezdeni ezzel a nemtürkiz fonallal. Eközben persze menetrendszerűen megjelentek a molyok, és úgy voltam vele, ha már fonalfalás, akkor faljak én, ne ők.
A Citron egyébként nem úgy volt UFO (unfinished object – mondom azok kedvéért, akiket a google az UFO keresőszóval hozott ide), hogy ezer éve félkész állapotban hevert valahol, hanem úgy, hogy minden esélye megvolt arra, hogy így heverjen. Mert a kötés nekem valahogy mindig nehezemre esett, valahogy képtelen voltam elhinni, hogy valóban nő, terebélyesedik sorról sorra. A horgoláshoz képest annyira lassan halad, hogy tényleg nagyon kell hinni abban, hogy valamikor vége is lesz. Az én napi adagom kötésből 1000 szem, plusz-mínusz 100. De egészen az utolsó szakaszig, a fodros szegélyig szabályosan erőszakot kellett alkalmaznom magammal szemben, hogy elővegyem. Aztán a fodornál valahogy elkapott a lendület, és szinte sajnáltam, hogy máris le kell láncolni. S persze máris azon töröm a fejem, mi legyen a következő kötésem. Van még ebből a fonalból majdnem 20 deka – az ötleteket előre is nagyon köszönöm.
A leláncoláshoz egy ráhajtásos módszert választottam az idevágó irodalom alapos áttanulmányozása után. A Cast on Bind off című könyvet egyébként így elsőre nagyon megszerettem, mert rengeteg szemfelszedési és leláncolási módot mutat meg képpel lépésről-lépésre, mindezt úgy, hogy még én is megértettem, pedig tényleg abszolút kezdő vagyok. És ami a legjobb: minden módszernél azt is leírja, milyen kötésekhez, milyen ruhadarabhoz célszerű használni.
Na jó, kendőnek túl kicsi – nevezzük inkább nyaksálnak. Ha másra nem is jó, de legalább begyakoroltam rajta a ráhajtást.
Színei alapján akár még Kr-é is lehetne, de vajon a lyukak átmennek-e szigorú kúlsági vizsgáján?
A zárómondatnak úgy kéne hangzani, hogy “akkor most ide nekem egy valódi csipkemintát”, de nem, nem merném vállalni. Már ezen a kis darabon is bebizonyosodott, hogy ha hibát ejtek kötésben, fogalmam sincs, hogy javítsam ki, szóval bármi bonyolultabba csak akkor fognék, ha nonstop mellettem ülne valaki, aki tényleg tud kötni. Akkor talán egy lustakötéses kendőbe nem csinálnék rejtélyes módon rövidített sort, amit hivatalosan nem is tudok.
És akkor hosszas keresgélés után megtaláltam azt a mintát, ami csipkés is, kendő is, és várhatóan ki fog telni a korallpiros kézzel festett fonalamból. Ha a közös kötés-horgoláson a Café Karamellben a traccspartyn kívül még horgolásra is lesz idő, akkor ezzel fogok foglalatoskodni. A német közös horgolós blogból kaptam kedvet – ugye milyen szép lett?
Vannak hetek, amelyek mintha elmaradnának – a múlt heti esőzések nem épp serkentőleg hatottak a hangulatomra és munkakedvemre. A korábban elkezdett horgolásokra ránézni sem volt kedvem egészen tegnapig. Akkor viszont sikerült befejeznem egy kisebb és egy nagyobb falatot.
A Baba szappan csomagolása ihlette ezt a kis sapkát – ő a kisebb falat. Bővebben a Meskán.
A nagyobb pedig egy nagyimintás kendő, ami még nagyobb akart lenni, de egyszerűen nem jutok el már hetek óta abba a fonalboltba, ahol ez a rafinált barnásrózsaszín árnyalat kapható.
Halogathattam volna tovább a befejezését, de úgy voltam vele, hogy amilyen idő van és amennyire fáj a torkom, sürgős szükségem van egy laza pamutkendőre. Így pont akkora, hogy háromszögletű nyaksálnak vagy gyerek vállkendőnek megfelel. Egyébként deklarált cél is, hogy ezt a kendőt mindketten hordhassuk: Doresz a franciás kabátkájához, én meg egy tompa szürkéslila blézeremhez, meg otthon bármihez torokfájós napokon.
Végül pedig a lazac- vagy korallszínű festett fonalamról is mutatok egy képet.
Az összehasonlítás kedvéért ráfényképeztem az épp aznap rajtam lévő piros-fehér pöttyös felsőmet is, azon lehet látni, hogy mennyiben tér el a normálpirostól. Ahogy az már lenni szokott, a gombolyagon belül többféle árnyalatra festődött, vannak egész halványak és nagyon élénkek is. Ha megtanulok valaha kendőt kötni, akkor annak ez a fonal lesz az oka.
