Mielőtt teljesen átmennénk gasztroblogba itt, illik, hogy lassan hozzak egy horgolós projekt is. Mert horgolok szorgalmasan, ezt a takarót például januárban kezdtem és máris elkészült – beleértve a szálelvarrást is. Nagy dolog ez nálam, és nem mondható el a tavaly nyáron kezdett hexagonos takaróról, aminek kilógó szálvégeinek száma továbbra sem csökkent egy darabbal sem.
Nekem most a sok tarka takaró után egy visszafogott szürkéhez volt kedvem. A fő kritérium pedig az volt, hogy lehetőleg minél kevesebb szálat kelljen elvarrni. A szürke sávok általában épp – vagy megközelítően épp – két gombóc fonalat ettek meg, így nem kétsoronként, hanem csak nyolcsoronként voltak szálvégek. A takaró szélessége most kisebb, mint szokott, de még így is tökéletes ehhez a fotelhez meg egyszemélyes kuckózásokhoz is.
Bravo fonalból 4-es tűvel horgoltam, a szegélye pedig az eredeti mintától eltérően egy sor rövidpálca, egy sor egyráhajtásos pálca és légszem váltakozása, az utolsó sor pedig ötös kagylókból áll.
Ez a matematikai lehetetlenség horgolók számára teljesen realisztikus tud lenni. Kb 5 százaléknyi munka hiányzott a takarómból kb 10 hónappal ezelőtt, mégpedig a száleldolgozás, annak is csak egy része. De nyilvánvaló, hogy ennél izgalmasabb tevékenység is létezik, meg aztán nyáron ki vesz a kezébe egy gigantikus meleg takarót, meg aztán ősszel nincs elég baja az embernek a sulikezdéssel? Decemberre készülve nyilván a sálak, sapkák élveznek elsőbbséget (mert amúgy nincs otthon elég), és így tovább, mindig van kifogás. És akkor a szépen meghajtogatott befejezetlen takaró ott ül a kanapé szélén, a család már azt hiszi, használható, elkezd vele takarózni – és végül ez visz rá arra, hogy befejezzem a hiányzó 5 százaléknyi munkát 10 hónap után (nem beleszámítva a horgolás idejét, ami még ugyanennyi, ha nem több). Ugye, ismerős ez a sztori a selyemsálas bejegyzésből? Hiába, a legjobb múzsa a család, aki nem vesz tudomást arról, hogy még nincs kész, ami késznek látszik.
A projekt erőssége egyébként, hogy fonalfalás, a körök maradékokból készültek, a többi pedig mindenféle akrilból. Mondjuk ez az a takaró, ami már elkészülése előtt elkezdett tönkremenni, mert szálelvarráskor belevágtam egy nem elvágandó szálba is. Nem akarok róla beszélni. Nagyot izzadtam, mire megfoltoztam valahogy és nem is 100%, hogy bírni fogja a használatot, de ezen a hídon majd akkor megyünk át, ha ott leszünk.
Színek csodás játéka, olyannyira, hogy bár erős fogadalommal fogadtam, hogy egy darabig takarót nem, de most nem is vagyok ebben olyan biztos.
Ha megírtam volna a freeform horgolás könyvet, ez a stóla lett volna a címlapon – igaz, akkor még Óceán munkacím alatt futott. Most viszont, ahogy néhányszor már hordtam, egyértelmű pávaként viselkedik, magára vonzza a tekintetet, emberek megjegyzik, hogy nahát, milyen jól néz ki. Vállfán persze feleannyira, mint valóságban, de azért mutatom:
A horgolás tényleg freeform, amivel a teszthorgoló lányok meg is szenvedtek, mert kábé olyan receptet adtam meg nekik, mint dédanyáink szakácskönyveiben vannak: “amennyit felvesz”, meg “ha szép szálasan csorog a fakanálról”. Szóval nem tudnám megmondani, meg receptet adni se hozzá, hogy hogy készül a rácsminta és számomra is meglepetés volt, hogy végül milyen alakú lesz az egész, mert inkább az anyag diktált, mint én. De végül hagytam magam vezetni és elkészült az eddigi legkedvencebb sk stólám. Csak azt sajnálom, hogy nem valami nemesebb fonalból kezdtem neki. Kapaszkodjatok meg, ez a cucc itt 100% akril, Bravo fonalból készült. Csak mert annyira szépek a színei. Pedig megérdemelne egy selyem-gyapjú keveréket is és talán annak is eljön az ideje.
Nem tudom, ismeritek-e azt az érzést, hogy egy-egy nagyobb lélegzetű projekt, jelen esetben egy takaró, hónapokra meghatározza a szobaképet. Úgy értem, mielőtt még elkészülne. Ez a grannycsíkos takaró is ilyen, és több mentséget is fel tudok hozni, hogy miért.
Egyrészt nem akartam rögtön az elején sok fonalat venni hozzá, amit egyébként jól tettem, mert egy jónak tűnő színbeosztásról menet közben kiderült, hogy mégsem annyira tetszik, szóval így legalább nem sok fonal ment a fonalparkolóba. Ebből következik, hogy mondjuk veszek először öt különböző színt, azzal csíkozom ameddig tudom, aztán amikor elfogy belőle két szín és már unalmas lenne csak a maradék hárommal folytatni, akkor addig nem nyúlok hozzá, amíg újabb fonalvásárlásra nem adom a fejem. Egyébként ez 2016-ban időnként már hónapokban volt mérhető, szóval igazán javulok, a fonalkészletem meg látványosan apad.
Aztán van az a tény, hogy télen nagyon kellemes egy plusz réteg horgolás közben a lábon meg az ölben, de például nyáron nagyon nem, szóval ezzel is kiesik 3-4 hónap. De bármikor jöhet a rossz idő, tehát csak marad a kanapé szélén az elkezdett takaró.
Aztán ott az unalom-izgalom faktor. A grannycsíkos takaró kifejezetten unalmas horgolás. És nem mindig van kedvem ehhez a fajta munkához, néha kell a kihívás és akkor belevágok egy Exploration stationbe, majd amikor abban frusztrálódom, akkor jöhet megint a granny kiegyenlítésképpen.
Szóval így pulzálnak a különböző projektek, mikor mi van épp előtérben. Ha pedig nem előtérben, akkor is a kanapén. Hónapokig. Szinte már annyira a berendezés része lesz, hogy észre se veszem. Azért a vendégek néha megdicsérik, ami pont elég ok, hogy a kanapén maradjon 🙂
Az elmúlt héten valahogy megint a takarónak kedveztek a csillagok: hideg volt, unalom ellen horgolás közben megnéztem például a Burzsoázia diszkrét báját, ami tényleg ideális kísérőprogram monoton kézimunkához. (A Pillanatnyi pénzzavar mondjuk már kevésbé, túl kevés szöveg van benne és muszáj nézni a monitort.)
Ráadásul úgy alakult, hogy amit az elején terveztem, akartam, de nagyon nem jól jött ki, az most magától, érthetetlen módon sikerült. Úgy váltottam színhatást, hogy nem lett erőltetett csíkos első ránézésre. Nehéz ezt elmagyarázni, de talán a képek segítenek. Az utolsó 10-12 centi most egészen narancsos lett az elejéhez képest, ami inkább lilás. Talán a lazacszínű csíkok segítettek, nem tudom. Mindenesetre örülök és kíváncsian várom, hogy lesz-e még majd harmadik színszakasz.
Ez a narancssárgás:
Ezen pedig látszik, hogy mennyire liladomináns volt eleinte. Természetesen a lilát továbbvezetem, csak már ritkábban. Vagy majd ahogy kijön – kár is előre tervezni ennél a műfajnál.
Nálatok is készül valami nagylélegzetű, több hónapig húzódó projekt?
