Minden, mit ebben az évszakban…

… kívánhat az édesszájú ember, belefér egy átlagos méretű római tálba. Úgy is mint alma, körte, dió, mandula, kókuszcsipsz, marcipán és fahéj.

romai-alma-nyersen

Persze nem kell elsietni, ez egy komótos édesség. Ezért is mutatom most a receptet és nem hétfőn – ki tudná kivárni a következő nyugis hétvégét, amíg lesz ideje kipróbálni? Tehát először is be kell áztatni vízbe a tálat úgy fél órára, aztán elsőre csak az almát, körtét, fahéjat, kókuszcsipszet és nyers marcipánkockákat kell beletenni a tálba, hozzá egy pohár vizet és három kis vajforgácsot. Ezt akkor fedővel a tetején úgy 40 percig sütjük, vagy addig, amíg a körtébe is belecsúszik a beleszúrt villa. Ekkor a fedőt leszedjük, megszórjuk mandularudacskákkal és dióval a sült gyümölcsöket és további 5-10 percig sütjük, hogy színt kapjon a mandula is. Ekkor aztán puristák és fogyókúrázók magában, luxuskedvelők pedig tejszínhabbal vagy vaníliaszósszal leöntve tálalják, de csak óvatosan, mert pont olyan forró, amilyennek egy novemberi délutánon a desszertnek lennie kell.

romai-alma1

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?