Szó szerint vettem Annás kicsi kendőjének nevét és valóban kicsi kendőt horgoltam, gyerekméretűt. A mini gombócka Malabrigo Lace minimum 3 éve várt már jobb sorsára nálam, és csak nem tudtam megtalálni a megfelelő projektet hozzá. Ez a fonal olyan kedvelt kötős körökben, hogy már-már ufónak érzem magam, amiért nekem egyszerűen nem sikerült megszeretnem. Túl könnyű, túlontúl kicsúszik a kezem közül – csak átvitt értelemben, mert amúgy szerintem kifejezetten szöszölős – túlontúl súlytalan, ami belőle készül, mintha nem is lenne rajtam. A színe viszont telitalálat.
A Kicsi kendő mintáját követtem nagyjából, kivéve ott, ahol elrontottam. Így nem lett teljesen háromszög alakú, de Do annyira lelkes tőle így is, hogy most akkor emiatt nem megyek falnak és nem is bontom vissza. Horgoltam, amíg idegem volt hozzá, aztán abbahagytam, az a kevés, ami még maradt, megy a pöttyös takaróba. Én meg felírtam magamnak kéménybe korommal, hogy lace fonal soha többet, nem vagyok én tavitündér, se nem szitakötő, nálam a fonal minimum a 3-as tűnél kezdődik, ami azalatt van, az cérna.
A WIP-szerda bejegyzések az utóbbi időben megritkultak, cserébe viszont lassacskán befejezek egy-egy darabot azok közül, amelyeket félkész korukban mutattam. E héten az egyik ilyen a granny-négyzetekből készült táska. Ahogy ez lenni szokott, most is csak részben alakult tervek szerint a projekt. Egész az utolsó pillanatig bizonytalan voltam, hogy a szatyor színoldala legyen a horgolt és legyen alábélelve vagy inkább készítsek egy szatyrot, amelynek van külseje és bélése is, s erre applikáljam rá a horgolt részt. Végül a második verziót választottam, azaz ez adta magát természetesebben. Így persze maradt egy rakás meghorgolt négyzetem, ami majd keres magának egy B-tervet.
A táskafül bambusz, nagyon szeretem a fogását, a mérete pedig elég nagy ahhoz, hogy az ember eldönthesse, vállon, karon vagy kézben fogva akarja hurcolni a táskáját. A bevarrása nem volt épp haboskakaózás, de később kaptam egy hasznos tanácsot, úgyhogy legközelebb ha ilyet varrok be, akkor a varrógép cippzártalpát fogom használni.
Ahogy a képen látszik, a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a granny négyzet lukain átlátszik az alatta lévő textil. Nem mindegy, hogy mi látszik át. A drapp-natúr színek illettek volna ugyan, de valahogy túl visszafogottnak, semlegesnek éreztem. A koromfekete persze mindenhez illik, de a tökéletes választás szerintem a majdnemfeketedemégiskék farmeranyag. Persze ezt a kép nem adja jól vissza.
A táska bélése fekete vászon és van egy kis zsebe kulcsnak, telefonnak vagy bárminek, ami jobb, ha nem süllyed le a szatyor aljára. Mert egyébként van hova süllyedni, kényelmesen belefér az A4-nél nagyobb mappa és mellé még egy nagyobbfajta kötésprojekt. Mert persze ha kötős barátnénak készít az ember ajándékot, akkor ez is fontos szempont.
– Ez kié? – kérdezi a vendéggyerek. – Sophié, szombaton lesz a szülinapi bulija, oda viszi Do. – Ti mindig olyan dolgokat visztek szülinapra, amiket te készítettél, nem vásároltat, ugye? – Nem, sajnos nem mindig van időm készíteni, úgyhogy néha vásároltat viszünk. – Amikor én hívom meg Do-t, remélem, lesz időd és akkor egy ilyet kérek én is.
Hogy pont ilyen legyen, azt nem ígértem meg, mert ez a katicás gomb abból a gombos üvegből származik, amelyikben igen ritka, hogy két egyforma legyen valamiből. Valami különleges azért biztos akad majd.
Cippzárból is nagy készleteim vannak, de mind más színű – és akkor rögtön meg is osztom a budapesti tuti cippzár lelőhelyemet, ahol szebbnél szebb színű rejtett, hagyományos és szétszedhető cippzárak kaphatóak szerintem nagyon baráti áron. A Baross utca – József krt. kereszteződésben a körúti fajátékbolt mellett van egy méteráru, itt nagyjából minden élénk színből szokott lenni beleértve a neonokat is.
Most először voltam olyan bátor, hogy horgolt neszibe varrógéppel varrtam be a cippzárt – eddig valahogy ódzkodtam ettől, lelki szemeim előtt megjelentek a gép által bekapott fonaldarabok, meg hogy ha valamit elrontok, akkor képtelenség lesz kibontani a fonal szakadása nélkül a cérnát. De végül egész könnyen ment és sokkal szebb a külalakja a belső részen, mintha kézzel varrtam volna, úgyhogy éljen, ismét tanultam valamit. Indulhat a szülinapi party!
Még nyáron ajánlottam egy könyvet, amiből azóta elkészült az első aszimmetrikus, átlósan horgolt kendő. Nem egy boszorkányság az alapötlet, meg merem kockáztatni, hogy egy kis gondolkozással és időráfordítással bármilyen horgolás alapmintát át lehet alakítani ilyen sállá. Épp az egyszerűsége miatt alkalmas arra, hogy a fonal különlegességét állítsa a középpontba. Az én választásom most egy Zauberball Crazy fonalra esett, majdnem teljesen felhasználtam a 420 métert, s ez egy kozepes méretű kendőre lett elég. Formája miatt szerintem leginkább sálként használható, mert a csücsök nem középre esik.
Erről jut eszembe: van még egy adag Zauberballom a szekrényben. Nektek mi a kedvenc mintátok, amihez jól érvényesülne ez a fonal?
Különböző stádiumokban már mutattam, most végre teljes életnagyságban, szegéllyel és elvarrt szálvégekkel itt van, látható Róza babatakarója. Szépsége természetesen a kanyarban sincs Rózáéhoz képest, viszont ez utóbbi teljesen titkos, csak kiválasztott szerencsés családtagok láthatják. Üdv a Föld nevű bolygón, kedves Róza, már nagyon vártunk!
A sütőtök és én – nem egy felhőtlen kapcsolat. Étkezés szempontjából bátor és kockázatvállaló embernek gondolom magam és tényleg majdnem minden jó minőségű ételt szívesen eszek, imádom az új ízeket és új elkészítési módokat. De a sütőtök valahogy más. A “sütőben sütjük és megesszük szeletenként mint a dinnyét” verziótól felfordul a gyomrom, emlékszem, mennyire szenvedtem sütőtökszezon idején a kollégiumban pusztán a terjengő illattól (másnak illat, nekem szag). A serpenyős sütőtököt jóval később próbáltam és erre csak úgy lehetett rávenni, mert vendégségben tették elém és nem akartam megsérteni a házigazdát. Mind az íz, mind az állag kellemes meglepetés volt, és ettől fogva már előfordult néha, hogy sütőtökkrémlevest főztem magamnak saját elhatározásból, mindenféle kényszer nélkül. Próbálkoztam zöldségraguval is és még csak nem is lett rossz. Mondjuk úgy, az a kategória, amit megeszik az ember, mert tudja, hogy jót tesz, de ha kiderülne, hogy káros az egészségre, akkor fájdalom nélkül elfogadná a tényt, hogy soha többet nem ehet ilyet. A fentiek ismeretében lehet kérdezni, hogy akkor miért vesz az ilyen ember sütőtököt a vasárnapi ebédhez. Hát egyrészt azért, mert már végre szerettem volna valami más ízt, mint a paprika-paradicsom-cukkini, mert ilyen raguból bőven eleget ettem a nyáron. Spenót tegnap volt, padlizsán tegnapelőtt, szóval marad a sütőtök. A másik meg, hogy olyan szép! Narancssárga és méregzöld, néhol citromsárga, még a tanévkezdés előtti napot is képesek ezek a színek elviselhetővé tenni.
Na de amiért ezt mind leírtam: ma végképp kibékültem a sütőtökkel. Nem az, hogy ehető lett, hanem annyira zseniális ízorgia, hogy legszívesebben kölcsönöztem volna még egy gyomrot magamnak. Párolt rizshez készült a következő ragu (3 felnőttnek vagy 2 felnőtt-2 gyereknek elég az adag) Egy kb 80 dekás hokkaido tököt (lásd a képen) meghámozunk, magjaitól megszabadítunk, felkockázunk. Elvileg a hokkaidonak ehető a héja, de én inkább óvatos vagyok az esetleges növényvédőszerek miatt, ezért ettük hámozva. Egy fej brokkolinak csak a rózsáit szintén megmossuk, kisebb darabokra vágjuk. (A szára mehet a holnapi brokkolikrémlevesbe) 3-4 evőkanálnyi szalonnakockát kis olajon nagy serpenyőben megpirítottam, majd hozzáöntöttem a tököt és a brokkolit és 3 dl zöldségalaplét és egy kiskanálnyi borókabogyót. Fedő alatt főztem addig, amíg a zöldségek megpuhultak, a tökbe nagyobb erőfeszítés nélkül, de még nem könnyedén bele tudtam szúrni a villát. Ekkor fedő nélkül tovább rotyogott addig, amíg a folyadék nagyobb része elpárolgott, eddigre úgy ment a villapróba, mintha vajba szúrnék. Ekkor hozzáöntöttem kb. fél dl folyékony tejszínt és 10 deka kockára vágott juhfetát és az egészet összekevertem. Kevés csilit és borsot őröltem frissen a tetejére, majd késznek nyilvánítottam. A zöldségek ilyenkor még egyben vannak, de az egésznek van egy krémes állaga és csodaszép kurkumasárga színe. Próbáljátok ki feltétlenül, megszépíti az iskolakezdést, felderíti a hangulatot még esős időben is. Csodaszép őszt kívánok Nektek!
A Cameo után már alig vártam, hogy végre horgolhassak is átlósan készülő kendőt. Mennyire praktikus, az ember elkezdi az egyik csücsöknél, szaporítja az egyik oldalt és a végén addig köt-horgol, amíg el nem fogy a fonal. Az eredmény szinte biztos aszimmetrikus, de pont ez az izgalmas benne! Így aztán gondolhatjátok, mennyire örültem, amikor a múltkori Amazon-csomagomban az egyik könyv egész véletlenül csupa ilyen átlósan horgolt kendőket tartalmazott.
Rögtön el is kezdtem egyet – a változatosság kedvéért Zauberball Crazy-ből. Ezzel meg is döntöttem személyes rekordomat, ami a karácsonyi készülődés elkezdését illeti.
Ahogy ezt a tartókát horgoltam az aktuális szülinaposnak, az a gondolatom támadt, hogy az sk ajándék több okból is jó ötlet. Egyrészt az, hogy boltba járkálni nem szeretek, horgolni meg igen, tehát sokkal nagyobb örömet okoz valamit készíteni, mint venni. Másrészt mivel utálok vásárolni, mindig ugyanabba a három boltba megyek, szóval jó eséllyel nem valami eredeti dolog lesz, amit választok. Rosszabb esetben már van is olyan cucca az ünnepeltnek. És bevallom, annyi meghívást kapnak a gyerekek, hogy sokszor a bulin tudom meg egyáltalán, hogy ki a meghívó gyerek, a meghívón szereplő névhez nem tudok arcot kötni, szóval így a személyesen kiválasztott ajándékra nem sok esély van. Jó sok időm volt filozofálni horgolás közben, tartott vagy négy órát, míg elkészült a horgolt rész, aztán meg még a cippzár meg a rávasalás, és ha sokat gondolkozom, általában valami nagyszabású elhatározás lesz az eredmény. Most például az, hogy a következő évben nem érzem majd kötelességemnek, hogy minden szülinapi meghívást elfogadjanak a gyerekek. Másrészt pedig ha lány a meghívó gyerek, akkor sk ajándékot fog kapni. Így legalább biztos nem olyat viszünk, ami már van neki és szerintem amúgy is beléptek abba a korba a lányok, hogy már szeretik az ilyen kis tatyókákat, meg kendőcskéket, kistáskát, úgyhogy szerintem örülni is fognak neki. Majd most leteszteljük hétvégén az első darabot.
És hogy a száraz tényeket is rögzítsem: a két színből összesen 40 gramm Drops Cotton Light fonalat használtam, 3,5-ös tűt. A muffin motívum rávasalható, vékony textilzsebkendőn át gőzzel kellett vasalni. A cippzárt kézzel öltögettem bele, apró fércöltéssel – ha tényleg ráállok a sorozatgyártásra, akkor meg kellene tanulni a gépi cippzárbevarrást is, ez a következő feladatom. A kézi varrás stabilitásával nincs gond, már több cippzáros tartónál bevált, de azért a gépi varrás a visszáján szebb lenne. A horgolás menete: Laza láncszemsorral kezdtem a kívánt hosszban, majd 1. a kezdő láncszemsort mindkét oldalról körbehorgoltam rövidpálcákkal, a két szélső szembe 4-4 rp-t öltöttem. A 2. körben Minden szembe 1 rp kivéve a két végén a középső szemek melletti szemekbe: ide 2-2 rp. A 3. körben minden szembe 1 rp A 4. körben minden szembe 1 rp Én az 5. sorban fogyasztottam néhány szemet, de azt hiszem, nem kellett volna, tehát legközelebb egyszerűen a tartóka tetejéig minden szembe 1 rp-val haladnék. Színváltás igény szerint, a fonalvégeket rögtön el is dolgoztam, hogy később ne kelljen a tatyó belsejében szerencsétlenkedni. Nagyjából ennyi, teljesen meditatív munka volt, és ami a legjobb: ma voltam egy menő kiegészítős-ékszeres üzletben és stílusban nagyon hasonló nesziket láttam, szóval ezek szerint még trendi is a cucc a kiskamaszok között.
Mostanában a rózsaszín dominál a tűimen, egészen szokni kell ennek a színnek az uralmát. Do szülinapra hivatalos vasránap (igen, már megint, ez a hónap kétségkívül rekord, 7, azaz hetes gyerek szülinapjára hivatalos a két gyerek együtt.), és úgy döntöttem, hogy legyen már nekem is valami jó ebben a dologban, úgyhogy az ajándék egy horgolt neszi, hajcsattartó vagy bármitartó lesz, az alsó 2/3 rózsaszín, a felső 1/3 piros, rajta valami horgolt button-féleség, úgyis ki akartam már próbálni innen valami ötletet. Cippzárras lesz, és azt hiszem, bélés nélküli, mert a Drops Cotton Light 3,5-es tűvel horgolva egészen jó formatartónak tűnik. Ha mégis a bélés mellett döntök, akkor filcből varrom majd – abból is találtam a múltkor kábé három életre elegendő mennyiséget.
A babatakarót egyszer már mutattam, akkor még csak négyzetek voltak, most meg már szépen összekapcsoltam a részeket és elkezdtem a szegélyt is. Eleinte azt hittem, hogy a szegélynél majd cifrázom, ilyen minta, olyan minta, de aztán ahogy készült, valahogy ezeket az egyszerű sorokat csinálta a kezem. Hiába néz ki valami más blogjában szépen, ha egyszer nem jön belőlem spontán. A színeket egyébként egyre jobban szeretem, ha így megy tovább, majd még magunknak is horgolok valami ilyesmit. A szegély egyébként még szélesebb lesz, még bőven hiányzik a 80×80-as mérethez.
TT, azaz tökéletes türkiz fonalból csak valami olyan kendőt szabad horgolnii, ahol a minta szép, de nem túl domináns – egy pillanatra se vonja el a figyelmet a színről. Így esett a választásom idén másodszor a Thistle and Beads-re. Az a fajta darab lett belőle, ami úgy simul bele a ruhatáramba, hogy csak azt nem értem, hogyhogy eddig képes voltam nélküle is meglenni.