Pénzszámolósdi

Hosszú eszmefuttatás gyereknevelésről, és még kép se lesz. Szóltam. 🙂 

Az iskolakezdés rengeteg kihívás elé állítja a családot. Naponta jönnek új témák, döntéseket kell hozni – a közös nevező általában az önállóság illetve az elengedés. Hogy mellesleg számolni és írni-olvasni is tanulnak az iskolában? Hát igen, de ami ezen túl van, az több fejtörést okoz.

Ott van például a pénz. Amikor elsős voltam, emlékeim szerint már előfordult, hogy elküldtek a közeli kisboltba egy-két dolgot venni. Megkaptam a pénzt kiszámolva (ó, azok a régi szép idők, amikor lehetett tudni, hogy pontosan mennyi lesz a tejföl meg a zsemle!) és egyedül bevásároltam. Oké, nem kellett átmenni úton, ismertek a boltosok, nem volt 20 fajta zsemle, tehát az egész nagyon védett környezet volt – mégis nagy dolog volt az első bevásárlás. Zsebpénzt ekkor még nem kaptam, ha jól emlékszem, negyedikes voltam, amikor ezt bevezették a szüleim. Azelőtt csak takarékbélyeg volt, és sokat elmond a pénzkezelési érzékemről, hogy elcseréltem a 10 forintos bélyeget kétforintosra, mert a kettesen szebb volt a kép. (10 forint 4 gombóc fagyi ára volt, szóval komoly tételekről beszélünk itt.)

Nyáron én is elgondolkoztam a zsebpénz témáján, mert valahogy benne van a levegőben, hogy elsőtől már jó elkezdeni a gyerek gazdasági nevelését. Eddig onnan volt pénze Do-nak, hogy egyrészt a fogtündértől csurrant-cseppent (20 cent-1 euroig, ahogy éppen esett), másrészt amikor túlburjánzik a pénztárcámban az 1-2 centes, akkor azt oda szoktam neki adni. Nyáron már lett annyi egycentese, hogy tele lett a malacpersely. Felajánlottam, hogy beváltom neki “nagy” pénzbe és az aprókat meg odaadjuk egy olyan perselybe, ami pl. bankokban szokott lenni és kifejezetten a visszajáró aprókat gyűjtik valamilyen alapítványnak. Üssünk két legyet egy csapásra, gondoltam, tanuljuk meg, hogy a sok egycentes egyenlő egy darab egyeuróssal és neveljük a gyereket adományozásra.

Persze a gyakorlat másképp nézett ki. Összeszámoltuk az aprókat – pipa. Odaadtam a “nagy pénzt” 1 euró valamennyit – pipa. El akartam venni az aprókat – sírás, kiabálás, üvöltés. Merthogy odaadok három pénzdarabot és elveszem ezt a rengeteget, én szörnyeteg, hát nincs nekem szívem! Az eset után úgy döntöttem, hogy a zsebpénz bevezetését határozatlan időre elhalasztom.

Tegnap már vagy harmadszor vetette fel Do, hogy hittanra kellene pénzt vinnie. Valamit mondott arról, hogy “sparen”, meg hogy “1 Euro”, meg hogy “arme Kinder”. Gondolom, a hittantanár azt akarta elérni, hogy a gyerekek a zsebpénzükből spróroljanak egy eurót és vigyék be az iskolába valami gyűjtésre szegény gyerekeknek. Az egésszel kapcsolatban nem volt túl jó érzésem, mert egyrészt a gyereknek nincs zsebpénze, másrészt ahhoz képest, hogy mennyi pénze van egycentesekből, egy euró hatalmas összeg, viszont a szegény gyerekeknek nem segít túl sokat. Meg amúgy is, ha a hittantanárnő gyűjtést rendez, írja be az üzenő füzetbe, hogy a szülők is tudjanak róla. Már épp azon gondolkoztam, hogy hogy fogok kikerülni ebből a nagyon hülye helyzetből – mert ugye mégsem üzenhetem vissza a gyerekkel, hogy nem fogunk tudni egy eurót adni “a szegény gyerekeknek”. Legszívesebben személyesen beszélgettem volna a hittantanárral, csak ez órarendi okokból nem lehetséges szabadság kivétele nélkül. Így a bonyolultabb megoldást választottam: még egyszer nekifutottunk a pénzbeváltási kísérletnek. Mert az ötletet, hogy a gyereket neveljük adakozásra, továbbra is jónak tartottam, de ezzel együtt meg vagyok győződve, hogy az adakozást csak az tudja értelmezni, akinek 1. van bevétele, amiből adakozhat 2. van fogalma arról, hogy mit ér a pénz, amit ad. És ugye Do-nál egyik eset sem áll fenn.

Kiöntöttük a malacperselyt az íróasztalra és elkezdtük rendszerezni. Megszámolt 10 egycentest és egymás mellé rakta. Aztán addig rakosgatta sorokba az első sor alá az egycenteseket tizesével, amíg el nem fogyott mind. (4 sor és maradt még 5=45 cent)
Aztán a kétcentesek következtek. Szerencsére kettesével számolni már tanultak, így könnyen kiszámolta, hogy kettesből 5 darab kell ahhoz, hogy 10 legyen. Életében először felfogta és elfogadta, hogy az egyik sorban lévő 10 pénzdarab ugyanannyit ér, mint a másik sorban lévő öt. Ez már jó alap volt, úgyhogy tovább haladtunk. Szortíroztuk az ötenteseket és a tízcenteseket is, minden sor után összeadtunk – komoly matekóra volt. 1 euro 83 centet számoltunk össze a végén csupa aprópénzekből, és még egy húszcentessel kiegészítettük, hogy kettő legyen. Kicsit izgultam, mert ezután jött a nagy lépés, a beváltás. És igen, most sikerült a csere, a rengeteg pénzdarab helyett adtam neki két egyeuróst, és elfogadta józanul, hogy igen, ennyit ér az a rengeteg, malacpersely keretei szétfeszítő kis fémpénz. Megállapodtunk, hogy az aprókat egy kis zsákba tesszük és nem az iskolába viszi be, hanem alkalomadtán odaadja annak a nőnek, aki a metrómegállóban szokott énekelni gyönyörű délszláv dallamokat. Azért bámulatos, hogy két és fél hónap matektanulásával idáig eljutott! Láttam rajta, hogy ő is nagyon büszke magára, hogy megértette azt, amit nyáron még nem értett meg. Olyan felnőtté válás hangulata volt a pillanatnak.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

8 hozzászólás “Pénzszámolósdi

  1. Hűha, mikor hurcolászom Lili fenekét, mert nyűgös, eszembe sem jut, hogy micsoda rétegei lesznek még itt a nevelésnek.

  2. Jó irány ez. Én évek óta – kisebb nagyobb sikerrel – próbálom használni Alkér Orsi könyveit, játékait. Összességében meggyőződésem, hogy elengedhetetlen tudást ad a gyerekeknek és legfőképpen a mi tudatosságunkat is erősen átírja ezen a területen.

  3. Szerintem van annak evolúciós előnye, hogy nem gondol az ember a távoli jövőre gyereknevelés közben 🙂

  4. Nekem nem fogalom – mik ezek az Alkér Orsi könyvek és játékok?

  5. Alkér Orsi? 🙂 – gazdagmami?- gazdaggyerek? 😀

    Nálunk Domi dolgozik… évek óta, apja műhelyében (mert imádja) órabérért :D. (persze 10-20-30 perceket, de ugyanazt csinálja, amit bármelyik betanított munkás, nem nehéz)
    Sorban is áll a fizetésért, és ő is perselybe gyűjti. Egyszer elhatározta, hogy megvesz egy traktort (Müllerben látta, baromi drága) és kinyittatta a perselyt, hogy most elmegyünk és megveszi. Tényleg sok pénze lett, de nem lett elég. Amikor mondtam neki, hogy még gyűjteni kell, sírva kiabált, hogy ENNYI PÉNZ, AZ NEM LÉTEZIK, HOGY NEM ELÉG!!!
    Akkor megtanultuk a hitel fogalmát… 😀 (kamatmentest egyelőre).
    És meglett a traktor. Aztán ledolgozta a hitelt…

  6. Addig örülj, amíg nem mond Neked semmit Alkér Orsi neve. Megszabadulhatatlan spamküldő, leginkább a saját gazdagodását/megélhetését fenntartandó a lelkiismeretedre apellálva állandóan olyanokat ír, hogy hogy fog éhenhalni a gyermeked, ha nem használod az ő termékeit a pénzügyi nevelésére.

    Nálunk az ilyen traktoros esetekben nem csak a hitel létezik, hanem a meghatározott százalékos szülői támogatás is. Vannak megszabott kategóriák, hogy mit mennyire tartok jó dolognak, és hány százalékig vagyok hajlandó beszállni az árába. A cukorkáéba például nulla.

  7. Ó, látom a vélemények és tapasztaltok erősen különböznek 🙂 Én is gugliztam az ajánlásra, de valahogy nem győzött meg.
    Meghatározott százalékos szülői támogatás – ez aranyos 🙂

  8. Balázs(6év) is itt tartott nemrég, bámulatos, hogy milyen rövid idő alatt mennyit tudnak fejlődni ezek a kis drágák, ő nyáron még határozottan nem tudott számolni, most meg simán összead kétjegyű számot egyjegyűvel és még nem jár iskolába 🙂
    a tanárok ezek szerint ott is tudnak furcsán viselkedni és a gyerekkel üzengetni-én ezt nagyon nem csípem itthon sem :/

Comments are closed.