Skip to content
  • Freeform horgolás
  • Receptek
  • Csináld magad – DIY tutorials
  • Bemutatkozás
nyito

Posts Tagged with utazás

Hol együnk Bécsben igazi osztrák specialitásokat?

2016-10-172 hozzászólás Hol együnk Bécsben igazi osztrák specialitásokat? című bejegyzéshez

Nem véletlen, hogy a mai Hétf-őzz helyett étteremajánlót írok. Általában a hétvégi főzőcskéim szoktak hétfői receptposztokká előlépni, de ezen a hétvégén nem főztem. Az első felében azért, mert konferencián voltam, a második felében meg a konferencia fáradalmait pihentem ki, így inkább a kedvenc olasz helyünkön ettünk. Na de közeleg az évnek az a szaka, amikor fél Magyarország a bécsi Rathausplatzon gyűlik össze a karácsonyi vásárban, szóval talán hasznát veszitek néhány tippnek, hol lehet nagyon finom, valódi bécsi hangulatban valódi osztrák ételeket enni.

Először is – csak hogy ne legyen meglepetés – a helyek, ahol igazán házias, autentikus ételeket lehet enni, sokszor nagyon kopottasnak néznek ki. Persze vannak újhullámos dizájnos helyek újragondolt hagyományos specialitásokkal, de én jobban szeretem a régi típusú vendéglőket. Néhány indikátor, hogy jó helyen járunk: sötétbarna, kopottas bútorok, szemtelen, beképzelt pincérek, és a fröccsöt nem talpas pohárban hozzák. Meglepő módon az ilyen, szemre nem annyira megnyerő vendéglőkben is igen jól tudnak főzni, sőt!

Az egyik kedvenc helyem a Blauensteiner a Rathaus mögött a Josefstädter Strassen. (Nem mellesleg néhány méterre tőle egy remek fonalbolt is található.) Az étlapra jellemző, hogy nem annyira szokványos húsokat is használnak, illetve belsőségekből készült ételeket is lehet találni az étlapon. A Tafelspitzet is érdemes kipróbálni itt – nemcsak a méregdrága és inkább a különleges alkalmakhoz illő Plachuttában. A Blauensteiner az a fajta vendéglő, ahova egy sima napon, egy egyszerű randin, farmerban és semmi különös felsőben is lehet enni, nem kell rákészülni – illetve csak annyiban, hogy érdemes asztalt foglalni. Bár ez az utóbbi években tulajdonképp szinte minden helyre igaz a gyorséttermeket leszámítva, ahogy azt egyszer egy pénteki kiruccanásunkon, kopogó szemekkel távozva a harmadik megcélzott helyről megállapítottuk Apahajóval.

A másik remek helyen csak egyszer voltam eddig, de maradéktalanul meggyőzött, a Gasthaus Quell. Itt Martiniganslt ettem, tehát Márton napi libasültet. Egyszerűen minden falat stimmelt, de még a lilakáposzta is, pedig annak mérsékelten vagyok barátja. Nyáron kerthelyiség is van, télen-nyáron vannak gyerekadagok és esténként szól a zongora.

A Feuerwehr Wagner a harmadik hely, amit szintén bárkinek bármikor szívből ajánlok. Ez egy hagyományos Heuriger Grinzingben, de az a fajta, ahova a bécsiek is szívesen járnak, nemcsak a turisták. Ahogy a Heurigerekben szokás, az ételt a központi épületből maga hozza az ember. Ez talán az egyetlen hátránya, mert itt sokszor kígyózó sorokat kell kiállni. Ahogy anno a szocializmusban a cukrászdákban megszokhattuk, egy üveg mögött a pultban van mindenféle étel, főleg saláták és kenyérre kenhető dolgok, valamit hideg sültek, ezeket tálcán megkapja az ember és a végén a kasszánál fizet. Azért itt is vannak meleg ételek, bécsi szelet, egyéb húsok és vegetariánus fogások is, ezek frissen készülnek és szintén sorbanállással juthat hozzájuk az ember. Érdemes egyből sokat rendelni, mert nem nagyon van kedve az embernek kétszer kiállni a sort. Ha viszont ezen a tortúrán túl vagyunk, akkor igazán remek a hangulat. A bort, fröccsöt, egyéb italokat az asztalhoz hozzák. A Heurigerben simán lehet egy kancsó vizet vagy szörpöt rendelni a gyerekeknek vagy a bort is az egész társaságnak kancsóban és mindenki annyira hígítja szódával, amennyire szereti. Az asztalok mellett nagy és tényleg remek játszótér található, ahol még a 10 évesek is jól érzik magukat.

Szívesen olvasnátok további bécsi tippeket? Írjátok meg kommentben, hogy milyen témájú helyekről írjak még!

 

Gasztroajándék Olaszországból

2016-06-20

gasztroajandek1

Mostani munkám előnye és egyben hátránya a rengeteg utazás. Előny, hogy sok olyan helyre eljutok, ahova amúgy nem utaznék el – mert ha most őszintén visszanézek, legtöbbször Magyarországra utazunk családdal vagy ha mégsem, akkor Ausztrián belül, tehát amúgy sehova se jutnék el. A hátrány persze, hogy dolgozni megyek, így legtöbbször a vonatablakból nézem a tájat és a pályaudvartól a hotelig, hoteltől a meeting helyszínéig ismerem meg a városokat. Ha repülővel utazom, akkor még az ablakból nézegetés is elmarad. De úgy fogom fel, hogy így legalább tudom, hogy hova lenne érdemes visszatérni, ha egyszer valami csoda folytán valami hosszabb és komplexebb utazásba mernénk fogni családilag, mint mondjuk a Bécs-Budapest táv railjettel. (Na jó, voltunk már Bécs-Sárvár vonalon is két átszállással, az már igazi kaland volt!)

Róma például lenyűgöző még akkor is, ha a napi zsebkendőfogyasztásom 60+ és a leginkább kedvemre való testhelyzet a vízszintes lett volna takaró alatt vastagon bebugyolálva, kézben forró teával. Szerettem volna valami olyasmit hozni ajándékba a családnak, ami visszaadja a város hangulatát, ugyanakkor mégsem egy pálmafa, mert azt szerintem nem engedték volna fel a repülőre. Rózsafüzért sem gondoltam igazán passzolónak, pedig pont 50%-os kedvezménnyel lehetett volna hozzájutni. A fiatal papok 2017-es naptárját meg legfeljebb magamnak hozhattam volna, a többieket garantáltan nem hatotta volna meg, bármilyen fessek is a fiúk. Maradt tehát a gasztrovonal, amit részben a reptéren, részben a hotel felé vezető úton egy kis békebeli csemegeüzletben szereztem be.

A Limoncello nagy kedvencem, de azért annyira nem voltam elszánt, hogy egy egész üveggel cipeljek haza belőle, így a bonbon limoncelló töltelékkel kompromisszumnál maradtam.

A kis üvegecskében lévő folyadékot fügeolajnak nevezte a boltos hölgy, bár otthon tanulmányozva a címkét kiderült, hogy igazából melaszszirup fügével. Állítólag fagyira kell csöpögtetni vagy piskótára – majd ha elmúlik a náthám, kipróbáljuk.

A két tégelyben csokikrém található – a gyerekek szabályainak megfelelően pálmaolaj nélkül készült. A fehér csokis narancsos, a normál csokis pedig csilis ízesítésű. A táblacsokinál csak az volt a szempont, hogy valami olyan fajta legyen, ami nem kapható nálunk normál üzletben, ez most épp narancsos és szerencse kérdése, hogy jót fogtam-e ki.

De persze a tészta sem maradhat el, ha már egyszer Olaszországban jár az ember.gasztroajandek2

A fekete tintahallal színezett, a barnás pedig szarvasgombás ízesítésű. Alig várom, hogy kipróbáljuk – szerintem csupán olívaolajjal és borssal, parmezánnal fűszerezve fogom elkészíteni, minden étlapon volt egy ilyen minimalista tésztaétel, úgyhogy kíváncsi lettem rá, hogy milyen lehet.

Amúgy az évek során egyre inkább a gasztroajándékok híve lettem minden alkalomra, mert ezek a dolgok garantáltan nem foglalják a helyet otthon két évtizedig, hanem elfogynak, és az ajándékozott mégis legalább kétszer örül neki: amikor megkapja és amikor elfogyasztja.

És még két berlini fonalbolt

2016-04-272 hozzászólás És még két berlini fonalbolt című bejegyzéshez

Berlinben a belvároson kívül is van élet, de fonalboltok mindenképp: most két Berlin-Pankow-ban lévő boltot szeretnék nektek bemutatni. Én sokadik éve rendszeresen vagyok ebben a negyedben, így az egyik boltot már ismertem, a másik viszont új felfedezés. Ennek a kendőnek a fonalát is itt vettem:

berlin2

Az üzlet az az igazi békebeli rövidáru-kereskedés, ahol icipici alapterületen varráshoz-kötéshez-horgoláshoz minden fontosat megtalál az ember a szabásmintától a gombig és persze fonalat is. Nagyon erős az üzlet a mintás jersey anyagokban, rengeteg szabásminta kapható, pl. Farbenmix, Burda és Simplicity – nemcsak ruhákhoz, de jelmezekhez való minták is vannak bőven. Gombokból és szőtt szalagokból hatalmas a választék, fonalból is rengetegféle van, pl. Katia és Online.

A választékon kívül nekem a legjobban az tetszik itt, hogy olyan, mint egy falusi vagy kisvárosi üzlet: a városrész központjában található, szinte mindig tele van és élénk társalgás folyik. Látszik, hogy az emberek ismerik egymást és időtlen idők óta járnak ide. A címet és minden más részletet megtalálhattok ezen az oldalon. Az U2 Pankow végállomástól két perc sétára található.

Ha pedig innen még kb. 10 percet továbbsétál az ember, újabb kincsesdobozra találhat, a Wollrausch nevű fonalboltra. Egyébként ennek a cégnek van még két másik üzlete is ugyanilyen névvel. Itt egészen más a hangulat, mint az előbbi boltban: nagy a tér és a kínálat elsősorban fonalas témájú. A Lana Grossa  és a Lang márkákat tartják elsősorban, de azért van még kézzel festett fonal is, azon belül is olyan különlegességek, mint a fémszállal font vagy az extra fosszú átmenetes fonal, amelyben pl a fehértől a sötétkékig minden árnyalat csak egyszer fordul elő. A cím és egyéb infók itt találhatók.

berlin1

Ha pedig már errefelé jár az ember, és mondjuk rögtön szeretne idilli környezetben kötni vagy horgolni a frissen vásárolt fonalból, akkor a Schloss Schönhausen parkját ajánlom, ami a Wollrauschtól csak néhány perc sétára található. Ilyenkor tavasszal a madarak olyan hangerővel csicseregnek, ahogy azt máshol városon belül még nem nagyon hallottam.

berlin3

p.s.: Ha Berlin központjában lévő fonalboltot keresel, akkor az arról szóló posztom itt találod.

Fonalbolt Berlinben: Knit knit

2016-04-22

Dolgozni jöttem Berlinbe, de szerencsére adódott egy néhány órás szünet, ami bármi kultúrprogramra kevés lett volna, egy kis fonalbolt-látogatásra viszont pont elegendő. Három helyen voltam, egy belvárosi (Berlin Mitte) és két kicsit félreesőbb (Pankow) üzletben. Mivel mint mondtam, dolgozni jöttem és a blogra jelenleg csak az alvásidőből tudok elcsípni, ma csak egy boltot mutatok be, a többi később jön.

knitknit2

A Knit knit (Linienstrasse 154.) az a fajta üzlet, ahol pici alapterületen tudatosan válogatott különlegességeket találunk. Nem egy vagy kettő fonalgyártó cégtől van meg a teljes választék, hanem egyfajta stílus mentén válogatva tartanak sok gyártótól fonalat. A közös nevezőt talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy olyan modellekhez való alapanyagot találunk, ahol a fonal viszi el a showt. Az üzletben egyébként lehet kapni kötésmintákat is, ezek nagyon egyszerű szabású holmik mind, hogy a kezdők is sikerélményt szerezhessenek: pulcsik, kardigánok, amelyeknek minden része téglalap alakú. Egyébként ez remekül illik a tipikus berlini ruhatárba, rengetegen hordanak ilyen box-szabású felsőket.

knitknit1

Az üzlet nemcsak a kiváló választék miatt tetszett nekem, hanem mert az egész olyan hangulatú, mint egy nappali: az ajtóban rögtön egy kutya fogadott, az eladó hölgyön látszik, hogy számára ez nemcsak munka, hanem szenvedély. A bolt egyébként hetente egyszer kötős találkozót is tart, olyankor a pici nappaliszerű üzlet teljesen megtelik.

A fonalakon kívül kaphatók még mindenféle fatűk és válogatott dizájntextilek és fonalas könyvek is. A mottó mindenben a nem túl sok, de csakis a legjobb, a prémium. Néhány fonalmárkát feljegyeztem – biztos nem az összeset: Sandes Garn (norvég márka), Rowan, Jawoll, Manos, Debbie Bliss, Lana Grossa.

Az üzlet egyébként ideális fekvésű, az Oranienburg S-bahn állomástól néhány perc sétára található (csak útközben le ne kapcsolódjunk a jobbnál jobb kávézóknál), de közel van az Alexanderplatz, az Unter den Linden is, szóval egy egynapos városnézésbe is feltűnés nélkül beilleszthető program.

Ezzel el is búcsúzom a hétvégére, amikor sajnos nem nagyon leszek fonal közelében, úgyhogy kössetek és horgoljatok helyettem is!

Gyerekekkel Salzburgban

2014-02-16

Szerencsére nem tart örökké az az időszak, amikor a gyerekkel való nyaralás-telelés fő kérdése, hogy van-e a szállodában magasított szék az ebédlőben és biztosítanak-e bébiőrt. Egy hat- és egy nyolcévessel a programok tervezésében is lehet picit tovább menni, minthogy feltérképezzük és kipróbáljuk a város össze játszóterét. Sőt, az mostani salzburgi három nap alatt alig-alig kellett kompromisszumot kötnöm. Ha gyerek nélkül utaztunk volna, talán beiktattam volna még a Modern Művészetek Múzeumát és egy esti koncertet vagy színházat, de az első évek kulturális aszkézise után ez már üdítően kevés lemondás. A gyerekeket városnézésre motiválni persze nem lehet úgy, hogy “és akkor most mindent megnézünk, ami benne van az útikönyvben”. Ahogy múzeumlátogatásokkor is szoktam, most is böngészősdit játszottunk, csak épp 3D-ben. Ki talál több mesés lényt az utcákon? Ez a szempont szinte minden régi belvárosban bejön, a házak homlokzata tele van szárnyas oroszlánokkal, angyalokkal, egyszarvúkkal, ördögökkel és csontvázakkal.

A régi műemléki temetők is szépek tudnak lenni, és ha híres ember sírját is meg lehet nézni, akit mondjuk a gyerekek ismernek (jelen esetben Mozart feleségének sírját), akkor az külön izgalmas. Persze kikerülhetetlenül jön ilyenkor egy beszélgetés a halálról, de mikor legyen ilyenre idő, ha nem a nyaraláson-telelésen.

Időnként nemcsak mesebeli állatok, de fura emberi alakok is szembejönnek, azaz állnak, például ez a tengeri vadember.

S persze ne feledkezzünk el a modern művészetről sem, amelynek kapcsán elbeszélgethetünk arról is, vajon mi volt az alkotó célja azzal, hogy embernagyságú uborkaültetvényt helyezett a város kellős közepére.

Ahhoz azért még hideg volt, hogy az egész napot az utcán sétálva töltsük, de szerencsére gyerekbarát múzeumokban sincs hiány Salzburgban. A gyerekbarát jelen esetben nem azt jelenti, hogy a gyerek élvezi, a szülő meg unatkozik. A Haus der Natur akár egész napos program is lehetett volna, kár, hogy az elutazás napjára hagytuk. Bár a legcsalogatóbbnak a dinoszauruszos-őskövületes részt gondoltuk, igazából az akváriumrészleg vitt mindent. Csodaszép tengeri halakat, korallokat láttunk, én a magam részéről itt órákat tudtam volna tölteni. A kitömött állatok engem annyira nem hoztak lázba, annál inkább a különféle ásványok és féldrágakövek. A gyerekek azóta dél-amerikai utazásra gyűjtenek, mert a legszebb darabokat mind ott bányászták. Jutott egy részleg a mese- és mítoszbeli állatoknak is, úgymint jeti, vérfarkas, Tom és Jerry, sárkányok és társaik. Néhány szinten pedig mindenféle kísérleteket lehetett kipróbálni – mint a Csodák Palotájában. Két és fél óra után már többet nem bírtunk befogadni, meg a vonatunk is ment már, de ha máskor is eljövünk, akkor eleve úgy tervezzük, hogy a múzeumban ebédeljünk, tartsunk egy szünetet, hogy aztán a többi részleget is megnézhessük.

 Voltunk még a játékmúzeumban is, ahol szerencsére nemcsak vitrinüveg mögött mutatták be a játékokat, hanem sok dolgot ki is lehetett próbálni. Golyópályák, hatalmas társasjátékok, babaházak, árnyszínház, nagyítóval felfedezhető miniatűrjátékok, ha pedig valaki meg akart pihenni, akkor a moziban aranyos rajzfilmeket is nézhetett. Persze Salzburgba még vissza kell menni egyszer, hiszen télen fele olyan szép, mint nyáron, amikor még a gnómok kertje is nyitva van.

Érzések, amelyekre nincs szó: Utazás

2013-05-1510 hozzászólás Érzések, amelyekre nincs szó: Utazás című bejegyzéshez

Nem véletlen, hogy mostanában alig van horgolós poszt, és ha van, az sem valami kész darabot mutat. Tényleg nem horgolok, viszont futok és olvasok, mégpedig kivételesen sorozatban nagyon jó könyveket. Például ezt a nem épp szokványos gyűjteményt Mario Giordano-tól, amely rögtön egy olvasási illetve használati utasítással kezdődik, melyben a szerző felhatalmazza az olvasót, nyugodtan folytassa a sort és gyűjtsön magának olyan érzéseket, amelyeknek nincs nevük. Mióta ezt olvastam, a könyvet nem is vettem kézbe, csak gyűjtögetem fejben az érzéseket, abba se tudom hagyni. Ma például itt van néhány érzés, amely utazásokhoz kapcsolódik: (számozom, és a következő hetekben abba se hagyom 100-ig!)
1. Az a bizonyosság, hogy minimum egy dolgot elfelejtettem bepakolni a bőröndbe
2. és az az izgalom, hogy vajon be tudom-e szerezni, ha szükségem lesz rá.
3. Az a fejem verem a falba érzés, hogy már megint gondolkodás nélkül beleittam a vonaton vett kávéba, ami már megint leégette a nyelvemet.
4. Az az otthonosság, amikor felszállok a hajnali Frankfurtba tartó vonatra és a vonatkísérő leteszi az asztalra elém a menetrendet.
5. Az a biztos tudat, hogy ha ezen a vonaton ennyire otthon vagyok, akkor legkésőbb St. Pölten után kibújhatok a cipőmből és kényelembe helyezhetem magam két ülésen.
6. Az a zavarodottság, amikor leszállok egy állomáson és észreveszem, hogy itt már kellett átszállnom és vártam egy-két órát anélkül, hogy komolyan belegondoltam volna, hol is vagyok igazából.
7. Az a kíváncsiság, hogy tudom, hogy már voltam ebben a városban, de nem emlékszem, milyen lesz az állomás előtti tér.
8. Az az értetlenség, hogyan képesek a német nők magassarkú cipőben járni ezeken a macskaköves utcákon.
9. Az az aggódás, hogy a bőröndöm kereke vajon túléli-e ugyanezeket a macskaköveket.
10. Az a gyász, ami akkor fog el, amikor otthon észreveszem, hogy nem élték túl a kerekek és a bőrönd, addigi örökös kísérőm kukában fogja végezni.
11. Az a pánik, ami a szállodai szoba fürdőjében fog el, amikor a nem sikerül kinyitnom az ajtót belülről
12. Az a megkönnyebbülés, ami akkor fog el, amikor rájövök, hogy tolóajtó, és nem nyomni vagy húzni kell.
13. A hitetlenkedés, hogy egy ismeretlen azt képzeli, a reptér és a városközpont közti 15 perces S-bahn úton örömmel elmesélem neki az egész életemet.

Tovább is van, mondjam még? És nektek van kedvetek folytatni?

Prága novemberben

2012-11-254 hozzászólás Prága novemberben című bejegyzéshez

éppolyan szürke, mint bármelyik más város az északi mérsékelt övben. Még a kilátás is a szállás ablakából

és az útközben horgolt kendő is.

Ha majd végre meggyógyulok úgy két hét után, biztos színesebben látom a világot.

Klasszikus, gombos nyakmelegítő

2012-10-212 hozzászólás Klasszikus, gombos nyakmelegítő című bejegyzéshez

 Sosem gondoltam bele eddig, miért nevezték ezt a fonalat Ötórai teának, pedig annyira kézenfekvő a válasz: az elkészült sálról rögtön egy angol úriember jutott eszembe. A nem tolakodó, udvarias sötétoliva háttéren kis színes tweedhatású szöszök találhatók, pont amennyi kell, se több, se kevesebb. Ebből készült most K. mindenévi nyakmelegítője: a bombabiztos ovis fazon. (A régi oviban ez volt az egyetlen tolerált sálmegoldás, az össze többit balesetveszély miatt megtiltották.)

A gomb a tavalyi tallinni utazásból hozott szuvenír, simára csiszolt, szépen erezett natúr fa. Terveztem ugyan egy Tallinn-posztot, amit aztán normális fotók hiányában sosem írtam meg. Azt azért muszáj elmondanom, hogy Észtország volt az első hely eddig életemben, ahol azt éreztem, hogy szuvenír címén nem valami szemetet akarnak rámsózni, hanem autentikus helyi művészetet, ami nemcsak a múlt, hanem élő jelen is. Szokásommal ellentétben alaposan be is vásároltam és csak azt sajnálom, hogy a helyi szőttesből készült terítő már nem fért bele a büdzsébe. De nem baj, Tallinn annyira szép, hogy egyszer vissza kell menni, lehetőleg olyankor, amikor nem -26 fok van délben. (Ezt a posztot nagyon ajánlom, és ezt is a legvégén van a kép a vágyott terítőmről, de a kesztyűk és a többi, mind valódi és gyönyörű)

(Pékek és) vasutasok – a sztori folytatódik!

2011-10-1611 hozzászólás (Pékek és) vasutasok – a sztori folytatódik! című bejegyzéshez

És akkor a pékek után jöjjenek a vasutasok!

Amennyire Magyarországon az identitásom része volt, hogy melyik mobilszolgáltatónál vagyok, annyira érzem most magam ÖBB-snek. Mert az ÖBB figyel rám. Segít. Időt szán a problémámra.(És mert lassan több időt töltök vonaton, mint a családommal, de ez más tészta.)

20 éves voltam, amikor besétáltam a miskolci MÁV Jegyirodába, hogy vonatjegyet vegyek Rosenheimba – nyári szakmai gyakorlatra készültem ugyanis. A következő párbeszédet azóta se tudom elfelejteni:

én: Szeretnék egy jegyet x hó y. napjára Németországba, Rosenheimba és x hó z. napjára vissza. 
MÁV alkalmazott: Magának arra úgyse lesz pénze.

Oké, hogy 20 évesen még javában a hippi-korszakomat éltem, és menő volt turkálókból meg dédi padlásáról szedett cuccokban járni, és az is oké, hogy az év többi részében mindössze a Miskolc-Buapest viszonylaton utaztam havonta egyszer-kétszer, de azért…

Ezzel szemben mi történik a Westbahnhof jegypénztárában? (Ami amúgy nem is jegypénztár, hanem Reisezentrum vagy valami efféle.)
Az ember szépen beáll egy sorba, igen, egy sorba, ahol az egy nem határozatlan névelő, hanem számnév. Egyetlen sor van ugyanis sok nyitvatartó ablakhoz, azaz nincs az a kockázat, hogy beáll az ember a leglassabban haladó sorba és ott szív(ja a fogát) két órán át.
Mikor sorra kerülök, előveszem a netről előre kinyomtatott menetrendemet és odaadom a pénztárosnak és szólok, hogy van Vorteilskarte-m, amivel Ausztriában 50% kedvezményt kapok és talán 25-öt Németországban. Perszer megnevezhetném az úticélt is, de mert általában pontos időpontra megyek és több átszállással, inkább előre ki szoktam sakkozni, melyik vonat a legmegfelelőbb és ki is nyomtatom. Akkor a vasutas belemélyed a számítógépes táblázataiba, én pedig tiszteletteljesen és kíváncsian várok. Egy idő után a gép kidobja a lehetséges jegyvariációkat, a vasutas pedig felsorolja nekem, hogy mi mennyibe kerül és milyen feltételekkel. Mert néha szerecséje van az embernek és van Sparschiene, ezzel sokszor csak felébe kerül a jegy, mint a normális félárú, cserébe viszont csak arra a vonatra érvényes. Ha flexi akar maradni az ember, akkor többet fizet, viszont nincs időhöz kötve. Lehet szépen mérlegelni az előnyöket, hátrányokat, majd dönteni és fizetni. Döntés után a vasutas kinyomtatja a jegyeket – kérés esetén természetesen helyfoglallással. A helyfoglalás szükségességéről is ki lehet kérdezni, mennyire szokott tömött lenni az adott vonat az adott napon és napszakban: ő tudja és meg is mondja. Azt is, ha szerinte nem szükséges. De ha mindenre foglal az ember, akkor is csak az első kettő foglalás kerül pénzbe egy utazáskor, a többi a cég ajándéka. MÁV-on szocializálódott ember csak tátja a száját ennek hallatán.

A kinyomtatott jegyet nem csak úgy a vevő elé dobja, hanem szépen egyenként kihúzófilccel megjelöli az indulási időpontot, a kocsi és ülés számát, a vonat számát, és hangosan felolvassa olyan tempóban, hogy az ember követni és ellenőrizni tudja, hogy minden stimmel. Majd szépen beleteszi az egészet egy borítékba a vevő fizetési bizonylatával együtt, belehajtogatja a menetrendet, mosolyogva átadja és jó utat kíván. És egyáltalán, végig mosolyog, még csak nem is kényszeredetten. Annyira meggyőzően, hogy a Gute Reise-ra spontán azt mondom, hogy Ihnen auch, azaz Önnek is – ami végülis hülyeség, de mit tegyek, eddigre már félextázisban vagyok pusztán attól, ahogy itt kedvesen és tisztelettel bánnak velem, pedig csak vonatjegyet akartam venni, nem luxusautót.

Majd következik a vonatút. Állítom, egy négycsillagos wellness hotelben sem ugrálják jobban körül az embert. A kalauz nem odavakkantja, hogy “újfelszáll”, hanem – megintcsak mosolyogva – azt mondja: “Grüss Gott, jemand noch zugestiegen in X , bitte?” És amikor ellenőrzi a jegyet, akkor rögtön mondja is, hogy amikor átszállok, akkor melyik vágányhoz kell majd mennem. Valami csoda folytán egyébként szinte mindig a szemközti vágányhoz, mintha a DB és az ÖBB kizárólag az én utazásaimhoz igazította volna a menetrendjét.

És egyébként is, az átszállások között általában pár perc van, szinte sosem több, mint 10-15. Az első ilyen menetrendet látva (4 perces átszállás is volt rajta) kicsit szkeptikus voltam. Mert hogy fogok én eljutni Hildesheimba, ha már Nürnbergben lekésem a csatalakozást. És hogy 4 perc alatt nem fogok tudni átszállni, abban biztos voltam. Hányszor fordult elő a Miskolc-Budapest viszonylaton, hogy 4 percnél kevesebb volt a késés? Még IC-n se sokszor emlékeim szerint. És igen, itt minden zökkenőmentesen ment, általában késés nélkül, de ha késtünk, a csatlakozás akkor is bevárt minket. A vasutasok ugyanis kommunikálnak egymással út közben. Hihetetlen!

Persze olyan is volt, hogy késtünk. Műszaki hiba jött közbe ugyanis. Vagy legutóbb Brandanschlag – hogy nevezik magyarul ezeket a gyújtóbombás támadásokat? Ilyenkor a kalauz együtt gondolkozik az utassal. Tudja, hogy ha leáll egy ICE a semmi közepén, akkor az utas egy idő után aggódni kezd. És akkor megosztja a problémát a hangosbemondón keresztül. Hogy felmerült egy műszaki hiba, ezért kellett leállnunk. Öt perc múlva, hogy már jó úton vannak a hiba elhárításban. Aztán ha kész vannak, akkor még egyszer mond két kedves mondatot, meg hogy igyekszik behozni a késést. És összeköttetésben áll a vonatokkal, amelyekre az utasok át akarnak szállni. Ha mégsem tudják bevárni, akkor szépen lepecsételi a jegyet, hogy a Sparschiene érvényes legyen a következő lehetséges vonatra. Elnézést kér a kellemetlenségért – még akkor is, ha nem sok befolyása volt arra, hogy valami őrült gyújtóbombákat helyezett el Berlinben a sínek mellé. 

Ilyenkor aztán ránézek a jegyemre, hogy tévedésből nem első osztályra fizettem-e be, de nem. Ez a standard. Bámulatos.

Szilánkok

2011-06-11

Hahó, itt vagyok újra. Vagyis itt vagyok épp most. Véletlenül. Átmenetileg.
Sok volt már az utazásból az elmúlt hetekben, a bőröndök ki és becsomagolásából, az ismretlen város macskakövezett utcáin gurulósbőröndöt magam után húzásból. Ennek örömére ma egy szinte egész napos, őzikelátós piknik után (itt) nekiálltam régi tervemnek, a szilánkos technika kipróbálásának. Egyelőre itt tartok, de lesz ez még nagyobb is. Tengerészstílusban, ahogy már régen szerettem volna.

És ha már szilánkok, akkor eszembe jutott ez a kapu, amit az egyik utazás során fényképeztem Freistadtban.

Csudaszép középkori kisváros, ilyen utcácskák vannak benne.

És ilyen belső udvarok – ahol egyébként laknak is. Nem irígylem őket, átvezet rajtuk egy forgalmas hivatalos idegenvezető útvonal. (Na jó, ezt csak azért mondom, mert igazából irígylem őket. Jól el tudnám képzelni, hogy itt lakom.)

A legjobban persze az tetszett – bükki lány lévén – hogy az utca végében a hegyek látszanak.

S hogy lássátok, figyeltem az idegenvezetésen, még egy kis érdekességet is mesélek: azért van egy házon általában három vagy három többszöröse ablak, mert három ablakonként vetették ki az ablakadót. Anno – az évszámot nem jegyeztem meg.

Ezt meg csak azért, hogy látszódjon, milyen hihetetlenül jó idő volt és hogy a színek olyanok voltak, mint Olaszországban. Már csak a tenger hiányzott, meg az, hogy meló helyett szabin legyek ugyanitt. Szerencsére ez is csak hetek kérdése – s a környék annyira megtetszett, hogy hirtelen felindulásból foglaltam is pár éjszakát egy közeli faluban családi nyaralás céljából. Hiphiphurrá, nyaralunk! Majd. A távoli, munka által elhomályosított jövőben.

Na jó, persze nem panaszkodom – nagyon szép helyeken járok munka apropóján. Már csak annyi hiányzik, hogy a családot is vihessem. Ennyi távollét után már az is hiányzik, amikor tépik egymást valami játék miatt, az esti őrület, meg a reggeli, szóval csupa olyasmi, amiről nem is gondoltam, hogy hiányozni tud.

Facebook Round Instagram round Pinterest round

Mit keresel?

Search for:

Mi az Anyahajó?

 

profilkép

Dávid Adél vagyok, 2008 óta írom az Anyahajót. Ha lázba hoznak a fonalak, ha értékeled a saját készítésű tárgyakat, a gyapjú illatát, akkor jó helyen jársz. A kötés, horgolás, fonás, freeform horgolás mellett gyorsan, egyszerűen elkészíthető egészséges ételek receptjeit is olvashatod itt – tudod, hogy a család is jóllakjon, de a hobbidra is jusson idő. Köszönöm, hogy itt vagy, nézz körül, olvasgass és gyere máskor is! A blog mostanában rendszertelenül frissül.

Archívum

Címkék

15/2015 2013 ajándék ausztria barkácsolás gyerekkel blog bécs catania evésivás fonal fonalfaló fonás fonósnapló freeform crochet Freeform horgolás granny gyerek gyerekdivat gyereknevelés gyereknevelés gyerekprogram horgolt horgolt kendő horgolt sapka horgolt sál horgolt takaró horgolt terítő horgolás horgolós könyvtár hétfőzz játék karácsony kendő konyha könyv kötés kötés recept SBS süti TCM tutorial varrás wipszerda ötelemes főzés

Kedvenc Bejegyzések:

A teljes bejegyzés eléréséhez KATTINTS a KÉPRE!

Indul a sütőtökszezon!

Sütőtök darált hússal

Gyerekkoromban ki nem állhattam a sütőtököt, aztán rájöttem, hogy egy kis fűszerezés csodákat tesz. Azóta a heti két-három sütőtökös étel a minimum...

Legutóbbi bejegyzések

  • Kísérletek makraméfonallal 2022-12-01
  • A lépcső-küldetés 2022-09-26
  • Kalandjaim krétafestékkel 2022-09-12
  • Hahó, van itt valaki? 2022-09-07
  • Kis lelkizés a 100kreanap végén 2022-04-12
Load More...Follow on Instagram
Honlapdesign: KatBo Design
Copyright © 2023 Anyahajoblog. All rights reserved.