Reggelire már egy jó ideje igyekszem meleget enni. Hogy ez miért jó, arról olvashattok például Kicsi Vú ötelemes konyháról szóló blogjában. Nekem a legjobb tapasztalatom ezzel kapcsolatban az, hogy ellentétben a szendvicses vagy pékséges reggelikkel, a zabkásával kibírom ebédidőig is köztes étkezés nélkül. De a legjobb, hogy a kezdeti unalmi szakasz után felfedeztem, hogy rengeteg különféle ízesítés lehetséges, így sokkal változatosabbak a reggelik, mint amikor mindig ugyanazt a két lekvárospirítóst váltogattam.
A mákra való rácsodálkozásomról már írtam itt és itt, most pedig egy mákos zabkása receptet hoztam.
4 evőkanál zabpelyhet 2 evőkanál mákot 1 evőkanál szezámmagot szárazon lábosban megpirítok. Hozzáadok 2 evőkanál mazsolát, 1 kiskanál (csapott) fahéjat és vízet, hogy ellepje és még egy decit. Lassú tűzön főzöm addig, amíg a kívánt állagú lesz – én például inkább szárazabban szeretem, hogy szinte az összes vizet szívja magába a zabpehely.
Ha kész, már a müzlistálban csöppentek rá pár csepp citromlevet, egy kevés dióolajat (opcionális), kevés mézet, majd hogy fotogénebb legyen, meg amúgy is, teszek rá egy kevés mandulaforgácsot.
Ahogy ígértem, a mákos köleskása után jön a mákos rizskoch receptje is. A rizskoch mint műfaj nekem abszolút gyerekkori favorit volt. Nagymamám gyakran készítette, nála mindig volt egy fincsi ropogós kéreg a tál és a rizs találkozásánál, és saját készítésű szörpöt öntöttünk a rizskochra, általában pirosribizliből. Az én változatomban a házi készítésű szörp helyett házi áfonyalekvár szerepel, valamint a nagyiéhoz képest újítás a marcipán és a mák.
Először is főztem egy teljesen átlagos tejberizst: egy bögre kerekszemű rizshez egy bögre vizet és egy bögre tejet öntöttem, ízesítettem fél tk fahéjjal és egy löttyintés agavésziruppal. Az elején fedő nélkül, később fedő alatt főztem illetve pároltam. Amikor elkészült, hozzáadtam még egy fél citrom reszelt héját és 4 evőkanál darált mákot. Mindent összekevertem, ellenőriztem, hogy kerek-e az íz. Ezután belekevertem egy felvert tojást a rizsbe, hogy mindenhova jusson. Kivajaztam egy közepes méretű tűzálló tálkát, zsemlemorzsával is megszórtam, a fölösleges zsemlemorzsát kiöntöttem, s belekanalaztam a rizses-mákos massza felét. Ekkor a nyers natúr marcipánmasszából kockákat vágtam, rátettem a rizsrétegre, majd ráöntöttem a maradék rizst. Betoltam a sütőbe, és addig sült kb 180 fokon, amíg szépen elkezdett barnulni a teteje illetve a kiszóráshoz használta zsemlemorzsa. Ez nálam kb 30 perc volt. Ezután Az üvegtálból tányérra borítva jó sok finom lekvárral tálaltam. Pont annyira mákos, amennyire kell, egy tartalmas leves után remek főfogás szombati ebédhez. Jó étvágyat, remélem, nektek is ízleni fog!
Pár éve még nem gondoltam volna, hogy egyszer még lelkesedni fogok a mákért. Már az általánosban is én voltam az az egy gyerek az ezerből, aki a menzai étlapon a mákostészta láttán nemhogy nem ujjongott, de egyenesen fintorogva fordult el. A mákos nudli, a mákos bejgli, a mákos rétes: mind olyan ételek, amiket éppenséggel megettem, ha nagyon kellett, de nem szerettem. Most viszont épp egy remek ötelemes főzőtanfolyam kellős közepén tartok, ahol kiderült, nem véletlenül van a hagyományos konyhában sok téli fogás, amihez mákot használnak. A mák ugyanis kifejezetten jót tesz télen, mondhatni gyógyétel. Ha pedig már így van, akkor enni kell, nincs mese, így kísérletezni kezdtem. A mákos köleskása például mindkét gyereknek bejött és ami külön előnye: gyors, egyszerű vacsora. Így készül:
A kölest alaposan megmostam, majd megfőztem. Egy rész köleshez két rész víz és egy rész tej (lehet gabonatej is), ízesítésnek pedig egy tk fahéj szükséges. A főzési idő első tíz-tizenöt percében érdemes ott állni és figyelni, időnként kevergetni a kölest, eközben közepes hőfokon van a tűzhely. Amikor elkezdenek duzzadni a kölesszemek és már gyöngyözik is a folyadék, akkor lehet önteni bele valamilyen szirupot – én agavészirupot használtam. (Ha mézzel édesítünk, akkor azt csak a kész ételbe keverjük bele.) Most beletesszük a darált mákot a kásába, a mennyiség ízlés szerinti, én másfél deci köleshez kb. 4 púpozott evőkanálnyi mákot tettem. Miután összekevertük a kettőt, még elvileg mindig sok tejes víz van rajta, amit nem szívott fel. Most már lefedve, nagyon alacsony hőfokon hagyjuk a kölest végleges méretére megduzzadni. A kész kása puha lesz, mind a rizskása. Érződnek a szemek, de nem kemények. Ha ezt az állagot elértük, akkor kész a köleskása. Egy utolsó ízellenőrzés, esetleg egy kiskanálnyi citromlével tehetünk bele egy leheletnyi savanyú ízt, s aztán már tálalhatjuk is ízlés szerint szörppel vagy házi lekvárral. Ha esetleg maradna másnapra, mert mondjuk senki sem meri kivenni a tálból az utolsó kanálnyi miniadagot, akkor másnap párolt almával és pirított dióval, szezámmal is remek és különleges meleg reggeli. Jó étvágyat kívánok nektek, s ígérem, hamarosan a mákos rizskoch receptjével is jövök!
A felejthetetlen gyerekkori ízek között nálam dobogós a római tálban sült körte és krumpli. Tipikus hétvégi étel volt nálunk, nem tudom, mennyire gyakran, de a tálon eléggé látszik a használat. Aztán valahogy egy idő után csak porfogónak állt a konyhában, más divatok jöttek, nem használtuk. Pár éve elkértem anyukámtól, hátha nálunk többet lenne műben, de persze ez is inkább csak nosztalgiaérzés volt, mindössze egyszer sütöttem benne. Aztán most, a Kicsi Vú ötelemes főzőtanfolyama kapcsán megint előszedtem. Hozzáteszem, sokat tudtam már korábban is az ötelemes főzésről: melyik hozzávaló hűt, melyik fűt, hogy lehet szépen kiegyensúlyozni különféle hatásokat és ízeket. Viszont az elkészítési módok hatásáról keveset tudtam, és mint kiderült, nem mindig az évszakhoz illő készítési módot választottam. Most kiderült viszont, hogy a római tálat pont nekem találták ki: mivel sütőben hosszan sül, ezért jól átmelegít, de mert eközben párol is, ezért táplálja a testnedveket, ezért például nagyon hasznos vérszegény, mindig szomjas és aszott alkatoknak, mint amilyen én vagyok.
A római tál előnye, hogy mindenféle maradék zöldséget bele lehet tenni vegyesen, azaz tökéletes szombati étel. Nálunk szombat ebéd után van általában a heti nagybevásárlás, így pont szombat ebédre már csak kis mennyiségek szoktak lenni mindenből. Ebbe a tálba most a következő alapanyagok kerültek: kb. 10 centi póréhagyma, 4 közepes krumpli, 6 kicsit sárgarépa, egy marok eléggé kiszáradt gomba és három cékla (cirmos-rózsaszín fajta, ami sütés közben halványrózsaszínre fakul, azért rejtőzködik itt). Ezeket feldaraboltam, sóval, borssal, rozmaringlevelekkel és olívaolajjal összekevertem egy tálban. A római tálat húsz percre beáztattam, az alján hagytam némi vizet, ráraktam a zöldségeket, aztán két vékonyabb szelet besózott-olajozott pulykamellet. (A gyerekek másképp elkészített húst kaptak, értelemszerűen személyenként egy szelet húst lehet számítani.) A sorrend lehet, hogy nem volt a legjobb, legközelebb alulra teszem a húst, hogy szaftosabb maradjon.
Rátettem a cseréptál tetejét és hideg sütőbe raktam, kívülről még lespricceltem vízzel a tálat, majd 180 fokra melegítettem a sütőt. Fontos, hogy a tál hideg sütőbe kerüljön és fokozatosan melegedjen fel. Ezek után elmentem futni, nyugiban megreggeliztem, tettem-vettem, és két és fél óra múlva lekapcsoltam a sütőt. Eközben nem kellett ránézni, megkavarni, aggódni, hogy odaég, szóval tényleg, mit kívánhatna még az ember?
A végeredmény pedig csodásan zaftos, puha, ízletes zöldség. Külön kiemelem a csoffadt gombát, amit csak próba-szerencse alapon raktam bele: még semmilyen más elkészítési móddal nem lett ennyire aromás a gomba konyhai pályafutásom alatt. Nézzetek be a konyhaszekrény rejtett zugaiba, hátha rejtőzködik valahol egy római tál!
Csak három finom hozzávaló a piacról, meg kevés fűszer, és máris kész a finom, átmelegítő őszi vacsora vagy ebéd. A trió ezúttal gomba, sárgarépa és zöldbab volt, ezeket apróra vágtam. Mély serpenyőben vajat olvasztottam, megfuttattam két gerezd fokhagymát (beteg voltam, úgyhogy bőkezűen bántam az orosz penicillinnel), ehhez kevertem a három zöldséget, rövid ideig kevergetve pirítottam, aztán ahogy a gomba elkezdett levet ereszteni, sóval és borssal megszórtam az egészet és lefedve pároltam tovább úgy 10 percig. (Szükség esetén lehet hozzáadni vizet.) Közben petrezselymet aprítottam fel, s amikor tényleg jó puhán szalad a villa az összes zöldségbe, akkor még két kiskanál dijoni mustárt és egy fél citrom levét is hozzákevertem, majd megszórtam a friss petrezselyemmel. A mustár, a citrom és a petrezselyem egyszerűen legyőzhetetlen trió, próbáljátok ki! Vidám őszt kívánok!
A múltkori meleg reggelis bejegyzés után valaki feltette a kérdést, hogy valóban jóllakom-e ennyivel reggelenként. Sokszor igen, de ha éhesebb vagyok, akkor gabonaféléből főzök kását. Sokkal bonyolultabban hangzik ez, mint amilyen valójában. A polenta például nagyon hálás gabona, háromszoros mennyiségű vízbe teszem, ha nagyon sietek, akkor a vízforralóval előmelegítem a vizet. Addig melegítem a főzőlapon fedő alatt, amíg már forr a víz, esetleg utána még egy percet, aztán félrehúzom a lábast, a fedő rajta marad és tíz perc múlva már meg is puhult, fel is duzzadt a polenta. Végül kevés mézzel és sok fahéjjal ízesítettem. (Két főre fél vizespohárnyi polentát/ kukoricadarát másfél vizespohárnyi vízzel készítek, de az adag persze ízlés és étvágy dolga.)
Amíg a polenta duzzad, a gyümölcsszósz is elkészül hozzá. Persze a mangószósz inkább kivételes, mint rutinszerű. Egy barátnőm hozta a mangót, hogy esti dumálás közben együk meg, de a fele megmaradt, úgyhogy a reggelihez használtam fel. Egy almát és fél mangót felvágtam kis kockákra. Az almán a héj is rajta maradt. Kis láboskában az almát vajon és kevés vízzel megpároltam, majd amikor már elég puha volt, akkor a mangót is hozzáöntöttem. Tovább melegítettem, így a gyümölcsdarabok ugyan még látszottak, de a mangó elkezdett szószállagúvá válni, úgyhogy késznek nyilvánítottam. Egy tálkára a kásából és a szószból is szedtem, összekevertem az egészet, s máris kész az igen laktató és fejedelmi meleg reggeli. Elkészítési idő kb. 12 perc.
Ez a recept nem épp időtakarékos, cserébe viszont a céklát nem nyersen kell meghámozni, hanem amikor már meg van sütve, szóval jóval egyszerűbb a művelet.
3 kisebb céklát alufóliába csomagolva másfél óráig 200 fokon sütöttem és meghámoztam. Aprítógépbe tettem a négybe vágott zöldséget, egy pohár céklaivólét, másfél dl natúr joghurtot és 1 tk dijoni mustárt. Összeturmixoltam, majd felöntöttem annyi vízzel, hogy leves sűrűségű lett. Mivel ekkor már a folyékony hozzávalók miatt eléggé kihűlt az eredetileg forró cékla, még rövid ideig lábasban melegítettem. A legvégén beletettem két tk őrölt római köményt, kevés sót és 4-5 tekerésnyi borsot, majd petrezselyemzölddel tálaltam. Sóskiflikarikákkal tökéletes vacsora például vasárnapra. Még a közelgő hétfő gondolatát is elviselhetővé teszi.
Azt a feladatot kaptam néhány napja egy orvostól, hogy egyek naponta háromszor meleg ételt, és ha jó leszek, meg még megiszom egy csomó rosszízű főzetet, akkor nyárra újra ehetek paradicsomot. A paradicsom a kedvenc ételem, szóval tényleg mindent hajlandó vagyok megtenni, hogy újra ehessek, még ezt a napi három meleg ételt is. Mondjuk a fantáziámat eléggé igénybe veszi. Az oké, hogy reggelire meleg gabonakása vagy párolt gyümölcs. Az is oké, hogy ebédre vagy vacsorára normális meleg főtt étel. Na de a harmadik étkezés nekem mindig hideg volt eddig. Meleg és mégis könnyű, viszonylag gyorsan készüljön el és legyen szállítható is, nem kis követelmény. Itt van például ez a szardellás párolt zöldség.
4-5 sárgarépát felkarikáztam és párolóedényben puhára pároltam. Egy cukkinit feldaraboltam, serpenyőben kevés olajon kevergetve pirítottam. Amikor roppanós lett, beleöntöttem a serpenyőbe a répakarikákat is, valamint fél üveg (pici üveg) szardellát, ez kábé 7-8 halacska volt. Kevés vizet is öntöttem a serpenyőbe és kevergettem rövid ideig, amíg a szardellák a vízben elvegyültek és már csak egy drapp színű szósz volt látható a hal és a víz helyett. Ekkor fűszereztem borssal, és még jó melegen fogyasztottam.
Tudtátok, hogy a lovagok kedvenc étele a köleskása volt? Mióta ezt olvastuk ebben a könyvben, K. időről időre köleskását kér vacsorára a könyvben lévő recept alapján. Legutóbb elfogyott a köles, volt otthon viszont amaránt, ami egy csodagabona, legalább annyira jó, mint a siitakegomba vagy az Élet Vize citromlével. Egyetlen dolog van, ami kicsit fura benne, mégpedig az állaga. Pici golyócskák, amelyek a főzést követően is roppanósak maradnak. Nem épp kemények, de nem is puhák, mint mondjuk a rizs és nem is olyan krémes, mint a tejbegríz. Szokni kell, ennyi. Köles hiányában felkínáltam K. lovag úrnak, hogy esetleg amarántból is jó lesz-e a kása, és belement. De mert ez volt az első alkalom neki és nem akartam rögtön egy teljesen idegen roppanós állaggal elriasztani, készítettem egy beetetős változatot, az amarántot búzadarával kevertem.
3 deci tejben 4 púpos evőkanál amarántot tettem és lassú tűzön fedő alatt elkezdtem főzni. Ottmaradtam a közelében, mert egy idő után a legkisebb fokozaton is le kellett venni a fedőt, különben kifutott volna. Amikor az amaránt már majdnem teljesen megfőtt (nagyjából 15 perc elteltével), hozzátettem még 2 púpozott evőkanál búzadarát, 2 evőkanál barna cukrot és 1 teáskanál Kotányi mézesfűszert is. Kevergetés mellett pár perc alatt besűrűsödött a kása, ahogyan a gríz megdagadt. Egy másik száraz serpenyőben pirítottam gyorsan egy kis mandulaforgácsot, ezzel szórtam meg. A gyermek kért még kakaót is rá, hát legyen, de igazából anélkül is finom lett volna, karácsonyízű.
Az a jó hír, hogy ha szeretitek a kásákat meg érdekel benneteket az a fajta konyha, ami a gabonát, szénhidrátot és más efféléket nem kiáltja ki minden rossz okának, akkor végre találtok magyarul egy remek új blogot, Kicsi Vú 5elemes konyháját. Én már jó sok éve ismerem a TCM-et és részben követem is, de Kicsi Vú az elméletet rendszerezve is tanulta hozzá, szóval máris tudott újat mondani nekem. Olvassátok ti is, végül is egy olyan nemzet tapasztalatait foglalja össze a TCM, ahol az orvosnak csak addig fizettek, amíg a páciens egészséges volt.
