A nyárról halogatott sorozat utolsó előtti darabját láthatjátok ma, az utolsó majd karácsony után jön, mert az meglepetés. Ez a Zauberball fonal már rég keresi a nekivaló mintát, de mert csak valamivel kevesebb, mint egy gombóc volt belőle, így olyan semleges projektet kellett választanom, amelyet bárhol abba lehet hagyni. A szokásos sarktól növeszthető kagylómintát választottam, és nagyon elégedett vagyok. Persze másfél gombócból még jobb lenne, így amolyan zsebkendőcske méretű, de a színátmenetek már így is jól kijönnek. Kicsit kellett vele varázsolni, mert a majdnem egy gombóc nem egy darabban volt, de szerintem sikerült eltalálni.
Júliusban hosszú-hosszú vágyakozás és tervezés után eljutottam Judit szövőműhelyébe. Azért is tartott sokáig eljutni ide, mert hétvégén időpontot kapni nem könnyű, de ez csak a külső ok. A belső ok az volt, hogy nehezen engedtem meg magamnak még egy potenciális hobbit – van már elég így is. És hát igen, jól sejtettem, nem volt elég a kipróbálás. Azóta már voltam egyszer szeptemberben is szőni és még bőven van terv a fejemben.
De ha már hobbihalmozás, azért a szövésnek mégis van előnye a többi hobbimhoz képest. Mivel ezt nem otthon csinálom, ezért egy-egy napot ennek a tevékenységnek dedikálok, és az egy nap alatt valóban elkészül egy “termék”, általában stóla vagy sál. Otthonra marad még a rojtozás, de azért ez nem olyan sok és valahogy nekem sokkal kellemesebb, mint a fonalelvarrás a horgolásban.
Ezt a sálat hajszálvékony pamutfonalból szőttem nagyon egyszerű mintával. Volt A színnel egy egyszínű rész, aztán A és B színnel csíkozva, aztán B színnel egy nagyobb egyszínű, lezárásként pedig három csík A színnel. Juditnál egyébként hihetetlen szofisztikált mintájú kendőket is szőnek a lányok, de természetesen ezt hónapokig, évekig kell gyakorolni, amíg idáig eljut valaki. Azért az egyszerűség nekem kifejezetten tetszett is, és nagyon elégedett voltam a végeredménnyel.
Amikor megtudtam, hogy királykék és fűzöld felvetések vannak szabadon, akkor nyilvánvaló volt, hogy nem magamnak fogok szőni. Először anyukámnak szerettem volna, de ő nem szerette volna, így ideiglenesen hazahoztam. Nézegettem, csodáltam, aztán egyik sógornőm megjegyezte, hogy neki eléggé tetszik, így most majd ő kapja meg, hozzá tényleg illenek ezek a színek.
A szövés mágikus, de tényleg, nagyon egyszerű mozdulatokkal és egy adag monotóniatűréssel lassan, milliméterenként születik a sál. A színe sosem olyan, mint a két fonal színe, hanem a felvetés és a beleszőtt fonal színe keveredik és néha, mint itt a lila részen, szabályosan irizál, vibrál. Most nem áradozom többet, nézzétek meg a közeli képeket, szerintem fantasztikus a színek játéka!
Magam is alig hiszem, de igaz: ez az első nyakláncnál nagyobb freeform holmi, amit magamnak készítettem. Eddig bármit csináltam, mind eleve ajándéknak készült vagy végül úgy alakult, hogy elajándékoztam. És pont a freeformmal úgy vagyok, hogy nem megy minden nap, ihlet kell hozzá és a csillagok szerencsés együttállása, valamint természetes fény, hogy lássam, hogyan működnek egymás mellett a színek, szóval eleve csak szabi alatt vagy hétvégén jöhet szóba számomra a freeformozás. Ez a stóla is készült vagy egy évig, talán valamivel tovább is. Korábbi stádiumait már mutattam például itt, úgyhogy most csak a legutóbbi, a Nyalkán készült motívumokat mutatom meg közelről.
Itt egy technikailag nagyon egyszerű, de annál látványosabb, spirál közepű és rövidpálcákból horgolt csillag, amőba, szirmosvirág – ki minek látja.
Pici virág, amelyet a felületre spirál alakban horgolt láncszemek tesznek különlegessé. A stóla többi részéhez különböző effektfonalakkal horgoltam hozzá.
Ez pedig tényleg a legegyszerűbb virág, ami csak létezik, viszont nagyon jól néz ki szerintem, hogy a közepe Zauberball Crazy fonalból van, ami önmagában is jól játszik a színárnyalatokkal.
Ebben a lilával keretezett foltban van sk fonású fonal is, de igazából a legjobban nekem a sok buillon pálcás rész tetszik.
A narancssárga szőrös szélű folt egy korábbi virágpróbálkozás. Azt szeretem a freeformban többek között, hogy ilyen kis egyszer kipróbált darabkákat is fel lehet használni hozzá.A liláspiros szőrös rész pedig arra volt egy kísérlet, hogyan lehet bogyóból spirált horgolni. Nehezen.
És akkor a végére egy teljes kép is arról, ami végül lett. Hordás közben még nem fotóztam, egyelőre keresem azt a kabátot, amihez jól áll. Úgyis aktuális a kabátvásárlás idén, majd figyelem a kínálatot, és még azt sem zárom ki, hogy végül egy pirosat választok, ami egyébként biztos jele annak, hogy közeledek a negyvenhez.
Amilyen látványos ez a sál, annyira gyorsan elkészült, lényegében fél nap alatt – pedig kötött. Azóta már kalap is van hozzá: karimás, mint a nagyoknak. Na jó, lefényképezhetsz, de csak ha grimaszolhatok című képünket látjátok, kedves olvasók.
Tipikus novemberi programjaim vannak mostanában – leszámítva az új oviba való beszoktatást – a legtöbb időt temetői sétákkal és különböző európai országok temetkezési kultúrájának tanulmányozásával töltöttem. Láttam sírfeliratokat, amelyekben egy egész sort megtöltött az illető halott életben elért címeinek és rangjainak felsorolása (rövidítésekkel!), idézetet a kis hercegből, de azt is, hogy “Venedig, ich komme” (Velence, jövök), láttam Brecht sírját és a Hitler elleni sikertelen merénylet miatt kivégzettek síremlékét, akkora mauzóleumokat, hogy ha csak az árának a felét költhetném a saját házamra, alig találnám meg benne a többieket (na de azt nem szeretném), meg anoním sírokat is, ahol az utódok nem látták fontosnak feltüntetni – vagy az elhunyt nem kívánta? – hogy kié is a nyughely.
A sok fura, túlzó, időnként embertelen sírkő mellett azért voltak nagyon szépek is: a zsidó temetőket mindig olyan emberségesnek találom a sok növény és az egyszerű kövek miatt, s ugyanígy egyszerű, mégis kedves a festett kövekből kirakott szív.
Tudom, nem túl vidám téma, meg sok köze nincs a horgoláshoz sem, de legalább egy életjel részemről addig is, amíg vissza nem rázódom a normál kerékvágásba.
A hosszú hétvégének nagy tervekkel indultam neki: azt tervezem, hogy kötök egy lábmelegítőt két legyet ütve ezzel egy csapásra. Egyrészt felhasználok egy fonalat, amit eredetileg horgolásra vettem, de horgolva mégsem tetszett (egyike azknak a Barka fonalaknak, amiket már nem lehet kapni, a Naptánc), másrészt felelevenítem az öt tűvel való bűvészkedést, amitől már eléggé elszoktam, mióta lassan hat éve(!) elkaptam a horgolási vírust. Nem volt viszont otthon 5-ös tűkészlet. Aztán szerettem volna az őszi terítőmet is tovább folytatni, de mert az élénkebb színekből időközben kifogytam, utánpótlásért kellett indulnom. Mondanom sem kell, hogy három fonalboltot jártam végig, mire mindent beszereztem, amire szükségem volt – és még egy nem tervezett fonalat is (Lana Grossa, Everybody Ragazza – merinoi gyapjú-poliamid, 10-es tűvel). Egyszerűen annyira tökéletesen illik ez a színkombináció a Do téli kabátjához, és annyira nem passzol egyetlen meglévő sapkája sem, hogy szerintem nem is volt igazi választásom. Pláne, hogy ő is velem volt a boltban 🙂 És mert jövő hónaptól az új oviban nincs tilalomlistán a sál sem, ezért sálat is kötök neki hozzá – igen, kötök, jól hallottátok, lassan, de biztosan elindultam a csipkekendők meg csodakardigánok által jelzett cél felé. Mondjuk ez itt még csak lustakötés, de 1. mindenki elkezdte valahol 2. ez a fonal szerintem lustakötéssel a legszebb. És ti mit terveztek a a hétvégére?
Egy bíborlila, az idei ősz kedvenc színe (ahogy Áginak ígértem) és egy barna (a láthatónál picit zöldesebb). A gombokat még nem varrtam fel, kíváncsi vagyok, tetszenek-e nektek is ebben a színkombinációban.
Egyébként ezek már igazán téliesek, a fonal gyapjú-akril keverék, az egyik kedvencem. Ha pedig valaki úgy gondolja, hogy praktikusabb lenne egy jobban takaró sál, akkor áthelyezheti a gombot pár centivel beljebb – akkor nemcsak csinos, de igazán be is takarja az egész nyakat.
Én ilyen fonallal még nem is találkoztam. Nem úgy puha, mint a fonalak általában lenni szoktak, hanem sima és selymes. Még tavaly vettem, azóta várt arra, hogy végleges alakot öltsön. Egy véletlennek köszönheti, hogy ilyen sál lett belőle. Két éve horgoltam egy olyan sapkát Nagylánynak és magamnak, ami csak egy cső volt, és a tetején össze lehetett kötni egy zsinórral. Naná, hogy a zsinór elveszett róla, de a sapka valahonnan előkerült pár hete. Doresz azonnal a fejére húzta, majd tovább, a nyakára. És nagyon jól állt neki, mint egy garbónyak. Innen jött a garbósál ötlete, ahonnan már csak egy lépés volt, hogy lehessen megcsavarni a nyak körül, mert az mégis nőiesebb, kecsesebb, elegánsabb. Az elegáns szóra aztán már azonnal ezt a fonalat asszociáltam, hiszen mind a színe, mind a tapintása királyi. Remélem, hamarosan eljön érte egy királylány. Vagy egy királyfi, hogy a királylánynak ajándékozza.
Hogy mik ezek itt csatasorban? Sálak. De valami nagyon fontos még hiányzik róluk. Hogy mi, azt megtudhatod, ha vasárnap kilátogatsz a WAMP-ra panyizsuzsi standjához vagy bekukkantasz a webshopjába. Ha délelőtt jössz a WAMP-ra, még találkozhatunk is!
Annyit elárulhatok, hogy élőben, ha szégyellősségüket levetkőzve kibontakoznak, még sokkal szebbek, mint képen. Érzékeny nyakúak kedvéért 100% pamutból az ősz kedvenc színeiben készültek, és ahogy mondani szokták, limitált szériában – mindegyikből csak kettő van. Hogy viselőik valóban egyedinek érezhessék magukat. Boldog őszt mindenkinek! 😀
