Tudom, hogy a pasim nem az a típus, akinek csak úgy kipattannak a fejéből a frappánsabbnál frappánsabb ajándékötletek, ezért általában – csak hogy ne legyen haláli stresszben egész decemberben – súgni szoktam neki, minek örülnék. Egyszerű lény vagyok amúgy, egy könyvtől bármikor ragyog a szemem, a karácsony meg messze nem az ajándékok miatt fontos nekem, szóval tényleg nincs nehéz dolga szerintem. (Bezzeg nekem, mert ő még súgni sem tud, ugyanis szerinte mindene megvan. Éljen a megelégedettség!)
Egyébként igen, nekem is mindenem megvan, a kívánságaim egy ideje már fonal-textil vonalon mozognak, ezzel meg aztán tényleg nem terhelnék y kromoszómval rendelkező egyént. Úgyhogy kitaláltam, hogy idén az elégedettség jegyében hiányokat kérek mindenkitől. Szüleimtől azt, hogy pár napra vegyék magukhoz a dedeket, amikor semmi különös indokunk nincs erre, a pasimtól meg azt, hogy fúrjon néhány lukat a falba. Akkor végre feltehetnénk azokat a polcokat, amiket már hónapok óta szeretnék feltetetni vele, és amely kérésemnek eddig különféle indokok miatt ellenállt, mivel utál falat fúrni. És bár nem szokásom, azt fogom kérni, hogy előre adja oda ezt a különleges ajándékot, mondjuk már november végén, hogy ádventre, mikor hetente többször jönnek hozzánk vendégek, végre tudjam helyükre tenni a dolgainkat.
A gyerekszobába négy luk, a varrósarkomhoz négy luk, a konyhába hat luk – ennyi már elég is nekem karácsonyra. Szerintem nem vagyok nagyigényű.