Posts Tagged with karácsony

Minden évben újra

11 hozzászólás Minden évben újra című bejegyzéshez

Egy kedvelt német karácsonyi ének első sora szinte közmondásszámba megy: Minden évben újra (Alle Jahre wieder). Azének elvileg úgy folytatódik, hogy “jön a kis Jézus”, de az első félmondatot lépten-nyomon hallani beszélgetésekben valamikor november táján, amikor az emberek eszmélni kezdenek, hogy megint jön a karácsony és elkapja őket ez a sajátos hangulat. Minden évben újra – ajaj, jön a karácsonyi stressz, kicsit unalmas is, hogy megint mézessüti, megint negédes giccsrénszarvasok, ugyanakkor van az ismétlődésben valami szép is.

Minden évben újra megérkezik a postaládába több kilónyi lakberendezési prospektus, amelyek megpróbálják elhitetni, hogy a karácsony akkor lesz igazán különleges, és nem “mindenévbenújra” unalmas, ha megváltoztatjuk a nappali színét, lecseréljük az összes díszpárnát, veszünk még tíz gyertyát és színben passzítjuk a karácsonyfadíszekhez a törülközőket és szőnyegeket is. Legutóbb a Svédbútorbolt még egy parafából készült felállítható szarvast is mellékelt a karácsonyi katalógusához – gondolom azt fifikázták ki, hogy az emberek a magányos állatokat megsajnálják – jajdeszomorú, úgykénenekiegykislány – és akkor majd elrohannak az Ikejába és gyorsan vesznek a rénszarvasfiúnak egy rénszarvaslányt, esetleg rögtön rénszarvasborjat is, mert az olyan idilli.

Nyilván nem én vagyok az eső, akinek feltűnik, hogy ez mekkora baromság. Mert itt van például ez a kép:

A képen látható nappali nem azért néz ki jól, mert a díszpárnák és a fotelek színe azonos, se nem azért, mert a karfán lévő takaró és az asztal polcán lévő izé színe is harmonizál. Nem az asztalon lévő három gyertyatartó (váza?) teszi hívogatóvá a szobát. Hanem az a tény, hogy a fotelekben és a kanapén van hely leülni, nincs tele könyvekkel, játékokkal, fonalakkal, ledobott kardigánokkal. Ahogy az asztal is: semmi mást nem tud, mint hogy tiszta és van rajta hely. A szőnyegre így ránézésre rá lehet lépni anélkül, hogy legóba lépne, majd rögtön utána üvöltve felugrana az ember. A szoba nem azért oké, ami benne van, hanem ami nincs benne. Na jó, az emberek hiányoznak belőle, de a rendetlenség nem.

Amúgy is vesszőparipám a tárgyak számának csökkentése, de karácsony előtt különösen is elfog a szelektálási mánia. Mert tudom, hogy hamarosan tömegével fognak új tárgyak érkezni a lakásba annak ellenére, hogy nagyon óvatosan és csak résnyire próbálom kinyitni az ajtót és mindenkinek megmondom, hogy nem, tényleg nem szükséges ajándékot venni nekünk, mert mindenünk bőségesen megvan a tárgyak szintjén. Hagyományos ádventi kalendáriumot például idén sem fogok csinálni, hanem előszedem ezt a pár évvel ezelőtti ötletet és hozzáigazítom a mostani kedvteléseinkhez. És idén is megpróbálkozom, hogy a gyerekekkel együtt kiszelektáljunk pár olyan játékot, amiből már kinőttek. Eddig minden évben heves tiltakozás fogadta ezt a törekvésemet, de nem adom fel a reményt, pláne mert már lassan fogalmam sincs, hogy hova tegyem az új játékokat. Luxusprobléma első látásra, de igazából nem. A dolognak ugyanis vannak értékrendbeli vonzatai is.
A sok holmi között elvész minden, a gyerek nem azt látja, hogy de jó neki, sok szép holmija van, hanem hogy van egy nagy halom, ami állandóan széjjel hever, amitől aztán a szülők idegesek lesznek, és azt kívánják, hogy pakoljon el, de sürgősen. És akkor játszás helyett pakolgatás folyik, mindenki ideges és a játék által kínált örömre pont nem marad idő, mert mire végzünk a rendrakással, már lehet menni aludni. Szóval nemcsak szép szólam, hogy valamivel kevesebb holmi sokkal boldogabb gyerekkort jelentene. De mi a megoldás? Azt, hogy nem ajándékozunk semmit, és a nagyszülők se és egyetlen rokon és barát se, azt úgysem merjük megtenni, se a nagyszülők, se a többiek. Még akkor se, ha tudjuk és még mondjuk is, hogy a találkozás önmagában és egy jó vacsora többet érne. Jelenleg csak a problémát látom, de igazán jó megoldás nem jut eszembe. És nálatok van olyan bevált ötlet, ami még akkor is működik, ha a gyerekek még hisznek abban, hogy a Jézuska/ Angyal/ Háromkirályok hozzák az ajándékot és nem a felnőttek? Ti hogyan kezelitek a mindenhonnan leselkedő karácsonyi tárgyinváziót?

A karácsonyi játék nyertese – update!

2 hozzászólás A karácsonyi játék nyertese – update! című bejegyzéshez

Köszönöm, hogy olyan sokan velem játszottatok a freeform nyakmelegítőért, s külön köszönöm a kedves hozzászólásokat! Amint látjátok, a sütőtökfödő sapit hívtuk segítségül a sorsoláshoz, a szerencse kezének megszemélyesítője pedig D. Dóra második osztályos tanuló, jelenleg Menetrend Szerinti Karácsonyi Beteg volt. Jól megkeverte a kis cetliket, jól elfordult, hogy ne lássa, ki akad a kezébe. A nyertes cetlin álló név: Emma! Szeretettel gratulálok Neked, Emma, s kérlek, írd meg a teljes neved, postacímed a david.zs.adel(kukac)gmail(pont)com címre! 
Mivel az elsőnek kihúzott nyertes eddig nem jelentkezett és sajnos megtalálni sem tudtam, újra sorsoltam: F. Ginának kedvezett a szerencse. Gratulálok 🙂

Mindannyiótoknak kívánok boldog karácsonyt, finomságokat az asztalra, minél vidámabb családi találkozásokat, az utazóknak baleset- és stresszmentes vonatozás-buszozást-autózást! Legközelebb szerdán jelentkezem a WIPszerdával, addig is meghitt ünneplést Nektek!

Távirat a konyhából

2 hozzászólás Távirat a konyhából című bejegyzéshez

A tökéletes mézes idén is elkészült, ami viszont új, hogy cukormázzal díszítettük mazsola, dió és szórógyöngy helyett. Polcz Alaine receptje elsőre meredeknek tűnt: 1 tojásfehérjére 30 deka porcukor és két csepp ecet – de be kellett látnom, hogy igaza volt, az állag tökéletes, hamar szárad, nem kenődik, nem törik és még kezdők is szépen tudnak vele dolgozni. És miután megírókáztunk vagy 5 tepsi mézeskalácsot, a fél adag mázat még odaadtuk az egyik vendégnek, díszítse ki ő is az otthoni sütiket – egyszóval kiadós az adag, csak azonnal fel kell használni. 

És a fűszerek illatával meg a sütiszaggatással a karácsonyi hangulat is megérkezett – még pont időben. A következő ez a holland fűszeres keksz lesz, aztán meg kísérletet teszek egy újabb fahéjas csillag recepttel. Kellemes hétvégi készülődést Nektek!

Az isteni gondviselésről pedig

3 hozzászólás Az isteni gondviselésről pedig című bejegyzéshez

…regényt tudnék írni, de most a lényegre szorítkozom.
A tökéletes mézes tésztája két perce pihen a hűtőben, holnap jönnek gyerekek a mézeskalácsbulira. Nem sejtettem volna, de ebben az egészben a legnehezebb a szódabikarbóna beszerzése volt. Mert miért is lenne ott a hiperszuperben, ahova tematikusan tartozik, a sütőpornál és egyéb cukrászhozzávalókál. Nem, kérem, a szódabikarbóna helye a pizzafűszer mellett van, közös nevező a Kotányi márkanév. (A link egyébként egész izgalmas, közép-európai történelem zanzásítva) A nemhiperben meg egyáltalán nincs – hát nem ismerik ezek az osztrákok a mézeskalácsot?
Na de a lényeg, hogy a tészta a hűtőben, és tudom, hogy ha nem lenne holnap a sütőbuli, akkor ma este se lett volna különösebb motivációm a begyúrásra.
Már figyelem magamon, hogy gyanakodva ébredek és gyanakodva figyelem napközben a telefont, mikor hívnak az iskolából vagy az oviból, hogy itt van, elkezdődött a Menetrendszerű Karácsonyi Betegség. Tegnap, amikor a furulyakoncert után Do egyik osztálytársa elkezdett sugárban hányni, már-már elkapott a megkönnyebbülés, hogy igen, itt van, már tudom, mivel töltjük a karácsonyt idén. De nem, egyelőre semmi. Azért a biztonság kedvéért ma megettem egy kiskanálnyi wasabipasztát, ittam egy kólát és egy gyomorkeserűt, amikor Közelebbről Nem Körülírható Érzés fogott el gyomortájon. A gyerekek még köszönik, jól vannak, a wasabit nem szeretik, gyomorkeserűt és kólát meg nem kapnak.

És hát visszanézve a két héttel ezelőtti listára, az jutott eszembe, hogy Aquinói Szent Tamás sok munkát megspórolhatott volna magának, ha nőnek születik és szül néhány gyereket. Mert minek is nevezhetnénk, ha nem istenbizonyítéknak, hogy például az említett listán az ádventi kalendárium ügy még a vártnál is egyszerűbben oldódott meg: november utolsó vasárnapján a gyerekek a templomban saját kezűleg állították össze az ádventi naptárjukat: 24 kis papírzacskó, mindegyikre számot ragasztottak, és berakták adott naphoz az adott ajándékot, csokit is, de mást is, szóval tényleg szuper és aztán itthon még szépen dobozba raktuk az egészet, ők meg boldogok. Amennyire látom, a meglepetés effektus így is megvan, hiszen fogalmuk nincs, hogy melyik napra melyik ajándék jut.

A szülinapi tortáról most inkább nem beszélnék, legyen elég az, hogy nem lett kerek (elfelejtettem, hogy a forma tönkrement és kidobtam, úgyhogy maradt az őzgerinc, amiben viszont nem sült át a tészta normálisan, de mindenki imádta engem leszámítva.) Kép nem készült róla, fedje a feledés jótékony fátyola a mű küllemét. Azért a szülinaposról igen, és szerintem ő egész jól sikerült.

Amin meg annyit emésztettem magam, hogy milyen anya az, aki a gyerek szülinapján szolgálati úton van (beosztott, hát milyen lenne), az is teljesen fölösleges volt. Így ugyanis két nappal előrehoztuk az ünneplést, mindezt elég spontán ahhoz, hogy Do nem tudott felkészülni rá. Ez nála konkrétan azt jelenti, hogy nem volt ideje túlpörgetni magát, aminek köszönhetően nem bőgte végig a saját szülinapját, mint tavaly meg tavalyelőtt. Tényleg jól sikerült, az ajándékról meg azt mondta, hogy az eddigi összes közül a legjobb, szóval tényleg tökéletes volt minden. Azt csak csendben jegyzem meg, hogy az ajándék egy beszélő játék volt, pedig nálunk ilyen elvből nincs, viszont az elveimet picit revideáltam és nem bántam meg. Majd még erről is lesz egy poszt, ha hozzájutok.

A pszichopatológia vizsgám nagyon emberbarát volt, a magyar iskola ügye meg spontán oldódott meg: mivel szolgálati úton voltam épp, csak utólag derült ki, hogy Apahajó elfelejtette ezt a programpontot, úgyhogy végül egy kellemes, stresszmentes napot töltöttek el együtt a gyerekekkel akkora mennyiségű édességgel (Café Landmann, amire egyébként irígykedek, de tényleg, meg karácsonyi vásár sütizéssel), hogy hazaérkezésem után a következő, nem tipikus párbeszéd hangzott el:
Do: Anyuci, amúgy nagyon jól éreztük magunkat nélküled.
K: Nem, nem is igaz!
Én: Ó, hát ennek nagyon örülök, tényleg.
K: Komolyan?
Én: Mindig örülök, ha jól érzitek magatokat, akkor is, ha pont nem vagyok ott.
K: Akkor jó, már azt hittem, hogy meg fogsz sértődni. Tényleg jól éreztük magunkat Apucival, mert rengeteg sütit ehettünk.

A furulyavizsga meg nemcsak azért volt jó, mert a tanárnő pontosan tudta, hogy egy vizsgán a gyerekek rémesen izgulnak, s ezért 3 mondatos köszöntés után rátértek a furulyázásra, hanem azért is, mert végre Do is látta, hogy az Old Mc Donald had a farm után is van még élet a furulyában, és hogy bőven érdemes tovább folytatni, akár még évekig is. (Mert amúgy épp váltani akart zongorára már, ugyanis unta a furulyát.)

És hogy még visszatérjek egy kicsit az étkezéshez: a gondviselés számlájára írom azt is, hogy az egész novemberi rettentő fura allergiás dolgaim mostanra többnyire megszűntek, és már semmi akadálya nincs, hogy a régi szokásoknak megfelelően a 30 perces sajtfondü kerüljön az asztalra 24-én este, s ha minden igaz, még a mandulás habcsókból is ehetek majd.

A cipősdoboz is elkészült, épp ma adtam át valakinek, aki épp hazautazik hétvégén és 10 percre lakik majd a Nyugatitól; és az egész olyan szépen illeszkedett egymásba és alakult ki, hogy tényleg egészen megnyugodtam, hogy lesz itt karácsonyi hangulat, még ha kevesebb küldő dekorációval is, mint más években és ha még nem is álok sehogy az ajándékokkal.

Amúgy az ajándékok igazán izgalmasak. Az egyik gyerek varázspálcát kért, hogy azzal bármit elő tudjon varázsolni, amit szeretne kapni (Aquinói Szent Tamás veszett el benne, avagy e fiúból pap lesz, akárki meglássa), a másik meg zongorát, amit nemcsak anyagi okokból nem fog megkapni, hanem vándorcigány életmódunkból következően sem. Így aztán könnyen lehet, hogy rájönnek, hogy is áll a dolog az ajándékokkal. Még jó, hogy a Mikulásban még hisznek – hála a cégnek és a szolgálati útnak, hiszen így a Mikuláshoz tutira semmi közöm nem lehetett, még ha más gyerekek rebesgetik is ezt a dolgot.

Hát így állunk 12 nappal karácsony előtt, tökéletes mézestésztával a zsebünkben hűtőnkben. 

Antimaximalista karácsonyi tervező

3 hozzászólás Antimaximalista karácsonyi tervező című bejegyzéshez

A maximalista nő karácsonyi előkészületei már hetekkel ezelőtt elkezdődtek, s már nemcsak minden ajándékot beszerzett, hanem van időpontja december 23. délutánra fodrászhoz és kozmetikushoz (és egyáltalán, fodrász és kozmetikus nélkül el sem képzelhető a karácsony számára), tudja, hogy milyen ruhát fog felvenni ő és a gyerekei. A férjével partnerlook-ban lesz, ezt mondani sem kell. Már kiválogatta a karácsonyra ajándékozandó fotókönyvekhez a képeket és a rendelést is feladta, s bár még nem szerezte be a szentesti asztalhoz a megfelelő színű szalvétákat és asztalterítőt, ez a jövő hét folyamán biztosan meg fog történni. És akkor már csak annyi a dolga, hogy piros és zöld makaronokat gyártson kilószámra egész decemberben. Ja igen, az 50 db sk. képeslapról eddig még nem is beszéltünk, mindegyiken személyre szóló szöveg, nem csak a szokásos Boldog karácsonyt.

Ettől a maximalista nőtől fényévekre vagyok – mondjuk még csak nem is vágyom beérni a versenyben, bár beismerem, hogy ez a nemvágyás viszonylag új és komoly munka, több év pszichodráma van mögötte. Azért úgy egy hónappal karácsony előtt (és az most van, e hétvégén!) leülök és megpróbálok tervet készíteni. Csak hogy aztán úgyse tartsam be, mert még a ráérős időzítést sem tudom tartani.

A reálisnak látszó időzítéshez először feltérképezem, hogy mennyi időm van úgy igazából. Mert az egy hónap jól hangzik, de ha a valós szabadidőt nézzük, akkor jó, ha 30 órát sikerül összekaparni.
Egy kijózanító pillantás a naptárba, és kirajzolódik a következő lista a következő hónap foglalt hétköznap délutánjairól és hétvégéiről:
– Leonie születésnapi bulija
– még 2 magyar iskola szombat délelőttönként
– egy rendkívüli kóruspróba a parlamenti fellépés előtt szombat délelőtt
– egy bérletes színházi előadás
– egy oltás és éves orvosi vizsgálat
– egy iskolai karácsony szombat délután
– egy ovis karácsony este
– egy céges karácsony, ami viszont valószínű egybeesik az oltás időpontjával – nem kérdés, hova megyek tehát
– egy kóruskoncert péntek délután
– egy osztálykoncert furulyából
– egy másfél napos bp-i út pszichopatológia vizsgával nehezítve
– egy csütörtöktől vasárnap estig tartó szolgálati út inkluzíve Do szülinapja, amit így egy másik napra kell eltolni.
Pillanatnyilag ennyi jut eszembe, de a helyzet bármikor rosszabbodhat. A 31 napból így rögtön levonódik 17 nap, marad 14, ebből kell kihozni a legjobbat.

További nehezítést hoz az a körülmény, hogy egy ideje allergiás vagyok mindenféle alkoholra, így a nálunk már tradícionális karácsony esti sajtfondü (elkészítése 30 perc beleértve a salátát is) helyett mást kell kitalálni és nem lesz könnyű versenyezni ezzel a harminc perccel, ezt már előre látom.

Nézzük, mi az, amihez ragaszkodom még mindig az időkeret ellenére:
– mézeskalácsbuli (kettő darab, egy Do, egy pedig K barátaival, ezzel is minimalizálva a káoszt)
– néhány tepsi aprósüti – elvileg nem időigényes, semmi bejgli és efféle, de azért egy nap
– kétszer kimenni karácsonyi vásárba csak úgy, csavarogni – még ha a forralt bor idén nem is játszik
– sk szülinapi torta – vagyis inkább süti, mert kereknek kell lenni, de az ünnepelt nem szereti a rkémes tortákat, tehát cukrászdai nem jön szóba.
– ádventi vasárnapokon gyertyagyújtás – már azon a kettőn, amikor otthon vagyok. A másik két alkalmat valamikor a hét közben pótolni
– ádventi naptár is kell persze, de idén pragmatikus leszek: a gyerekek úgyis esznek most már minden nap édességet – ha én nem adok, kiszolgálják magukat a felhalmozott készleteikből. Így idén csokis ádventi kalendáriumot kapnak, remélem, ezzel szabhatok némi korlátot is az édességzabálásnak.
– összerakni egy cipősdobozt és hazaszállítani
– néhány sk karácsonyi ajándék van tervben, más kérdés, hogy az eddig tervezetteknél inkább a lebontás felé hajlok, úgyhogy még az is lehet, hogy csak jövőre készülnek el, s be kell érnem
– vásárolt ajándékokkal – erre a programpontra várhatóan idén még kevesebb időm lesz, mint általában, lévén december 8., ami amúgy munkaszüneti nap, de a boltok nyitva tarthatnak, idén vasárnapra esik.
– A karácsonyi postát úgy nagyjából 10 emberre korlátozom, bár már arra is fel vagyok készülve lelkileg, hogy végül újévi mail lesz belőle, nem karácsonyi képeslap. Akik kapják, úgyis megszokhatták már ezt a malőrt tőlem.

Azt hiszem, idén is azt a ruhát fogom felvenni karácsony este, amit tavaly és tavalyelőtt is, végül is csinos, klasszikus és rajtam kívül úgysem emlékszik már senki, hogy mit hordtam tavaly. Abban nagyjából biztos vagyok, hogy nem leszünk partnerlook-ban Apahajóval, ilyen az esküvőnkön kívül még nem fordult elő, de ott is csak véletlenül döbbentünk rá röhögve az adott napon, hogy így sikerült. Végülis az volt az első esküvőnk, rutintalanok voltunk még. 

És igen, nemcsak a filmekben történik ilyen, hanem az életben is: amíg ezt a bejegyzést írtam, jött még egy értesítés az iskolából, hogy K. 2014 szept. 1-től boldog elsős lehet a vágyott intézményben, ami még két időpontot jelent karácsony előtt, egyet az igazgatónővel, egyet az iskolaorvossal. Ez utóbbihoz még szabadságot is kell kivenni, csak hogy teljes legyen a kép.

Azért nem hagyom magam stresszelni és kívánok Nektek is meghitt és az esetleges körülmények ellenére is derűs készülődést!

Ki hozza az ajándékot?

3 hozzászólás Ki hozza az ajándékot? című bejegyzéshez

Nyolc évvel ezelőtt még nem volt kérdés a kérdés, mert az volt a karácsonyfa alatt a kis háromhetes csomag, akinek aztán egy évvel később már elő kellett adni a Sztorit. Nem a karácsonyi történetre gondolok, azzal kapcsolatban nem volt sok játéktér, maradtunk az eredeti történetnél. A Mítoszt kellett kitalálni, amire majd mindig szívesen gondolhat vissza, amikor már nagy lesz és már csak úgy tesz, mintha nem tudná, ki rázza a csengőt december 24-én. Hát bevallom, csúfos kudarcot vallottunk a gyereknevelés e területén.

 
Meister Francke: A Háromkirályok imádása
 


A Jézuska-verziót eleve elvetettem, kiráz a hideg már a névtől is. Kínálta magát a Háromkirályok, mégiscsak ők voltak az evangéliumban is azok, akik ajándékot hoztak. Barátaink, akiknek volt 5-6 év előnyük gyereknevelésben, szintén ezt a mítoszt választották mégpedig úgy, hogy a varázslatban való hit szükségszerű elvesztése se legyen annyira sokkoló. A Háromkirályok ugyanis csak azoknak hoznak ajándékot, akik hisznek bennük. Emellett viszont mindenki mindenkit megajándékoz, felnőttek egymást, a gyerekeket is, gyerekek a szülőket és testvéreket is. A Háromkirályok pedig pontosan tudják, hogy melyik gyerek hisz bennük és ha ez a hit elmúlik, akkor marad az egymás megajándékozása.
Egyszerűen tökéletes a sztori, nincs gyenge pontja, úgyhogy mi is megpróbáltuk ezt átvenni. A hangsúly azon van, hogy megpróbáltuk. A Nagyvilágnak ugyanis fogalma sem volt erről a kerek sztoriról, így folyamatosan olyan kérdésekkel bombázták az egykori karácsonyi ajándékunkat és kistestvérét, hogy mit kértek a Jézuskától, Angyaltól, Kisjézustól és a Mikulástól. A Háromkirályokról senki se hallott, így ragaszkodásunk ellenére elhalványult ez a sztori és visszament oda, ahonnan jött, Máté evangéliumába.
A felmerült nevek közül még mindig leginkább az angyalok voltak szimpatikusak, akik valami jót hoznak az embereknek, akár még karácsonyi ajándékot is. Ráadásul nemcsak a karácsonyi történeten szerepelnek, hanem még van Kaláka-dal is velük kapcsolatban. Minden tökéletes, a gyerekek is nagyjából magukévá tették a sztorit és a kívánságlistájukat is az Angyalnak címezték – egészen addig, amíg Ausztriába nem költöztünk.
2010 karácsonyán úgy emlékszem, még nem volt elég erős az osztrák befolyás, 2011-re már nem emlékszem, de tavaly télen egész biztos, hogy a Christkindl-nek ment a posta november közepén.
A Christkindl nem sokkal jobb szereplő, mint a Jézuska, mivel hála a bécsi hagyománynak, ő egy minden évben megválasztandó nagyjából 17-19 éves szőke, hosszúhajú, csinos fiatal lány, a karácsonyi vásárok mosolygós arca. Ha valahogy teljesen tönkre lehetett tenni a karácsonyi tikos-misztikus hagyományt a gyerekek fejében, akkor ez a Christkindl mint szőke, nőnemű szépség, tökéletes módszer volt. Bár az is lehet, hogy a gyerekek ebből semmit nem tudnak és fejben egyszerűen egy kisgyerekre gondolnak, akinek valami halovány köze van Jézushoz, amikor még kicsi volt? (Ő az vagy ismerte ő, vagy ismert olyat, aki már hallott valakiről, aki ismerte.) Fogalmam sincs. Csak azt tudom, hogy ez az egész problémázás az ajándékhozó körül hamarosan megszűnik. Do tegnap játékbolti katalógust nézegetett és tőlem kérdezgette, hogy milyen játékok nem mennek át a szigorú szűrőmön, tehát szerintem ő már tudja, amit még nem mondott ki. K pedig kitalálta, hogy varázspálcát fog kérni a Christkindl-től, amivel minden kívánságát teljesítheti. Szóval legkésőbb december 24-én kiderül a kiábrándító igazság, már ami az ajándékok leszállítóját illeti.

Még mindig F mint fonalkoszorú

3 hozzászólás Még mindig F mint fonalkoszorú című bejegyzéshez

A fonalkoszorú ötlete már tavaly is tetszett, de nem volt türelmem körbetekerni egy egész koszorúalapot. Eltelt a karácsony, úgyhogy elsüllyesztettem a negyedrészben piros-zöld fonallal körbetekert koszorút és jól el is feledkeztem róla. Ma kinyitottam a karácsony-dobozt, és azonnal eszembe jutott a Florentine által nemrég készített koszorú. Ő az egész alapot bogyós fonallal tekerte körbe. Nekem se kedvem, se időm nem volt most visszafejteni a piros-zöldet, így csak a többi részt tekertem be sötét- és világoszöld bogyókkal. Az elkészítési idő a tavalyi előmunkálatokat is beleértve nem volt több fél óránál. És még kollázst készíteni is megtanultam. Mi jöhet még? 

F mint fenyőfa

4 hozzászólás F mint fenyőfa című bejegyzéshez

A fenyőfadíszítési dilemmánk továbbra sincs még megoldva, de most nem akarlak titeket ezzel untatni. Inkább egy másik f betűs kihívással, a karácsonyi főzőcskézéssel.

Nem elég, hogy származási családjaink meglehetősen különböző karácsonyi étkezési szokásokkal rendelkeznek (he: karácsony = rácponty élő halból, she: karácsonykor élvezni kell az evést, nem szálkákat szedegetni, ami amúgy az év minden más napjára is vonatkozik). Van egy további nehezítő tényező is:  gyerekek. Ha eddig még nem meséltem volna – amit csodálnék -, gyerekeink kedvenc étele a főtt tészta üresen, jobb esetben tejföllel, esetleg kecsappal, de csak akkor, ha megfelelő szögben döntjük meg a flakont és adott méretű pöttyöt nyomunk ki belőle adott helyre, de akkor se sok. Időnként vannak étkezések, amikor elfeledkeznek arról, hogy az ételeket utálni kell, de ez ritka és nem is lehet előre kiszámítani, hogy mikor. (Dehogynem: vendégségben.) És nem, karácsony miatt sem tesznek kivételt. Pláne, mert még mindig van a mikulásra kapott csokikból, amikre rájárnak és úgysem éhesek. (Viszont nem vehetem el tőlük az ő csokijukat, mert akkor ők is elvennék az enyémet, szóval patthelyzet.) Így fapofával megyek neki az ünnepeknek főzőcskét tekintve és mindenféle stressz nélkül, mert úgyis tudom, hogy négyből két fő bármilyen terítés és feltálalt étel ellenére fintorogni fog. S az egyik gyerek elfelejtené, a másik úgyis figyelmeztetni fogja. Ilyen az élet, nem mint a karácsonyi magazinokban mutatják.

Azért egy esélyt mégis adok nekik karácsony valamelyik napján, azt hiszem. Megsütöm ezt a karácsonyfa alakú pizzát. Szigorúan hagyma nélkül, persze, hiszen ha nem tudnátok, a hagyma bármilyen formában emberi fogyasztásra alkalmatlan.

Amúgy azzal vigasztalom magam, hogy ez is csak egy korszak, elmúlik, mint minden rémség a gyereknevelésben.

Karácsonyi papírgirland készítése gyerekekkel

3 hozzászólás Karácsonyi papírgirland készítése gyerekekkel című bejegyzéshez

Ez a papírgirland több szempontból is tökéletes karácsonyi dekoráció. Egyrészt készülhet a tavalyi maradék csomagolópapírokból, így csökkenti az otthoni lomok mennyiségét. Másrészt ha új csomagolópapírt veszünk hozzá, akkor se kerül sokba. Én most nagyon extramenőcsilivili csomagolópapírokat vettem, három nagy ívet nem egészen 9 euro-ért és két hatalmas girlandhoz csak 30-30 centit használtam fel, a többibe még bőven lehet ajándékokat csomagolni. A harmadik és talán leglényegesebb szempont, hogy 4-5 éves gyerekek is már tudnak az elkészítésben segíteni (Legyen képes egyedül vágni nagyjából vonal mentén, de a nagyjából tényleg elég.)

1. A csomagolópapír visszáján ceruzával, vonalzóval olyan széles vonalat húztam, amilyen méretű háromszögekre vágytam. (10-12 centi volt nálunk.)
2. A vonal mentén levágjuk a csíkot – ez gyerekbarát feladat.Do már pontosan vág, K. még nem annyira, de ő is vágott azért és a végeredményen semmi hátrányát nem érzem annak, hogy nem teljesen egyforma méretűek a háromszögek. Szóval csak bátran!

 3. Ez már inkább felnőtt vagy nagyobb gyerekes feladat: A csíkot felszabdaljuk háromszögekre a képen látható logika szerint. Nem baj, ha nem teljesen szimmetrikusak a háromszögek.
Ezt megtesszük minden színnel. Mi hármat használtunk: egy csillogós-glitteres aranyat, egy zöldet és egy pirosan, mindkettőn voltak fényes díszítések. Nem vagyok egy glitterpárti úgy általában, de a gyerekek szeretik és úgy gondoltam, ennél a dísznél képes vagyok kompromisszumra anélkül, hogy csukott szemmel kelljen járkálnom a saját lakásunkban.
4. A három színt szépen elrendezzük, hogy egymás után ritmikusan következzenek: piros-arany-zöld. Ez egy remek okosjáték ovis korosztálynak.

5. Varrógéppel egyszerűen összevarrjuk a háromszögeket girlanddá. A csomagolópapír vastagsága elvileg nem okoz gondot. Vastagabb papírral nem próbáltam, de talán farmertűvel az is menne. Fontos, hogy az elején és a végén hagyjunk lelógó cérnát, hogy később fel tudjuk kötni egy szögre vagy egyéb tereptárgyra.

Ezek a csomagolópapírok a zöld kivételével egyoldalasak, így falra tettük fel a girlandot. Kétoldalas papírral a térbe is be lehet lógatni.

Egy kb. 4-5 méteres girland elkészítése gyerekekkel együtt nem volt több 20 percnél. Ki kapott kedvet a karácsonyi dekoráláshoz?

Mi köze Darwinnak a karácsonyhoz?

9 hozzászólás Mi köze Darwinnak a karácsonyhoz? című bejegyzéshez

Vannak azok a jelenetek amerikai filmekben, amikor a kislány/ kisfiú vádló szemekkel néz apára, mert az már megint nem tud eljönni a sorsdöntő meccsre / az évvégi színdarab előadására / a karácsonyi betlehemesre, mert Igen Fontos Munkája van. És ilyenkor én, az Érzelmileg Manipulálható Néző egyből azt gondolom, hogy igen, milyen igaza van a kislánynak / kisfiúnak, mert mi is lenne fontosabb, mint a meccs / színdarab / betlehemes, és n e m  i g a z , hogy ha apuka igazán ott akar lenni, akkor nem képes eltolni két órával azt az Igen Fontos Munkát.

Csakhogy az élet valójában néha tényleg nem ad választási lehetőséget. Tavaly például K. szülinapján Tallinnban jegyzeteltem egy ülésen, és senki nem kérdezte meg, hogy van-e kedvem egy nappal később csatlakozni a többiekhez. Nem vagyok főnök ugyanis, csak egy egyszerű alkalmazott, aki akkor és oda utazik, amikor azt neki előírják. Nem túl gyakran – már ha átlag másfél havonta utazni nem túl gyakori – de néha épp akkor, amikor a legkevésbé se hiányzik. Amikor legutóbb újra kilátásba helyezték, hogy K. szülinapján lesz az a bizonyos ülés, akkor már azért legalább a small talkba beleszőttem, hogy igazából van még az évben 363 olyan nap, amikor egyik gyerekemnek sincs szülinapja, nem igaz, hogy pont bele kell trafálni. 24 órával később kiderült, hogy csak rosszul emlékezett valaki az időpontra, így csak két nappal később utazok. Fellélegeztem. Ugyan kilátásba helyezték, hogy viszont az azt követő ilyen súlyú ülés Do szülinapjára esik, de ez még nem biztos. És egyelőre nem is akarok rá gondolni. (Szeretem a munkám és enyém a legjobb munkahely közel-távol, szóval félreértés ne essék. Csak a gyerekek szülinapja esik valahogy mindig bénán, ugye.) 

Már többször végigjátszottam fejben azt a jelenetet, hogy mondjuk szerepcsere van és úgy 3-4 évvel ezelőtt Apahajó jelenti be, hogy febr. x. napján sajnos nem tartózkodik Bécsben. Szerintem durcásan néztem volna és bűntudatot keltettem volna nagy intenzitással. De szerencsére én kerültem először ebbe a hálátlan szerepbe, úgyhogy most már sokkal megértőbb lennék. Meg amúgy is, a gyerek egyelőre úgyse tudja, hogy hanyadika van, simán lehet neki mondani febr. x-1. napján, hogy boldog szülinapot, fel se tűnik neki.

Na de mi van, ha a karácsony kerül veszélybe? Ott azért elég nehéz beetetni egy fals dátumot, mert mivel magyarázzuk, hogy a karácsony esti istentisztelet napján nálunk még nincs karácsonyfa?

És itt jön a képbe Darwin.

Az él túl, aki alkalmazkodik. Mi már alkalmazkodtunk ahhoz az adottsághoz, hogy nem lehet a nagyszülőknek lepasszolni december 24-én délután pár órára a gyerekeket – pár napra előtte meg végképp nem, ahogy anno nálunk volt otthon, és ami amúgy az év legjobb néhány napja volt szerintem, egyetlen marathoni sütisütés nagyiéknál. Meg ahhoz is alkalmazkodtunk, hogy én nem tudok karácsonyfát állítani, Apahajó meg ugyan tudna díszíteni, de én jobban szeretek, tehát mindketten kellünk a dologhoz. És persze bébiszittert találni dec. 24-én nagyából annyira esélytelen, mint a lottó ötös – de mi ehhez mind alkalmazkodtunk és december 23-án éjjel díszítjük a fát már 6 éve. És reggel van az ajándékbontás, mert bár fura és hiányzik sötétség-fény kontraszt, de ez van, alkalmazkodunk.
Idén az a helyzet állt elő, hogy dec. 24. még munkanap Apahajónak és slussz, nincs alku. Na most kevés annál bénább szitut tudok elképzelni, hogy reggel a gyerekek meglátják a fát, majd Apa elmegy dolgozni. Tehát 23-án éjjel díszíteni nem jó ötlet. De mert voltam már távol a gyermek szülinapján, és pontosan tudom, hogy az ember ilyesmit nem azért csinál, hogy a családot idegesítse, nem kezdtem el bűntudatkeltően nézni, szimplán pánikba estem úgy 10 percre. Aztán belenyugodtam, hogy csak az él túl, aki alkalmazkodik.

Lehet, idén kipróbáljuk az angolszász módit: karácsonyfaállítás december elején, az ajándékok meg egyszercsak jönnek. Mondjuk 24-én munka után. A délelőttöt meg majd eltöltjük a gyerekszínházban.

Older PostsNewer Posts