Miért is gondoltam eddig, hogy az árnyjáték az olyan különleges macerával jár, hogy inkább lemondok a jó anya címről, csak ne kelljen összeállítanom a paravánt meg a lámpát meg a többit? Igazából pofonegyszerű, a két ruhacsipesszel rögzített lepedő valóban rögzítődött egy egész előadás erejéig. Szereplők: egy elefánt, egy csacsi, valamint egy Kéz és egy Fej.
A végén még egy bábelőadást is összehoztam három kismalac tematikában a nézők maximális bevonásával. Fejbe is kólintott a siker rendesen. Csak az a kár, hogy ezután már nem fogják nekem elhinni, hogy nem tudok meséket kitalálni (pedig tényleg szenvedek az ilyen feladattól, mint a kutya).
Bunte Woche, azaz színek hete – izgalmasan hangzik, igaz?
Az egész úgy kezdődött, hogy Do pénteken úgy jött haza az oviból, hogy hétfőn minden gyereknek sárga ruhában kell menni, Eva mondta ugyanis, mármint az óvónő. Mi, szűk látókörű felnőttek azt gondoltuk, hogy Zsenge Korú valamit félreértett, annyira valószínűtlennek tűnt az utasítás. Farsang már volt végül is, akkor mire ez a hókuszpókusz. Meg amúgy sincs egyetlen darab sárga ruhája sem szegény gyermeknek, de még egy zokni sem. Na jó, muffin mintás bugyi igen, de az nem ér, mert úgysem látszik. Ha minden gyerek sárgában lesz hétfőn – ígértem könnyelműen, 100%-ig meggyőződve arról, hogy a sárgaruhás feladat csak egy ötéves gyerektől származó szokásos fantáziakép – hazajöhetsz ebéd után.
Apahajó hétfő délelőtt hív, hogy már csak két órája van dolgozni, mert ugye megígértük a korai hazahozást a sárga cucc miatt. TÉNYLEG mindenki sárgában volt ugyanis – a színek hete miatt.
Mondtam már, hogy az ovi nem jeleskedik abban, hogy idejekorán a szülők orrára kötik az információkat? Kivéve persze, ha extra pénz beszedésével is jár egy program. Így aztán hétfőn sikerült is megtudni a heti akció lényegét: minden nap más színű ruhában kell menni a gyerekeknek, hétfőn sárga – ezt buktuk -, kedd piros, szerda zöld, csütörtök kék, és a péntek, na ez a legjobb, ez a tarkabarka pizsamabuli. Már előre eldöntöttem, hogy a pizsamát szabotálom. (Nálatok is úgy van, hogy minden gyerekpizsama a harmadik mosás után legkésőbb széltében megnyúlik, hosszában összemegy és tisztára olyan, mintha a gyerek kinőtte volna? Meg hogy miután a gyerek tényleg kinőtte, mindig elfelejtetek újat venni? Szóval lényeg a lényeg, nem akarom égetni szegény gyermekeimet azzal, hogy a jelenleg itthon lévő pizsamákat hordják egész nap az oviban…)
Na de a lényeg, amiért ezt az egészet leírtam, és ami miatt lehet, hogy odaég a fahéjas-mazsolás alma, amit desszertnek szánok, ezért aztán be is fejezem most mindjárt: a gyerekek barkácsolták ezt a színes pöttyös dobozt rugós bohóccal. Micsoda ötlet és mennyire vidám!
… avagy életem első patchwork takarója. Egy hete még azt mondtam, hogy első pw dolgom általában, aztán utána felrémlett, hogy voltak már ilyen-olyan próbálkozásaim, de azokat nevezzük inkább nulladiknak.
Sosem gondoltam volna, hogy az a fajta lány vagyok, aki rajong a rózsás anyagokért, de mire minden négyzetet összevarrtam, rájöttem, hogy a legkedvencebb mintám az összes közül mégis a rózsás. Kár is, hogy nem vettem többet belőle, elfért volna még ezen a takarón is pár belőle.
Eredetileg ez a fáradt rózsaszín alapon fehér tűpettyes volt a kedvencem, meg Donak is – bőven jut még egy nyári ruhára belőle.
Ja igen, a lényeget el is felejtettem mondani: Do ágyára készül, és mire hazajönnek Budabestiából, kész is lesz, már csak a hátlap hiányzik.
Amikor boltosat játszanak, fizetés előtt pittyegnek egyet, azaz leolvassák a vonalkódot. Amikor azt mondják játék közben, “várj, felírom”, akkor a billentyűzeten kopogást imitálják. Amikor pedig autósat játszanak, indulás előtt egy arany szalaggal bekötik a babáikat hátul a babaülésbe, magukat elől pedig biztonsági övvel.
Emlékeztek még a gombolós sálakra? Az üveggombosokon kívül még jó pár darabot horgoltam fagombokkal is, egyet kifejezetten fiús stílusban, Kristóf azóta is szívesen hordja. Most már az is kiderült, hogy Doresznak is kell sürgősen horgolnom egyet a téli sapkáihoz illő színben, ugyanis hagyományos hosszú, megkötős sálakat nem szabad hordani az óvodában illetve az óvodai sétákon, játszóterezéseken. Merthogy sérülésveszély. Amikor először olvastam a faliújságon, azt hittem, valami tréfa, de nem, komolyan gondolták. Napokig törtem a fejem, mi legyen, hiszen annak az esélye, hogy a gyerek felakasztja magát a sáljára, lényegesen kisebb, mint a megfázásé, és ha lehet, ezt a telet nem szeretném végig betegséggel tölteni. Végül eszembe jutott a gombolós sál, hogy hátha talán az átmegy a szigorú biztonságossági vizsgán. Nem tudom, hogy azért-e mert tényleg nem veszélyes vagy egyszerűen azért, mert az óvónő ennyire meglepődött a kérdésemen, de végül engedélyt kaptak a gyerekek gombolós sál hordására.
Egyébként a biztonság más tekintetben is mindenek előtt: minden gyereknek az ovinkban sárga egyensapkája és egyenhátizsákja van. A kicsiknek körben karimás, a nagyoknak elől sildes sapi. (Azért remélem, télen hordhatják a meleg sapkát :D) Ha játszótérre megy a csapat vagy bármi közös programra, akkor az óvónőknek elég csak a sárga fejekre figyelni, esélye sincs a gyerekeknek észrevétlenül eltűnni a többiek közül.
Mindez egyébként semmi ahhoz képest, amit még nyáron láttunk, amikor kijöttünk Bécsbe intézni mindenféle ügyeinket. A metróban utazott egy gyerekcsapat – legfeljebb elsősök lehettek, de inkább ovisok. Mindegyikükön láthatósági mellény volt, s a hátukra ráírva a címük és a szülő telefonszáma. Első látásra túlzásnak tűnt, de ha belegondolok, milyen paráim voltak az óvoda kezdésekor azzal kapcsolatban, hogy az én bárhol tájékozódni tudó és bárhonnan második alkalom után hazataláló gyermekem majd fogja magát és önállósul, szóval ha erre gondolok, akkor tényleg megnyugtató a szülő szemszögéből ez az óvatosság.
Aropó, bárhol tájékozódni tudó gyerek! Egyik első bécsi napunkon találtunk egy boltot, ahol balettosruhákat lehet kapni. Kétszer sétáltunk arra (természetesen másnap is vissza kellett menni megcsodálni), harmadik napon már teljesen egyedül vezette oda Apahajót, aki a bolt létezéséről ugyan tudott, de a hollétéről semmit. Szóval ha van motiváció (ld. balettosruha), akkor az az apróság, hogy a környékünkön nincs két párhuzamos utca, s hogy a Ring egyes részei meglehetősen hasonlóak egymáshoz, abszolút nem számít, megtalálja, amit keres. De nemcsak Do, hanem K. is: ha már voltunk egy metróállomáson, akkor legközelebb megjegyzi, hogy itt már voltunk. Ez azért elég megnyugtató – bár bízom benne, hogy hála a sárga kalpagoknak, nem fognak elkószálni az ovisoktól.
Végy egy unatkozó gyermeket, egy piros, egy kék és egy fehér sminkceruzát, pingáld ki bohócnak, aztán fényképezkedjetek mindenféle pofavágás közben, majd nézzétek végig a 90 %-ban elmosódott, de annál viccesebb fényképeket. És már el is telt egy óra az esős-szenvedős napból, ráadásul jó hangulatban.
Olyan régen ígérgetem már, hogy varrok egy pörgős-fodros szoknyát, hogy szerintem igazán meg lesz lepődve ma, ha hazajön az oviból, és meglátja, hogy tényleg elkészült.
A gumírozás egyszerű, de nagyszerű módszerének ismertetéséért nem lehetek elég hálás Miss Scottynak. Állíthatom, hogy ez a tutorial megváltoztatta az életemet – eddig a varrás legutáltabb része számomra a gumibefűzés volt (kínlódva, lukon, biztostűvel, lukbevarrással), most pedig már alig várom, hogy végre gumírozhassak.
Kis csemege, hogy ennek a szoknyának a megvarrását nagyjából 9 éves korom óta tervezem, akkor választottam magamnak ugyanis NDK-s nyaralásunk alatt a Nähst Du mit? című örökbecsű varróskönyvet, amiből a varrás lépéseit tanulmányoztam. Tudtam én, hogy még jó lesz valamire egyszer!
A hétvégén előadást tartottam egy budai gyülekezetben, és úgy szerveztük meg, hogy ketten kétfelé vittük a gyerekeket: lányos program, fiús program. Így esett, hogy végre meg tudom mutatni ezt a franciás tavaszi öltözetet, amire már olyan rég készültem. Húztam-halasztottam a fénykép miatt, most pedig úgy adódott, hogy csináltak rólunk egy csomó jó képet úgy, hogy észre se vettem – amit ezúton is köszönök a gyülekezet fotósainak.
A kabátról csak annyit, hogy elindultam, hogy turizzak magamnak egy normális tavaszi kabátot, de az ajtó közelében gyerekruhák voltak. Mondanom sem kell, hogy a felnőtt kabátoknak a megtekintéséig se jutottam. Szerintem ez a kabát az eddigi legnagyobb fogásom amúgy 🙂
Kénytelen voltam horgolni hozzá egy franciás-szellős kis kalapot. Az rányalatok valóban annyir illenek egymáshoz, mint ahogy látszik. Alig akartam elhinni, hogy Magyarországon járok 2010-ben, és pont olyat találok, amilyet keresek. Eredetileg egy kis gombolós sálat is szerettem volna hozzá, aztán mégis egy vállkendő mellett döntöttem, ami viszont még nincs kész. Persze a maga idejében azt is mutatom majd.
A többi képet meg csak azért mutatom, mert működésbe lépett a büszke anya effektus. Nem is értem, hogy van ez a Hófehérkében. Vajon csak azért irigykedik a lány szépségére a mostoha, mert mostoha? A magam részéről nagyon élvezem, hogy ebben a szerelésben a metrós jegyellenőrtől az indiai turistasrácig mindenki elalél Doresztől.
Sokáig abból indultam ki, hogy idén is lesz a tavalyihoz hasonló ádventi kalendárium blog, aztán annyira későn gondoltam a megvalósításra, hogy végül elmaradt. Meg talán tavalyhoz képest még az is változott, hogy addig az volt az alap, hogy családozok, és abból az időből éppen kifért a naptár karbantartása, idén meg – pláne mióta ovi is van – folyamatosan azzal küzdök, hogy alig látom a gyerekeket, és akkor is kevés a csak úgy együtt töltött idő. Így aztán idén elhatároztam, hogy az ádventi kalendárium úgy fog kinézni nálunk, hogy minden nap próbálok valami extrát csinálni velük, sőt ideális esetben az egyik gyerekkel külön is. Mindenkinek szüksége van már erre. Így aztán ma – kihasználva a már nem beteg, de még nem megy oviba, ráadásul én is szabad vagyok ideális helyzetét – felmentünk a Normafához – és felavattunk egy nem épp új, de eddig a szekrényben várakozó sapkát. És mert a sapka sürgősen sálért kiált, azt hiszem, hamarosan Pécs felé vesszük az irányt – abba bizonyos zseniális fonalboltba.
ilyeneket raktam ma a boltban a kosaramba ráadásul piac helyett boltba mentem épp ezekért a szecskákért nem is ecsetelem az eközben engem elfogó körülírhatatlanul hülye érzést mert szerintem kólát legutóbb első terhességem első harmadában vettem amikor egyéb dolgoknak még a gondolatára is hányingerem lett na és pont ezen okból kellett ma is ilyeneket vennem na nem terhesség más se hiányozna hanem a családban elburjánzó hányós vírus miatt és mert ezeket a szennyételeket ajánlják minden fórumon mert ezek állítólag megmaradnak a gyerekben aki amúgy mára minimum két kilót fogyott szinte labdázni lehetne vele ha nem félnék hogy attól újra hányni fog és tény egyelőre valóban hasznosnak látszanak ezek a szörnyűségek bár a kólát megszagolni se hajlandó én gyerekem büszke vagyok rá de a másik kettő csúszik most már csak az a kérdés a másik gyereket hogy beszéljem le ezekről és hogy mindezt méltóképpen megkoronázzam most fogom becsúsztatni a mélyhűtött pizzát a sütőbe az egészségesek részére mert főzni aztán végképp nincs erőm ma
és ilyenekről írok, ahelyett, hogy sálakat mutogatnék meg festett gyapjút