Posts Tagged with gyerek

Ha a kérdésre igen-nem választ tudnék adni, akkor nem pazarolnék a témára egy posztot. Szóval előre szólok, a kérdés a végére is kérdés marad. Ritkán írok mostanában gyereknevelésről – de talán van még itt, akit ez is érdekel. (Van?)

Tudományos körökben persze azzal kellene kezdeni, hogy definiáljuk, mi is a kreativitás. Én most – tudva azt, hogy még biztos sok mást is jelent – csak arra gondolok kreativitás alatt, hogy valakinek a fejében a megélt hétköznapi dolgok, események hatására kialakul egy kép, egy idea és azt – ha akarja – létre tudja hozni úgy, hogy mások is megközelítőleg azt lássák, amit az illető a fejében. Azt gondolom, hogy ez több, mint kézügyesség. Sőt, még olyat is el tudok képzelni, hogy valakinek csak az idea van meg, s esetleg nem tudja ugyanazt létrehozni, megláttatni, ennek ellenére kreatívnak nevezem, ha legalábbis megvan benne ez az igény és meg is próbálja. Ha ugyanis ez stimmel, és csak a megvalósítási képesség hiányzik, akkor valószínűleg egy idő után a megvalósítás is sikerül. Abban ugyanis szinte teljesen biztos vagyok, hogy a kézügyesség, tehát a technikai rész tanítható és tanulható.

Elmondom azt is, miért foglalkoztat mostanában a téma. A gyerekszobai rendrakás mindennek az oka. Egy átlagos este úgy néz ki nálunk, hogy minden szét van szóra, de a minden igazából nem sok. (Vendégek szoktak csodálkozni, hogy csak ennyi játékunk van otthon, én meg másoknál szoktam csodálkozni, hogy uramatyám, mennyi játék, ebben mi biztos megfulladnánk.) Nálunk a duplo és a favonat a favorit Kristóf oldalán, Do pedig nagyjából minden szabadidejében rajzol. Na jó, az utóbbi hónapokban a társasjátékok is érdeklik, de azok csak egy ideig. A rajzolás illetve egyéb alkotás viszont mindent visz. Minden este annyi használt rajzlapot és egyéb alkotást szedek össze, hogy ha egy hétig nem raknám el ezeket, akkor bokáig gázolnánk rajzokban. Már nem nagyon van olyan polcfelület, ahova még lehetne újabb 3D alkotásokat elhelyezni. Kidobni nincs szívem, elrakni nincs hely – patthelyzet. Na de ez most nem lényeg. A lényeg az összehasonlítás: Do rajzol, barkácsol, alkot, Kristóf alig. Ha, akkor persze élvezi, de korántsem annyira fontos kifejezési mód ez számára, mint Do-nak az ő korában (vagy mondjuk azóta, hogy ceruzát fog a kezébe szinte állandóan).

Miből tudjuk, hogy élvezi, ha rajzol? Abból, hogy pl. a Collegium Hungaricum festős játszóházán nagy odaadással festett ki egy gipszmaszkot először bordóra, aztán feketére, végül bronzosra. Ugyan az alsó rétegeket nem lehetett látni végül, de nagyon fontos volt, hogy minden réteg tökéletes legyen. Vagy olyan is többször előfordult, hogy hétvégi különprogramon (amikor tudatosan csak én voltam csak vele otthon) festést kért. Ilyenkor leginkább a technika érdekli: nyomdázni akart parafadugóval vagy krumplival, ujjfestékezni, fűzni. Nem az volt a lényeg, hogy valami eszébe jutott és azt le akarta rajzolni, hanem a technika.
 Amikor tehát azt mondom, hogy a kreativitást nem lehet tanulni, akkor arra gondolok, hogy megmutathatok én sok-sok technikát, mit kezdjünk a festékkel, a zsírkrétával, mi mindenre jó a színes papír, sőt a különböző papírok, a ragasztó, egyéb anyagok – ez még nem hozza magával azt, hogy a gyerek (vagy felnőtt) akarjon bármit is rajzolni vagy létrehozni. A “na de mit rajzoljak, nem jut eszembe semmi?” kérdés a jellemző erre az állapotra. Meg az is, hogy ha valakinek megmondjuk, hogy mit csináljon és megmutatjuk a technikát, akkor nagyon szép dolgokat is képes készíteni. (Ezen a fokon aztán sokan felnőtt korukban is megragadnak, ezt nevezzük másolás-biznisznek, de ez csak mellékszál.)

Rudolf Seitz Kreative Kinder c. könyvében azt írja, hogy a gyerekek kreativitását leginkább azzal fejleszthetjük, hogy hagyjuk őket élni, mégpedig úgy, hogy minél több észlelési lehetőséget adunk nekik. Azaz: ha a gyereket elvisszük állatkertbe, jó eséllyel lesz kedve utána állatokat rajzolni. Jó eséllyel – de nem feltétlenül. Ahogy ez esetünkben is történik. Kristóf ugyanis az állatkert után mesél az állatkertről, azt mondja, hogy állatkertről álmodott (ami nagy szó, mert amúgy mindig, kivétel nélkül a Mikulásról szokott, legalábbis ezt állítja.), de még véletlenül se rajzol állatkerteset.

Félreértés ne essék, nem esik nehezemre elfogadni a tényt, hogy Kristóf nem az a rajzolós típus. Inkább csak csodálkozom, mert nem ehhez vagyok hozzászokva. Meg felteszem magamnak a kérdést, hogy kell-e ezzel foglalkozni, fejleszteni (például azért, hogy az írás majd könnyebben menjen neki az iskolában) vagy egyszerűen tudomásul vehetem, hogy ő másban erős. De könnyebb lenne neki, ha erősebb lenne belső képek külső kifejezésében? Vagy egyáltalán kell törekedni arra, hogy könnyebb legyen? Tudná, ha akarná, csak nem akarja, mert elég neki a belső kép is? (Ez a verzió egyébként nem lenne elképzelhetetlen a személyiségét figyelembe véve.)

Do esetében teljesen más a helyzet. Nála is azt látom, hogy a kreativitás nem tanítható – de nála azon, hogy egyértelműen kreatívabb, mint én. Nemcsak az, hogy két éves kora körül gyakorlatilag lerajzolt egy képet, ami vonalvezetésében és kompozíciójában megtévesztésig egy Chagall-grafikára hasonlított. És amit egyébként soha nem látott előtte, tehát az ő fejéből pattant ki a gondolat. De az utóbbi időben tényleg meglepő, hogy mi mindent kitalál és meg is valósít. Tütüszoknyát papírból. Táskát. 3D képeket mindenféle tárgyak felragasztásával. Térképet. Szabásmintaívet. Szárnyas oltárt. (Hozzáteszem, a templom, ahova járunk, inkább modern és egyáltalán nincs oltárkép, de az ő szárnyas oltárján még angyalok is vannak fenn, valamint az egész szárnyas (a szárnyak a bevágások, lásd a bejegyzés első képét) és a kép hátulról van beleragasztva a keretbe.) A végeredménynek nem mindig “szép” a kivitelezése, azaz nem mindig elégedett vele. A fejében nyilván még sokkal tökéletesebb, mint ahogyan végül sikerül. De engem már a gondolat is lenyűgöz, amit eszébe jut megvalósítani. Nekem nincsenek ilyen gondolataim, következésképp nem is tudom megtanítani neki. Újabb bizonyíték arra, hogy a kreativitás nem tanítás kérdése, hanem van vagy nincs.

Mondom ezt úgy, hogy bár ezek az érvek kétségkívül érvek, azért nem vagyok biztos benne, hogy a másik oldal mellett nem szólnak-e ugyanúgy tapasztalatok. Ti hogy látjátok? Tanítható a kreativitás? Vagy: melyik része tanítható, melyik nem? Mivel lehet segíteni, hogyan lehet fejleszteni otthon? Ti hogy csináljátok?