Nem könnyű olyan óvónéninek búcsúajándékot készíteni, akit egész évben nem láttam más színben, mint feketében. De mert nagyon szerettük, erősen törtem a fejem. S végül horgoltam neki feketésszürkés vastag fonalból egy jó meleg csősálat.
Az előző narancssárgához képest annyi különbség van a mintában, hogy kevesebb szemre kezdtem (a fonal ugyanis jóval vastagabb, Lana Grossa Uno, a körkardigán maradványa), nagyobb tűvel és a kagyló előtt és után három szemet ugrottam át, aztán jött az 1rhp. Ugye milyen puha már látványra is?
A mintát továbbra is szeretem, így azóta már egy harmadik sálat is elkezdtem, a visszafogott zsályaszínűből, ami a tunikából maradt. Abból, amit még nem is mutattam készen – rémes, micsoda mulasztások! Majd szépen, egymás után, végül is bőven hiányzik még az ötven bejegyzésből.
Egy ideje minden narancssárga körülöttem – nyilván a tél teszi, hogy vonzom ezt a színt. Narancssárgát horgolok, narancsot iszom és narancsot eszek, vérnarancsot, sima narancsot, néha bio kivitelben. S mert a bio narancsnak pont a héja az erőssége, nem akartam kidobni ezt sem. Hámozás után szárítottam egy hétig, aztán pár kanál kristálycukorral aprítógépben megőröltem. A muffin alaprecept cukormennyiségének egy részét – két kiskanálnyit – ezzel a cukorral helyettesítettem, s máris tökéletes narancsos muffint kaptam. Nem nagy ár egy jól induló napért, ugye?
Hamarosan a horgolt narancsok is jönnek, csak győzzétek kivárni!
– Na kivel utztam ma a metrón? – kérdezem ebédnél otthon. – Kírával? (Do)
Majdnem igaza is volt, csak épp nem Kírával, hanem a háromkirályokkal.
S ha már ma van az ünnepük, akkor mi másról is írhatnék, mint néhány ajándékról. Az egyiket a Virtuálfonó karácsonyi csereberéjére készítettem Vacskamatinak
Filz it! fonalból készült a neszi – nem is most, hanem pár hónapja, csak nem volt ötletem a befejezésre és különösebb motivációm sem egészen a karácsonyi ajándékozásig. Vacskamithoz valami lágy színű ajándékot tudtam elképzelni, ez a kék pont megfelelt.
Nyáron volt egy német barátnőm nálam látogatóban, pont egy Pécs környéki nemezelős táborból hazafelé ugrott be Bécsbe. Akkor kaptam tőle a két natúrszínű gyapjút (még széna-szalma is volt benne, meg mindenféle szemetek, annyira natúr volt). A sötét sem színezett, hanem egy ilyen színű fajta gyapja. A barátnőm eléggé fanatikus, szóval egy különleges fajta gyapjúért képes elutazni egy messzi faluba, ahol azt az állatot tartják és úgy kiismeri magát a különböző fajták között, mint egy biológus. Tőle van egyébként az ötlet, hogy állatkertekből lehet a legkönnyebben gyapjút szerezni. A nemezholmik felületének díszítését is tanulták többek között a táborban – ott volt például Corinna Nitzschmann is mint oktató. Corinna holmijait eddig is nagyon szerettem, de hogy ez a díszített nemezfelület ennyire szép tud lenni, azt el se tudtam képzelni. Persze teljesen más képen mint valóságban, amikor 3D és megfogható, tapintható, rusztikus és élő egyszerre.
Az persze világos volt, hogy ezt ilyen szinte csak nagyon sok tanulás után lehet művelni, de úgy voltam vele, egy első próbálkozást úgysem lehet kikerülni. Az én első próbálkozásom ebben a műfajban ez a neszi. Először a sötét gombócot nemezeltem össze lazán tűvel, aztán ezt ráböködtem az alapra, végül a világos gyapjút nemezeltem szintén tűvel az egészre. Ezután jött a hímzés, végül a gomb. Persze sokkal szebb hímzést képzeltem rá, de sajnos a legtöbb öltés csak leírva tűnik egyszerűnek, s nekem még nagyon sokat kell gyakorolni, pláne ilyen vastag filcen. Talán 2012-ben erre is sor kerül? A vírus mindenesetre elkapott, ez a felületdíszítés nagyon élvezetes és a végeredmény is tetszik.
A másik ajándék ma, a szüliapra való indulás előtt 5 perccel készült el Do egy ovistársának, Chiomának. Chioma mamája valódi tejfelszőke germán típus, papája pedig feketebőrű – így feltétlenül valami élénk színű kendőt szerettem volna készíteni neki, ami jól illik a kisány forrócsoki színű bőréhez. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a fogadtatás. A fonalat egyébként még tavaly rendeltem a dawandáról, saját (mármint nem tőlem, hanem valaki mástól) festésű zoknifonal, a színe a közelképen majdnem az igazi.
Holnap szülinapi bulira hivatalosak a gyerekek, a Jesuitenwiese-re megyünk. Lesz piknik meg játszás, remélem, a felnőttek napozhatnak zavartalanul. Hogy az ajándék a Graffaló lesz, az nem is kérdés. Mióta Gabitól megkapták gyerekek, azóta ez a sztár, és mert a német fordítás is hasonlóan jól eltalált, mint a magyar, biztos siker lesz Viktornál is. De hogy egy kis kézzel készített dolgot is kapjon, varrtam ma egy szülinapi girlandot.
Egy megkésve átadott karácsonyi ajándékot mutatok. (Ilyen volt ez az idei év, mivel nem utaztunk a téli szünetben, szinte minden ajándékot csak januárban adtunk át.) Zorka egy gyapjú nyakmelegítőt kapott – a fonalakat ezer éve Boleroval festettem, az egyiket málnával, a másikat erdei gyümölccsel. Kicsoda ötletétől vezérelve a sötétebb fonalat úgy festettem, hogy nem gombolyítottam le, hanem a gombolyagot bontatlanul tettem a festőlébe, így kívül erősen befogta, belül viszont egyre halványabban, ahol pedig szorosan voltak a szálak, ott egyáltalán nem. Nagyon izgalmas lett. Viszont külön-külön nem voltak annyira jók, mert az átmenetek elég hirtelenre sikerültek a színek között, főleg a világosabb fonalnál. Amikor a kettőt összefogtam, akkor minden tompult, a színek észrevétlenül folytak egymásba és így már sokkal jobban tetszett. Ráadásul a dupla szál miatt melegebb is lett.
A szokásos téglalap elkészülte után az alsó szegélyre kívánkozott még egy csipkeminta, ami szépen kifekszik a vállon – legalábbis remélem. A gomb pedig bohókás, süthető gyurmából készült és pont illik ehhez a kislányos-rózsaszínes nyakmelegítőhöz.
Idén zártkörű karácsonyi húzogatóst rendeztünk a Virtuálfonóval, és az angyalok keze Ahamát rendelte páromul. Egy nemezelt neszesszert kapott lágy pasztellszínekben, kis rózsákkal.
Ez a neszi egy remek példa arra, hogy “nem azé, aki akarja, nem is azé, aki fut” – hogy egy klasszikust idézzek. A története ugyanis még nyáron, a Gouba előtt kezdődött. Horgolt táskát is szerettem volna vinni, és tele volt a fejem ötletekkel, időm viszont nagyon kevés volt. Több táskába belekezdtem, de amikor láttam, hogy elsőre nem olyan, mint elképzeltem, inkább félretettem. Ez a darab itt tkp. egy nagyobb táska első negyede lett volna. Kifogyott a tolnai előfonal, ezért nem folytattam. Meg azért se, mert valahogy nem volt jó a tartása. Igaz, bélelni akartam, de valahogy nem voltam meggyőzve, hogy jó lesz a végeredmény.
Aztán nemezelős kísérleteim közben eszembe jutott most novemberben, hátha ez a fonal is alkalmas filcesítésre. És igen, nagyon is, sőt, mondhatnám, arra alkalmas csak igazán!
A “félbemaradt” darabot, 60 fokon kimostam, és egy remek tartású, vastag, amolyan jó hozzáérni érzésű táskaforma lett. Arányai is tökéletesek – ha akartam volna, se tudtam volna jobban eltalálni. Cippzárat varrtam bele és a sok szóbejövő díszítőelem közül végül egy horgolt rózsacsoportot választottam. Ez is félkész állapotban várakozott jobb sorsára – annak idején egy kalapra nem tettem rá. Mit tegyek, ha nem akart ott maradni. Pontosan tudta, hol lesz a helye.
A kis rózsák közül a világos és a sötétbarna saját festésű tolnaiból van, és az egész kompozíció valahogy pontosan illett erre a neszire.
Amikor kész lett, és elkezdtem azon gondolkozni, hogy legszívesebben megtartanám magamnak, akkor gyorsan borítékba tettem, és elküldtem Ahamának, aki szerencsére nem bírta kivárni a karácsonyt, és már vissza is írt, hogy örült a meglepetésnek. Aminek meg én örültem nagyon!
Mondhatnám azt, hogy épp ezen a mintán dolgozom, de ez így nem teljesen fedi a valóságot.
Tehát adott a feladat: sálat kell horgolnom egy lánynak, akiről mindössze annyit tudok, hogy szobrász, és semmi olyat, ami átlagos, nem venne fel. Vadul nézegettem mintákat, hogy mégis miből induljak ki. Amikor fentit megláttam, végre láttam némi reményt, hogy lesz ebből a sálból valami, merthogy ez a modell nem ám kétdimenziós, hanem három, ami egy szobrásznak, ugye, eléggé a minimum. Aztán még egy támpontot kaptam, hogy melyik fonalam – természetesen egy effektfonal – is feltétlenül legyen benne.
Most úgy állok, hogy a leírás szerint kezdtem másfél méter – illetve kicsit több – láncszemmel, az első sorban pedig minden láncszembe három pálca. A leírás szerint ebből egy 150 centis sálnak kéne kijönni. Szerintem sajnos nem, szóval jóval rövidebb lesz ez, habár még nem tudhatom, hiszen még csak egy órája kezdtem az első sort, és nem vagyok a végén. De már legalább vannak terveim, mit kezdjek, ha túl rövid ez így sálnak. Vagy ha sál helyett nyakláncnak nevezzük el. Egy biztos, átlagos – az nem lesz.
Tudom, hogy a pasim nem az a típus, akinek csak úgy kipattannak a fejéből a frappánsabbnál frappánsabb ajándékötletek, ezért általában – csak hogy ne legyen haláli stresszben egész decemberben – súgni szoktam neki, minek örülnék. Egyszerű lény vagyok amúgy, egy könyvtől bármikor ragyog a szemem, a karácsony meg messze nem az ajándékok miatt fontos nekem, szóval tényleg nincs nehéz dolga szerintem. (Bezzeg nekem, mert ő még súgni sem tud, ugyanis szerinte mindene megvan. Éljen a megelégedettség!)
Egyébként igen, nekem is mindenem megvan, a kívánságaim egy ideje már fonal-textil vonalon mozognak, ezzel meg aztán tényleg nem terhelnék y kromoszómval rendelkező egyént. Úgyhogy kitaláltam, hogy idén az elégedettség jegyében hiányokat kérek mindenkitől. Szüleimtől azt, hogy pár napra vegyék magukhoz a dedeket, amikor semmi különös indokunk nincs erre, a pasimtól meg azt, hogy fúrjon néhány lukat a falba. Akkor végre feltehetnénk azokat a polcokat, amiket már hónapok óta szeretnék feltetetni vele, és amely kérésemnek eddig különféle indokok miatt ellenállt, mivel utál falat fúrni. És bár nem szokásom, azt fogom kérni, hogy előre adja oda ezt a különleges ajándékot, mondjuk már november végén, hogy ádventre, mikor hetente többször jönnek hozzánk vendégek, végre tudjam helyükre tenni a dolgainkat. A gyerekszobába négy luk, a varrósarkomhoz négy luk, a konyhába hat luk – ennyi már elég is nekem karácsonyra. Szerintem nem vagyok nagyigényű.
Majdnem teljesen kihasználtam az egy évet, amit a PIF ajándék elkészítésére kaptam. A megajándékozottról tudom, hogy rendkívül választékos ruhatára van, ezért mindenképp olyan sapka-sál szettet szerettem volna készíteni, ami nem egy huszadik rózsaszín darab. Ugyanakkor természetesen illenie kellett a “nagyon nő” kislányhoz, ezért esett a választásom erre a fonalra. Van benne rózsaszín is, ugyanakkor csak finoman adagolva. A kék-fehér színek pedig szinte kívánják, hogy farmerszereléshez viselje Noika.
A sálat hosszában horgoltam körben haladva, a szegély pedig láncszemsorokkal készült. Ez egyébként már a második verzió, mert az elsőt túl fodrosnak találtam, valahogy nem kislányhoz illő volt. Így viszont már nagyon tetszett nekem – remélem, új gazdájának is. A sapka a szokásos beret fazon, az alsó szegélyen kagylómintával.
