Kerek számok játéka

A mostaninál kerekebb szülinapom majd csak 55 év múlva lesz, ha megérem egyáltalán a 88-at. Ráadásul van itt 120 rendszeres olvasó és 150 bejegyzés – nem számítva az előzményblogokat, persze. Meg amúgy is, rég volt már nálam bármiféle játék, szóval itt az idő. És arra is itt az idő, hogy megköszönjem az érdeklődést, olvasást, mindenféle privát levelet és a találkozásokat, amelyek nem történhettek volna meg, ha nincs a blog.

Sokszor feltettem már magamnak a kérdést, hogy miért és kinek is írom a blogot. Minden látszat ellenére nem kifejezetten “üzleti” céllal. Ennek akkor lenne értelme, ha ontanám magamból a termékeket. Gyakorlatban az a helyzet, hogy kipróbáltam, valóban működik az online marketing, ha energiát fektetek bele. Olyankor szokott az lenni, hogy egy hónapig ki se látszom a megrendelések alól, és a végén csak a csuklófájdalom és az ízületek sajogása marad. Meg az a fura érzés, hogy elvesztettem a hobbim. Szóval nem, még ha van is meskám, még ha szerencsét próbálok is a Goubán, még ha próbálok is kicsit tudatosabban horgolni, azért ez messze nem üzleti célú blog. Egyrészt van ez a grafománia, szóval a függőség, még ha próbálom is keretek közé szorítani. Másrészt van az a tapasztalat, hogy horgolni jó – és örülnék, ha ezt minél több embernek továbbadhatnám. Így aztán talán azt könyvelem el legnagyobb sikernek, amikor olyan leveleket kapok, hogy valaki az anyahajót nézegetve kezdett el (újra) horgolni. Régi nagy világmegváltó álmaimból mára ennyit őriztem meg. Minél több nőnek megmutatni, elmondani, hogy van olyan időtöltés, ami egyszerre felébreszti a kreativitást, hasznos, fenntartható – fityiszt mutat az eldobálótársadalomnak – és nem utolsósorban kisgyerek mellett is művelhető.

És akkor végre a nyereményről 🙂 Franciacsat kísérletekkel foglalatoskodom még mindig, így a hosszú hajúak kedvéért a nyeremény ez a lila-zöld-türkiz csat lesz – remélem nem csak nekem tetszik. Habár Szent Iván éjjele a tűzugrás és a perzselő szerelem ünnepe, azt sem szabad elfelejteni, hogy javában a Rák jegyében járunk, ami meg a vízben lubickol. Ezek után senki ne csodálkozzon, ha egy ma született bárány tűz és víz között ingadozik, egyik percben ilyen, másikban olyan, tüzesen lelkesedik, aztán elfolyik a keze közül az idő meg a pénz. Ennyit az önkritikáról. 🙂

Ahogy az anyahajótól elvárható, kisgyerekes olvasók is eséllyel indulnak a nyereményjátékban! Ebben a kategóriában majd konkrét méretek és színkívánságok figyelembe vételével fog elkészülni a nyeremény: egy őszi sapka. Szárnyalljon szabadon a fantáziátok!

Ha nyerni szeretnél, június végéig jelezd kommentben, hogy a csatért vagy a gyereksapiért indulsz, netán mindkettőért.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

28 hozzászólás “Kerek számok játéka

  1. Nekem van egy hosszú hajú lányom! Most mi legyen?? Jelentkezzem mindkettőért?? Jó, hamar meggyőztem magam! Boldog születésnapot kívánok, és további jó blogolást!

  2. Boldog szülinapot Neked (is 🙂 )!
    Ugye, jó nap ez a Szentiván? 🙂

    Kisgyerek már sajnos nincs nálunk :-(, így a csatért versenyeznék…

  3. A nagylányom kedvenc a lila. A kicsinek meg iszonyú jól állnak a kis horgolt sapik. Szóval… attól tartok, mindkét játékra neveznem kell… Köszönöm a lehetőséget, és mégegyszer: boldog szülinapot!

  4. Még sok-sok boldog kerek számot (és minden hármassal kezdődő kerek:)!
    Gyönyörű színei vannak a csatnak! Szóval csat.

  5. Nagyon boldog születésnapot! Isten éltessen! Én is szívesen benevezek mindkét játékba, aztán majd meglátjuk… 🙂

  6. Nalunk sincs kisgyerek a csaladba,de van egy imadnivalo 4eves kislany a keresztszuleim csaladjaba,aki sajnos rendelenesseggel szuletet,ugy,hogy barmelyiket nyernem meg en neki adnam.Isten eltessen!

  7. Boldog szülinapot 🙂
    2 lánynak 1 csatt csak a veszekedsre ad okot, ezért inkább egy sapkát szeretnék. Mi több, fiúsapkát, mert én mindig csak a lányoknak horgolok (jogos kritika a fiamtól)

  8. Szóval, Krisztusi korba léptél. 🙂
    Isten éltessen sokáig!
    Én csatra pályáznék, mert már nagyok a gyerekeim.
    További örömteli blogolást kívánok!

  9. Nagyon boldog szülinapot (és mindegyik kerek :-D!

    Nekem hosszú hajam és franciacsat mániám, valamint egy másfél évesem van – indulhatok mindkét kategóriában? 🙂

  10. Isten éltessen!!! Mindig csodáltam amiket készítettél, mert sajnos nem tudok horgolni (már megpróbáltam, és nem ment, de remélem egyszer megfogok tanulni). Én a csatra pályáznék, LÁnyom örülne neki (de valószinű, hogy néha én is kölcsönvenném).

  11. Boldog Születésnapot!:)
    Bár hosszú hajam van,inkább csak összegumizni szoktam,a csat sosem tartotta meg sosem,így inkább a gyereksapkára koncentrálnék:)Úgyis olyan gyönyörűek,Bogin nagyon jól állna valamelyik:)

  12. Boldog születésnapot kívánok neked! Én is rák vagyok, tudom, miről beszélsz 😉 Ha nem is miattad kezdtem horgolni, de visszagondolva, bizonyára lelkesítettek a szépségeid! Egy Anyahajó sapinak ki tudna ellenállni, a hajam meg most már pont akkora, hogy egy ilyen különleges csat jól jönne a nyári melegben 🙂 Köszi a játékot!

  13. Isten éltessen!!! Szép kor ez, nagyon szép…
    Engem erősen inspirálsz horgolásilag, köszönöm ezt a szép hobbit a mégszebb munkám mellé:-)
    Sajna csatot csak a szomszéd kislányok hajába tudnék tűzni, de egy gyereksapkára szívesen benevezek egy négyéves misifejre:-)

  14. Minden jót kívánok a szülinap alkalmából!
    Ha jól sejtem, nekem 10-zel lesz több gyertyám idén, mint Neked…

    A játékra a kislányom, Viki "érdekében" jelentkezem, aki 3 éves volt márciusban.

  15. Boldog szülinapot!
    Én egy csodás gyereksapidnak nagyon örülnék, és persze a kislányom is!

  16. Isten éltessen sokáig!
    Sokat olvaslak, s bizony a te kedvedért is elővettem a horgolótűt!!! Nagyon köszönöm.
    Kislánykám hajába csatra pályáznék…

  17. Nagyon sok boldog szülinapot kívánok én is. A 3X-en túl ez volt a kedvenc évem, teszett a 33 :)Én a sapiért pályáznék a 3 éves lányomnak mert bár tetszenek a csatjaid és félhosszú hajam van de ezek nem a színeim. Nagyon csípem ezeketa freeform dolgokat, ha egyszer horgolásra adoma fejem (az alapok meg vannak) akkor ilyesmit szeretnék csinálni.

  18. Isten tartson meg sokáig, boldog szülinapot!
    Mivel az előző szépségedet én nyertem (igaz, Áginál, aki főz), nem lenne méltányos, ha most is indulnék. Legyen másé a lehetőség – de a csat nagyon tetszik ám!

  19. Nem szeretnék hajcsatot sem és kissapkát sem, de nagyon boldog születésnapot kívánok! :-)))

  20. Szeretem a blogodat, Isten éltessen sokáig!
    Egy sapinak nagyon tudnék örülni:)

  21. Isten éltessen sokáig.
    A blogodban az a jó, hogy van benne ez is, az is, pont a kellő arányban, kellemes mértékű grafománsággal fűszerezve :).

    A játékban telhetetlen leszek, mert az egyik lányom kicsi – még, a másik meg hosszú hajú – már.

  22. Van élet a 33 túl is! pl. én is milyen jól vagyok 😉
    A játékkal bizonytalan vagyok, mert bizony jó lenne mind a kettő …

  23. Boldog Szülinapot Neked! ..nekem is most lesz holnap:-)..sajnos 33 már régen elmúltam:-)
    Mivel nekem nagylányom és kisfiam is van(nak), ezért engem a csatt és a sapika is érdekel!
    Köszi
    Annus

  24. En is miattad kezdtem el horgolni, es te mutattad meg, hogy hogy olvassam a mintaka. Ma is ennyit tudok, es ahogy bebizonyitottam multkor inkabb olyan vinozosan muvelem a dolgot.
    A masik, hogy az en eletem is megvaltoztattad az `egyejszakassapka` szemlelettel es a kituzo tudomasul vetelevel… hordani is sikerult mar ketszer:-)
    Szoval boldog szulinapot!!!!

  25. nalam meg van egy szulinapi ajandekod, ami megkesve jut el hozzad majd, de most ide irom ezt be, jovohetre meg kerek privat sajtozos idopontot:)

  26. Isten éltessen sokáig!

  27. Minden jót kívánok a szülinap alkalmából! Isten éltesse sokáig a blogodat. Én sapira nevezek be, 5 éves lánykámnak…

    Ildikó

  28. Köszönöm szépen a jelentkezéseket és a jókívánságokat! 🙂
    A sorsolást mára terveztem, de jelenleg a sorsolási bizottság egyik tagja lázas, úgy lehet, holnapig várni kell. Addig kis türelmet kérek…

Comments are closed.