Itt a spenót!

Minden évben lesem, várom, hogy megjelenjen a boltban az első nagylevelű friss spenót. Az íze össze nem hasonlítható a mélyhűtöttével, ráadásul igazán felgyorsul a vacsorakészítés vele.
A kuszkusz mennyiségét általában nem tudom kiszámítani, úgyhogy szinte mindig van a hűtőben pár adag a hét első felében, mert megmaradt hétvégéről. Most így dobtam föl:
két maroknyi gombát és három gerezd fokhagymát felszeleteltem, egy tésztaszűrőnyi spenótlevelet megtisztítottam a vastag szárától és megmostam. Wokban vajat olvasztottam, benne a fokhagyát és a gombát kevergetve pirítottam kb 1 percig, aztán hozzáöntöttem még a spenótot is, ami kicsit vizes volt még. Megsóztam, lefedtem és hagytam kicsit fonnyadni. Pár perccel később beleöntöttem a kuszkuszt, ami most épp másfél maréknyi adag volt, ráfacsartam egy citrom levét (ez fontos, kihagyhatatlan, nélküle nem is érdemes elkezdeni az egészet!), beletettem még néhány olajban eltett aszalt paradicsomot. Jól átforrósítottam az egészet, majd amikor elkészült, belekevertem kb. kétujjnyi juhfetát. Két személyre osztottuk szét, bár ha nem lett volna másik fogás, akkor inkább csak egy ember lakik jól belőle.  

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

4 hozzászólás “Itt a spenót!

  1. Na jó, mire végigolvastam, már fantáziáltam is arról a csodás jövőről, amikor egy-egy gasztroposztodat elolvasva csak rá kell klikkelnem a linkre és két perc múlva már be is csenget a futás a forró vacsorával…
    #ilyetakarokmostazonnalgombanélkül

  2. höhöhh, mármint a futár, persze

    :DDDD

  3. Bárcsak kiszállíthatnám Neked! 🙂

  4. gyakran készítek ilyet, csak én bulgurral. meg néha csirkemellel. vagy anélkül. a lényeg a spenót. meg a többi 🙂

Comments are closed.