Fonósnapló 2.

Fonós kalandjaim folytatódtak: most először dolgoztam merinó gyapjúval. Ez a fajta sokkal finomabb tapintásra, mint a korábban font Shetland gyapjú, ami miatt valószínű kellemesebb viselet, viszont a szálak nem kapaszkodnak annyira segítőkészen egymásba, mint a hosszabb szőrű, tapadósabb Shetlandnál. Ehhez mérten a fonás kezdetén majdnem feladtam a dolgot, annyira nem ment, szakadt, csúszott a szál. Egyébként ugyanezt tapasztaltam a kéziorsós fonásnál is, azt valóban félretettem elég rövid próbálkozás után, mert azt éreztem, hogy a bénázással csak tönkreteszem ezt az egyébként gyönyörű szöszt.

Szerencsére azért kis idő múlva belejöttem ebbe is, így igazán érezhetően szebb és egyenletesebb lett a második spulni, de már az első spulni második fele is, mint a legeleje. A végén már kifejezettem vékonyra sikerült fonni a szálat, annyira, hogy cérnázott állapotban is fingerin-light fingering vastagságúnak nézett ki.
Végül három gombócka jött ki, a legkisebb a legelső orsós fonás és az első spulni eleje, tehát a kezdő fokozatú fonalak. Ez olyan lett, amilyen, néhol bumszli, máshol annyira vékony, hogy szakadt a szál és meg kellett csomózni. Ezt freeform horgoláshoz fogom használni, ott kifejezetten érdekes egy ilyen textúra. A másik kettő kb 45-45-gramm. A sötétebb az első és a második spulni második feléből van, erre a fonalra kifejezetten büszke vagyok. Egyenletes általában, még ha nem is 100%-ban, de a legfontosabb, hogy nincs túlsodorva, olyan kiegyensúlyozott, már emlékeztet a boltban vett fonal kiszámíthatóságára.

A másik gombóc se rossz, de azért ott vannak időnként még farkincák, amik a túlsodrottság miatt alakultak ki. Ennek ellenére ez már olyan fonal, hogy kifejezetten kellemes, könnyű kendőt is lehet majd kötni belőle. Így néz ki mind a három együtt.

Arra is egyre jobban kezdek ráérezni, hogy a fékkel hogyan lehet játszania rokkán, meg arra, hogy ha ez az aprócska alkatrész rosszul van beállítva, akkor teljesen letaglózó eredményt kapok, szakad a szál vagy épp nem húzza be a rokka.

Még maradt valamennyi ebből a fonalból, amit már nem tudtam semmivel összecérnázni, úgy hogy kitaláltam, hogy ezen fogom elkezdeni begyakorolni a navajo módszert.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?