Céklás-pasztinákos marharagu

Eredetileg egy évtervező posztot szántam január elejére, ezt a marharagusat pedig a következő hétfőre. Aztán arra gondoltam, hogy az idei terveim azért nem annyira sziporkázóan érdekesek, viszont ez a recept tényleg nagyszerű, de elég hosszú ideig fő, tehát szabadság idején vagy hétvégén ideális. Szabadságon meg most vannak többen, szóval elsőbbséget kapott. Remélem, ízleni fog nektek is.

Személyes kedvencem a marharagu minden ízesítéssel (egy korábbi verziót már mutattam itt), vega ételek közül pedig a cékla visz mindent nálam. Ha ez a két dolog összekerül, az pedig egyszerűen csúcs! Ebben a receptben a zöldség dominált, persze a mennyiségek teljesen pocionálisak, úgy lehet variálni, ahogy épp az otthon lévő dolgok és a célszemélyek ízlése kívánja.

Hozzávalók: 30 deka pörköltnek való marhahús felkockázva, 1 nagy fej vöröshagyma apróra vágva, 3 közepes célka felkockázva, 40 deka pasztinák karikára vágva, 2 sárgarépa karikára vágva, 3 marék lencse – mindenképp olyan fajta, ami egyben marad, tehát nem vöröslencse. Én hegyi lencsét használtam, amit nem kell feltétlenül beáztatni és kb 40 perc alatt megfő. Fűszerezéshez pedig szemes fehérbors, bor (vörössel hagyományos, én most fehéret használtam, ami kicsit savanyított az egészen, szerintem használt neki), 6-8 szem borókabogyó, só és kb 1 dl passzírozott paradicsom.

Nagy lábosban először nagy lángon a húst kapattam meg minden oldalról, mintha pörköltöt készítenék, majd hozzátettem a hagymát is és kevergettem pár percig. Felöntöttem kb 2-2,5 dl borral és most már közepes lángon hagytam, hogy a bor elpárologjon. Ekkor beletettem minden feldarabolt zöldséget a lábosba és felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje, megsóztam és beletettem a borókabogyót, borsot is. Innentől kezdve két óráig csak arra kellett figyelni, hogy lassú tűzön puhuljon az egész és a folyadékot pótoltam időnként. Kb két óra elteltével beleöntöttem a passzírozott paradicsomot és már nem pótoltam innentől az elfőtt vizet, hanem hagytam kicsit besűrűsödni a szószt. Nagyjából két és fél órás puhulás után nyilvánítottam késszé.

A ragu, mivel nem a hús dominál benne, akár így, ahogy van komplett egytálétel lehet, vagy igény szerint lehet hozzá főzni kuszkuszt, quinoát is. Nehéz megmondani, hány adag, mert az ugye étvágytól függ, meg attól is, hogy körettel vagy anélkül eszi az ember, de szerintem 4-6 felnőtt biztos jóllakik belőle. Jó étvágyat – és persze boldog új évet Nektek!

 

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?