Fonalas baráti körben elhatároztuk, hogy megajándékozzuk egymást. Az időpontot nem volt könnyű megszülni, mert egy elfoglalt nő életében szinte minden hónap ellen szól valami. Karácsonyi ajándékot szerettünk volna elsőre, mint a suliban, sorsolósat. Na de karácsony előtt mindenki a saját családjával van elfoglalva. A június-július-augusztus a nyaralás miatt nem jön szóba, utána jön az iskolakezdés, aztán a gyerekek menetrendszerű megbetegedései. Végül a legszélesebb körű kompromisszumot szeptember 15-ben sikerült megkötnünk: a sulikezdés rémségein – úgy is mint könyvkötés, hiányzó tanszerek beszerzése és beadandó pénzek beborítékolása forintra kiszámítva – már túl vagyunk, de még nem kezdődött el se a dolgozatszezon, de a téli betegségek. (Bár ne kiabáljuk el)
Szóval szeptember 15-i határidővel készítettünk egymásnak karácsonyi meglepetést, illetve azoknak, akik nem annyira karácsonyrajongók, őszi vagy téli dekorációt.
Mondanom sem kell, hogy az ötletelés egészen vadul folyt és nagyon nehéz volt elszakadni a mégsem 100%-os ötletektől. Nem is tudom, hogyan, mert már egy egész más dologhoz vásároltam be alapanyagokat, végül mégis egy szép augusztusi szombaton azt vettem észre, hogy fonalkoszorút készítek. Nem teljesen olyat, mint a sajátunk, de nagyon hasonlót, csak a sok kis fonalpompom helyett egyetlen hatalmas került rá.
Saját koszorúnkhoz képest újítás, hogy ennek a felfüggesztése átlátszó rugalmas damillal lehetséges, aminek egyik haszna, hogy áthelyezhető. Így a pompom és a különböző színű csíkok helye változik és mindannyiszor olyan, mintha új koszorú lenne.
