Mostani munkám előnye és egyben hátránya a rengeteg utazás. Előny, hogy sok olyan helyre eljutok, ahova amúgy nem utaznék el – mert ha most őszintén visszanézek, legtöbbször Magyarországra utazunk családdal vagy ha mégsem, akkor Ausztrián belül, tehát amúgy sehova se jutnék el. A hátrány persze, hogy dolgozni megyek, így legtöbbször a vonatablakból nézem a tájat és a pályaudvartól a hotelig, hoteltől a meeting helyszínéig ismerem meg a városokat. Ha repülővel utazom, akkor még az ablakból nézegetés is elmarad. De úgy fogom fel, hogy így legalább tudom, hogy hova lenne érdemes visszatérni, ha egyszer valami csoda folytán valami hosszabb és komplexebb utazásba mernénk fogni családilag, mint mondjuk a Bécs-Budapest táv railjettel. (Na jó, voltunk már Bécs-Sárvár vonalon is két átszállással, az már igazi kaland volt!)
Róma például lenyűgöző még akkor is, ha a napi zsebkendőfogyasztásom 60+ és a leginkább kedvemre való testhelyzet a vízszintes lett volna takaró alatt vastagon bebugyolálva, kézben forró teával. Szerettem volna valami olyasmit hozni ajándékba a családnak, ami visszaadja a város hangulatát, ugyanakkor mégsem egy pálmafa, mert azt szerintem nem engedték volna fel a repülőre. Rózsafüzért sem gondoltam igazán passzolónak, pedig pont 50%-os kedvezménnyel lehetett volna hozzájutni. A fiatal papok 2017-es naptárját meg legfeljebb magamnak hozhattam volna, a többieket garantáltan nem hatotta volna meg, bármilyen fessek is a fiúk. Maradt tehát a gasztrovonal, amit részben a reptéren, részben a hotel felé vezető úton egy kis békebeli csemegeüzletben szereztem be.
A Limoncello nagy kedvencem, de azért annyira nem voltam elszánt, hogy egy egész üveggel cipeljek haza belőle, így a bonbon limoncelló töltelékkel kompromisszumnál maradtam.
A kis üvegecskében lévő folyadékot fügeolajnak nevezte a boltos hölgy, bár otthon tanulmányozva a címkét kiderült, hogy igazából melaszszirup fügével. Állítólag fagyira kell csöpögtetni vagy piskótára – majd ha elmúlik a náthám, kipróbáljuk.
A két tégelyben csokikrém található – a gyerekek szabályainak megfelelően pálmaolaj nélkül készült. A fehér csokis narancsos, a normál csokis pedig csilis ízesítésű. A táblacsokinál csak az volt a szempont, hogy valami olyan fajta legyen, ami nem kapható nálunk normál üzletben, ez most épp narancsos és szerencse kérdése, hogy jót fogtam-e ki.
De persze a tészta sem maradhat el, ha már egyszer Olaszországban jár az ember.
A fekete tintahallal színezett, a barnás pedig szarvasgombás ízesítésű. Alig várom, hogy kipróbáljuk – szerintem csupán olívaolajjal és borssal, parmezánnal fűszerezve fogom elkészíteni, minden étlapon volt egy ilyen minimalista tésztaétel, úgyhogy kíváncsi lettem rá, hogy milyen lehet.
Amúgy az évek során egyre inkább a gasztroajándékok híve lettem minden alkalomra, mert ezek a dolgok garantáltan nem foglalják a helyet otthon két évtizedig, hanem elfogynak, és az ajándékozott mégis legalább kétszer örül neki: amikor megkapja és amikor elfogyasztja.