Ez a reggel is úgy indult, ahogy a többi. Hatkor zizegett a telefonom, már-már szertartásosan kinyomtam tudva, hogy pár perc múlva úgyis érkezik Személyes Ébresztőszolgálatom Megbízható Alkalmazottja, és kéri a reggeli müzlijét. Ez minden bizonnyal így is történt, hiszen később valóban ott találtam az ágyon. De mert november vége van vagy mert péntektől hétfőig annyit dolgoztam mint máskor másfél hét alatt, és gyakorlatilag bárhol állva el tudtam volna aludni rögtön ébredés után, szóval e két okból nem vettem észre a Müzlizni Kívánó Ébresztőt, s a pár perces visszaalvás másfél órássá sikeredett. Látva a helyzet reménytelenségét – fél nyolckor indulnom kellene otthonról, nem elkezdeni a kávéfőzést – nem volt nehéz rábeszélni magunkat, hogy végre, hosszas tervezés után belülről is megnézzük a Cafe Diglast.(Kövesd a linket, innen van a bejegyzéshez tartozó fénykép is, és még több más)
Bécshez persze pont annyira hozzátartozik a kávéházi reggelizés, mint a Christkindlmarkt meg az opera – mégis, egy átlagos napon, amikor meló van és családi kötelezettségek, mindhárom egyformán elérhetetlen. Márpedig szeptember óta többségben vannak az átlagos napok, amelyeket időnként felvált egy-egy átlagosnál nehezebb nap. Operában még nem voltam, Christkindlmarkton csak azért, mert vendégeket kísértem, kávéházban pedig ma reggeliztünk először. Ha visszanézek az elmúlt két hétre, akkor azt mondom, jócskán megérdemeltem 🙂
A Wiener Frühstück általában melange, zsemle vaj, méz-lekvár és lágy tojás szokott lenni. Ez nekem nem nagy pálya, mert a lágy tojásnak még a gondolatától is rosszul vagyok, szóval a Schnelles Diglas Frühstücköt választottam. Három sütemény közül lehetett választani, s mert az Ischler Kipferlt nem ismertem, ezt kértem. A Diglas arról híres, hogy ott kaphatók a legjobb Mehlspeisek, azaz péksütik, szóval úgy éreztem, bármit kapok is, valószínű meg fogom tudni enni. Így is lett 🙂 Most már tudom, hogy az Ischler Kipferl egy dióval kívül-belül alaposan megszórt – de nem a nálunk szokásos módon megtöltött – leveles tészta. A diós búrkifli határozottan megpróbálja utánozni bécsi rokonát, de hiányzik belőle az önmérséklet. Meg a vaj, amit mint tudjuk, sütésnél soha ne próbáljunk meg margarinnal helyettesíteni, mert nem lesz jó vége.
Látszik, hogy nem vagyok már rutinos blogger, mert a fényképezőgép otthon maradt, de sebaj, így legalább lesz miért újra ott reggelizni. Csak mikor engedhetem meg legközelebb magamnak, hogy fél 11-re érjek be a melóba?