Zelleres gabonakása

Ez a gabonakása annak ellenére lett remek, hogy félkész hozzávaló a fő alapanyaga. Nemrég a Billában vettem ugyanis olyan kásakeveréket, amely azon az elven működik, mint a gyors rizs, csak épp három összetevőből áll: zabból, basmáti rizsből és vöröslencséből. A különféle gabonák keverése – pláne lencsével – jó ötlet ugyan, de ha natúr állapotukban használná őket az ember, akkor nagyon észnél kell lenni, hogy melyik hozzávalónak mennyi a főzési ideje. Ezt küszöböli ki a 10 perc alatt elkészülő gabonakeverék: minden annyira van előfőzve, hogy épp egyszerre legyen kész.

Szkeptikus voltam, de kíváncsi, és pozitívan csalódtam. Semmi műíz, lencséből csak kevés van benne, de az is elég ahhoz, hogy adjon egy olyan árnyalatot a rizsnek, amire amúgy nem számít az ember.
Külön serpenyőben kevés olívaolajon megpároltam 20 centi póréhagymát és egy szárat a szárzellerről. Kevés sóval és egy kávéskanálnyi őrölt római köménnyel fűszereztem. Ettől picit indiai beütése lett, de épp hogy csak, semmi tolakodó íz, pont jó és kerek. Mondanám, hogy megismétlem hamarosan, de mától bizonytalan időre hisztaminszegény diétára vagyok ítélve és pillanatnyilag az az érzésem, hogy minden tilos, amit szeretek és még nem tudom, hogy például a zeller vagy a lencse belefér-e. De legalább tegnap még ettem egy jót – kóstoljátok meg ti is!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?