Zara Kids

Egy 26-os és egy 36-os Zara Kids cipő. Mondtam már, hogy van egy előnye a kis lábnak és testmagasságnak? A tavaszi kabátom a H+M gyerekkollekciójából szereztem be – ennek határozott anyagi előnyei mellett csupán egy hátránya van: hogy van rá esély, hogy könnyen szembetalálhatod magad egy uszkve nyolcévessel, aki pont úgy van felöltözve, mint te. Ami pedig megtörténhet, az meg is történik.

p.s.: A Zara felnőtt ruhái nekem abszolút nem jönnek be, néhány basic pólón kívül soha nem találtam ott egyetlen darabot sem, amit felvennék. Valahogy túl vonalzós és túl barna az egész. Még akkor is ez a benyomásom, ha tudom, hogy van sok színes cucc is. De a gyerekosztálytól el vagyok mosva. Szinte bármelyiket felvenném, ha lenne méret belőle. Sikkes-kedves, pont annyi dísz, ami még nem sok, pont a kedvenc mintáim, egyszerűen minden stimmel. Más kérdés, hogy arra, amire kitalálták – eleven gyerekre ráadni – igazából szerintem nem való. Felnőttholmik ezek gyerekméretben. Ez a cipős felvétel se lenne már megismételhető – mondjuk világos harisnyában, ahogy inkább dukálna. Nálunk ugyanis egy sima “ugyevigyázolaszépújruhádracipődre” séta is eléggé leharcolja a cipőket, ruhákat, a normál használatról pedig már nem is beszélek. No de álmodozni szabad (például hogy mi lenne, ha beleférnék a ZaraKids-be vagy ha mondjuk a lányom olyan borsószemkirálykisasszonyos stílusú játékbaba lenne), s addig is tesszük, amit tudunk, életünkben először egyforma cipőben megyünk korzózni szombat délután.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...FavoriteLoadingTetszett a bejegyzés?

4 hozzászólás “Zara Kids

  1. ehhez én is csak azt tudom hozzáfűzni, hogy
    :-))))

  2. én a H&M junior részlegével vok így… :):) sima nagyon csinos nyári ruhát, felsőt vettem már ott magamnak, hisz'ami 170-es az jó (én 165 cm vok) !! néha mellben szűkebbek, de azt nem veszem meg;)

  3. Cuki egy kép!
    Én imádom a Zarát meg a Mangót. A ruhatáram nagy része onnan van. Viszont H&M gyerek pólóm nekem is van: Helló Kitty-s. Szóval jó ez így.

Comments are closed.